Valóban olcsón úszta meg a levélíró, hiszen nem vitte el a lány bosszúálló disznótorra, helyette napi kétszer főzött melegételt, ebédre két fogást, vacsorára egy harmadikat, közben meg elfelejtette, hogy van egy pasija, kivéve ha éppen egy autóra volt szüksége.

Sziasztok!

Jó régen történt a sztori, a hölgy 25 éves volt akkor, én 26. Jó fél évig keményen próbálkoztam nála, többször lepattintott, én többször feladtam, aztán újra kezdtem. Bulikba folyamatosan találkoztunk, sokat táncoltunk együtt, de ennyi. Míg nem egyszer olyan tessék-lássék módon belement egy randiba. Miután többször lemondta majd mégis meggondolta magát végül csak találkoztunk.

Na a randin minden megváltozott. Nagyon lelkes volt, kedves, aranyos, bíztató stb. Voltak is ölelések, csókok... Nagyon boldog voltam. Második, harmadik randi is tökéletes volt. Sokat és nyíltan beszélgettünk, elmondta többek között, hogy valójában nem volt még neki komoly pasija (én se lettem az...). Na ezen meglepődtem, mert látszólag semmi sem indokolta ezt. Okos, értelmes, kedves, nyílt lány volt, és szerintem és a barátaim szerint is teljesen jól nézett ki. Nem véletlenül futottam utána fél évet.

Kiderült, hogy a családja elég érdekes. Pontosabban az ő szerepe a családban. Ennek később szerepe lesz. Együtt éltek egy házban az anyjával a nagyanyjával, meg a bátyával. Nem emlékszem már, hogy az apja is ott élt-e vagy elváltak a szülei, de ez most mindegy. Szóval az elbeszéléseiből és az ottani vendégeskedésekből kiderült számomra, hogy gyakorlatilag ő viszi az egész háztartást, mivel az egy vagy két pasi nem csinál semmit, a nagyanyja folyton korházba van vagy otthon beteg, az anyja meg hol beteg hol nem, de ha nem, akkor is kímélnie kell magát. Így azért nehezen tudott a randikra időt szakítania, de azért megoldottuk. Most ha ez egy pszichológiai vagy szociológiai blog lenne, elkezdeném kifejteni, hogy szerintem ő teljesen mártír szerepet játszott, a helyzet nem indokolta ezt a fajta életvitelt számára, hogy a szükségesnél sokkal többet törődött a háztartással, stb. Például mi a fenének neki naponta kétszerre is meleg ételt készíteni, ebédre is és vacsorára is, persze két fogást ebédre, meg egy különbözőt vacsorára az egész családnak. Miért nem lehet néha valami hideget enni, meg miért nem rugdosta időnként a bratyót, hogy azért boltba már csak el tudna járni, meg ilyesmi, ha már főzni, mosni nem tud meg nem is akar. A lány amúgy mindemellett főállásban dolgozott is. De ezt a vonalat most ne részletezzük ennyi is elég lesz a későbbiekhez.

Szóval két hétig nagyon jól éreztem magam vele, és azt hiszem ő is velem. Ezt mondta, is, érződött is rajta. Az ébredő szerelmet kezdtem érezni magamban. A harmadik héten már éreztem, hogy valami baj van. Nem nagyon tudtunk találkozni. Valami mindig közbejött neki... Sajnos a hétvégi programokat is lemondta valami családi dolgokra hivatkozva. Teljesen el voltam keseredve.

Na aztán vasárnap telefoncsörgésre ébredtem. Előző este buliba voltam, egyedül, mivel ő nem jött, így kicsit nehezen ébredtem fel olyan 7 körül. Meglepődve hallottam, hogy ő az. Megkérdezte, hogy van-e kedvem elmenni egy Visegrád, Szentendre és környékbeli túrára egy nagyobb társasággal, és persze vele. Persze hogy volt. Jó, akkor öltözzek, mert egy óra múlva van a találkozó... Na itt fogtam padlót először. Még félig aludtam, de ilyesmi gondolatok száguldoztak bennem, hogy miért az utolsó utáni pillanatban szól csak nekem? Erre a kérdésemre másodperceken belül megkaptam a választ. Meg hogy ha családi dolgai vannak, akkor miért megy el egész napra túrázni?

