Egy jóóóó szakítást igazán kifejezően, tényleg csak tőmondatokban lehet megírni. Együttélés, szétköltözés, isteni szikra. Ezért nem érdemes hajnalban ingeket vasalni. Pláne pólókat.
Sziasztok!
Ez nem éppen egy friss story, de hát mások történeteit végig olvasva, látom nekem sem jutott jobb. Tőmondatokban, az utolsó másfél hónap.
4 év együttlét ebből gyakorlatilag 3 év együtt élés után a két egyetemista közül a srác elmegy dolgozni, mondván, hogy jobban éljenek.
Végre van remény egy kicsit kiszámíthatóbb életre, boldogan vasalom hajnalonta az ingeket és polókat. (Feltétlen bizalom.)
Aztán eltelik egy kis idő és változnak a dolgok. Pénz ugyan van, de a hangulat megváltozik, sok a vita.
(Utólag persze minden jel egyértelmű.)
Aztán az anyagi és egyéb okok miatt feladjuk a közös házat, és én visszamegyek anyumhoz, remélve, hogy velem tart.
Furcsa válaszok, és mire hazamegyek dolgok tűnnek el a lakásból.
Egyre nagyobb veszekedések, viták. Szakítás persze nincs kimondva.
Hosszas nyűglődés és kínlódás után külön költözés, osztoszkodás-fosztoszkodás, de csak nem hagy nyugodni, hogy mi is történt valójában.
Egyszer csak jön az "Istei szikra", másik nő.
Telefon.
Megkérdeztem tőle van valaki más igaz?
Válasz: Igen (persze elhaló hangon)
Kérdés: Ki az?
Válasz: Nem mondom meg találd ki!
Kérdés: Z?
Válasz: Nem.
Kérdés: K?
Válasz: Nem.
Kérdés: B?
Válasz: "Tiszta hülye vagy, hogy nem jöttél rá előbb! Annyit beszéltem róla, hogy rég tudnod kellett volna!"
Na, itt éreztem, lehet, hogy nem velem van csak a gond....
Kapcsolat azért a mai napig van, megjegyezném B ugyan arra a sorsra jutott mint én, csak őt 1 évig csalta.
Az új harmadik per pillanat a tengeren túlon au pair, már hallom a storykat, személyesen a sráctól, hogy hát nem megy ám a hűség annyira...
Üdv!
Kisbogár
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Gróf Von Kertesházy 2008.05.23. 10:25:37
dinnyécske alias Pimpike a boldogság kék madara :D 2008.05.23. 10:25:52
shopgirl · http://shopgirlmeans.blogspot.com/ 2008.05.23. 10:27:42
Kopasz Mercis 2008.05.23. 10:27:58
Gróf Von Kertesházy 2008.05.23. 10:28:17
TuskóHopkins 2008.05.23. 10:29:45
"Nem mondom meg találd ki!"
Ez tetszik. :-)
Rebelde 2008.05.23. 10:30:15
ekkora genyát
bagolybagoly 2008.05.23. 10:30:26
Gróf Von Kertesházy 2008.05.23. 10:32:00
kispocoknyuszi 2008.05.23. 10:33:49
sok hozzáfűzni valom nincs csak annyi:
"Tiszta hülye vagy, hogy nem jöttél rá előbb! Annyit beszéltem róla, hogy rég tudnod kellett volna!"
válasz: "hogy miért nem b..d meg a k..vaanyádat." puff
elnézést az alpári stílusért
Hopené Légimazs (törölt) 2008.05.23. 10:33:54
Péklapátot neki azonnal.
Gróf Von Kertesházy 2008.05.23. 10:34:56
válasz: "hogy miért nem b..d meg a k..vaanyádat." puff
Ezen felsírtam! LOL
TuskóHopkins 2008.05.23. 10:35:10
tommboy_ 2008.05.23. 10:35:39
Prez (törölt) 2008.05.23. 10:35:45
és utolsóóó! :)
tommboy_ 2008.05.23. 10:37:44
MPG
borzlány 2008.05.23. 10:39:02
Szép jó reggelt mindenkinek egyébként :)
mumin 2008.05.23. 10:39:35
_hebron_ · http://hebron.blog.hu 2008.05.23. 10:39:41
TuskóHopkins 2008.05.23. 10:40:11
forallmankind 2008.05.23. 10:40:17
"nem mondom meg találd ki!" ez mekkora sutyó paraszt görény!
azért az sem semmi h azért van olyan hölgy aki erre elkezd neveket sorolni! 'máelnézést!
"találjam ki? a jó k**** a*****! kitalátam?" s telefon lerak!
szívlapát análba dukál a csókának! :)
tuli _ 2008.05.23. 10:40:18
de van, és mindenki azt hiszi, majd ő megváltoztatja
forallmankind 2008.05.23. 10:41:34
haha :) egy rugóra jár az agyunk! te vagy az én emberem! :DDDDDDD
tuli _ 2008.05.23. 10:41:41
akkor barchobázzunk. férfi? :)
kispocoknyuszi 2008.05.23. 10:41:59
"találjam ki? a jó k**** a*****! kitalátam?" s telefon lerak!
azt hiszem egy rugóra mozog. :)
kispocoknyuszi 2008.05.23. 10:42:31
egyszerre!!! :))
Unnamed 2008.05.23. 10:42:35
TuskóHopkins 2008.05.23. 10:42:57
:-)
-Férfi?
-Nem.
-Anyád? :-))))
Taz member of JFK Board™ · http://chillin.blog.hu/ 2008.05.23. 10:43:06
mindketten megerdemlitek
peace
forallmankind 2008.05.23. 10:43:25
járunk??? :DDDDDDDDDDDDD
Unnamed 2008.05.23. 10:43:27
Prez (törölt) 2008.05.23. 10:44:19
Ajánld a nyereményjátékot ismerőseidnek is, és növeld tovább nyerési esélyeidet!
:D:D:D
tommboy_ 2008.05.23. 10:45:50
:D
Azé' nem kicsit megalázó találgatni, hogy kivel csaltál meg?
kispocoknyuszi 2008.05.23. 10:47:07
:DDD
persze! ha már ennyire egyszerre tudunk reagálni!!
borzlány 2008.05.23. 10:47:24
kispocoknyuszi 2008.05.23. 10:48:12
megalázó? én a helyében ha telefonon beszéltek volna, tuti h gyomron rúgom.
a görény!
Taz member of JFK Board™ · http://chillin.blog.hu/ 2008.05.23. 10:48:17
shimandi arcletepes, szivlapattal nyakonvagas kiosztasa a pasinak, a csajnak meg tanito jelleggel egy-ket (10-11:D) saller...
csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2008.05.23. 10:51:07
Prez (törölt) 2008.05.23. 10:52:02
Ajánld exed ismerőseidnek, 10 kupont kapsz minden egyes ajánlás után!
:D:D:D
Gróf Von Kertesházy 2008.05.23. 10:52:29
feco42 2008.05.23. 10:54:48
Elanor a 42 (törölt) · http://elanor.blog.hu/ 2008.05.23. 10:55:00
a péklapáttal kombinálók kihagyták a számításból, hogy telefonon zajlott a beszélgetés.
a tőmondatozás tesztszik ugyan, de így meg igen lényeges dolgok maradtak ki a történetből, illetve csak említést szenvednek, ami meg idegesítő
- kié volt a lakás
- miért csak a pasi ment el dolgozni
- mit csinált addig a lány
- most akkor haza- vagy különköltözködés volt
Barakis (törölt) 2008.05.23. 10:55:26
Beginer szinten használható a telefon és az iwiw, expert szinten csak a megérzés! :D
Elanor a 42 (törölt) · http://elanor.blog.hu/ 2008.05.23. 10:56:58
feco, te nem akarnád tudni? csak, hogy tanulhass belőle. vagy, hogy még jobban emészthesd magad (vajon a Géza télleg jobb, mint én?) :)
tommboy_ 2008.05.23. 10:57:14
ezek után maradjunk barátok....
:D
ez a lány is mazo pista.
tommboy_ 2008.05.23. 10:58:05
MazoPista, MazoPetra?
jó.-....gyenge lett.
mondjatok jobbat, lécci
storyline :) 2008.05.23. 10:59:46
Az, aki ellopja a közös kenyérpirítót a közös lakásból, az sikeres ember nem lehet. Az sem, aki úgy jön össze valakivel, hogy annak még párja van. Akit megcsaltak, arról meg már ne is beszéljünk. Tiszta szar az egész...
feco42 2008.05.23. 11:01:01
Grófom, teljes mértékben egyetértek :)
feco, te nem akarnád tudni? csak, hogy tanulhass belőle. vagy, hogy még jobban emészthesd magad (vajon a Géza télleg jobb, mint én?) :) "
Ez az, hogy leginkabb persze arra jo hogy az ember meg extra emeszthesse magat...de bele gondolva igen en is szeretnem tudni...Mindenki mazochista? :)
tommboy_ 2008.05.23. 11:03:13
Hova tűnnek el a dolgok? mik?
:D
egyelőre ennyi
Prez (törölt) 2008.05.23. 11:08:14
Elanor a 42 (törölt) · http://elanor.blog.hu/ 2008.05.23. 11:10:17
hát, a MPD - minden pasi disznó
és
MNK - minden nő kurva
mintájára
és kicsit diszingválva :)
MKNM - minden kirúgott nő mazochista
és
MKPM - minden kirúgott pasi mazochista
jó így? :D
Elanor a 42 (törölt) · http://elanor.blog.hu/ 2008.05.23. 11:12:07
természetesen disztingválva
tommyboy_ rámkontrázol?
forallmankind 2008.05.23. 11:13:06
a lány vasalt míg a srác melózott :)
Jemi 2008.05.23. 11:14:27
kispocoknyuszi 2008.05.23. 11:14:38
"Ez az, hogy leginkabb persze arra jo hogy az ember meg extra emeszthesse magat...de bele gondolva igen en is szeretnem tudni...Mindenki mazochista? :)"
hát lehet h félreértek vmit de én nem akarnám tudni. ha már félrekefált akkor lehetőleg innentől minél kevesebb infot szeretnék hallani. vonal meghúz, csávó elfelejt!
forallmankind 2008.05.23. 11:15:57
akkor ezt megbeszéltük! szaladok is gyűrűt venni, de azért majd jól lepődj meg ha átadom! :)
tommboy_ 2008.05.23. 11:19:36
(de ne hívj mégegyszer tommyboy-nak, mert kitépem a szívedet! :D)
Hopené Légimazs (törölt) 2008.05.23. 11:19:44
Nekem a sztoriból egyértelműen az jött le, hogy a lány még tanult. Úgy állapodtak meg, hogy a srác elmegy dolgozni. Igen, lehet, hogy ez azzal járt, hogy ő - átmenetileg - többet adott anyagilag a közösbe.
