Hazudozás a négyzeten, kettős szakítás a vonaton, és még mindig a pénz miatt. Egyébként most komolyan, ki menne el egy pecsétes trikójú férfival Hévízre, csak azért, mert irgalmatlanul jó szerető?  

 

Kedves Blogírók!

Az én szakításom története annyiban más, mint az általam az utóbbi napokban itt olvasottak, hogy én vágtam ki az életemből Frigyest, aki hazudozásban volt nagymester. Persze az én hibám is, hogy tűrtem és hittem...

2006 nyarán egy vonatkupéban utaztam együtt Frigyessel, akkor persze még nem tudtam, hogy ez a neve, csak azt vettem észre, hogy tetszem neki. Mivel a vonat a magyar szokásoknak megfelelően sokat késett, beszélgetni kezdtünk. Frigyes elmondta, hogy 32 éves, Sárospatakon lakik, de sokat jár Budapestre. Én Sátoraljaújhelyen élek, tehát a szomszédban, szóval a fővárosból jöttünk együtt a vonattal. Én az őszi egyetemkezdésemet intéztem a fővárosban.
Szimpatikus volt Frigyes, bár az öltözködésével nem voltam kibékülve. Nekem ugyanis nem jön be, ha egy férfi szakadt farmerban és pecsétes polóban utazik, jelenik meg valahol. Ehhez képest Frigyes közölte, hogy állásinterjún volt Pesten és egy nagy multi alkalmazottja lesz (hazugság -1.) Persze megkérdezhettem volna, hogy hol az öltönye, de nem tettem.
Frigyes Sárospatakon leszállt, telefonszámcsere, sms-ek, randik.
Nekem a nyár elég mozgalmasan telt. Frigyes sokat győzködött, hogy augusztusban menjünk el Hévizre, a Rogner Hotelbe. Tudtam, hogy az egy nagyon drága hotel, mondtam, hogy nekem jó lenne egy parasztház Teresztenyén. Nem, nem, mert a Rogner vezetője Frigyes jó ismerőse - így az én "lovagom" - nem kell fizetni. (hazugság -2)
Addig győzködött, míg igent mondtam. El is mentünk, vonattal. Frigyes korábban ugyan emlegette nekem, hogy van kocsija (Nissan), de sosem láttam, vagy szervízben volt, vagy apukája elvitte. Na mindegy. 7-8 órás zötyögés után értünk oda, amikor Frigyes telefonálni kezdett. Elkomorult arccal beszélt. Mikor letette, közölte, hogy baj van, mert a Rogner vezetője, a jó ismerőse beteg lett, nem tudunk odamenni. Mi lenne, ha egy kis panzióba mennénk, de azt nekem kellene fizetni, mert ő nem hozott pénzt, mert azt hitte, hogy a Rogner gratisz lesz.
Na ekkor kellett volna hazamenni. De már vonat sem volt visszafele, meg megsajnáltam Frigyest, meg ha már ott voltunk Hévizen... 4 napra bekvartélyoztuk magunkat egy panzióba.
4 nap múlva mindent fizettem, addig is, mert Frigyes bankkártyáját letiltotta a gép (hazugság...), nem volt rajta pénz.
Hazafele a vonaton beszélni kezdtem vele. Mondtam neki, hogy nagyon utálom a hazugságot, nekem ne vetítsen, nem érdekel, ha nincs pénze, de ne kamuzzon, hogy neki a jó ismerőse a Rogner vezetője. Esküdözött égre-földre, hogy soha többet nem hazudik, mert azt azért bevallotta, hogy senkit nem ismer a Rognerben. (Engem meg 4 nap alatt levett 60.000 forintra.)
Gondolom, hogy most azt kérdezitek magatokban, miért nem dobtam már ki? Az az igazság, hogy Frigyes az ágyban egészen elképesztő produktummal rukkolt elő, ami lenyűgözött. Irgalmatlanul jó, gyengéd és kedves szerető volt, na.
Így érkezett el a szeptember, amikor nekem kezdődött az egyetem Budapesten. Frigyes pedig - én így tudtam - már a multinál dolgozott, hiszen egész nyáron hétfőtől péntekig a színét sem láttam, mert - ezt mondta - Pesten dolgozott. A nagymamájánál aludt, ezt is mindig kihangsúlyozta.
Októberben kicsit megfáztam és nem mentem fel Pestre. Miskolcra vonatozom be a megyei kórházba, amikor mit látok? Ki száll fel Sárospatakon?
Igen, igen. Frigyes. Egy fekete csajjal, kézenfogva. Akkor, amikor éppen Frigyesnek Pesten kellett volna dolgoznia. Elfordultam. Bementem a vonat wc-jébe. Frigyes nem látott meg. Azt terveztem, hogy amint elindul a vonat, rájuk nyitom a fülkeajtót.
A vonat elindult, kijöttem a slóziról és rájuk nyitottam. Frigyes könyökig a nő mellében, a pulcsi alatt.
- Szia Frigyes...
- Hát te?
Frigyes hápogott, a nő ordítozni kezdett, hogy ki ez a kis kurva? (Ez lettem volna én...)
- Ugyan szívem, hát csak egy lány, nem is ismerem... - így Frigyes.
Ekkor odaléptem Frigyeshez és egy hazug disznó kiáltással hatalmas pofont adtam neki. (A fülkében senki sem volt szerencsére.) Majd a fekete nő felé fordultam.
- Szia. Én Eszter vagyok, négy hónapja "járok" ezzel a férfivel. Te ki vagy?
Akkor kapta meg Frigyes a pofon párját a fekete nőtől.
Frigyes férfihoz egyáltalán nem méltóan bőgni kezdett. A következő 10 percben a következők derültek ki róla.
- Soha nem dolgozott Budapesten multinál. 1 éve munkanélküli.
- Velem együtt a fekete csajt is szédítette, párhuzamosan. A nővel hétfőtől péntekig volt (Miskolcon), velem a szombat-vasárnapon Újhelyen.
- Munkanélküli segélyen van 1 éve, ezért nem volt pénze.
- Kocsija soha nem volt, sem Nissan, sem semmi.
- Notórius beteges hazudozó.

Mire mindez kiderült, Miskolcra értünk. Én és a fekete csaj ott és azonnal szakítottunk vele.
Soha többet nem láttam.