Kedves Szakítós!

Két történetem is van, mindegyik úgymond elég érdekes.

Story 1.
Általános iskola, talán már a vége felé (nem nagyon emlékszem már) amikor is
szerelmes levelekkel bombázott egy srác akiről azt sem tudtam kiféle-miféle.
Aztán szép lassan fény derült a kilétére - persze csak úgy hogy megmutatta
az egyik osztálytársam, akivel amúgy egy házban laktak és vele küldözgette a
szerelmes leveleit. Szóval megbeszéltük kb. 5 levél után - írásban - hogy
találkozunk. Június közepe volt, suli vége, szuperjó idő, találkoztunk.
Kedves volt a fiú meg minden, de valahogy nem volt az esetem - ennek
ellenére mégis adtam egy esélyt. Elmentünk fagyizni, közben egy jót
dumáltunk, elbúcsúztunk egy arcra puszival - még a járás kb. annyit
jelentett akkoriban hogy kézenfogva sétálunk meg adunk egy puszit a másik
arcára. :))) Szóval megbeszéltük, hogy másnap újra találkozunk, de nem sok
időre, mert "mennek ki a szüleivel a kertbe". Eljött a "másnap" én meg várok
rá, aztán végülis fél óra múlva feladtam a dolgot. Gondoltam hát akkor ennyi
volt, biztos valamit elrontottam stb. stb. El is felejtettem a srácot
szinte, amikor egyszer csak felhívott telefonon karácsonykor(!) hogy akkor
most mi van velem, meg járunk-e, meg hogy találkozhatnánk. Persze elküldtem
a fenébe. Azóta is szoktunk találkozni de úgy csinálunk mintha nem ismernénk
egymást. :))

Story 2.
Kb. 16 éves voltam mikor megismertem Vele, ő akkor volt 24. Igazából tudtam
hogy mire megy ki az egész dolog, de valahogy mégis jól éreztük magunkat
együtt. Nem mondhatnám hogy szerelem volt, legalábbis az én részemről egy
percig sem volt az. A lényeg, hogy megtörtént aminek meg kellett történnie
kb. 1 hónap után. Én még szűz voltam. Egyszeri alkalom volt, utána ugyan még
voltak próbálkozások de én nem akartam. Aztán a srác megelégelte hogy nem
kapja meg amit akar és egy délután átjött hogy szakítson. Azt mondta hogy
vége, meg tudja hogy milyen rossz ez nekem mert ő volt nekem az első, stb.
Szokásos ócska duma amit a legnyálasabb filmben hall az ember lánya. Amikor
elmondta amit akart, kiegészítve azzal hogy bizonyára most nagyon csalódtam
benne, én csak annyit mondtam neki: "Nem csalódtam benned, én többet nem
vártam Tőled". A srác sarkon fordult és otthagyott. Soha többet nem köszönt,
de még csak rám se nézett többet. Én meg utána gondolkodtam hogy bár
mennyire piszkosul őszinte voltam hozzá, azért nem kellett volna a lelkébe
gázolnom ezzel rövid mondattal.