De egy közös életet tervező és azt meg is kezdő párnál ez miért baj? és ha a lány is elkezd tanulni és lesz fizetése és teszem azt a srác munkanélküli lesz, akkor meg a lány fog többet adni.
Ha a lány gyedre megy, akkor megint a srácon lesz több teher e szempontból.
Ha valakivel együtt élek, akkor ez miért baj?
Nálunk pl. a páromnak anno elszartak valamit az áthelyezésével több hónapig én tartottam el de facto.
Ha pedig gyeden leszek, akkor persze ő fog többet áldozni anyagilag a közösbe.
A péklapátot pedig a szakítás módja miatt kapta. Csalta egy ideje a lányt, majd még ilyen pökhendi pimasz módszerrel közli azt is, hogy kivel.
Érdekes, hogy az öngyilkos srácos posztban az ennél ezerszer korrektebben eljáró lányról szedted le a keresztvizet (aki azonnal, egy beszélgetés keretében mondta el, hogy beleszeretett egy másik férfiba és ott pl. szó nem volt egy ideig tartó párhuzamos képzésről).
tommboy_ 2008.05.23. 11:20:08
Fitz 2008.05.23. 11:20:16
"Fejük fáj a vasalástól"
semota · http://livewithit.blog.hu 2008.05.23. 11:20:59
(amúgy mifasznak a pólót vasalni egyáltalán? nem elég az inget?)
kispocoknyuszi 2008.05.23. 11:21:18
ok! nahát egy gyűrű? csak nem? ;)
igen!
:))
MajorAnna · http://manna.blog.hu 2008.05.23. 11:21:18
Fucksee 2008.05.23. 11:22:19
feco42 2008.05.23. 11:22:34
Elanor, nem kontrázok én.
(de ne hívj mégegyszer tommyboy-nak, mert kitépem a szívedet! :D)"
szerintem valtoztasd meg a neved: lehetnel pl:
tomm(itten_nincsen_am_y_betu)boy_
A felreertesek elkerulese erdekeben:)
Fitz 2008.05.23. 11:22:44
Hát nemtom, nekem ma kvagyűrött a pólóm, kellett volna vasalni...
Jemi 2008.05.23. 11:22:51
el perro malo, andalucia, a testesebbik (el) (törö 2008.05.23. 11:22:52
Ahogy nézem, nem viselt meg annyira a szakítás, úgyhogy semmi gond. :)
Elanor a 42 (törölt) · http://elanor.blog.hu/ 2008.05.23. 11:23:07
meló előtt vasalt a srácnak, hogy az el tudjon menni szépruhában társadalomhasznostagjáskodni
felteszem, a nap hátralévő részében viszont lófaszt sem csinált, lévén egyetemista :)
amúgy meg nem is kell mindenkinek dolgozni, mert eljön az idő, amikor úgyis átjönnek a jövőbeli segédmunkások fillérekért, mi meg mehetünk buzulni a főtérre.
Fitz 2008.05.23. 11:23:26
feco42 2008.05.23. 11:24:53
lévén egyetemista :)"
Mert hogy az egyetemista definicio szerint nem csinal lofaszt se? :)
forallmankind 2008.05.23. 11:26:27
(de ne hívj mégegyszer tommyboy-nak, mert kitépem a szívedet! :D)"
ez kurva nagy szöveg! :))))))))))
tommboy
btw kérdeztem már h a DJ vagy é vagy a Valóvilágos?
kispocok
kinézhetnél valami szimpatikus dátumot az eljegyzési bulinak! :)
Fitz
öööö, ezt nem értem! ez valami alap műből van?
Hopi Bond 2008.05.23. 11:27:11
Elanor a 42 (törölt) · http://elanor.blog.hu/ 2008.05.23. 11:27:26
jé, télleg
bocs
nem volt személyes, te se légy az.
lehetnél egy m-mel és nem értené senki félre, te kis eltartott fiú
Hopi Bond 2008.05.23. 11:28:07
ilyen kombó még úgy sem volt :DDDD
storyline :) 2008.05.23. 11:28:10
semota 2008.05.23. 11:20:59
Hát nemtom, nekem ma kvagyűrött a pólóm, kellett volna vasalni... "
Fitz, két és fél éve a vasalás irányába tett egyetlen próbálkozásom az volt, hogy vettem egy kurva drága vasalót gondolván, hogy azzal majd könnyű lesz. De nem. Nő kellett volna inkább, aki vasal. Egyébként meg két óra elteltével a gyűrötten felvett póló az pont ugyanúgy néz ki meg a vasaltan felvett. Akkor meg??? :D
forallmankind 2008.05.23. 11:29:16
Elanor a kedvenceim:
"társadalomhasznostagjáskodni" :)
"lófaszt sem csinált, lévén egyetemista :)"
"mi meg mehetünk buzulni a főtérre."
kösz :DDDDDDD
Hopené Légimazs (törölt) 2008.05.23. 11:31:22
kispocoknyuszi 2008.05.23. 11:31:28
"kinézhetnél valami szimpatikus dátumot az eljegyzési bulinak! :)"
amilyen ütemben eljegyeztük egymást szerintem.
1 óra múlva ugyanitt? :)
hé emberek mindenkit meghívunk az egyóra múlva tartandó eljegyzési bulinkra!
helyszín: szakítshabirsz.blog.hu
:))))
MajorAnna · http://manna.blog.hu 2008.05.23. 11:32:39
feco42 2008.05.23. 11:32:45
gatterka!
hé emberek mindenkit meghívunk az egyóra múlva tartandó eljegyzési bulinkra!
helyszín: szakítshabirsz.blog.hu
:))))"
Es ma meg szakitani is fogtok?..meg meg is irjatok? :)
miss berger 2008.05.23. 11:33:07
Elanor a 42 (törölt) · http://elanor.blog.hu/ 2008.05.23. 11:33:12
te most rám vagy izgulva?
_mindketten_ egyetemisták voltak
akkor meg hol a munkamegosztás?
egyébként nem baj, ha valaki átmenetileg többet ad a közösbe, csak szerintem egy ilyen szoitunál fokozottan oda kell figyelni a párodra, aki elmegy dolgozni, mert nem elég, hogy új környezetbe csöppen, ahol esetleg egy csomó új, jó nővel találkozik, még az egyenlőtlen munkamegosztás miatt is _átmenetileg_ érezheti magát egy kicsit, hogy is mondjam, cserbenhagyottnak. mindegy.
És érdekes, de nem az én kommentem, hanem a tiéd. Én nem szedtem le senkiről a keresztvizet, és most sem vontam kétségbe a péklapát jogosságát. :)
Péklapátot neki!
Csupán arra hívtam fel a figyelmet, hogy az adott pillanatban fizikai képtelenség lett volna a manőver.
miss berger 2008.05.23. 11:35:02
Hopi Bond 2008.05.23. 11:35:12
Hopi Bond 2008.05.23. 11:36:16
miss berger 2008.05.23. 11:37:39
Elanor a 42 (törölt) · http://elanor.blog.hu/ 2008.05.23. 11:38:32
a kedves ifjú pártól holnap már szakítós posztot akarunk olvasni!
:D
mondjuk összeveszhetnétek azon, hogy miért csetelt a másikótok egész pénteken a szakítshabírszon
és miért szedett fel vadidegen pasit/nőt szimpla egy óra alatt.
dex.ion 2008.05.23. 11:38:49
amúgy meg mpf
Hopi Bond 2008.05.23. 11:39:18
Hopené Légimazs (törölt) 2008.05.23. 11:40:35
Én nem így látom :) Nem is lehetnék :D
De kifejezetten kihangsúlyoztad annak jelentőségét, hogy miért csak a srác ment el dolgozni.
A kommentem felvezetéséből egyértelműen kitűnik, hogy erre a momentumra reagáltam.
Közös életet akartak, elkezdték. Bár nyilván előzőleg megbeszélték, de értelemszerűen a srác döntése volt, hogy dolgozni megy. Akkor meg mijafenének kéne cserbenhagyva éreznie magát?
Én nem gondolnám, hogy azért, mert valaki tanul, lófaszt nem csinál.
Speciel ellátta addig a srácot, ő ezt tudta akkor adni.
m.gray 2008.05.23. 11:42:05
Hopi Bond 2008.05.23. 11:44:42
Elanor a 42 (törölt) · http://elanor.blog.hu/ 2008.05.23. 11:46:13
ott van jelentősége, hogy csak a srác ment el dolgozni, hogy ezt írja:
"[...] a srác elmegy dolgozni, mondván, hogy jobban éljenek. [...]
Aztán az anyagi és egyéb okok miatt feladjuk a közös házat [...]"
Az én logikám szerint ez azt jelenti, hogy egy idő után már a pasi keresete sem volt elég, ergó a csajnak is el kellett volna menni dolgozni.
De javítsatok ki, ha tévedek.
A tanulásról alkotott sorom csak vicc volt. Lévén, hogy én is voltam egyetemista. :)
Könyörgöm! :D
(Egyébként én dolgoztam mellette. De ez most mindegy.)
m.gray 2008.05.23. 11:47:24
Naja. Csak lassan kezdek félni az emberektől... hogy felcsapjam a közhelyszótárat: minek ellenség, ha az embernek ilyen barátai, jelenesetben párkapcsolata van... durva.
Kopasz Mercis 2008.05.23. 11:47:31
Gróf Von Kertesházy 2008.05.23. 11:49:48
Anyukám for PRezidenT!!!!
Hopi Bond 2008.05.23. 11:50:17
semota · http://livewithit.blog.hu 2008.05.23. 11:50:31
ja, lehet h azvt, h a csaj számolatlanul költötte a pénzt, amit a pasi megkeresett .. vanilyen :s
B Z · http://igy-tarts-szeretot.blog.hu 2008.05.23. 11:51:15
Hopi Bond 2008.05.23. 11:51:24
m.gray 2008.05.23. 11:53:24
Még szerencse... kár hogy nem lehet néha resetelni, és újratölteni az állást...
