Sziasztok,

Néhány unalmasabb poszt – nem akarok megsérteni senkit – után a kommentekben kedves olvasótársaim kértétek, hogy legalább MNK-zni lehessen, megkövezni stb.

Az én sztorim, remélhetőleg, eleget tesz ennek a kérésnek.

Exet nevezzük Józsinak (Józsi minden történetbe kell). Józsival az interneten ismerkedtünk meg. Egyedülálló, gyermeke az exnél. 150 km kettőnk lakhelye között, ő rugalmasabb munkaidőügyileg, így mindig ő látogat engem. Beleszerettem. Aztán hónapról hónapra derültek ki a turpisságok. Hát… tulajdonképpen nagy a háza, az ex ott lakik nála a gyerekkel, de csak a gyerek miatt. Hát… az ex nem is annyira ex. Hát…tulajdonképpen nem is barátnő, hanem feleség. Mire mindez kiderült, eltelt kb egy év, ő jól hazudozott én pedig egy vak, szerelmes ökörállat voltam. De mindezt nem tudtam már lenyelni, magamban rágtam a dolgokat és fájt, fájt, fájt. Elszakadni nem tudtam, mert persze én is azt gondoltam, hogy majd miattam változtat a dolgokon, saját hazudozó önmagán. Aztán egy hétvégén, mikor Józsi megint ejtett valami családi program miatt, megismertem Bélát (mert Béla is kell mindig). Béla vonzódott hozzám, és annak ellenére, hogy tudott Józsiról, közelebbi kapcsolatba akart kerülni velem. Érdekes férfi, aki számomra is vonzó volt, hát igent mondtam az italmeghívására. Persze munkálkodott bennem a bosszúvágy is Józsival szemben, a szokásos buta és kicsinyes bosszú, most majd én is jól visszacsalom. A visszacsalás azonban túl jól sikerült, egyre több időt töltöttem Bélával, aki kezdett mindennapjaim része lenni, és érzelmileg is komolyan belekeveredtem a dologba. Józsit azonban továbbra sem tudtam elengedni, de már nem az iránta érzett szerelemből, ami idővel teljesen elkopott, hanem a már beteges bosszúvágy miatt. Ebben az időben már úgy tűnt, ő is igazán belém szeretett (elég sokáig tartott), az én városomba akart költözi, hogy együtt élhessünk. Most már én tűntem el napokra, én mondtam le a hétvégi megbeszélt randikat. Egy alkalommal Bélával elutaztunk (mondjuk) Hollandiába. Élveztem, ahogy Józsi szenved, a fejembe vettem, hogy legalább akkora fájdalmat fogok okozni neki, mint ő nekem. Mindeközben Béla kijelentette, nem tűri tovább ezt a kettős játékot. Én azt hittem, feszíthetem még tovább a húrt.

Aztán egy tavaszi estén, én dolgoztam, csengett a telefonom. Józsi volt az: „Meséld csak el, mikor voltál utoljára Hollandiában?” kérdezte. Ö….. Itt már nem volt helye a tagadásnak és magyarázkodásnak. Béla tényleg nem akart tovább osztozkodni, ezért úgy döntött, tiszta vizet önt a pohárba. Felhívta Józsit és mindent elmesélt neki rólunk, részletesen, hogy nagyobbat üssön.

A dolog most már tiszta volt, döntenem kellett. Józsi érzelmileg zsarolt, ígérgetett, fenyegetőzött, mindent elkövetett, hogy vele maradjak. Béla annyit mondott, dönts!

Elgondolkodtam, ki nélkül nem tudom elképzelni a későbbiekben. Bélával maradtam, Józsival megszakítottam a kapcsolatot – végre. Szépen lassan a bosszúvágyam is teljesen elmúlt, mélyen megsértett hiúságomon felülemelkedett az a harmónia, amit egy igaz kapcsolat nyújtott.

Vége.