Újabb tinisztori, mert ahogy levélírónk állítja, már 6 éves korra kialakul az ember személyisége. Na, ma ebből a szemszögből közelítsük meg témánkat, ami az egyoldalú szerelem.


Tinisztori. Mindketten 16 évesek vagyunk, én, a nőnemű lény életemben először szerelmes, állítólag ő is. Két és fél hónap nagyszerűség, addig nem tapasztalt permanens vigyorgó állapot. Aztán egy hetet nyaralok a családdal. Visszatérve randi, minden ott folytatódik, ahol korábban abbahagytuk, szeretjük egymást minden módon. Órákkal később felvetem, hogy esetleg elindulhatnánk a megbeszélt találkozóra a barátainkkal, mert el fogunk késni. Itt kezdődik az ő szakításba torkolló gondolatfolyama: "Nekem már nem fontosak a barátok. (Én persze közben értetlenül pislogok.) Nekem már azt hiszem, semmi sem fontos ebben az életben. Se a pénz, se semmi." Erre én, kis buta, pajkosan rákérdezek, hogy "De azért én még fontos vagyok, nem?". A válasz: "Nem, már te sem...igazából már a szerelem se fontos". Ennél a pontnál valami olyasmit éreztem, ami tán a szívrohamhoz lehet hasonlatos (bár szerencsére még nincsenek tapasztalataim róla), és a buszmegálló felé sétálva kérdezgettem, hogy de hát mégis, ezt hogy gondolja, próbáltam az utolsó szalmaszálakba kapaszkodni, és nem felfogni, amit mondott. Buszra szálltunk, és ott jött a feketeleves: közölte, hogy ő a korábbi barátnőjét szereti(!), és hogy amíg én nyaraltam, már össze is jöttek, sőt, már az előző hónapban is találkoztak kétszer, bár akkor állítólag még nem történt semmi. Tehát kiderült, hogy többször hazudott nekem, megcsalt, és ezek után még kihasználta az utolsó randit, majd egy teljesen önellentmondó dumával szakított. A hab a tortán az volt, amikor - még mindig a közlekedési eszközön - volt pofája elővenni egy kis papírlapot, amire egy verset írt a csajnak, és felolvasta nekem, hogy hogy tetszik, szerintem jó lesz-e...

(U.i.: szerintem a tinisztorik azért nagyon fontosak, mert a pszichológusok szerint már 6 éves korra kialakul az ember alapszemélyisége, amin később csak kisebb változtatásokat lehet eszközölni. Aki pedig tinédzser korában így szakított, az később sem lett tisztességes ember, ebben biztos vagyok. Mert tiniként mindannyian követtünk el olyan hibákat, melyek későbbről nézve szörnyű butaságnak tűntek. De ebben az esetben nem tapasztalatlanságról, hebrencsségről vagy komolytalanságról (pl. ezek gyakoriak a tiniknél) van szó, hanem lelketlenségről, ami később sem orvosolható.)

hf