Hopi Bond 2008.05.23. 11:55:03
Dr Borivoje Surdilovics 2008.05.23. 11:56:43
2. Mindig csodálkozom a nőkön kifogásolják a megcsalást,de képessek nős férfival is viszonyt létesíteni úgy hogy tudják hogy ezzel tisztában vannak.
3.Nők is szoktak férelépni.
4.jelen példában nem olvastam a házasság szót.Szvsz. addig párválasztás időszaka van.
Hopené Légimazs (törölt) 2008.05.23. 11:58:24
Ez a srác döntése volt és a jobban-on is hangsúly van, mert azért, hogy megéljenek, hanem hogy jobban éljenek. Tehát logikusan előtte is megvoltak valahogy, amiből az következik számomra, hogy amíg mindketten tanultak addig sem a srác tartotta el a lányt 100%-ig.
Egyébként ha egy hosszú távra tervezett kapcsolatban valaki átmenetileg többet nyújt és ez neki nem természetes, akkor ott nagy baj van...mert számomra ternmészetes, hogy nem hagyok ott valakit azért, mert rajta kívülálló okok miatt kevesebbet tesz bele, legyen tanulás, legyen munkanélküliség, gyed vagy betegség.
kispocoknyuszi 2008.05.23. 11:59:12
még meg sem volt az eljegyzési buli, már temetnek minket! :(
de ne okozzunk csalódást holnapra prezentálni kell egy postot! :)
Rebelde 2008.05.23. 12:03:31
:)))))
Fitz 2008.05.23. 12:05:44
"öööö, ezt nem értem! ez valami alap műből van?"
Igen, csak elqrtam.
"és fejük fáj a vasalástól"
Mondjuk ezt illene tudni, de google a barátod. :P
Fitz 2008.05.23. 12:07:18
Persze aki szerelmes, meg elvakult, esetleg csak simán buta, ott lehet, hogy könnyű.
forallmankind 2008.05.23. 12:08:57
este gyere a parázsba kicsit turbékolunk, aztán hozzámvághatsz egy két sörös korsót és csinálunk valami hatalmas perpatvart!
a cirkusz okát holnapra kitaláljuk :)
pld: nem vasaltad ki a pólómat vagy megkérlek h találd ki kikkel csallak és ha egy név sem stimmel akkor majd jól hülyének nézlek te meg látványosan kiborulsz!(lásd. söröskorsók) nos?
:DDDD
Hopi Bond 2008.05.23. 12:10:34
feco42 2008.05.23. 12:12:39
kispocok
este gyere a parázsba kicsit turbékolunk, aztán hozzámvághatsz egy két sörös korsót és csinálunk "
Nem ertem miert kellene szegeny artatlan soroskorsokat belekeverni:)
Rebelde 2008.05.23. 12:15:34
forallmankind 2008.05.23. 12:18:03
na jó azt h hogyan akar bántalmazni rábízom! :)
kispocoknyuszi 2008.05.23. 12:19:33
isteni esti programm már izzítom is a hisztifaktort h kellőképpen üvöltözzek veled!
feco42 lelkivilágára tekintettel ne söröskorsóval dobálózzunk....
asztal? szék? :))
ja és kivasaltam a pólódat!
Hopené Légimazs (törölt) 2008.05.23. 12:20:17
Fitz 2008.05.23. 12:21:19
És a pápa katolikus.
gargoyle 2008.05.23. 12:23:06
dr borivoje: azer ez amit leirtal elegge onigazolas szagu .) nem a hazassag tesz parkapcsolatta egy kapcsolatot, sot. persze mindket felnek joga van befejezni de vannak erre jobb es rosszabb metodusok is, ez itt fennt egy elegge pocsfej megoldas volt :o
Fitz 2008.05.23. 12:23:12
És a pápa katolikus.
gargoyle 2008.05.23. 12:24:00
dr borivoje: azer ez amit leirtal elegge onigazolas szagu .) nem a hazassag tesz parkapcsolatta egy kapcsolatot, sot. persze mindket felnek joga van befejezni de vannak erre jobb es rosszabb metodusok is, ez itt fennt egy elegge pocsfej megoldas volt :o
Rebelde 2008.05.23. 12:24:01
tudom:) nem is neked írtam kifejezetten, csak megjegyeztem:)
Dr Borivoje Surdilovics 2008.05.23. 12:25:28
Rebelde 2008.05.23. 12:26:08
tudom:)nem is neked írtam kifejezetten, csak megjegyeztem:)
Elanor a 42 (törölt) · http://elanor.blog.hu/ 2008.05.23. 12:26:32
szerelmes vagy? ugyan már, ülj le csendben egy sarokban, majd elmúlik...
:D
gatterka úgyis nemsokára megcsal, összever, kirak az utcára, lelép hawiira az új szerzeménnyel, és, ha már az összes csajismerősötök nevét felsoroltad a kérdésére, akkor végy egy nagy levegőt és bátran kezd el sorolni a pasik nevét is.
gargoyle 2008.05.23. 12:27:30
dr borivoje: azer ez amit leirtal elegge onigazolas szagu .) nem a hazassag tesz parkapcsolatta egy kapcsolatot, sot. persze mindket felnek joga van befejezni de vannak erre jobb es rosszabb metodusok is, ez itt fennt egy elegge pocsfej megoldas volt :o
gargoyle 2008.05.23. 12:28:37
gargoyle 2008.05.23. 12:30:54
Lui_78 2008.05.23. 12:31:08
Dr Borivoje Surdilovics 2008.05.23. 12:32:15
Szvsz. pont a házasság teszi párkapcsolattá a kapcsolatot. Az eskű, a holtomiglan-holtodiglan,a jóban-rosszban,betegségben, a közös vagyon stb. Amig nincs házasság addig próbálkozások vannak megtalálni a nagy Ő-t. Ha nem jött be, tovább kell lépni.
kispocoknyuszi 2008.05.23. 12:34:37
:))) én is erre tippeltem volna.
kispocoknyuszi 2008.05.23. 12:36:08
:))) én is erre tippeltem volna.
gargoyle 2008.05.23. 12:39:12
en a ketto kozott latok halk ellentmondast, kiveve leszbikus parok eseten.
amugy meg emeletes marhasag amit mondasz, nezz mar korul hany elettarsi kapcsolatban elo par szereti, tiszteli es becsuli meg egymast jobban mint sok hazaspar. nem attol lesz jo a kapcsolat hogy egy pap fel orat peldabeszedet mondott meg hogy felvagtak az eskuvoi tortat... aki meg a nagy Ot keresi, az sose fog talalni senkit se (:
Rebelde 2008.05.23. 12:49:48
nagyon igaz
kaméleon 2008.05.23. 12:53:28
ezzel a saját döntését vonja kétségbe..de ahelyet, hogy bevallaná magának :nem jól választott... a másikat kell porig alázni..
-szánalomtengeréletű f@szfej-
Gróf Von Kertesházy 2008.05.23. 12:53:39
Mi van a meleg fiú párokkal??? azok is megcsalják egymást orrba szájba csak azér mert hormonális a programozásuk? Én még nem hallottam olyanról hogy ezt természetesnek vennék. Valahogy ha én megcsalom a csajom nekem is lelkiismeret furdalásom van meg akkor is kiakadok ha fordítva van szerintem ez a normális programozás.
forallmankind 2008.05.23. 12:55:59
kivasaltad a pólót? hát nem látszik! úgy nézek ki mint egy shar pei, még vasalni sem tudsz Drágám! főzés azért megy? :DDD
asztal? szék? bakker, akkor tényleg jól jön majd a motoros cucc! :)
tuli _ 2008.05.23. 12:58:26
nem kell összeveszni, te csak duzzogj, ő meg majd nem akarja kitalálni, hogy miért, és kész a szakítás:)
Bourbon 2008.05.23. 12:59:45
Francba a hűséggel és a monogámiával! Lejárt lemez!
Ha akad itt elég csatlakozó, mi lehetünk a "kiemelt gyémánt tagok" így bárkire rámehetünk, egy tetszőlegesen nagy piramis esetén is. Alapfeltétel, hogy mindenkinek hozni a kell 5 ellenkező nemű beszervezettet, homár nem ér!
Ha valaki ki akar lépni a piramisból, az alapító gyémántok döntik el, hogy elengedik-e vagy nem...
Na, bejegyezzük?
kaméleon 2008.05.23. 13:01:36
nagyon nem érted Te, a mások ...és isten előtti - fogadalom értelmét...
mert kimondták...fogadalom...ÉRTED???
mások előtt is kellene' érte vállalni a felelősséget..
de Te ezt nem fogod elfogadni...mert csak magadnak szeretsz fogadalmat tenni..
és...vagy teljesíted...vagy nem..
:)
Elanor a 42 (törölt) · http://elanor.blog.hu/ 2008.05.23. 13:02:27
én annyiban csatlakoznék az előttem szólókhoz, hogy sok kapcsolat pont a házasság után megy tönkre, még akkor is, ha a felek előtte akár 10 évig is együtt éltek.
mintha az a rohadt papír megijesztené őket, hogy akkor itten már a vég, kapu becsuk, savanyodás indul.
pedig, ha szerették egymást, akkor előtte sem volt megcsalovics.
én inkább ott érzem az ellentmondást a soraidban, hogy végül is, ha mindkét fél eleve poligámiára van predesztinálva (mondjuk az ösztönei révén, amit sem a szociális, sem erkölcsi körülmények nem befolyásolhatnak), akkor miért változnának meg pont a házasságtól?
Fitz 2008.05.23. 13:03:58
:DDDDDDDDDDDD
forallmankind 2008.05.23. 13:04:44
jaja ez mekkora fa**ág! régen mennyit csináltam! jó hülye vagyok! :)
Elanor a 42 (törölt) · http://elanor.blog.hu/ 2008.05.23. 13:04:56
és a gyerekeket is megdugjuk?
mondjuk, ha a gyémánt tagok nem engednék, hogy kiszálljak és arra kényszerítenének, hogy dugjak apámmal, én inkább megdugnám magam.
tuli _ 2008.05.23. 13:06:01
Elanor a 42 (törölt) · http://elanor.blog.hu/ 2008.05.23. 13:06:47
természetesen csak arra gondoltam, hogy ennyi piramisos kufircból egy idő után rengeteg gyerek lesz, akikkel csinálni kell valamit...
mondjuk vasalhatnának.
tuli _ 2008.05.23. 13:07:28
szerintem mindenki csinálta, más meg letagadja. :)))
Rebelde 2008.05.23. 13:07:36
micsoda ötlet:) sokat tanulmányoztad a swingert mi?:))))
Bourbon 2008.05.23. 13:08:57
Egy módon kerülheted el a firkálást apival, ha megad is gyémántos alapító leszel, de akkor döntened kell! MOST! :-DD
kaméleon 2008.05.23. 13:09:12
Te hény nőn osztozkodnál?
kispocoknyuszi 2008.05.23. 13:09:54
főzés megy, a pólódat meg összegyűrted a másik csajjal..:)
a motoros cucc nem fog megvédeni :DD
tilituli
nem kispályázunk, abban hol a botrány :)
Bourbon 2008.05.23. 13:10:36
kaméleon 2008.05.23. 13:11:12
gondolkodjunk...
anyukád élne ilyen- használjuk egymást jétékot- ...tetszene?
kérdem tisztelettel..
