A jó szándékú szakítás

A történetet nem írom le, lényegtelen és hosszú, csak a szakítós
e-mailt, illetve a folyamatot, ahogy az első szavaktól eljutottam az
utolsóig. Mert a nyomorult e-mailből először csak a feladó és az első
szavak látszanak, csak kattintás után rajzolódnak ki az ütősebb
karaktersorok.

Szóval épp békésen netezgettem, amikor megláttam az új levelet a
ládámban. Hevesen megdobbant a szívem, Ő írt! (Két nappal korábban
elkövettem egy hibát ebben a kapcsolatban, amit még nem volt időnk,
lehetőségünk megbeszélni - mindegy is - vártam nagyon, hogy
jelentkezzen). A nevén kívül még a következő mondatot lehetett látni:
"Imádnivaló, intelligens, izgató, érzékeny és különösen értékes nő
vagy."
Ilyenkor az ember lesüti a szemét, elpirul kicsit és izgatottan vihog.
Aztán rákattint, hogy a folytatást is elolvassa. Elolvastam. Ezt itt,
ni:

„De kettőnk között nincs perspektívája kapcsolatnak. Ennek megfelelően
kilépek a további kommunikációból. Remélem érted / érzed a kijelentés
száraz szigora mögötti jó szándékot. Csók, X."

Ahogy a D betűtől haladt a szemem az X-ig, úgy esett a vérnyomásom,
kaptam valami láthatatlan kéztől egy hatalmas gyomrost, a vihogásból
átmentem levegőkapkodásba, a pirulásból fehéredésbe, majd vörösödésbe,
aztán már a monitort se láttam a döbbenettől, csalódottságtól, dühtől,
hisztérikus rohamtól. Így kell, kérem szépen, kedvesen megsimítani
valakinek az arcát, majd óvatosan elemelni a pofikától a kezet jó
messzire, és hirtelen lendülettel leb*ni egy akkora sallert, hogy
lehetőleg a fogadó fél repüljön is néhány métert.Ez mindössze néhány
napja történt. Azon gondolkodom, ha összefutnánk, a fejét is
elfordítaná –é ez a szigorú ember puszta jó szándékból? Merthogy a
tekintetünkkel is tudunk kommunikálni, nem is akárhogyan. Bizony ám!