Megkérdeztem, hogy miért csak most szól, de nem kaptam rá választ, csak közölte, hogy döntsem el, hogy akarok-e vele menni. Érzelmi zsarolás tipikus esete. Nem tudtam nemet mondani, pedig már itt meg kellett volna tennem. Jó, mondja, de az a helyzet, hogy autóval kéne jönnöm, mert egyik autóba sincs már hely, és ő, illetve az unokatestvére csak akkor tudnak elmenni, ha az én autómba mennek... Azt hittem rosszul hallok... De nem. Basszus ez a nő csak azért hívott, mert az utolsó pillanatban kiderült, hogy nincs mivel menni, különben simán elment volna nélkülem. Ekkor motyogtam valamit, majd kínos csend, kimondatlan gondolatok a részemről. És ismét csak igent bírtam mondani...

Összekaptam magam és mentem érte. Közbe már átkoztam magam, de hát eső után köpönyeg. A kirándulás számomra borzalmas volt. Egész nap le se szart. Úgy csinált, mintha ott se lennék, de legalábbis semmi közünk nem lenne egymáshoz. Ha szóltam hozzá, kényszeredetten foghegyről válaszolgatott, ha válaszolt. Ha meg megérintettem, éppen hogy csak nem húzódott el, de éreztette, hogy ne nyúljak hozzá. Olyan érzés volt hozzáérni, mintha egy kéthete döglött halra tettem volna a kezem... Már dél körül teljesen ki voltam bukva, meg akartam rázni, és mindenki előtt a képébe akartam kiabálni, hogy hahó, én vagyok a pasid! Az, akivel nemrég még nagyon jól érezted magad! Akinek olyan szépeket mondtál? Emlékszel?! Mert én igen! Magyarázatot akartam követelni, meg haza akartam menni. E helyett csak finoman kérdezgettem, hogy mi van, de semmi választ nem kaptam, így csendbe szenvedtem.

Aztán csak eljött az este, hazaindultunk. Az unokatestvért kitettük, majd mondtam neki, hogy akkor most beszéljünk meg pár dolgot. OK. Na a felvezetés részéről az egy értékellek mint embert és mint pasit típusú szöveg volt. Majd közölte, amire magamtól is rájöttem már, hogy vége. Persze megkérdeztem, hogy mégis miért. Erre egy olyasmit mondott, hogy átgondolta az életét, és úgy ítélte meg, hogy most a munka, és a családban betöltött szerepe és kötelezettségei mellett nem fér bele az életébe egy kapcsolat. Miután magamhoz tértem ezen duma hallatán, kimondottan diplomatikusan a tudtára adtam, hogy ha a család és a munka mellett eddig is tudtunk hetente egy-kétszer találkozni kettesben, meg másik egy-három alkalommal bulikba, és még egy ilyen egész napos hétvégi kiruccanás is belefért, akkor ugyan mégis mi a fa**ról beszél??? Különösen, hogy többször felajánlottam neki, hogy segítek neki amiben tudok, például elmegyek vásárolni helyette, vagy gyógyszerekért, vagy amit akar, csak hamarabb végezzen és így több időt tölthessünk együtt. Persze nem élt a lehetőséggel. Na erre megint nem kaptam választ, csak gyenge mellébeszélést.

Miután kénytelen voltam belenyugodni, hogy nem kapok választ, megemlítettem, hogy OK, nem akar velem lenni ez egy dolog. Az, hogy nem mondja meg ennek az igazi okát az szerintem nem teljesen korrekt, de még talán elmegy. De azért ahogy ez a kirándulás dolgot intézte, az azért nagyon durva volt. Ezt elismerte, bocsánatot kért, látszólag tényleg belátta, hogy genya volt. Majd elváltunk. Ennyi... Tudom, tulajdonképpen olcsón megúsztam.