Bourbon 2008.05.23. 13:12:20
Hogy érted, hogy hány nőn?
csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2008.05.23. 13:14:07
kaméleon 2008.05.23. 13:16:26
tehén nőket a réten találsz...
Bourbon 2008.05.23. 13:16:43
Mellesleg, pont én mondjam meg neki, hogy hagyja-e magát beszervezni vagy nem? Én hiszek a független individuumban...
Elanor a 42 (törölt) · http://elanor.blog.hu/ 2008.05.23. 13:17:02
dönteni? most? azt hittem ez csak amolyan teoretikus vita
és south parkosan továbbgondoltam.
de jó, rendben, ha aközött kell választani, hogy alattvaló leszek és engem baszogatnak vagy alapító tag és én baszogathatok másokat, akkor én inkább tisztelettel elfogadom a felkérést és gyémánt fokozatú minőségemben meg is kezdem a működésem:
tömeg, hasra!!!
sz b&b 2008.05.23. 13:17:05
nem szabad vasalni. Mert vasalni ősi......
Bourbon 2008.05.23. 13:18:43
csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2008.05.23. 13:20:50
Bourbon 2008.05.23. 13:20:59
kaméleon 2008.05.23. 13:23:52
nem akartam anyázni...mert akkor egyszerűen azt teszem!!
DE NEM ANYÁZTAM!!!!!!!!! :)
azt szerettem volna megkérdezni, hogy ha az édesanyádat látnád, hogy jön- megy különböző pasiktól...Neked, hogy esne?
mert a piramis elméleted ezen dölne el..
de akár a nő családtagjaidat szeretnék valakik ílyen módon használni?.. ahogy Te itt írtad...
erre lennék kiváncsi, hogy akkor is ilyen viccesnek találnád?
szóval nem sértés akart lenni!!!
:)
jadviga79 2008.05.23. 13:28:01
Amikor az aktualissal mar a mellette levo szeretorol is meselunk, na ez az abszolut szabadsag vagy a masiknak a totalis semmibe vetele? Erdekes...
gargoyle 2008.05.23. 13:29:29
Elanor a 42 (törölt) · http://elanor.blog.hu/ 2008.05.23. 13:30:52
ugyan már, te csak itt fecsegsz össze-vissza, én meg már meg is vettem a köveket a piramishoz.
Mondjuk az építés módján még gondolkodnom kell. Kicsit nehezek a kövek.
Lehet, hogy inkább mégis hungarocellből kéne felhúzni, de akkor hogy fog kibírni 5000 évet?
tudod, mit? Inkább hagyjuk a francba az egészet. A poligámia zűrös.
Inkább éltessük a monogámiát. Ott csak egyetlen csajnak kell évi 1-2szer virágot venned, csak egy nevet kell megjegyezned (plusz az anyósét), és egyfajta horkoláshoz is könnyebben hozzá lehet szokni.
Csak mikor majd megcsalod azt az egyet, akkor az emberiség nevében kérlek, ne vizsgáztasd az ismerőseid nevének felsorolásával.
kaméleon 2008.05.23. 13:32:20
ha majd megtalálod az igazit...NEM FOGSZ MÁSRA VÁGYNI! :)
Bourbon 2008.05.23. 13:33:47
Mégegyszer, ha tényleg komolyan vetted és tényleg komoly a kérdésed is, mindenkire anyámra, húgomra, stb, stb rábíznám a döntést, hogy be akar-e lépni. Elvárnám, hogy én is hadd dönthessek szabadon, hogy élnék-e bármiféle a - szervezet adta - lehetőséggel.
Elanor a 42 (törölt) · http://elanor.blog.hu/ 2008.05.23. 13:33:58
Most azonnal!
akaromakaromakaromakarom
(léci)
csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2008.05.23. 13:36:32
tuli _ 2008.05.23. 13:38:24
elanor, ha sokáig toporzékolsz, biztosan meglesz az eredménye:DD
Elanor a 42 (törölt) · http://elanor.blog.hu/ 2008.05.23. 13:40:46
egyébként visszatérve a poszthoz
ez a pasi kb. három évig bírta egy nő mellett, a végén viszont rájött, hogy neki még élnie kell? vagy mi a pálya?
kaméleon 2008.05.23. 13:47:49
nem vettem "véresen komolyan" :D
mert akinek ez az igénye...az már így él..nekem kell neki semmiféle piramist építgetni.. :)
szerinted be akarnának lépni???...őszíntén!.. :)
Bourbon 2008.05.23. 13:51:22
schrz_&_schurz (törölt) · http://zurhajo.blog.hu 2008.05.23. 13:52:58
schrz_&_schurz (törölt) · http://zurhajo.blog.hu 2008.05.23. 13:53:31
:D:D:D:D:D
2008.05.23. 13:53:51
A találgatás tényleg érdekes.
Viszont a csávó az több mint gáz.
'Talád ki!'
Te találj ki - az életemből, és kurva gyorsan!!!
Telefonon keresztül sajnos nem lehet letörni a másik ember állkapcsát.
De van lejjebb: a posztíró a mai napig hallgatja ennek a gerinctelen akárminek a nyavalygását.
Látom tetszett tanulni a történtekből!
Úgy gáz az egész sztori, ahogy van.
schrz_&_schurz (törölt) · http://zurhajo.blog.hu 2008.05.23. 13:54:19
ZFN:D:D:D:D
Unnamed 2008.05.23. 13:54:24
schrz_&_schurz (törölt) · http://zurhajo.blog.hu 2008.05.23. 13:55:08
Bingóóóóó:D:D:D:D
Anyukám nyertél!!!!:D:D:D:D
a paraszt.....:S
Bourbon 2008.05.23. 13:56:07
gargoyle 2008.05.23. 13:56:12
kaméleon 2008.05.23. 13:56:12
annyira oda vagytok a fütykösötökért, hogy egy "dugásért" akár házasságot vagy élettársi kapcsolatot felrúgtok..
tudjátok, hogy egy nő..akár 2 percenként eltud élvezni??..sorozatban...akár 2 órán keresztül..
lehet teljesíteni...
:)
Unnamed 2008.05.23. 13:59:40
Bourbon 2008.05.23. 14:01:32
Hopené Légimazs (törölt) 2008.05.23. 14:02:11
Bourbon 2008.05.23. 14:02:26
kaméleon 2008.05.23. 14:03:19
tesztelték.../ nem rajtam/ :DDDD
Unnamed 2008.05.23. 14:04:12
Unnamed 2008.05.23. 14:05:17
tuli _ 2008.05.23. 14:07:33
te még sosem voltál eszeveszetten szerelmes, úgy, hogy tudtad, ő az igazi? ezek szerint nem.
bourbon
van olyan, hogy az a lila köd elmúlik, sőt, mindig elmúlik idővel. de ha jó volt a választás, akkor újra és újra szerelmes tudsz lenni a párodba, másrészt nagyon mély szeretet és kötődés fűz hozzá
schrz_&_schurz (törölt) · http://zurhajo.blog.hu 2008.05.23. 14:09:17
mi meg felváltva szeretkezünk ezért 2 percenként is el tudunk élvezni (ha nem sietünk:P) és akár 2 órán keresztűl....:D:D:D:D:D
Unnamed 2008.05.23. 14:09:46
Hopi Bond 2008.05.23. 14:11:01
Bourbon 2008.05.23. 14:11:05
Egyébként - és ezzel érzem, hogy magamra vonom a haragot, akaratlanul is - ennek a pszichológiája az, hogy otthon egy férfi akkor fogja meg a nője cicijeit, amikor akarja. Egy újnál meg el kell érni, hogy megengedje. Fordítva, a nők meg imádják, ha udvarolnak nekik a cicijeikért! :-DD (a fogalmazás éa a példa szándékosan olyan amilyen)
Unnamed 2008.05.23. 14:11:11
gargoyle 2008.05.23. 14:11:41
a szervezet a tuleles es az utodok felnevelese erdekeben sok es igen nagymerteku oncsalasra kepes. de azt mondani hogy ezek valos dolgok elegge mosolyogtato .) szep, hosies, latvanyos meg minden de a mindennapi elethez nem erre van szukseg manapsag szerintem hanem empatiara es gondolkozasra. (mondjuk ezt igy fejlettvilagra gondoltam, nem machetes afrikai falukba, ott ez feles sot karos)
schrz_&_schurz (törölt) · http://zurhajo.blog.hu 2008.05.23. 14:12:29
(hupsz csendör)
ON:
ja igen sztem is.....
(bologat:D):P
:D:D:D:D
jadviga79 2008.05.23. 14:13:32
Nem ertek veled egyet. A szex szerintem mindenkivel mas, es a valtozatossag amugy gyonyorkodtet. Ez nem azt jelenti, hogy a megcsalas mellett tennem le a voksom, de ez tenykerdes. Ha vkinek a testet 10 eve ismered, azert az egeszen mas izgalmat rejt, mintha vkivel elso alkalommal "talalkozol". De szerintem te most feltalaltad a spanyol viaszt, es meseld el, hogy hogyan lehet 10 ev utan is szuper valtozatossa tenni a dolgokat MINDIG, hogy ne legyen rutinszeru, mikor minden rezduleset ismered a masoknak.
A szerelem pedig biztosan elmulik, mindenkeppen atalakul szeretette, ha akarod, ha nem.
Teny, hogy vannak olyan pasik is, akik dolgozhatnanak kicsit azon, hogy mihelyt a kezdeti izgalmas resze elmulik, ne mashol keressek a boldogsagot, ha lehet, hanem otthon. Ez is energia. De talan egyszerubbnek es kenyelmesebbnek tunik elsore a kovetkezo csinos pofika utan szaladgalni.
