Legutóbb gigantikus török szerelmről számolt be egy olvasónk, most egy másik meséli el, hogy elment Törökországba, ahol ugyan nem robbantották fel, de kirabolták, és még a barátja is megcsalta, vagyis nem, csak úgy mondta.

1. Készül a szakítóskönyv, ezt jópáran tudjátok már. Június 10-én, egy hét múlva zárjuk a kéziratot, úgyhogy a szakkönyvbe illő szakításokat addig küldjétek. Meg utána is, de az már csak a javított karácsonyi kiadásba kerülhet bele.

2. És mindenki csekkolja a postafiókját, hátha kapott tőlünk levelet.

3. Elindult a goldenblog nevezési szakasza. A szakítósblog a szórakozás kategóriában kíván megmérkőzni.Csak szólunk.

Sziasztok!

Rendszeres olvasóként és alkalmi kommentelőként most elküldöm az idekívánkozó történetemet, szabad a fröcsögés és az offolás is:)

5 évig tartó kamasz-kapcsolat végén járunk (én 20, ő 21), már a barátaink zöme úgy véli, hogy mindíg is együtt maradunk, én pedig egyre jobban kételkedem benne, szerintem ő is. Tudja, hogy a megcsalás tabutéma nálam, persze sok sírás és néhány szakítás van a hátunk mögött, azonban csak gyerekes, szivatós féltékenykedések fordultak elő hosszú pályafutásunk alatt. Együtt nőttünk fel, kezdünk külön utakat járni, és érezzük, hogy lépni kéne valamilyen irányba. Nos, ő lépett.

 

Terveztem egy törökországi utat apuval, nem vele, mivel ő nem az a külföldre járó típus. Eddig sosem volt ez probléma, én turisztikai hóbortjaimnak éltem, ő pedig a bulizás híve volt, azonban elkezdett végletesen félteni, már-már hisztizni, mert akkoriban volt néhány robbantás az országban. Megkért, hogy ne menjek el, de én úgy éreztem, hogy ha kihagyom ezt a lehetőséget, bánni fogom és még őt hibáztatnám érte.

 

Erre bedobta azt a mondatot: van egy lány és lehet, hogy meg foglak csalni vele. Paff. Túl sok mindent nem tudok tenni, ha menni akar, menjen. Ezért befejezetlenül hagytuk a kapcsolatot, úgy utaztam el, hogy ki tudja, együtt leszünk-e még valaha. Törökország szuper volt - ha fel nem is robbantottak, de kiraboltak minket:) - itthon pedig tárt karokkal várt ő. Kb. egy hónappal később mégis megtette a nagy bejelentést: megcsalt. Nem hisztiztem, teljes rezignáltsággal fogadtam a hírt. Bár még meg is bocsájtottam volna neki, mert ragaszkodtam hozzá, nehezen képzeltem el az!
 életemet nélküle, mégis belevágtam a nagy ismeretlenbe, tartva magamat az elveimhez. Kicsit talán meg is könnyebbültem, hogy ő döntött helyettem. Ő azonban másképp gondolta: rengetegszer telefonált, hogy találkozzunk, beszéljük meg, épp a metrón utaztam, mikor azt mondta: valójában nem is csalt meg, csak biztos akart lenni benne, hogy szeretem-e még. És ekkor döbbentem rá, hogy persze, hogy szeretem, de már csak úgy, mint egy barátot, egy jótestvért.
Sajátos befejezése volt az első igazi kapcsolatomnak.

Néha még most is találkozunk egy-egy sörzés erejéig, több év távlatából pedig nincsenek kérdések. Csak egy békés mosoly, ha a kamaszkoromra gondolok vissza, mely talán ezzel a szakítással ért véget.