Az erkölcsi aggályokat félre lehet tenni egy hármas szexért? Vagy egy konzervatív ítpusú lánynak csak a szerelem és a szív útjai számítanak?
Sziasztok!2 rövid, de velős sztorim van.Sok-sok éve egy nyári ifjúsági fesztiválon asztalt keresve egy távoli ismerősöm távoli ismerőseit fedeztem fel, és jobb híján melléjük ültem, és ott is ragadtam hajnalig. Köztük volt egy pár, akik néhány órán át láthatóan élvezték egyás közelségét, közben iddogáltak. Egy idő után a srác kissé kiütődött, a csaj meg felpörgött, de miután a pasija már lassan mindenre képtelen volt és el is aludt, a másik oldalán ülővel melegedett össze, ebben azért valószínűleg az alkoholnak is nagy szerepe lehetett. Nagyban smaciznak, amikor a kiütött pasi felemeli a fejét, látja, hogy a csaja mással kavar, megböki és nagy nehezen kinyögi: most mi van?Mire a csaj döbbenten: Te még itt vagy?A srác nem szólt semmit, leesett a feje és visszaaludt. (A folytatást nem tudom, mert többet nem láttam őket.)..................
Konzervatív típusú lány vagyok. Volt egy pasim, akivel jól elvoltunk, de egy idő után állandóan azzal tréfálkozott, hogy milyen jó lenne hármasban, én választhatom ki a másik lányt, és mutogatta az utcán, hogy olyat vagy olyat akarok, vagy inkább keressünk a neten stb. Nem vettem komolyan, de mindig kikértem magamnak, hogy én aztán sosem, már csak elvi okokból sem. Egyszer megyek a törzshelyünkre, ahol általában össze szoktunk futni, meglátom, és odaülök vele szembe. Kicsit kimért, de hát istenem, előző nap még minden rendben volt, nem gyanakodtam. Kis idő után a mosdóból kijön egy csajszi, odaül mellé, és azonnal intim módon simogatni és csókolgatni kezdi. Döbbenten kérdezem, hogy ő meg kicsoda.Pasi: Ő Ági. Szívesen bevennénk téged harmadiknak, de hát tudom, hogy neked ezzel erkölcsi aggályaid vannak. Persze, ha meggondolod magad, csak hívj nyugodtan.(Nem emlékszem már pontosan, mit motyogtam, de alapvetően köszönés nélkül mentem el.)Hát ennyi volt.Kukucsi
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Barakis (törölt) 2008.06.27. 14:16:26
Barakis (törölt) 2008.06.27. 14:16:57
. . (tör 2008.06.27. 14:17:09
Barakis (törölt) 2008.06.27. 14:17:32
Elbasztad a mesterhármasomat... :(
Morgan le Fay 2008.06.27. 14:19:38
Amúgy "Nem vettem komolyan" - de, komolyan kell venni, és lépni kell.
Leginkább le.
Krisz78 2008.06.27. 14:21:20
Barakis (törölt) 2008.06.27. 14:21:29
:DDD
fahey 2008.06.27. 14:22:20
a csávó meg egy fasz lehetett, te jól tetted, hogy otthagytad
tupturupptuptup 2008.06.27. 14:23:26
Krisz78 2008.06.27. 14:25:28
Charles Kadlott vagyok, tetovált vagány · http://damaged.blog.hu/ 2008.06.27. 14:25:42
a másodikhoz: én is azt kérdezem, mint fahey.
illetve: búcsúszex volt-e kettesben? :)
Barakis (törölt) 2008.06.27. 14:25:47
Amatőr barom...
feco42 2008.06.27. 14:29:06
Krisz78 2008.06.27. 14:29:58
Morgan le Fay 2008.06.27. 14:30:13
Barakis (törölt) 2008.06.27. 14:30:23
jo-jo de a harmasnal ki vette volna a gumit? :)
Hármasnál nem illik ugyanazzal belemenni mindkét csajba, így mind a kettő hoz egyet-egyet... :DDD
Barakis (törölt) 2008.06.27. 14:31:55
Feco: lehet, hogy senki. Lehet, hogy a csávó csak ingyenmozit akart...:-D
Főleg, ha olyan amatőr mint az első, és mire elég piát nyom a két csajba feszoldóként, már nem is alkalmas semmire! :D
Imiface · http://zenezenezene.blog.hu/ 2008.06.27. 14:32:42
Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2008.06.27. 14:35:26
cseszneki 2008.06.27. 14:36:01
Morgan le Fay 2008.06.27. 14:37:27
kangep 2008.06.27. 14:38:07
cseszneki 2008.06.27. 14:38:18
Írjatooooooooook!!!!!