Unnamed 2008.05.23. 14:14:00
tuli _ 2008.05.23. 14:15:05
nadehát ez semminek nem mond ellent, azért írtam, hogy ha szerencséd van, akkor, amikor elmúlik a lila köd, olyan embert találsz mögötte, akivel már az utódaidat is felnevelheted
kaméleon 2008.05.23. 14:15:50
ugye nem jutunk el megint az esküvőig, meg a isten háza, meg hit, stb kérdéskörig megint? :D "
Hopi
mindig oda lukadunk ki.. mert onnan ered minden.. :)
Hopi Bond 2008.05.23. 14:18:59
Bourbon 2008.05.23. 14:19:42
feco42 2008.05.23. 14:19:55
Ha vkinek a testet 10 eve ismered, azert az egeszen mas izgalmat rejt, mintha vkivel elso alkalommal "talalkozol". De szerintem te most feltalaltad a spanyol viaszt, es meseld el, hogy hogyan lehet 10 ev utan is szuper valtozatossa tenni a dolgokat"
Mond az a szo neked valamit hogy fantazia?
Unnamed 2008.05.23. 14:20:37
gargoyle 2008.05.23. 14:20:45
tuli _ 2008.05.23. 14:21:21
"viszont az egésznek a legizgalmasabb része a lila köd"
hát naná, van, aki nem is tud lemondani róla élete végéig, ezért kergeti a nőket egyfolytában. :)
jó, tudom, vannak ilyen nők is:)
Hopi Bond 2008.05.23. 14:21:30
"Mond az a szo neked valamit hogy fantazia? "
Most úgy érted, hogy gondoljam azt, hogy ő egy 28-as szintű elf? :D Akkor jobban megy a szex? :D
gargoyle 2008.05.23. 14:24:24
tuli _ 2008.05.23. 14:24:49
nincs vita, jó ha tudják. persze, akkor van baj, ha nem hisznek az okosabbaknak (pl.te, meg én:)) és azt hiszik, lilaköd örökkön örökké, és ha elmúlik, akkor majd biztosan a következő lilaköd örökkön örökké. igen, kék madár.
gargoyle 2008.05.23. 14:24:58
gargoyle 2008.05.23. 14:25:45
feco42 2008.05.23. 14:25:48
Most úgy érted, hogy gondoljam azt, hogy ő egy 28-as szintű elf? :D Akkor jobban megy a szex? :D"
Ha a 28-as szintu elfekre gerjedsz akkor igen..de be is oltoztetheted:)
Hopi Bond 2008.05.23. 14:25:54
Unnamed 2008.05.23. 14:26:18
"persze szivesen de nincs penzem..."
"kiterdekel, nekem sincs sutim..." --es paff egymasnakeses :DDD
Tokjo neha mikor a pasi hazajon mondjuk 2percenbelul leteper a konyhapultra de szerintem legalabb ilyen izgalmas ha a o keszul....tesemazt felvesz valami teljesen extrem fehernemut egy hosszu kabattal, becsonget es ajtonyitaskor megkerdezi: "helo, te rendeltel layt ma estere? ;)" es ki lehet elni barmilyen perverz dolgot... :DDD
Hopi Bond 2008.05.23. 14:26:46
kaméleon 2008.05.23. 14:26:53
tudod a feketeluk...magába vonz mindent.. :DDDDDDDDDD
R!TA (törölt) 2008.05.23. 14:29:23
tuli _ 2008.05.23. 14:29:32
vigyázz, itt vannak vizuális típusú pasik is:) vagy csak azok vannak?:)
feco42 2008.05.23. 14:29:38
feco: úúúú, most nagy ötletet adtál :D de figyu már, ha félszerzet lesz belőle és kicsit csökkenteni kellene a magasságán, akkor milyen legális módszert javasolsz? :DDDD mert az nem állja meg a helyét, hogy hajtsam félbe vagy vágjak le a lábából :DDDDDDDDD "
Messzebb allsz:)
Hopi Bond 2008.05.23. 14:30:57
Hopi Bond 2008.05.23. 14:32:18
R!TA (törölt) 2008.05.23. 14:33:14
gargoyle 2008.05.23. 14:34:14
jadviga79 2008.05.23. 14:34:37
Az otlet nagyon jo! :)) Plane, ha van hozza egy partner is!
Motomaki,
"Nem minden nonek all annyibol a szex hogy fekszik, megdugjak, elmennek pont."
Hal'Istennek, emlekeim szerint en sem ezek koze tartozom. Mindenesetre tovabbra is kitartok a velemenyem mellett, hogy mas egy idegennel egyutt lenni es mas egy 10 eves kapcsolatban, szeretetben, szerelemben. Es a szerelem elmulik. Van aki hajlando energiat fektetni a meglevo fenntartasaba es van aki a masik utat valasztja. Fuggetlenul attol, hogy ferfi avagy nonemu. Mindenki tegye ezt lelkiismerete szerint, a leanyzoknak pedig igeny szerint a leheto legjobb dontest kivanom a leendo alanyok kivalasztasahoz, hogy aztan ne kelljen senkit sem elitelni, sem felelossegrevonni a bizonyos esku miatt, amit mindenki megtesz ezert vagy azert.
Hopi Bond 2008.05.23. 14:34:59
EW 2008.05.23. 14:35:36
R!TA (törölt) 2008.05.23. 14:37:03
feco42 2008.05.23. 14:37:46
nemtom motomaki ha en felvennek egy extrem fehernemut meg egy ballonkabatot es racsongetnek a leanyra az tuti 2 ora fetrengos rohogeshez vezetne, de szexhez nem biztos :D "
Es az miert olyan nagy baj? ... a nevetes gyogyit! :)
jadviga79 2008.05.23. 14:38:08
:D, mindenesetre neked mar vannak otleteid, hogy hogyan lehet a hangulatot jobba tenni, ha adott esetben elromlott :)
Hopi Bond 2008.05.23. 14:38:32
gargoyle 2008.05.23. 14:38:49
ew: ugyanez elmondhato ugyanilyen leereszkedo hangsullyal arrol is hogy ha valakinek a biztonsag es a nyugalom a fontos az sok mindennek hangzik csak nem szerelemnek .) sokfelek az emberek, mindenki masra vagyik. nem elitelni kell oket hanem megtalalni aki ebben a kerdesben hozzank hasonlit.
Hopi Bond 2008.05.23. 14:39:25
gargoyle 2008.05.23. 14:39:37
Hopi Bond 2008.05.23. 14:41:01
gargoyle 2008.05.23. 14:42:54
kaméleon 2008.05.23. 14:43:53
Tilituli a te véleményeddel egyetértek. A kötődés, a szeretet megmarad...viszont az egésznek a legizgalmasabb része a lila köd..."
szerintem a lila ködben a lényeg:
'vágyaid tárgyában' azt szereted-e, ami benne van???...vagy azt amit, mint egy projektor...belevetíted... milyennek szeretnéd látni.. :)
nem ugyanaz....nagy külömbség..
jadviga79 2008.05.23. 14:45:56
en fehernemus becsongetos, rohogos estere gondoltam :)
de most ezt nehezen erzem at, nincs hugom :) de most valami biztos nem esett le, nagyon elmellyultem a Tower Bridge tanulmanyozasaban...
Hopi Bond 2008.05.23. 14:45:58
virus A_&_B (törölt) · http://zurhajo.blog.hu 2008.05.23. 14:46:31
vesszen a sherif:D:D:D
schrz_&_schurz (törölt) · http://zurhajo.blog.hu 2008.05.23. 14:47:11
vesszen a sherif
(egységben a zerő:))
gargoyle 2008.05.23. 14:48:14
kaméleon 2008.05.23. 14:48:24
kaméleon: de csak addig míg ki nem derül, hogy a fekete lyukakban igazából egy köcsög kis zsemblámpás emberke keresi az árammegszakítót. :DD
Hopi
ebben az esetben...eleve rossz helyen kerested! :DDDDDDDDDDDDD
Hopi Bond 2008.05.23. 14:48:26
Hopi Bond 2008.05.23. 14:49:03
schrz_&_schurz (törölt) · http://zurhajo.blog.hu 2008.05.23. 14:51:04
a zon felszabadításáért népfront:D:D:D:D
virus A_&_B (törölt) · http://zurhajo.blog.hu 2008.05.23. 14:51:43
meg az on felszabadításáért népefront:D:D:D:D
kaméleon 2008.05.23. 14:51:46
"gargoyle 2008.05.23. 14:34:14
nemtom motomaki ha en felvennek egy extrem fehernemut meg egy ballonkabatot es racsongetnek a leanyra az tuti 2 ora fetrengos rohogeshez vezetne, de szexhez nem biztos :D "
Es az miert olyan nagy baj? ... a nevetes gyogyit! :)"
a sírvaröhögés...mégjobban! :DDDDD
MajorAnna · http://manna.blog.hu 2008.05.23. 14:51:57
Garg, azt hiszem ma veled értek egyet. :))
Hopi Bond 2008.05.23. 14:51:59
kerikak 2008.05.23. 14:52:05
schrz_&_schurz (törölt) · http://zurhajo.blog.hu 2008.05.23. 14:52:14
KÖPKÖDŐK!!!!!!:D:D:D:D:D
Hopi Bond 2008.05.23. 14:54:41
schrz_&_schurz (törölt) · http://zurhajo.blog.hu 2008.05.23. 14:56:27
majd jól áttoljuk a lábadon:D:D:D:D
Hopi Bond 2008.05.23. 14:57:38
jadviga79 2008.05.23. 14:58:00
hat latom ki akarsz segiteni, de ereztem en, hogy a fantaziammal lehet a baj, ma azert ez kiderult. Az eloadasom temajaul egy vilagitotorony tan testreszabottabb valasztas lett volna? :)
Hopi Bond 2008.05.23. 15:01:26
kerikak 2008.05.23. 15:01:55
Igazira várni tényleg felesleges.. ha szerencsés vagy találsz valakit akivel kölcsönösen tisztelitek és szeretitek egymást, közösek a célok, de egy kapcsolaton mindig dolgozni kell és csomó alkalmazkodást igényel, olyan hogy jön a herceg fehér lovon márpedig nincs!
schrz_&_schurz (törölt) · http://zurhajo.blog.hu 2008.05.23. 15:03:35
hehe....
nem férünk bele:P
már megpróbáltunk belebújni:D:D:D:D:D
de túl sokan vagyunk:P
Gadzso 2008.05.23. 15:03:49
- Mi van a kezemben?
- Talan dio?
- Nem.
