Egy jóóóó szakítást igazán kifejezően, tényleg csak tőmondatokban lehet megírni. Együttélés, szétköltözés, isteni szikra. Ezért nem érdemes hajnalban ingeket vasalni. Pláne pólókat.

Sziasztok!
 
Ez nem éppen egy friss story, de hát mások történeteit végig olvasva, látom nekem sem jutott jobb. Tőmondatokban, az utolsó másfél hónap.
 
4 év együttlét ebből gyakorlatilag 3 év együtt élés után a két egyetemista közül a srác elmegy dolgozni, mondván, hogy jobban éljenek.
Végre van remény egy kicsit kiszámíthatóbb életre,  boldogan vasalom hajnalonta az ingeket és polókat. (Feltétlen bizalom.)
Aztán eltelik egy kis idő és változnak a dolgok. Pénz ugyan van, de a hangulat megváltozik, sok a vita.
(Utólag persze minden jel egyértelmű.)
 
Aztán az anyagi és egyéb okok miatt feladjuk a közös házat, és én visszamegyek anyumhoz, remélve, hogy velem tart.
Furcsa válaszok, és mire hazamegyek dolgok tűnnek el a lakásból.
Egyre nagyobb veszekedések, viták. Szakítás persze nincs kimondva.
 
Hosszas nyűglődés és kínlódás után külön költözés, osztoszkodás-fosztoszkodás, de csak nem hagy nyugodni, hogy mi is történt valójában.
 
Egyszer csak jön az "Istei szikra", másik nő.
Telefon.
Megkérdeztem tőle van valaki más igaz?
Válasz: Igen (persze elhaló hangon)
Kérdés: Ki az?
Válasz: Nem mondom meg találd ki!
Kérdés: Z?
Válasz: Nem.
Kérdés: K?
Válasz: Nem.
Kérdés: B?
Válasz: "Tiszta hülye vagy, hogy nem jöttél rá előbb! Annyit beszéltem róla, hogy rég tudnod kellett volna!"
 
Na, itt éreztem, lehet, hogy nem velem van csak a gond....
 
Kapcsolat azért a mai napig van, megjegyezném B ugyan arra a sorsra jutott mint én, csak őt 1 évig csalta.
Az új harmadik per pillanat a tengeren túlon au pair, már hallom a storykat, személyesen a sráctól, hogy hát nem megy ám a hűség annyira...
 
Üdv!
 
Kisbogár