Krisz78 2008.06.27. 14:38:51
Viccen kívül, szerintem elég nehéz lehet 2 nőre (vagy 2 pasira) egyszerre figyelni, úgy hogy mindenkinek jó legyen:-)
lonicera 2008.06.27. 14:39:02
www.azalaza.blog.hu
Barakis (törölt) 2008.06.27. 14:40:13
Normális hármasban mindenki mindenkivel...
kisvi 2008.06.27. 14:40:38
Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2008.06.27. 14:41:00
Mondjuk benne lettem volna így is, de sajnos nem került rá sor :(, hát élet ez így? :)
Morgan le Fay 2008.06.27. 14:41:00
Felőlem mindenki azt csinál amit akar. De akkor sem fogok smárolni egy másik csajjal, a szexről nem is beszélve.
Krisz78 2008.06.27. 14:41:31
Az átlagpasi szerint:
- 1 pasi + 2 (vagy több) nő, az szuper felállás (felállás, érted, hahaha:-)
- 1 nő + 2 (vagy több) pasi, az gáz:-)
De ugyanez vonatkozik leszbi szexjelenet rulez, férfi homokos szexjelenet undorító kettősmércére is;-)
Muad\\\'Dib 2008.06.27. 14:42:03
Egyébként meg a perverzkedéshez nem kell három ember :D
Barakis (törölt) 2008.06.27. 14:42:39
Semmi sem kötelező a szexben, ezért jó! Csak meg kell találni az igényekben is megfelelő partnert... :)
Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2008.06.27. 14:44:38
Én se tudnék két nőre figyelni, de abból az egyik a barátnő. Értelemszerűen ő a fókusz. A másik jó eséllyel az fürge ujjak, live show kombót fogja élvezni a végén. :)
Krisz78 2008.06.27. 14:44:48
Egyébként az van, hogy kurvára kéne dolgoznom, mert 2 óra múlva megy a vonatom Balcsira, viszont kb. 1 hétre való munkám van, kedden pedig egy hét szabi utáni állapotban lévő, kipihent és lelkes tulaj fog érkezni a munkahelyemre, jippi:-)
Morgan le Fay 2008.06.27. 14:45:25
De van egy olyan sanda gyanúm, hogy azoknak a pasiknak, akik ezt az édeshármas-dolgot erőltetik, igazából potenciaproblémájuk van és szükségük van arra, hogy szuperhímnek mutassák magukat azzal, hogy egyszerre 2 nővel is „elbánnak”…
kisvi 2008.06.27. 14:45:47
Krisz78 2008.06.27. 14:47:41
"Én se tudnék két nőre figyelni, de abból az egyik a barátnő. Értelemszerűen ő a fókusz."
Hát pl. a fenti sztoriban lévő pasi esetében nem biztos, hogy a barátnő lett volna a fókusz. Úgyértem ha ilyen bunkó volt vele (mármint h elfelejtett szólni h vége a kapcsolatnak), akkor el tudom képzelni, hogy az édeshármast is úgy képzelte, hogy a lányok majd őt kényeztetik:-)
mxplanet 2008.06.27. 14:48:18
a csaj meg így járt, miért nem ment bele a hármasba
kisvi 2008.06.27. 14:49:25
kerikak 2008.06.27. 14:49:41
Barakis (törölt) 2008.06.27. 14:50:23
barakis, egy szánalmas dedós vagy bazmeg, hogy itt elsőzgetsz:(
A kedves mama hogy van? Egyébként köszönjük a konstruktív hozzászólást, jó, hogy ilyen értékekkel is bővülnek a kommentek...
Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2008.06.27. 14:51:16
Arról is lehet szó, én benne vagyok :)
De a lányokat mi motíválja?
kisvi 2008.06.27. 14:51:57
tetra · http://unsigned.freeblog.hu/ 2008.06.27. 14:55:39
Barakis (törölt) 2008.06.27. 14:55:52
De a lányokat mi motíválja?
Nagyon sok biszexuális lány van, főleg fiatalon nagy a kíváncsiság, plussz a mostani pornódivat is ezt nyomatja. Ugyebár aki Bravo-n és Balázs show-on nevelkedik...
Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2008.06.27. 14:56:10
Leszámítva persze elbűvölő személyiségemet :)
Krisz78 2008.06.27. 14:57:12
Nem tudom, szerintem inkább ezt az édeshármas dolgot is amolyan legenda övezi, hogy valami hiperszuper fantasztikus dolog, "tiltott" dolog stb., csomóan _csak_ ezért akarják kipóbálni. Szerintem ez is csak pont olyan mint a "normál" szex, lehet kurvajó és lehet ritkarossz:-) Meg ahogy vki írta, perverzkedni 2-esben is lehet, vkinek az édeshármas jön be, vkinek az análintrúder;-)
Kisvi
Ez nagyban függ szerintem a kapcsolat minőségétől: ahogy egy félredugás, még ha fergeteges is volt, önmagában nem fordít el egy pasit a nőjétől, ha amúgy hosszútávú, stabil kapcsolatban, boldogan él vele, úgy egy édeshármas sem. Ha vmi gond van mondjuk a szexuális életükben, akkor lehet persze, de ott meg előbbutóbb édes3as nékül is gebasz lesz.
Szerintem:-)
Bourbon 2008.06.27. 14:57:18
kisvi 2008.06.27. 14:57:51
gargoyle 2008.06.27. 14:58:22
kerikak: coupling rulz 4ever :D
Krisz78 2008.06.27. 14:59:02
Nem az a "baj", hogy dobta mert nem ment bele a hármasba, mindenkinek mások a szexuális preferenciái, viszont "elfelejtett" neki szólni, hogy vége, és ilyen tirpák megalázó módon "közölte" vele.
Lui_78 2008.06.27. 14:59:13
:D
Dobosh 2008.06.27. 15:00:56
és ági meg sem lepődött rajta, tehát valszeg említve lett, hogy lesz majd itt egy csajszi aki keményen pofára fog zúgni...
nem szép dolog... :)
Krisz78 2008.06.27. 15:01:22
"Szóval ha mindenki aktív, nincs háttérbe szorulás, mindenkinek ugyanannyi jut!"
Bourbon 2008.06.27. 15:01:57
két lány jóóóóó, négy lány roooossz (Állatfarmból szabadon)
Krisz78 2008.06.27. 15:02:00
"Hogy mindketten engem kényesztessenek?
Leszámítva persze elbűvölő személyiségemet :)"
kisvi 2008.06.27. 15:02:04
Barakis (törölt) 2008.06.27. 15:02:28
Bourbon, de ezt nehéz megvalósítani szerintem, vagyis szerintem lehetetlen teljesen igazságosan megvalósítani:-)
Űrutazásra is azt mondták, hogy lehetetlen technikailag... :DDD
Morgan le Fay 2008.06.27. 15:02:37
Análintrúder LOL.
Amúgy mindenben egyetértek.
Kisvi:
Hm. Azért nem mindenkié szép. Legfeljebb "érdekes" :-D
plüss_Teknős 2008.06.27. 15:02:38
bevennétek harmadiknak..?
..jó ég..!!
Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2008.06.27. 15:03:31
Na, pont ilyen csajokra vágyom.
Szerintem se lehet, egyenlően.
Lehet, hogy a méretem önmagában még nem indokolná két nő segítségét. Marad a személyiségem :)
kisvi 2008.06.27. 15:03:52
Coccinella Septempunctata (törölt) 2008.06.27. 15:04:01
-két pasit egyszerre kiszolgálni? és utána hallgatni, hogy elmesélik a haverjaiknak, hogy egyszerre húztak meg? na nem. a pasimmal, meg egy másik pasival szexelni? ne erőltessük az egyébként is bonyolult párkapcsolatoknál a féltékenységi drámát.
-ha másik nővel akarok kefélni, akkor minek oda harmadiknak a pasi? ha a pasival akarok kefélni, minek oda a másik nő? úgysem tud ugyanakkora mértékben foglalkozni mindkettővel, és valaki kielégítetlen marad. nem hinném, hogy annyira el lehet lazulni egy hármasban. a saját pasimat miért adnám oda kölcsönbe egy másik nőnek? szó sem lehet róla. mindenáron akarja? akkor menjen a fenébe, ha én nem vagyok neki elég...
plüss_Teknős 2008.06.27. 15:04:19
Morgan le Fay 2008.06.27. 15:04:25
Előbb vállalkoznék űrutazásra mint édeshármasra :-D
Krisz78 2008.06.27. 15:04:35
"eleg nekem egy nore is figyelni, nem hogy meg a masiknak is legyen kozben jo (:"
Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2008.06.27. 15:04:39
nashy 2008.06.27. 15:04:48
kisvi 2008.06.27. 15:04:51
Barakis (törölt) 2008.06.27. 15:04:51
"Ugyebár aki Bravo-n és Balázs show-on nevelkedik..."