- Talan mogyoro?
- Nem.
- Akkor mi?
- Gorcs!
Hopi Bond 2008.05.23. 15:05:53
kaméleon 2008.05.23. 15:06:08
van...már sokan megtapasztalták... :)
csak nem minden az...ami annak látszik..
gargoyle 2008.05.23. 15:06:13
schrz_&_schurz (törölt) · http://zurhajo.blog.hu 2008.05.23. 15:07:19
azokat magadon használd:D:D:D
mi boldogok vagyunk speckó eszközök nélkül is:D:D:D:D
kerikak 2008.05.23. 15:08:19
jadviga79 2008.05.23. 15:10:42
:DD
hopi, gargoyle
na jo, most mar lassan ugy jarok mint a szamaras ember..., dontsetek mar el, hogy keves avagy tulcsordult a fantaziam! :)))
Hopi Bond 2008.05.23. 15:14:28
storyline :) 2008.05.23. 15:17:14
olyan hogy jön a herceg fehér lovon márpedig nincs! "
Dehogy nincs, itt van ni! Csak hercegnő nincs, de még csókolnivaló béka se :DDDD
kerikak 2008.05.23. 15:22:11
Elanor a 42 (törölt) · http://elanor.blog.hu/ 2008.05.23. 15:22:52
elalvás előtt csókolgatom őket, hátha történik végre valami és lesz egy jó estém
de egyelőre hiába
lehet, h rosszul csinálok valamit?
2008.05.23. 15:24:02
K=Klélia
B=Betsabé
jadviga79 2008.05.23. 15:24:13
milena [törölt] 2008.05.23. 15:29:26
Kedves **************, hova tűnt a neved?
Rebelde 2008.05.23. 15:29:50
Lui_78 2008.05.23. 15:32:21
:)
Hopi Bond 2008.05.23. 15:33:40
storyline :) 2008.05.23. 15:34:19
Dövan te lennél az? :) "
Remélem valakinek, és akkor nem maradok lógva (se így se úgy) :D
"Elanor 2008.05.23. 15:22:52
Dövan, nekem van otthon több békám is
elalvás előtt csókolgatom őket, hátha történik végre valami és lesz egy jó estém
de egyelőre hiába
lehet, h rosszul csinálok valamit? "
Hol csókolgatod őket? Lehet, hogy annyira élvezik, hogy nem is akarnak már átváltozni:D
koc · http://tablasjatek.blogspot.com 2008.05.23. 15:35:17
2008.05.23. 15:36:13
Meghalt. Az végső elmúlás első jeleként.
Unnamed 2008.05.23. 15:37:18
milena [törölt] 2008.05.23. 15:37:59
Meg.
De nemár, mert megszakad a kis szívem...
Lui_78 2008.05.23. 15:38:52
Csoki!
Unnamed 2008.05.23. 15:39:24
"mit csinalsz?"
"elszamolok a vegtelenig"
"es mit csinalsz utana??"
Unnamed 2008.05.23. 15:40:00
petya a barátságos :) 2008.05.23. 15:40:16
garg
ha majd megtalálod az igazit...NEM FOGSZ MÁSRA VÁGYNI! :) "
Nem tudsz még te semmit :D
kaméleon 2008.05.23. 15:40:57
milyen kilátást látnak életükben?
együtt élni egy "középszerüvel"..unalomban?
:)
kaméleon 2008.05.23. 15:41:43
többet mint hinnéd..
:)
schrz_&_schurz (törölt) · http://zurhajo.blog.hu 2008.05.23. 15:42:05
Unnamed 2008.05.23. 15:42:54
virus A_&_B (törölt) · http://zurhajo.blog.hu 2008.05.23. 15:43:19
jadviga79 2008.05.23. 15:44:22
Latjatok, en megmondtam! :))))
2008.05.23. 15:44:34
Ugyan! Nem érdemes.
Rebelde 2008.05.23. 15:44:37
milena [törölt] 2008.05.23. 15:44:46
:)))))))))
nekem ez új volt...
min0rity r3port · http://m0r3.blog.hu 2008.05.23. 15:45:27
A változatosság keresése megint önátverés, mert vagy nagy vadász akarok lenni, és bevallottan a végsõ cél a Kilimandzsáró ("megtalálom-e a legolyanabb pasit-nõt, akit még meg tudok épp mászni"?), vagy alamuszi nyuszi. Ahogy látom, ezen a blogon fõleg az utóbbiak áldatlan ténykedésének a romeltakarításáról esik szó.
A konkrét posztban azért látok a srác részérõl némi cinikus életismeretet, hiszen nem fektet komolyan idõt egy ámerikába szakadó lányba, aki ilyen-olyan indokkal elõbb-utóbb szétdobja a combikát egy zöld kártyáért. Bátor ilyen olajárak mellett egyre inkább preferencia lesz a készpénz, no meg a jó öreg agrártulajdon. Már várom az elsõ esetet, akinél majd ezt látom...
milena [törölt] 2008.05.23. 15:46:04
na, ha eltakarítottam a feladatokat, írok mailt
koc · http://tablasjatek.blogspot.com 2008.05.23. 15:46:49
min0rity r3port · http://m0r3.blog.hu 2008.05.23. 15:47:39
:ctrl + alt + balra-, jobbra- vagy fölfelényíl
Hálára kötelezel. Jövök eggyel. Zseniális. Köszönöm!
p.s. szóljatok, ha valaki a ctrl + alt + sunyibamész kifejezéssel búcsúzik...
milena [törölt] 2008.05.23. 15:49:56
gargoyle 2008.05.23. 15:50:16
kb ugyanolyan ez hogy egyesek (itt a blogon is) az Igazsagot hirdetik, mig masok (koztuk szereny szemelyem) ugy velik hogy sokfele nezopont akad, ezek kozul egyesek jobbnak tunnek, ezert inkabb azt valasztjuk, azt preferalnank ha lehetseges
egy kapcsolat is lehet szenvedelyes es langolo es stb stb akkor is ha megnezed mas ferfi feneket is az utcan (nem en, en mast nezek :) ez egyaltalan nem degradalja le a dolgot, sot meg inkabb ertekesebbe teszi, hisz ot _valasztod_, mig a rozsaszinkodbenigazival elok nem valasztanak, nekik o az egyetlen ugye.
Unnamed 2008.05.23. 15:51:35
Jemi 2008.05.23. 15:51:44
kerikak 2008.05.23. 15:53:01
kaméleon, ha összejössz valakivel az eleje, jópár év nyilván nem unalom.. sőt :)) de álomvilágban élni nem érdemes! nincs olyan hogy igazi, egy kapcsolatért mindig tenni kell valamit, odafigyelni a másikra hogy ne bántsd meg, ne csak a gondjaidat vidd haza neki hanem adj örömöt is, tenni valamit azért hogy az élet évek múlva se váljon ahogy te mondod középszerűvé, magától nem jön semmi, azok akik azt hiszik van nagy ő úgy gondolják van valaki aki mindenben hozzá stimmel és nem kell tenni semmit mert vele az élet csupa rózsaszín álom (vagy lila köd) lesz, de ez marhaság, ilyen nincs
szerintem :)
milena [törölt] 2008.05.23. 15:53:19
péntek délután...
verespalne 2008.05.23. 15:53:46
2008.05.23. 15:54:11
Ne végy túl komolyan! Azt sem érdemes.
Unnamed 2008.05.23. 15:56:13
akkor most alljunk mar meg es kinek mit takar hogy IGAZI???? mert szerintem az az igazi akiert a fentieket meg tudjuk tenni...pl...es aki nelkul ugy erezzuk nem lenne teljes es boldog az eletunk.
milena [törölt] 2008.05.23. 15:57:09
azért akkor is írok mailt
kaméleon 2008.05.23. 16:02:59
ha ez a holtomiglant-holtodiglant mind a ketten ugyan annak tekintik,érzik..egy csodának ..amit két ember, csak egymásnak adhat..
akkor az életük végén is így gondolnak egymásra..
nem a szex körül forog a világ..
a szellemi szűkséglet kielgületlensége, sokféleképpen jelentkezhet..
az agyunk 1%-át használjuk....vajon miért? :)
kerikak 2008.05.23. 16:03:52
Rebelde 2008.05.23. 16:06:22
Unnamed 2008.05.23. 16:06:34
kaméleon 2008.05.23. 16:07:48
kameleon: ha szerinted a nagy O-n kivul minden mas kozepszer az eleg erdekes."
garg
ez az én véleményem..
nem tudok mást írni...és nem is akarok..
én érzésekre hívatkozok amit, Te is érzel...még ha nem is mered magadnak bevallani...vagy elnyomod magadban, hogy az egód jól érezze magát..
:)
milena [törölt] 2008.05.23. 16:09:19
kerikak 2008.05.23. 16:11:03
kaméleon 2008.05.23. 16:12:21
az igazi az aki tökéletes, azt várjátok nem? én arról beszélek hogy van valaki akit szeretsz, tisztelsz és ezért elfogadod a hibáit is "
ez így van!...akkor az igazi, ha elfogad téged is..
nem tökéletesről beszélek én sem...
de minden akarat kérdése..ez a legfontosabb!
ha szeretek valakit akkor nem teszek olyat amivel ..pl.megalázom tudatosan..
beszélgetni...beszélgetni..
:)
gargoyle 2008.05.23. 16:12:50
moto: igy mar kozelednek az allaspontok, ez mar szamomra is elfogadhato alap :D
kameleon: mi nehezen elnenk egyutt az mar latszik :D hamar le lennek cinikusgecizve :D
jadviga79 2008.05.23. 16:13:31
En bizom abban az elmeletben, hogy akkor neked sem o az igazi, csak bebeszelted magadnak. :) De persze nem tudom....
Nem hiszek egyetlen Igaziban, sok Igazi lehet, akivel jo lehet a parkapcsolat. Az adott korbol kell megtalalni azt, akivel a legjobban mukodik a testi, lelki, szellemi osszhang.
A szexualis energiat pedig sokfelekeppen le lehet vezetni. Szerintem transzformalhato, vagy akarja ezt valaki vagy nem, ezt is az egyen donti el.
kerikak 2008.05.23. 16:14:12
"hamar le lennek cinikusgecizve"
petya a barátságos :) 2008.05.23. 16:14:34
akik nem hisznek a "nagy ő-ben",
milyen kilátást látnak életükben?
együtt élni egy "középszerüvel"..unalomban?
