Ilyen történet már pedig nincs. Tényleg létezik ez a kamu szöveg, hogy a barátomnak nem áll fel, ezért veled vígasztalódom? Mert akkor igazságtalan ez a világ akkor.


Egyszer hopp, másszor kopp
A történetem annyiban kivételes, hogy a szokásos érfelvágós végkifejlet elmarad, sőt!
Előzményként annyit, hogy az aktuális szakítás utáni idült másnaposságom - méginkább hónaposság - kezdett enyhülni, aminek biztos jeleként vadászni indultam az éjszakába. Éreztem, hogy össze fogok jönni valakivel.
A vad meg is jelent és kezdem becserkészni. Mivel régen egy társaságba jártunk, ezért olyan szia hogy vagy szinten ismertük egymást.
Hülyéskedünk, ő fótozik, én hazaviszek mindenkit a társaságból, elköszönünk.
Két hét múlva aztán mellém pártolt a vadászszerencse. Besétálok egy ruhaboltba és hopp: egyedül, védtelenül, kedvesen mosolyogva pompázik előttem a lányka.
Beszélgetünk, beülünk, sétálunk, csókolózunk és már a fenn is vagyunk a lakásomon, szinte érzem a szenvedélyek vihara előtti esőszagot, amikor is kopp.
Csak a lányka viharos távozása lett a dologból.
Ott ülök kábán és próbálom összerakni, mi történt. Felhívom egy barátomat, aki tudja a lányka számát és kérek tőle pár jótanácsot mellé.
Másnap felhívom, megbeszéljük, hogy először csak barátkozzunk, ismerjük meg egymást.
Bár szerintem a testi és lelki ismerkedés egyidejűleg is működik, azért tudom tisztelni az eltérő véleményt.
Mindjárt felajánlom első ismerkedős programnak, hogy menjünk el közösen tesztre :)
Rövid pár hetes ismerkedés után egyik nap közli velem, hogy szerelmes egy kollégájába és előző nap sikerült összejönniük.
Nálam talajvesztés, viszont így legalább leesett, miért a korábbi döntésképtelenség.
Megnyugtatom, hogy megértem és örülök neki és legyenek boldogok és innentől off.
Két hét múlva váratlanul hív, feljönne hozzám, hangja zaklatott. Feljön.
Nos, az új barátnak nem áll fel. Már azt gondolja, hogy esetleg benne van a hiba és nem elég kívánatos.
Megnyugtatom, hogy nagyon is az :)
Gyönyörű élmény amikor pihegve a mellkasomra hajtja a fejét és örömkönnyei langyos patakként csörgedeznek bőrömön.
Másnap jókedvűen megyünk a legközelebbi gyógynövényboltba és veszünk a barátnak potencianövelőt :)
Így lettem szerető, és még néhány hónapig űztük a háromszereplős macska-egér játékot.
A legnagyobb barátságban hagytuk végleg abba, hiszen mindkettőnknek ott a maga választott élete.
Ha véletlenül összefutunk az utcán, ugyanaz a mosoly sugárzik az arcunkon, megöleljük egymást és élvezzük a harmóniát.