Na, pont ilyen csajokra vágyom.
Nem is ez volt a kérdés... Csak ezzel azt mondom, hogy nem elképzelhetetlen a helyzet, sőt elég gyakori is.
milena [törölt] 2008.06.27. 15:05:15
hogy a férfinak nem elég az ember, hanem több kell, jobb kell
megyek is vissza dolgozni, talán elmúlik :((((((
plüss_Teknős 2008.06.27. 15:05:39
Bourbon 2008.06.27. 15:06:18
Csak azt nem tudom, hogy fogunk ezen vitatkozni bizonyítás nélkül... :-DD
kisvi 2008.06.27. 15:06:29
HalivudEstevez · http://www.halivud.hu 2008.06.27. 15:06:34
kisvi 2008.06.27. 15:07:00
Barakis (törölt) 2008.06.27. 15:07:08
hogy a férfinak nem elég az ember, hanem több kell, jobb kell
Izé, ehhez a felálláshoz egy férfi és két nő vágya kell...
Barakis (törölt) 2008.06.27. 15:08:23
Barakis, mesélj, van ilyen jellegű személyes tapasztalatod? :)
Van, de nem mesélek. Ezt nem akarom közkincsé dobni. Bocs.
nashy 2008.06.27. 15:09:07
hogy lehet érzelmileg túljutni azon, hogy saját szemed előtt dug a pasid mással/dugják a csajod? nekem nem menne. csak ha két idegennel.
Santman 2008.06.27. 15:09:17
Bourbon 2008.06.27. 15:10:43
Barakis (törölt) 2008.06.27. 15:11:08
Maradj konzervatív. Legfeljebb nem lesz pasid
Ebben semmi konzervatív nincs, az a nem normális, akinek elvárás a hármas...
milena [törölt] 2008.06.27. 15:11:08
ha a férfi csak rendszeresen nyomatja, a nő meg nem akarja, akkor is belemehet előbb-utóbb attól félvén, hogy a férfi otthagyja, ha nem megy bele
kisvi 2008.06.27. 15:11:25
Bourbon 2008.06.27. 15:12:04
Barakis (törölt) 2008.06.27. 15:12:20
Akor meg is érdemli. Ha egy pasi ezt nyomatja, mert annyira akarja, azt dobni kell a francba. Nem ér sokat.
Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2008.06.27. 15:12:44
Morgan le Fay 2008.06.27. 15:13:47
„Semmi sem kötelező a szexben, ezért jó! Csak meg kell találni az igényekben is megfelelő partnert... :) „
Sőt, szexelni sem kötelező. :-DDDDDD
Amúgy egyetértek.
Bourbon 2008.06.27. 15:14:01
milena [törölt] 2008.06.27. 15:14:50
de azért fáj az embernek
Barakis (törölt) 2008.06.27. 15:15:06
Sőt, szexelni sem kötelező. :-DDDDDD
Tudtommal ilyet a nők csak házasság után mondanak. :DDD
Dobosh 2008.06.27. 15:15:09
:DD
nashy 2008.06.27. 15:15:10
végig azon rettegnék, hogy egymáshoz nyúltok :-))
Krisz78 2008.06.27. 15:15:19
Én csak azt próbálom magyarázni, hogy miközben x kényezteti y-t és y kényezteti z-t, akkor z-t y már nem fogja olyan ügyesen kényeztetni sztem mert ő is kényeztetve van és nem tud anynira koncentrálni - ez kettesben is előjöhet de ott könnyebben kiegyenlíthető:-) Hármasban a sok rotáció, hogy ki hol tart és kinek mennyire jó ... áh, túl macerás:-D
Hármasban sztem nehéz hogy a végén mindenki egyformán elégedett legyen - tudom, kettesben is:-D
Morgan le Fay 2008.06.27. 15:15:39
3 pasi…:-DDDDDD
Bourbon 2008.06.27. 15:15:58
Barakis (törölt) 2008.06.27. 15:16:42
de azért fáj az embernek
Mint ahogy minden más is, ahol ráébredsz, hogy nagyon nem kell a melletted lévő ember párodként már... :(
kisvi 2008.06.27. 15:17:09
Bourbon 2008.06.27. 15:17:15
nashy 2008.06.27. 15:18:23
milena [törölt] 2008.06.27. 15:18:40
előjönnek az ember szomorú emlékei
pedig a jelen szép, és annak lehet örülni
Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2008.06.27. 15:19:43
Bourbon 2008.06.27. 15:20:53
De miért kellene mindenkinek egyszerre élvezkedni? Kettesben is, ha valaki épp a pincében :-)) van, őt nem kényezteti senki...