:) "
Hiszünk, hidd el. Olyannyira, hogy tudjuk, több nagy Ő is létezhet :) Ha szerencsénk van, legalább az egyikre rá is találunk és neki is mi vagyunk a nagy Ő.
Ki-ki ízlése és neveltetése alapján döntheti el, szerencse-e avagy szerencsétlenség, ha többel is összeakadunk életünk során, akár egymással párhuzamosan.
A nagy Ő csodálatos dolog, de se vakká nem teszi az embert, se érzéketlenné. És igazságtalan, sőt balga dolog azt mondani, hogy a nagy Ő-n kívül mindenki más középszerű. Sok csodálatos nő van (biztos férfi is, de azok nem érdekelnek), a nagy Ő egy közülük. "Hozzám valóbb", mint a többi, de ezen kívül nem több.
gargoyle 2008.05.23. 16:15:27
petya a barátságos :) 2008.05.23. 16:16:00
Rebelde 2008.05.23. 16:16:16
mütyür 2008.05.23. 16:17:30
Motoooo
akkor ma jössz-e?
:)
kaméleon 2008.05.23. 16:17:53
és azt miért nem hiszed el, hogy egyeseknek....ez villámszerűen, pedálozás' nélkül is összejön? :)
kerikak 2008.05.23. 16:19:41
sajnos mennem kell pedig folytatnám szívesen a beszélgetést, aki jön parázsba azzal ott este találkozunk :))
gargoyle 2008.05.23. 16:20:20
jadviga: a szexualis energiak transzformalasara jo pelda amikor egyesek egyenruhaban, egyenzaszlokkal jarjak az utcakat es masok agressziv elnaspangolasarol obegatnak :D
petya a barátságos :) 2008.05.23. 16:21:24
nem akarom én kisebbíteni a nagy Ő érdemeit, én a feleségemnél az első 10 perc után tudtam, hogy vele jó eséllyel egy életet le tudnék tölteni, és nem sokkal több nap után azt is, hogy le is akarok.
Számomra ő a tökéletes pár, de ettől a világ számára semmivel sem értékesebb, mint sok más nő, akik szintén okosak, gyönyörűek és kedvesek. De emiatt nem lesz középszerű a nagy Ő mivolta, az első mondatrész miatt.
kaméleon 2008.05.23. 16:23:51
én sem tündérpalotában élek az üveghegyen.. :DDD
jadviga79 2008.05.23. 16:24:35
:D
ez is egy megoldas, de en azert
bekesebb tevekenysegekre gondoltam... :))
petya a barátságos :) 2008.05.23. 16:24:41
petya
és azt miért nem hiszed el, hogy egyeseknek....ez villámszerűen, pedálozás' nélkül is összejön? :) "
Ki beszélt itt pedálozásról? Én arról beszélek, amikor megvan a nagy Ő, és egyszer csak felbukkan egy másik is. És ő is nagy Ő. Vagy egy kis Ő, de miért is ne érdekelne?
Más kérdés, lépsz-e tovább az irányába vagy sem, csak arról beszélek, hogy igenis érdekelhetnek mások is azután is, hogy a nagy Ő már megvan.
Sőt, jöhet a NAGYOBB Ő is, és akkor bizony bonyolódik a szitu.
Unnamed 2008.05.23. 16:25:05
mütyür 2008.05.23. 16:26:16
:DD
jóvanna, a mai világban már semmi sem biztos:D
nem talizunk nyolckörül a meki előtt megint? hmmm?:)
jadviga79 2008.05.23. 16:26:56
pedig kicsit azza szinezed a kepet :), en Petyaval ertek egyet egyebkent.
Unnamed 2008.05.23. 16:27:15
kaméleon 2008.05.23. 16:27:43
volt szerencsém a családodat látni.. :)
náluk nagyobb'?...nem önzés?
mütyür 2008.05.23. 16:27:49
ne már, te velem szoktál egyetérteni:DD
Unnamed 2008.05.23. 16:28:11
mütyür 2008.05.23. 16:28:56
hihi, majd meghívatod magad a fiúkákkal:D
neked hányra jó?:)
jadviga79 2008.05.23. 16:29:41
Nem voltal itt, aztan hirtelen felbukkant Petya, es nagyon okosakat mondott, igy nem tehettem mast, de tenyleg csak azert.... :)))
Unnamed 2008.05.23. 16:30:22
mütyür 2008.05.23. 16:30:27
:DD
rendben, most az egyszer...:D
te jössz parázsba?:)
mütyür 2008.05.23. 16:31:20
rendben, akkor 20kor a mekinél:)
naaaa, ez is le van tudva akkor:)
kaméleon 2008.05.23. 16:32:21
nem fogsz másra vágyni! :)
ha nem a farkincád' a fejed..akkor meglehet ezt oldani..
jadviga79 2008.05.23. 16:33:14
mütyür 2008.05.23. 16:34:02
akkor most ezt neked :PPPPPPPPPP
:))
petya a barátságos :) 2008.05.23. 16:34:58
petya
volt szerencsém a családodat látni.. :)
náluk nagyobb'?...nem önzés? "
Náluk nagyobb nincs :)
Általánosságban beszéltem :)
kaméleon 2008.05.23. 16:35:08
kameleon,
pedig kicsit azza szinezed a kepet :), en Petyaval ertek egyet egyebkent. "
szerintem én látom egyszerüen....és Ti szinezitek ki.. :DDDDD
mütyür 2008.05.23. 16:36:18
színezzetek:D
storyline :) 2008.05.23. 16:41:12
Valahol azt olvastam, hogy egy ember átlag 7 olyan másikkal kerül vmilyen kapcsolatba élete folyamán, aki ilyen nagy ő lehet.... Ez azért elég karcsú dolog :D
storyline :) 2008.05.23. 16:41:45
kaméleon 2008.05.23. 16:41:46
persze sok emberrel találkozunk, ismerkedünk kapcsolatokba' bonyolódunk..alakulunk..
érünk, tapasztalunk..
de higyjünk már abban, hogy van az az ember akit talán megillethetünk egy életen át a bizalmunkkal! :)
ez naivság? :)
mütyür 2008.05.23. 16:42:23
főleg elég karcsú, hogy 30 évesen még sehol sem vagyok ehhez a számhoz:DD
storyline :) 2008.05.23. 16:42:26
Ma biztos nem, eskuszom meg egyszer az eletben lemegyek parazslani, de az nem ma lesz! De hamarosan, igerem. :) "
Gyere 20-án, én akkor megyek legközelebb :)
jadviga79 2008.05.23. 16:43:06
veled tenyleg sosem tortent olyan, hogy meglattal valakit, beszelgettel vele es olyannyira levett a labadrol, annyira szikrazott a levego kozottetek, hogy dobbenten nezted magadat es a helyzetet es az illeto nem az aktualis partnered volt? Akivel amugy nagyon jol megvagytok minden szinten?
Nyilvan egy ilyenert nem mesz tovabb, elvileg, hanem maradsz, aki mellett vagy, nem adod fel a kapcsolatodat, stb. De a vagy akkor is ott van, kerem szepen. Szoval van ilyen is, es ettol meg elhetsz bekes parkapcsolatban az Igazival.
Amugy ez sem naponta otszor tortenik.
Muty,
Koszi, nagyon szeretem! :) akkor most ujraszinezem! :)
mütyür 2008.05.23. 16:43:08
NEM
:)
próbálok legalábbis ebben hinni:))
storyline :) 2008.05.23. 16:43:39
Dövan
főleg elég karcsú, hogy 30 évesen még sehol sem vagyok ehhez a számhoz:DD "
Ez még csak nem is azt jelenti, hogy 7ből lesz valaki. Ebben ha jól rémlik azok is benne vannak, akikkel pl együtt dolgoztál.
Taz member of JFK Board™ · http://chillin.blog.hu/ 2008.05.23. 16:44:40
miujs errefele?
mütyür 2008.05.23. 16:44:44
hmmm... sztem ha a kapcsolatoddal minden OK minden szinten, akkor nem fogsz mással szikrázni:))
max. szexuálisan vonzónak találhatod, de a lelkedet tuti nem érintheti meg.
petya a barátságos :) 2008.05.23. 16:45:26
Pontosan.
mütyür 2008.05.23. 16:46:24
azt hittem, a 7 olyan emberekre vonatkozik, akikkel elméletileg lehetne szerelem.
hogy jön ide a munka??:D
szia Taz:)
storyline :) 2008.05.23. 16:48:18
mütyür 2008.05.23. 16:48:58
áhháá. értem:)
hmmm
mhelyet kell változtatnom:DDD
mütyür 2008.05.23. 16:51:02
storyline :) 2008.05.23. 16:53:34
mütyür 2008.05.23. 16:54:20
lenne mit merítenem a mostaninál is, dehát esély sincs rá:DD
Taz member of JFK Board™ · http://chillin.blog.hu/ 2008.05.23. 16:55:57
dovan:
7en, mint a gonoszok? :)
mütyür 2008.05.23. 16:57:05
a hetes varázs-szerencseszám, akár még hinni is lehet benne:D
Taz member of JFK Board™ · http://chillin.blog.hu/ 2008.05.23. 17:00:34
meg szerencse, hogy en csak sajat magamban hiszek, de munkambol fakadoan szamokkal foglalkozok... na ezt rakd ossze :D
Taz member of JFK Board™ · http://chillin.blog.hu/ 2008.05.23. 17:01:48
ez most a 7 szuk es 7 bo esztendo story? :D
mütyür 2008.05.23. 17:03:49
mi ez, puzzle, hogy összerakjam?:)
én is foglalkozom számokkal mhelyen, meg is szenvedek vele:DD
storyline :) 2008.05.23. 17:04:28
nálam 7 szűk ilyen téren:D
Mütyür,
cégen belül nem is jó :D Még az a szerencse, hogy akivel én kavartam, egy 200kmre lévő irodánkban dolgozik. Aztán azóta se beszéltem vele :D fura lenne a szitu, ha itt lenne a szomszédban.
mütyür 2008.05.23. 17:04:59
:DD
akkor nekem már ideje, hogy a bőség korszaka köszöntsön rám:)
mütyür 2008.05.23. 17:06:48
jah így könnyű:D
ha így nézem, akkor én csak külföldiekkel kavarhatnék, de ott meg gyenge a felhozatal:D
Taz member of JFK Board™ · http://chillin.blog.hu/ 2008.05.23. 17:07:20
nekem is nemreg ota... de elvezem :D (mar az egyedulletet)
mutyur
egy ido utan azt is megunod... legalabbis fent all ennek az eselye...
storyline :) 2008.05.23. 17:07:39
kaméleon 2008.05.23. 17:07:49
jadviga
hmmm... sztem ha a kapcsolatoddal minden OK minden szinten, akkor nem fogsz mással szikrázni:))
max. szexuálisan vonzónak találhatod, de a lelkedet tuti nem érintheti meg. "
egyetértek! :)
ha mindig ott bizsereg... a mi lehet ebből?-gondolat ..az régen rossz.. :)
mütyür 2008.05.23. 17:08:55
esély mindenre fennáll, ha így nézzük:))
egy idő után megunod az egyedüllétet...legalábbis fennáll ennek az esélye:P
mütyür 2008.05.23. 17:10:29
szerbek vannak pl.
köszi belőlük nem kérek:DDD
Kaméleon
bizony;)
Taz member of JFK Board™ · http://chillin.blog.hu/ 2008.05.23. 17:10:58
en epp az ellenkezojere gondoltam :D
szerintetek gazos lenne a CEO asszisztenset csak ugy pajtisagbol ... ? szoval ertitek na :D
mütyür 2008.05.23. 17:12:16
akkor várjál, elgondolkodom... jah ez nem megy nálam. homályosíts:D
mütyür 2008.05.23. 17:13:26
ejjjjj....
