Az egyetemen az egyetlen dolog, amit megértettem a nyelvészetből, az Austin beszédaktus-elmélete volt, amit most boldogan elevenítettem fel a levél kapcsán. Mert ez egy tipikus példája annak, hogyan értsünk félre valakit szándékosa. Igen, néha erre van szükség. Történet mindenkinek, aki szereti, valamint minden nyelvészképzésben bukdácsolónak.



1. snitt: Messze a múltban, amikor még nem voltam konzekvensen absztinens, történt egyszer hogy valami eseményről (talán borfesztivál?) mentem Füredről Csopakra (vagy pont fordítva?), és valahol az árokban kötöttem ki. A lényeg az, hogy összeszedett egy leányzó, tulajdonképpen nagyon kedves volt, talán még a nyaralójukba is elvitt kicsit összeszedni magam. Semmi nem történt ugyan, de így is óriási májernek éreztem magam, hogy mekkorát csajozok stb. Egyéb részletek ekkor még nem tűntek fel, illetve nem voltak hangsúlyosak. Telefonszámcsere.

2. snitt: Találkozás Budapesten, ahol az első másodpercben leesett hogy nemcsak hogy nem tetszik a lány, de nagyon nagy a gáz. Jó, tény hogy megőrülök a hosszú hajú lányokért, de azért elméletben főleg, és gyakorlatban is néha látok nagyon szexi rövid hajúakat. Hát ő nem ilyen volt. Lehet hogy az emlékeim már túloznak, de mintha szinte kopaszra lett volna borotválva - szóval a hideglelés jött rám, nem tudtam hogyan meneküljek (a csaj hívogatott fel+még a Balatonnál fűt-fát ígérgettem, én pedig akkor még elég nagy balfasz is voltam). Lehet hogy két találkozó is volt, de már csak a Múzeum-kertre emlékszem. Együtt sétálunk a meghitt félhomályban, ő kedvesen közelít(ene, mindenféle értelemben), én meg vacogó fogakkal (de nem a hideg miatt) húzódozok arrébb, verbális célzásait igyekszem látványosan nem érteni. Egy különösen bensőséges pillanatban azt mondja: - Annyira fázom...- és bújt hozzám, kezdve/várva az ölelést. Ekkor nem bírtam tovább, felugrottam: - Akkor menjünk mindketten haza! (Mármint értve ezalatt mindenki saját portáját) Lehet hogy volt még egy

szia-szia is, de arra már nem emlékszem..