Egy a lényeg, a pasi maradjon utoljára, udvariasan engedje el, sőt kísérje el a hölgyeket. :-DD
terézanyu vs illedelmes feleség :) 2008.06.27. 15:21:33
Bourbon 2008.06.27. 15:21:34
Kölyökképű 2008.06.27. 15:22:13
Morgan le Fay 2008.06.27. 15:22:44
„Tudtommal ilyet a nők csak házasság után mondanak. :DDD”
Voltál már nős vagy csak másodkézből jönnek az infók? :-DD
Bourbon:
Nem, csak arra céloztam, hogy maga szex sem kötelező dolog, hanem egy egzotikus opció :-DDDD
Bourbon 2008.06.27. 15:23:07
kisvi 2008.06.27. 15:23:45
Peppone Botazzi 2008.06.27. 15:24:30
Mekkora már, szinte látom magam előtt ahogy koppan a srác feje az asztalon.
A csaj meg MNK nincs mese...
Krisz78 2008.06.27. 15:24:51
"Kettesben is, ha valaki épp a pincében :-)) van, őt nem kényezteti senki..."
Ha jól értelmezem a "pincében van" kifejezést - a 69-es szám mond neked valamit?;-) De máshogy is meg lehet oldani, én ritkán vagyok olyan hangulatban, hogy szimplán csak heverjek és élvezzem a kényeztetést, jobb szeretek aktív lenni közben is:-)
Na és MOST gém óver, megyek még egy kicsit dolgozni:-D
Jó hétvégét mindenkinek, aki teheti tűnjön el legalább 1 napra a városból, jó idő lesz:-)
Barakis (törölt) 2008.06.27. 15:25:19
Voltál már nős vagy csak másodkézből jönnek az infók? :-DD
Honnan veszed, hogy csak voltam? :DDD
Peppone Botazzi 2008.06.27. 15:26:23
Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2008.06.27. 15:26:50
Hiába nemo est prophetain in patria sua...
meg.mondom 2008.06.27. 15:27:11
nashy 2008.06.27. 15:27:53
de az igazság az, hogy a fantázia megakad ott, amikor orális víziók jönnek :-S nem, azt nem akarom nővel.
Bourbon 2008.06.27. 15:28:10
Nyilván, mindenki máshogy van vele, de én néha kifejezetten kívánom, hogy a csaj ne csináljon semmit, csak élvezze, én meg bámuljam a fejét...(beautyful agony) néha meg azt kívánom, hogy én ne csináljak semmit...és akkor is bámuljam a fejét! :-DD
nashy 2008.06.27. 15:28:40
Morgan le Fay 2008.06.27. 15:28:55
„Honnan veszed, hogy csak voltam? :DDD”
Igaz, jogos.
Felvetetted neki az édeshármast és ez volt a reakció? :-DDDD
Krisz78 2008.06.27. 15:29:20
Bourbon 2008.06.27. 15:30:05
Valami ismert személy a zsáner? Milyen típus?
Peppone Botazzi 2008.06.27. 15:30:08
terézanyu vs illedelmes feleség :) 2008.06.27. 15:30:47
:-D még próbálkozom egyszer-kétszer(szerintem csak jó pillanatban kell kérdezni:-)...
valószínüleg enyhén sokkot kapott, de ki tudja, lehet, hogy kiheveri.. ha meg nem..... :-)
kisvi 2008.06.27. 15:31:04
Barakis (törölt) 2008.06.27. 15:31:05
Igaz, jogos.
Felvetetted neki az édeshármast és ez volt a reakció? :-DDDD
Igen, de utána mégis belement. Csak éppen engem hagyott ki belőle... :( :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
Bourbon 2008.06.27. 15:32:06
nashy 2008.06.27. 15:32:19
gondolod, hogy ebbe is csak bele kell jönni? :-D
meg.mondom 2008.06.27. 15:32:36
lassan itt az esküvő és te félrekacsintgatsz??? Szép mondhtatom!
kisvi 2008.06.27. 15:32:58
Krisz78 2008.06.27. 15:33:11
Na jó, ez már fájdalmas volt:-)
Húztam dolgozni:-)
nashy 2008.06.27. 15:33:18
az biztos, hogy a barnák tetszenek. Pl. Pitt asszonyság megtenné egynek. Vehetem elintézettnek? :-)))
nashy 2008.06.27. 15:34:03
ugyan már, ez nem az aminek látszik :-)))
meg.mondom 2008.06.27. 15:34:09
A lány nem akarta, a pasi nem volt MPG, szóval...