Taz member of JFK Board™ · http://chillin.blog.hu/ 2008.05.23. 17:16:59
homalyositani? en, mint a feny gyermeke, csak vilagossagot tudok gyujtani az embriok fejeben :D
a mondat melyik resze okozott gondot gyermekem? ;)
mütyür 2008.05.23. 17:18:11
(egyébként, silas voltál még nemrég, ugye?:) )
te mondtad, hogy vmit félreértettem, nem tudom mit, ehhez kértem a segítséget:))
Taz member of JFK Board™ · http://chillin.blog.hu/ 2008.05.23. 17:26:22
nem ertetted felre, csak eppen nem a szuk esztendokre gondoltam, hanem a bosegre (egyszer az is veget er, legalabbis megvan az eselye)
mütyür 2008.05.23. 17:27:58
jahértem
neeeeem, hozzám beköszönt a bőség, és soha többet el nem hagy:D
(süt a nap, nem akarok negatív lenni:)) )
jadviga79 2008.05.23. 17:28:32
megerint a szikra, igen, a lelkedet is, es jo esetben tobbet nem talalkozol a szikrazoan vonzo egyeddel, es akkor minden el van simitva. :)
En nem szeretnem strucckent a homokba dugni a fejemet, mert akkor jonnek az igazi meglepetesek. A hazassag es a kapcsolat, az nem egy fiok, valami, amit ki lehet pipalni, es onnantol lehet massal foglalkozni. Elni kell benne, es nem lehet 40 evig rajongani a parodert. Illetve lehet, de en valahogy nyitott vagyok a vilagra, es azert mert eszreveszek masokat meg nem erzem hogy kevesbe szeretnem a paromat, csak nem vagyok vak. Es higyjetek el, hogy a pasik tobbsege is igy gondolkodik.
Az talan elvarhato a pasitol is, hogy nemet mondjon a szikrara, en csak azt allitom, hogy letezik!!! Akkor is, ha a parkapcsolat kiegyensulyozott.
mütyür 2008.05.23. 17:31:42
hmm. csak a saját tapasztalataim alapján tudom mondani, hogy bármelyik kapcsolatom, amíg jó volt, nem volt sehol semmilyen szikra.
igaz, nem is éltem 40 évet le senkivel, és egyébként is, én rajongani, tisztelni szeretni akarom a másikat 40 éven keresztül is.:D miért ne lehetne?:)
Taz member of JFK Board™ · http://chillin.blog.hu/ 2008.05.23. 17:32:06
nekem is sut nap, nagyon pozitiv vagyok, minden rendben az aurammal es a kisugarzasommal (amellett, hogy szuk esztendok kezdodtek nemreg... egyszeruen jol erzem magam, elvezem a napfenyt, az apro oromoket)
mütyür 2008.05.23. 17:33:29
jólteszed:)
nekem kicsit nehezemre esik az apró örömökre figyelni, de nagyon igyekszem:)
Taz member of JFK Board™ · http://chillin.blog.hu/ 2008.05.23. 17:44:40
pedig jobb, ha csak azokra koncentralsz, en legalabbis mar ettol jobban erzem magam :D
mütyür 2008.05.23. 17:45:48
tudom, hogy jobb, de azért még eléggé ingadozok:D
múltkor simán elbőgtem magam a mhelyen:DD
jadviga79 2008.05.23. 17:48:58
huuu, en is rengeteg dolgot akarok. De valahogy sokszor beletort a bicskam, ebbe az "akaromba" :D Azert biztos jo lehet 40 evig csak egyvalakivel, es boldogan, es rozsaszinben, es.., es.., De tegyuk fel, holnap megsimerkedem vkivel, es ha 70 eves koromig elek, akkor vegulis sanszos, de persze csak akkor ha nagyon beleszeretek es minden tokeletes lesz. :)))
mütyür 2008.05.23. 17:51:02
naugye:D simán van rá esélyünk:D
úgyhogy ha holnap becsönget vki hozzád, feltétlen nyiss ajtót:D
Taz member of JFK Board™ · http://chillin.blog.hu/ 2008.05.23. 17:58:09
de egybol indits azzal, hogy: Nem veszunk semmit :D
jadviga79 2008.05.23. 18:00:58
Pedig mar ugy belefeledkeztem a dolgaimba, hogy most nem volnek kesz egy ajtonyitasra. :) De az emailekre tuti valaszolok, ha egy kosza eltevedt level megtalalna.... en mar csak ilyen virtualisan tudom elkepzelni a kapcsolatteremtest. :D
Meg aztan ma parazslani sem megyek...
De legkozelebb, tenyleg, tenyleg, valamikor most mar elmegyek, na, es akkor megbeszeljuk a strategiat, es akkor javitjuk az eselyeket :)))
mütyür 2008.05.23. 18:02:13
csak ne msn-en ismerkedj, léccciiii:DD
nem? akkor rád fogják törni az ajtót, vmi jóféle kommandós:D
parázslani meg fogsz jönni, garantálom:D :PP
jadviga79 2008.05.23. 18:07:01
az msn nem jo? :D
es jovok a Parazsba, egy-ket heten belul... :))
mütyür 2008.05.23. 18:08:21
ne keseríts el. :D de ha már elküldöd a kommandóst, legalább küldd hozzám:DD
na szupi:)))
Taz member of JFK Board™ · http://chillin.blog.hu/ 2008.05.23. 18:10:05
egy picit finomitani kell meg rajta, de alakul:D
konyvek kozul kimenteni? azmilyen? en csak vartoronybol valo szokteteshez ertek:D
Prez (törölt) 2008.05.23. 18:12:00
mütyür 2008.05.23. 18:16:25
:DD
azok a kommandósok, akikről mi beszélünk, csak jadviga könyvek közül való kimentésére specializálódtak:D
Prez (törölt) 2008.05.23. 18:18:02
Olyanra is vannak kulcsszavak:
Szíájésok, figyelem:
"Jadviga" + "könyv" + csőbomba receptje" + "nitroglicerin" :D:D:D
mütyür 2008.05.23. 18:19:16
:DD
alakul ez:)
Prez (törölt) 2008.05.23. 18:22:35
Jadviga: szerintem ezek után ne maradj otthon! :D:D:D
mütyür 2008.05.23. 18:23:18
Taz member of JFK Board™ · http://chillin.blog.hu/ 2008.05.23. 18:24:28
szerintem jadviga inkabb a konyvei koze menekult :D
vagy gyorsan atolvassa az alapfoku bubaj es raolvasas tankonyvet :D
Prez (törölt) 2008.05.23. 18:26:34
Taz: igen, szerintem is úgy tesz, mint aki most nem lát minket, de közben már nő a harmadik lábam és a homlokomon is nyílt egy szemem. Szerinted ez az ő bűbája? :D:D:D
Taz member of JFK Board™ · http://chillin.blog.hu/ 2008.05.23. 18:28:45
nem, ez a csernobili felho hatasa :D
tudod, amitol olyan sugarzo jokedved van mindig :D
Prez (törölt) 2008.05.23. 18:29:50
mütyür 2008.05.23. 18:32:55
ügyesen titkoltad a 3.szemedet, nem is láttam:D
Prez (törölt) 2008.05.23. 18:34:57
Unnamed 2008.05.23. 18:44:53
Prez (törölt) 2008.05.23. 18:54:08
Prez (törölt) 2008.05.23. 19:00:10
storyline :) 2008.05.23. 19:00:22
dovan
nekem is nemreg ota... de elvezem :D (mar az egyedulletet)"
Ha az ember mexokja, hogy nincs szex, lehet élvezni :D
Csak attól félek, nehogy úgy járjak, mint a székely lova: mire mexokta a koplalást, megdöglött...
mütyür 2008.05.23. 19:00:50
Jürgen
akkor jó sminkmester lennél:D
mütyür 2008.05.23. 19:01:27
:DDDDDD
Prez (törölt) 2008.05.23. 19:02:42
Kismütyür: én mindennek jó lennék! :D:D:D
Na, én is lépek, sziasztok!
mütyür 2008.05.23. 19:03:19
storyline :) 2008.05.23. 19:08:20
Dövan: hol van az megírva, hogy nem lehet szex, ha nincs állandó barátnőd? (figyelj az állandó szóra) :D"
Leginkább a gyakoriság a probléma :D
Amikor már lassan Karácsony is gyakrabban van :D
mütyür 2008.05.23. 19:09:34
:DDD
járj többet diszkókba:DD
mütyür 2008.05.23. 19:13:30
pápá:)
storyline :) 2008.05.23. 19:18:47
jadviga79 2008.05.23. 19:30:58
Taz,
eleg magasan lakom, meg amugyis mondhatjuk hogy konyvtornyok kozul kellene kimenteni. :))
Mutyi,
igerem, atkuldom a kommandost hozzad, ha nem akar maradni :))
Jo parazslast annak aki megy, telleg fogok csatlakozni nemsokara, igerem, csak ha ma nem fejezek be valamit, tobb kommandos fogja megrohanni a hazat, de elotte harakiri lesz es azt nem akarom :D meg bizom abban a 40 eves rajongasban, mert Mutyi olyan meggyozo volt... :))
Lui_78 2008.05.24. 18:39:40