Volt már szó arról a blogon, hogy vannak olyan kapcsolatok, amelyek valójában véget nem érő szakítások. Hagyjatok fel ezzel a hülye műfajjal, olvassátok el, hogyan járt a levélíró, és hogyan látja, hogy mikor kellett volna nemet mondani - még időben.

Sziasztok!

Régóta olvasom a blogot, hát eljött az idő és rászántam magam, hogy a kacifántos történetemet megosszam veletek. Előre is bocsánat, de hosszú lesz.

Mindenkinek az életében van első igazi szerelem, hát nekem azt hiszem, hogy ez volt az. A story még így sok év távlatából is érhetetlen számomra, kíváncsi vagyok a ti véleményetekre:

Én: lány, 20 éves főiskolás
Ő: fiú, 26 és dolgozik

Főiskola, baráti társaság, buli, haverok stb... Egy fantasztikus társaságba csöppentem, rengeteg barátom-haverom volt, sosem voltam egyedül, szóval nagyon jól éreztem magam a bőrömben. Épp egy csalódás után voltam (az nem érdemel egy posztot:) ) és nagyon nem akartam pasit, csak bulizni és max. flörtölgetni. A társaságunkban volt egy srác, nevezzük X-nek. Csendes, zárkózott, nem is igazán ismertem. A barátaim hívták fel rá a figyelmemet, hogy már régóta tetszem neki, mi lenne ha lépnénk már valamit, hát mindketten egyedül vagyunk, szép pár lennénk. Nagyon nem akartam! Pár héttel később, mikor rájöttem hogy minden barátnőm bepasizott, hirtelen meggondoltam magam (talán még jó is kisülhet belőle alapon), és úgy intéztem a dolgokat, hogy legyen alkalma X-nek próbálkozni. Hát nem tette. Ez többször is megtörtént, ült velem egy asztalnál, de kb az időjárásról beszélt, nem arról, hogy akarna tőlem valamit. Totál kiakadtam rá, mert közben a barátaim meg folyton arról győzködtek, hogy hát tényleg nagyon odavan értem, biztos csak félénk, de nekik már többször mondta hogy így van... Na jó, legyen mégegy alkalom. Buli, ő is én is ott, ittunk is, szóval gátlások ledobva, és az este végére összejöttünk. Csak úgy. Tánc, beszélgetés, csókolózás, hazakísérés, következő randi megbeszélve, minden szuper.

Aránylag hamar megvolt az első szex is (1 hét után), nekem igazából ő volt az első normális pasim, akivel kapcsolat és szex is rendben volt (nagyon rendben!), szóval kezdtem rózsaszín felhőkbe kavarodni. Mindenki odáig volt tőlünk, dejó hogy végre összejöttünk, milyen jók vagyunk együtt, és így tovább. Mi elvoltunk, bár az zavart, hogy valóban zárkózott volt, sok kérdésre az volt a válasza, hogy passz vagy nem tudom vagy nekem mindegy.. ezt én nem igazán bírom. Maga a "hivatalos" kapcsolat 2 hónapig tartott és abból állt, hogy átjött, sétáltunk vagy strandra mentünk vagy tv-ztünk, aztán elmentünk a haverokkal buliba/koncertre/fesztiválra utána ottalvás, szex, másnap ugyanez. Ez volt naponta úgy egy hónapig, aztán kezdtek ritkulni a talákozások. Nem ér rá, dolgoznia kell, haverjának segít, stb. Kérdeztem a barátaimat, hogy mi lehet a gond, ők nem értették, mert nekik meg azt mondta, hogy kezd jól alakulni a dolog, nagyon jól megvagyunk. Aztán a 2. hónap végén egy este elmentünk sétálni és elémállt azzal, hogy nem akar megbántani, de úgy érzi szakítanunk kell, mert ő nem szerelmes. Szeret, mint egy legjobb barátot, de ez igy nem fair velem mert azt gondolja, nem tud belémszeretni. Azt hittem, összedől velem a világ! Egyszerűen nem értettem, hogy ez hogy történhetett, állítólag hónapok óta odáig volt értem, megkapott, és mire én beleszerettem (sosem mondtam neki addig), ő elhagy. Hazakísért, végig az úton pityeregtem, nagy ölelkezések a ház előtt...
Én: Feljössz?
Ő: Nem kéne..
Én: Tudom de én szeretném.
Ő: Nem akarlak megbántani. Ez nem jó ötlet.
Én: Gyere..
És jött. Búcsúszex, a legjobb addig! Reggel elment, nekem pedig fizikailag fájt, ugy éreztem hogy szétesik a szívem. Egész nap bőgtem, barátnőm vígasztalt végül este elvitt bulizni. (én csak azért mentem, hátha ott lesz)
Másnap hivtam, jöjjön hozza vissza a dolgaimat. Jött, hozta, én könyörögtem próbáljuk meg, ő nem akarta. Van más? Nincs. (tényleg nem volt)