Barakis (törölt) 2008.06.27. 15:34:52
a pasi nem volt MPG, szóval...
Szerintem olvasd el még egyszer a másodikat...
Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2008.06.27. 15:35:46
nyunyuli 2008.06.27. 15:35:55
ide passzol az Édeshármas c. film
2 pasi 1 nő
nagyon jó
prometheus_X 2008.06.27. 15:36:04
clairvoyant 2008.06.27. 15:36:08
Bourbon 2008.06.27. 15:36:16
Persze azért felhívom és szólok neki, hogy átugrunk jövő szerdán este! :-)
meg.mondom 2008.06.27. 15:36:21
upsz, valahogy a szemem nem vette észre, hogy a pasija volt. Módosítok: MPG:D
meg.mondom 2008.06.27. 15:36:53
ja, persze. Csak egy édeshármassal tudsz rávenni az esküvőre:D
kiraaaaa 2008.06.27. 15:37:04
Hát, a háborúban és szerelemben mindent szabad:)Állítólag. A szexben, ha mindekettőnek jó, akkor is.
A baj, ott van, ha ez konfliktust okoz.
Barakis (törölt) 2008.06.27. 15:37:24
Sztem í.j. aki azt hiszi hogy egy pasi viccből viccelődik ugyanazzal a dologgal 30x.
Ez mondjuk nem teljesen igaz, én mindig azzal viccelődöm amire a másik ugrik egyből... :)
Peppone Botazzi 2008.06.27. 15:37:34
Barakis (törölt) 2008.06.27. 15:39:07
nashy 2008.06.27. 15:39:19
meg most ráadásul vemhes is, nem lesz jó :-)))
Lord,
ha jól számolok, az már négy... de üsse kő
meg.mondom
te is csatlakozol, drágám? :-DD
Peppone Botazzi 2008.06.27. 15:39:53
Hát, a háborúban és szerelemben mindent szabad:)"
Háborúban sokszor még a 3 pasi is szabad. Több éves szükség :D:D:D:D:D:D:D:D
"Barakis 2008.06.27. 15:37:24
én mindig azzal viccelődöm amire a másik ugrik egyből... :)"
Ugyanezt a taktikát használom! Megunhatatlan :D
Morgan le Fay 2008.06.27. 15:39:59
És mi lesz Brad-del? Őt is beveszitek vagy megkaphatják a lányok? :-DDD
milena [törölt] 2008.06.27. 15:40:29
erre már az mpg is enyhe jelző
nyunyuli 2008.06.27. 15:40:47
Egyébként ismeritek a mondást? Gruppen két alapszabálya: 1, ne maradj ki belőle 2, seggel mindig a fel felé. :DDDD
Jaaaaaaaaaaajjjjjjj:DDDDDDDDDDDD
meg.mondom 2008.06.27. 15:41:01
látom, nekd már volt ilyen. Mesélj:)
nashy
mihez csatlakozzak?
Bourbon 2008.06.27. 15:41:54
Légyszi ne ajánlgasd a testedet másoknak, míg én meg nem billogoztalak, jó? :-DD A végén, majd meg sem talállak a nagy "kicsi a rakás" játékban... :-)
Barakis (törölt) 2008.06.27. 15:42:18
látom, nekd már volt ilyen. Mesélj:)
Bocs, csak bemutatót tartok és csak csinos hölgyeknek. Ki is érdeklődött annyit? :DDD
Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2008.06.27. 15:42:24
meg.mondom 2008.06.27. 15:42:30
Bourbon 2008.06.27. 15:43:23
Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2008.06.27. 15:43:32
Légyszi ne ajánlgasd a testedet másoknak, míg én meg nem billogoztalak, jó?"
Ácsi, animalről nem volt szó.
Morgan le Fay 2008.06.27. 15:44:38
Muhahaha
Bourbon 2008.06.27. 15:44:38
kisvi 2008.06.27. 15:44:49
Krisz78 2008.06.27. 15:45:15
"Barakis 2008.06.27. 15:37:24
én mindig azzal viccelődöm amire a másik ugrik egyből... :)"
Ugyanezt a taktikát használom! Megunhatatlan :D
Bourbon 2008.06.27. 15:46:11
nashy 2008.06.27. 15:47:43
most lépek, péntek van!!
Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2008.06.27. 15:51:13
Most megnyugodtam. Nem vagyok hajlandó haszonállatokkal szexelni. Egy flamingó, vagy egy iguána az más, de egy marha. Pfúj :)
Morgan le Fay 2008.06.27. 15:52:05
Brad cerkájának nem kell drótozás, szerintem.
…egye fene, legfeljebb megvígasztalom :-DDDD
Barakis (törölt) 2008.06.27. 15:55:27
…egye fene, legfeljebb megvígasztalom :-DDDD
Légyszíves ügyesen, hátha megint szabad lesz Julie... :)
Bourbon 2008.06.27. 15:55:56
Barakis (törölt) 2008.06.27. 15:56:45
...és egy ólban tartott csíkoshátú vadmalaccal mi a helyzet Lord? :-)
Szakadjá' le a vacsimról! :DDD
Bourbon 2008.06.27. 15:59:23
Barakis (törölt) 2008.06.27. 16:00:13
Morgan csinálsz majd képeket? :-)
Ennyire érdekel Brad cerkája? :DDD
Morgan le Fay 2008.06.27. 16:00:23
No problemo. Elég jól tudok vígasztalni. :-DDDDDDDDD
Barakis (törölt) 2008.06.27. 16:03:46
No problemo. Elég jól tudok vígasztalni. :-DDDDDDDDD
Mondtam már, hogy a zasszony lelépett egy hármas partira nélkülem, és most fáj a szívem nagyon? :)
Bourbon 2008.06.27. 16:03:54
Peppone Botazzi 2008.06.27. 16:04:19
Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2008.06.27. 16:05:13
A vacsi után aztán rátérhetnénk a Nasira is :)
Bourbon 2008.06.27. 16:05:44
Kóros bizonyítékszerzési kényszerem van illetve anyagi haszonszerzés vezérel, de Morgannak egy szót se!
Barakis (törölt) 2008.06.27. 16:06:22
Amúgy az első sztori kamu. Egy nő nem bírhatja jobban a piát mint egy pasi!!!!
Na igen, de általában míg egy pasi hármat lenyom addig a nő egyet. Kivéve, ha alkoholista... :DDD
Krisz78 2008.06.27. 16:07:02
Tsók!
kisvi 2008.06.27. 16:09:31
Bourbon 2008.06.27. 16:09:55
Peppone Botazzi 2008.06.27. 16:10:27
Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2008.06.27. 16:11:51
Peppone Botazzi 2008.06.27. 16:11:59
Morgan le Fay 2008.06.27. 16:12:15
„Mondtam már, hogy a zasszony lelépett egy hármas partira nélkülem, és most fáj a szívem nagyon? :)”
Ne legyél már ilyen telhetetlen. Nektek ott van a Joli(e). :-DDDDD
kisvi 2008.06.27. 16:12:15
kisvi 2008.06.27. 16:13:00
Barakis (törölt) 2008.06.27. 16:13:09
Ne legyél már ilyen telhetetlen. Nektek ott van a Joli(e). :-DDDDD
Én sem szeretek osztozkodni. :)
Nekem mára ennyi, sziasztok!
Peppone Botazzi 2008.06.27. 16:13:42
Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2008.06.27. 16:14:00
Akkor már 3 pasi, 2 nő. Alakul az édeshármas :D
Peppone Botazzi 2008.06.27. 16:14:46
kisvi 2008.06.27. 16:15:12
Omnibusz 2008.06.27. 16:16:43
Mi ez a kettes-hármas vita?
A szóló már nem is ér? :DDDDDDDDDDD
Peppone Botazzi 2008.06.27. 16:17:17
feco42 2008.06.27. 16:18:11
A szóló már nem is ér? :DDDDDDDDDDD "
egy csomo konfliktust megsprolosz vele az teny :)
kisvi 2008.06.27. 16:18:47
Peppone Botazzi 2008.06.27. 16:20:34
Van egy egész üveg Unicumod?Csak neked? Többet nem is kívánhat földi lény. Max egy dögös vöröst :D
Bourbon 2008.06.27. 16:20:47
kisvi 2008.06.27. 16:26:13
Részeg messze nem vagyok, rövidtől nem tudok berúgni, csak kidőlni :)
Bourbon 2008.06.27. 16:27:48
kisvi 2008.06.27. 16:28:14
kisvi 2008.06.27. 16:29:40
PManci (törölt) 2008.06.27. 16:29:53
A Gombszorpi az gyogyszer, ugyhogy nyugodtan ess neki!
