Sokféle tesztet ismerek, néhányat alkalmazok is, például az IKEA fagyigépét, ha valaki nem tudja kezelni, lapát. De a genya-tesztet nem ismertem. Van ez így. Az igazságszolgáltatás most elég nehéz, mert szegény kapálózó fiút is megértem, egy picit. Iciri-picirit.

Mivel sosem volt ilyenben részem azelőtt, el lettem varázsolva az úriembertől. Hogy tényleg talpig gentleman, hogy elémjön, hogy rózsát és csak nekem írt cd-ket hoz az első randira. Hogy kifinomult ízlése van (zenében, ételekben, éttermekben stb.). Már első alkalommal a hajnalig tartó beszélgetés és borozás azt sejtette, hogy sok bennünk a közös, és hogy élvezzük egymás társaságát.
Úgy udvarolt, hogy igazi nőnek érezhettem magam... de már akkor feltűnt, hogy ő kialakított magában egy "díva"-képet rólam, lelki szemei előtt egy titokzatos, ízléses és igényes, szinte érinthetetlen talpignő szerepében tetszelegtem. Nem is az igényességgel vagy az ízléssel volt a gond. Az már más kérdés, hogy az első találkozó megilletődöttségét értelmezhette valahogy félre, és valóban hímestojásként bánt velem, tenyerén hordott... nekem pedig semmiféle gondot nem okozott a nagybetűs nő szerep, az is én vagyok, szeretek is az lenni.
De az csak az egyik én, és ott van az idétlenkedő humorgombóc is, aki ráadásul néha a fáradtgőzt igen harsány módon ereszti ki barátkozós bulik alkalmával. No ezt a részemet nem ismerte mr. Gentleman.
Aztán a többedik randi alkalmával felmentem hozzá, ottalvási szándékkal, és végül ő volt az, aki kiábrándító meglepetésekkel szolgált, és másnap több maradandó rossz emlékkel tértem haza. A szex nekem hervasztó volt, legyen elég annyi, hogy a vékony rövid ujjaiból sokkal korábban kellett volna következtetéseket levonnom... nem passzoltunk az ágyban, kész. Ő nem így gondolta, szerelmesen bújt hozzám reggel is. Ez meghatott, és gondoltam ezen is lehet javítani, megoldjuk valahogy...
A következő trauma akkor ért, amikor ő mosdóba indulván alighogy kiért a szobából, a harmadik szomszédba is jól hallható hangosgalambot eresztett el, valami vicces "hoppábocsi" motyogás kíséretében. Majd egész reggel, míg el nem mentem, egyszál kigombolt vadkék ingben rohangászott és himbilimbizett fel-alá a lakásban - lehet, hogy Beckhamnek elnéztem volna, de ez így nem volt egy üdítő látvány :-S Dehát istenem, ő van otthon, gondoltam, még ha enyhén taszított is ez a viselkedés - gentleman felhozza a NŐ-t, másnap már mintha rég házasok lennénk...
Aztán másnap sor került utolsó találkánkra, ő jött hozzám, egyértelműnek véve, hogy nálam alszik. Megcsappant kedvvel engedtem közel magamhoz. Elvalvás előtt felhozta sérelemként, hogy én őt nem becézgetem szavakkal, míg ő hercegnőnek, szépségnek hív... megnyugtattam, hogy ez idővel jönni fog. Jóéjtpuszit nyomott az arcomra, és viccesen mondta: - hát akkor jóéjszakát, Annamária (csakazértis minden becézés nélkül... és fiktív név, ofkorsz). Mire én szintén vicces-kedvesen: - Genyaaa :-)
No igen, ez volt legelső (és utolsó) megnyilvánulása az én idióta énemnek őelőtte. Amire hangosan fújtatva fal felé fordult, és kezemet durván lerázta magáról. Vérig sértődött.
Én pedig egy átforgolódott éjszaka után reggel megmondtam neki, hogy kész, ez nekem nem megy, nem értjük egymást. Akkorra már nyoma sem volt benne tüskének, nem értette, mi a gondom, hiszen ez egy semmiség. Én pont ezt a semmiségen megsértődést nem szeretem, a nevetséges férfihisztit. És hát valljuk be, akkorra már egyébként is túl sokat veszített szememben a férfiasságából. Azonban így is túl sok kisebbségkomplexust érezvén rajta, tapintatból azokat inkább nem emlegettem fel. Aztán pedig"majd nehogy későn jöjj rá, hogy életed férfiját dobtad el magadtól" felkiáltással elment. Próbálkozott még néhány hétig, különösen akkor, mikor rádöbbent, hogy a genya szót ő félreértelmezte, és nem lehet hogy ennyin múljon... hát nem ennyin múlt, végül megértettem vele.
Mr. Gentleman úgy íródott be a történelembe, mint a férfi, aki nem ment át a genya-teszten.