Délután megvártuk, hogy mindenki lelépjen, benn maradtunk az irodában, és azon az asztalon, amelyiken ott vigyorgott a kedves vőlegény.

Sziasztok! Úgy döntöttem, ideje elmesélni, hogyan hittem magam csábító gazembernek, miközben engem hálóztak be tulajdonképpen. Amikor megismertem a csajt, 30 voltam, ő 27 és jegyben járt. Munkahelyi ismeretség lévén nem vártam sokat tőle, de feltűnően kedves volt. Kávét hozott nekem, segített a papírmunkában. Sokat dumáltunk. Felbátorodva ezen, és kollégák heccelésére, elkezdtem flörtölni vele. Mintha csak erre várt volna, rögtön bejelentette: nem teheti, vőlegénye van. Ok. De folytatódott minden ugyanúgy. Kávét hozott, dumálgattunk. Az esküvő előtt kb két hónappal történt, hogy amikor felém nyújtotta a kávés poharat, megérintettem a kezét. Ő meg erre olyan hirtelen rántotta vissza a kezét, hogy a pohár leesett, a kávé meg félig az én nadrágomon, félig az ő szoknyáján hagyott csúnya foltokat. Elnézést kért, rohant a mosdóba, én meg utána. Kérdőre vontam, ő meg előadta, hogy összezavarodott, nem tudja mit tegyen, kíván engem, a vőlegénye mellettem olyan kis nyugis állóvíznek, pocsolyának tűnik. Bezzeg én micsoda férfi vagyok, már a megjelenésem, a hangom is megremegteti a térdét. No én hülye meg bevettem. Délután megvártuk, hogy mindenki lelépjen, benn maradtunk az irodában, és azon az asztalon dugtam meg, amelyiken ott vigyorgott a kedves vőlegény egy fotóról rám, mit sem sejtve a történésekről. A szex jó volt, nagyon jó. Úgy váltunk el, hogy a fülembe suttogta: a vőlegényével ő így, ezt, ennyire, hűűűű, még soha. Aztán jött a másnap, a harmadnap, a következő hét, és semmi. Hiába próbáltam a közelébe férkőzni, mintha jég páncélt növesztett volna. Küldtem neki egy smst, hogy most mi van. A választ idézem: "Semmi sincs. Kellett egy kiadós utolsó félredugás, mielőtt hozzámegyek g-hez." Kedves g, akit még arra se méltat a menyasszonya, hogy nagy betűvel kezdje a nevét, és aki kiérdemelte a "pocsolya" és "állóvíz" jelzőket, gratulálok!