Mondanom sem kell, ez vizsgaidőszak közben történt, ez mellett a családomban is voltak problémák (betegségek), szóval idegileg totál kikészültem. A társaság kezdett széthullani, hiszen eddig mindenhova együtt jártunk, most meg ha X ott volt, akkor én nem akartam menni, és fordítva. Aztán döntöttem: lemondtam a nyári munkát és az albérletet és hazaköltöztem a szüleimhez a nyárra. Nagyon nehéz volt.
1 hétig bírtam. Sms-eztünk, hogy vagy? stb.. végül mondtam hogy megyek a városba, összefutunk-e, mondani akarok valamit. Barátaim még az albérletbe laktak ahol mindig volt nekem hely, szóval ott találkoztunk. Elmondtam, amit addig nem, hogy szeretem. Meglepődött és azt hittem, hogy most aztán happy end, ő is szeret és kerek a világ. Hát nem.. én pityeregtem, ő vigasztalt, addig vigasztalt míg csókolózás majd szex lett belőle... Ezek után hetente ilyen-olyan indokkal utaztam a városba, és úgymond szex-partneres kapcsolat kezdett kialakulni. Közeledett a szeptember, egyre boldogabb voltam, én még kergettem az illúziót, hogyha újra a városban fogok lakni, akkor normalizálódni fog a helyzet, és újrakezdjük. Mondanom sem kell, érzelmileg teljesen a padlón voltam, én szerelmes éjszakákként éltem meg a szexet, ő egész másképp... neki jó volt, élvezte és ennyi. De azt tudom és biztos vagyok benne, hogy nem csalt meg ez alatt, én voltam csak neki. Ezért is nem szeretőségről beszélek, hanem szex-partnerségről.

Szóval újra suli, újra a városban. Egyik este összeültünk dumálni a barátnőimmel, láttam rajtuk hogy gáz van. Nagyon nehezen, de kiszedtem belőlük, hogy a hétvégén egy buliban X csókolózott egy csajjal (a város legnagyobb ribancával de mindegy).. Felhívtam, jöjjön át (ekkor már 3 hete nem találkoztunk). Kérdőre vontam, ő szégyellte magát de annyit mondott hogy sajnálja, részeg volt. Meg hát ő úgy látja, hogy nekem egész mást jelent ez a kapcsolat, mint neki, hagyjuk abba. OK.

Jöttek a bulik, ő mindig ott volt, kb 2 hét múlva házibulit tartottunk, persze oda is eljött. Barátaim tudták, hogy szenvedek, ezért mindent megtettek azért, hogy ne maradhassunk kettesben, ismertek bennünket: úgyis egymásnak esünk. Hát volt pár perc hogy ketten maradtunk egy szobában, szó szót követett (és feles felest), végül csókolózás.. többiek buli, mi magunkra zártuk az ajtót és a többit már tudjátok szerintem...

A következő 2 hónap így tellt, én totál szerelmes voltam, ő nem, de persze nagyon szeretett és a legjobb embernek tartott (mégsem hagyott ott és mégis hagyta hogy szenvedjek), és folytatódott a szexpartnerség-barátság. Mikor reggelente elment, én a konyhában ültem utána percekig, és sírtam. Nem voltam elég erős ahhoz, hogy véget vessek ennek az egésznek, éreztem hogy a büszkeségemet kezdem elveszíteni, és megalázónak éreztem a helyzetemet.

Aztán az ő családjában történt egy tragédia, és azt követően nagyon közel kerültünk egymáshoz. Mellette voltam mindenben, végre kinyílt előttem, éjszakákat beszélgettünk át, valóban azt hittem, megtört a jég és végre minden jó lesz. Megint csak nem - néhányszor még volt szex és valamikor a télen egy kocsmabeli beszélgetésünkkor ismét ugyanaz a téma:
Én: Mi lesz velünk? Hogyan tovább? Te mit szeretnél?
Válasz (ezredszerre): Passz, Passz, Nem tudom..
Aztán bekattant valami: elég volt a nemtudomokból! Én mondtam ki, hogy hagyjuk abba, vége. Ne keressen, ne nehezítse meg. Aztán otthagytam.

