Ez egy nagyon szépnek szánt (néhol talán egyenesen szépelgő) írás „kill your idol" témakörben, nem kevés belátnivalóval. sajnálom a szépelgő stílust, de így méltó az eset... fényéhez?

Volt egy csaj, akit nagyon meg akartam fektetni gimiben.

Eszement alakja volt, őrületes feneke, hegyes cickói, huncut szeme, és valami hihetetlenül érzéki szája.

Modoros volt a végtelenségig, abból az „e leányból bölcsész lesz, akárki meglássa típusból".

Mindent tudott mindenről, és amit esetleg nem tudott, arról is alapos és kiérlelt véleményt nyilvánított.

Nagyon vágytam rá, tudta, és iszonyatosan megkínzott.

Én akkoriban teljesen ártatlan voltam. Edzés, edzés, tanulás, még egy kis edzés, még egy kis tanulás aztán alvás.

Ő meg közepes szűzkurvát alakított, de nekem tizenhét évesen még ismeretlen volt a típus.

Méltósággal hozta..

Egy idő után már nem csak vágytam rá. Szerettem, olyan gyötrelmes, őszinte, és gyerekes szerelemmel, amilyennel aztán elfelejt szeretni az ember.

Na mindegy, évek jöttek, mentek, egyszer csak újra szemtől szemben álltunk.

E leányból bölcsész lett, tanárnő, picit talán máris unta, picit talán a világot sem váltotta meg, és nem is fogja. Pontosan tudja. De örvendetesen gyönyörű, jó ránézni. Azért már fakul.

Persze most már szabadott.

Én meg ugye.

De itt jött a baj. Nekem ő valami többet jelentett.

És nem szabadulni akartam, vagy bosszút állni. Nem tudom. Valahogy vallásos, mélyen spirituális élmény volt.

Amikor térden szopott és a szájába élveztem, azt mondtam neki: azt hiszem legyünk inkább csak barátok.

Felöltöztem és elmentem.

Egyébként nem vagyok biztos benne, hogy így kellett-e ezt csinálni.