Ezek után nemhogy örült volna, hogy megszabadult tőlem, és élheti az életét, nincs a vállán az a teher, hogy neki kell kimondani a végszót mert én már kimondtam, szóval mindezek ellenére érdeklődött utánam, hívott, sms-ezett. Mégiscsak barátok vagyunk, tudunk egymásról mindent, miért ne maradhatna ez így, szex nélkül. Mondtam, hogy nem, nem akarom, ugyis tudjuk mi lenne belőle. Pár hét mulva elgyengültem és mentem volna vissza hozzá mint "barát", de akkor ő nem kért belőlem.

Ezek után kerültük egymást, ha egy buliban voltunk akkor ő is látványosan elkezdett flörtölgetni ha meglátott, és én is. Aztán egy ilyen flörtből lett egy kis kapcsolat-félém, egy nagyon kedves sráccal, de aztán vége lett hamar. X akkor összejött egy csajjal, pár hónapos kapcsolatuk volt. Sokáig nem beszéltünk nem is találkoztunk. Barátoktól kapott infókból követtem azért, hogy mikor mi történik vele, és ő is ugyanigy szerzett rólam híreket. Aztán az egész dolognak úgy lett vége véglegesen, hogy a következő nyáron egy buliban valahogy (tényleg véletlenül) egymás mellé keveredtünk. Beszélgettünk, elmondta hogy vele mi történt, milyen kapcsolatai voltak, én is meséltem. Hazakísért, az ajtóban hajnalig beszélgettünk. Az volt az egész idő alatt a legjobb estém vele. Aztán az ágyban kötöttünk ki végül...

Utána megint nyár - én megint hazamentem de most erős voltam és nem jártam fel a városba. Egy darabig még sms-eztünk aztán ritkult a dolog, és végül abbamaradt teljesen. Úgy éreztem, új életet kell kezdenem, ki kell lépnem ebből a társaságból, akármennyire is szeretem őket, mert ő nem fog kilépni az fix és mindig ott lesz. Hát megint elköltöztem, egy másik társaság-beli barátaimhoz, és sikerült is a dolog, nem találkoztunk. Beköltözésem után az első hétvégi bulin megismerkedtem egy nagyon-nagyon kedves aranyos jóképű csodálatos férfival - aki most a férjem! Vele való kapcsolatom elején X többször is látott minket együtt, és többször is megpróbált bekavarni - vissza akart szerezni! Próbált rábeszélni, hogy most jobb lesz higgyem el, már érzi mit veszithet, hiányoztam neki. Iszonyatosan nehéz volt nemet mondani! A férjemet még alig ismertem, X-et már évek óta, és annyi minden összekötött bennüket! De hittem a jobb jövőben és a normálisabb kapcsolatban - és a férjemben! Volt erőm nemet mondani neki, több alkalommal is. Hát így lett vége.

X-el azóta néha összefutunk, már a városban élek én is, nem nagy város, szóval adódik találkozás időnként. Ha találkozunk, nem megyünk el egymás mellett, most már tudunk csak barátok lenni és beszélgetni. Neki azóta már gyereke van, nekem még nincs de dolgozunk rajta a férjemmel. :) Megtaláltuk a helyünket mindketten. Visszagondolva nem értem, hogy mi volt ez az egész. Utólag kérdeztem tőle, hogy valóban nem szeretett-e szerelemmel: azt mondta, hogy elképzelhető, hogy mégis az volt...dehát nem is tudja.. (tipikus) Nem tudom. Szenvedett, ha mással látott, én is szenvedtem miatta. Féltékenykedett miközben azt hangoztatta hogy nem szeret. A 1,5 év leforgása alatt 3-szor mondta ki ő, hogy vége - az utolsónál már nem könyörögtem, erre megkérdezte, hogy akkor én most csak úgy beletörődök? ??!! (persze hogy nem törödtem aztán bele) Nem tudom, mit akart tőlem, miért voltam neki fontos, miért nem akart egy normális kapcsolatot, miközben más nem volt neki... Nem értem nem értem...

Kívülállóként biztosan más a történet, mint nekem aki átélte. Nekem nehéz, fájdalmas szenvedés volt. Utólag visszagondolva ha az első búcsúszex nem lett volna, akkor ott és úgy vége ott a kapuban. Azt kellett volna tennem.

A férjem egész más ember - határozott, kedves, őszinte. Imádom! Őiránta egész más érzelmeim vannak, őt nyugodt, tartós és biztos szerelemmel szeretem, míg X-et hirtelen és lángoló szerelemmel szerettem. Intenzitásában az volt az erősebb, de a kettő össze sem hasonlítható!

Mindenkinek, aki esetleg hasonló szituációban van, mint amiben én voltam, azt tudom tanácsolni, hogy legyen erős és mondjon nemet az első adandó alkalommal! Sok szenvedést lehet vele megspórolni.

Köszi és várom a kommenteket!
-Y-