Egyebkent hol tart az edes3-as 2-es vita?
kisvi 2008.06.27. 16:30:24
Alfonzhal 2008.06.27. 16:33:43
Aki tudja, vetesse ki a méhét és fújassa fel a száját traktorkerék geronazzora!
Stbstb.
Bourbon 2008.06.27. 16:36:04
Morgan le Fay 2008.06.27. 16:38:22
"Ha te is pasi vagy" LOL
Bourbon 2008.06.27. 16:40:23
Morgan le Fay 2008.06.27. 16:41:44
Bourbon 2008.06.27. 16:43:44
Morgan le Fay 2008.06.27. 16:46:19
Bourbon 2008.06.27. 16:50:45
Morgan le Fay 2008.06.27. 16:53:25
Most viszont nekem véget ért a móka mára, kellemes hétvégét! :-)
katicaboglarka 2008.06.27. 16:56:02
dolgozni kék 2008.06.27. 17:15:06
katicaboglarka 2008.06.27. 17:24:05
min0rity r3port · http://m0r3.blog.hu 2008.06.27. 17:24:52
reasonabledoubt 2008.06.27. 17:48:10
Nem derült ki a sztoriból, miként fogta ezt a kiválóságot... egyébként aranyszabály: kurvából barátnőt/feleséget lehet, de feleségből/barátnőből kurvát nem szabad csinálni. Aki meg belemegy, szánalmas.
hogy is van nalad ez a szabaly? mivel lehet felesegbol/baratnobol kurvat csinalni ha a dologban Te is benne vagy?
a harmasban felallas mar beletartozik ebbe, az analszex meg nem?
(tenyleg erdekel, mert az analszexhez annyira normalisan szoltal hozza.)
storyline :) 2008.06.27. 17:59:52
Dökvín 2008.06.27. 18:03:38
storyline :) 2008.06.27. 18:15:57
Konzervativ lány, de a csak szex kapcsolat nem derogál.... Tehát nem konzervativ lány, hanem átlagmadjarpitsa, nincs is ezzel semmi baj :) Meg is értem, ha nem vonzó a hármas szex, jómagam sem szeretném nézni, ahogy más dugja a lányt, akit esetleg szeretek, gondolom vice versa is ugyanigy működik.
bög 2008.06.27. 18:19:17
merta-X 2008.06.27. 18:58:19
Hogy én ezt hogy utálom - és ugrok rá:-D
"Barakis 2008.06.27. 15:37:24
én mindig azzal viccelődöm amire a másik ugrik egyből... :)"
Ugyanezt a taktikát használom! Megunhatatlan :D "
Adott sztori vonatkozásában kérdezem, hogy ti, beteg emberek, tényleg élvezkedtek a barátnőtök-barátotok szekálásában? Mert ha a másik undorodik és ideges, akkor az az.
Hopené Légimazs (törölt) 2008.06.27. 19:12:45
Átokfajzat 2008.06.27. 19:23:24
Átokfajzat 2008.06.27. 19:37:16
Én csak azt szeretném kérdezni, hogy két guminővel már hármas szexnek számit-e?
Hát... akinek guminővel hármasnak számít, az sikeres ember nem lehet...
Na jó, abbahagyom.
Átokfajzat 2008.06.27. 19:39:20
kiraaaaa 2008.06.27. 19:42:09
Ebben a szex témában elment mellettem a világ. Én maradok az egy-egy ,lány-fiú felállásnál:)Akkor én már így maradok, azt hiszem:)
Hopené Légimazs (törölt) 2008.06.27. 19:43:56
storyline :) 2008.06.27. 19:50:38
meg aki pénteken este a gép előtt ül, az se.... :-D
Ezen lesz egyszerűbb segiteni. A guminő cseréje igazira már problémásabb :)
Átokfajzat 2008.06.27. 19:50:43
Hopené Légimazs (törölt) 2008.06.27. 19:53:21
Átokfajzat 2008.06.27. 19:56:50
storyline :) 2008.06.27. 19:59:10
kiraaaaa 2008.06.27. 19:59:53
Keresett munkahely asöfőrködés:)
Hopené Légimazs (törölt) 2008.06.27. 20:00:28
Átokfajzat 2008.06.27. 20:04:31
nem mindig sikerül :-D
storyline :) 2008.06.27. 20:07:21
Átokfajzat 2008.06.27. 20:13:35
csandracsávó hibernálja magát lassan... a holnapi osztálytalálkozóig... :-D
Hopené Légimazs (törölt) 2008.06.27. 20:27:49
Lunatica 2008.06.27. 20:31:33
kiraaaaa 2008.06.27. 21:07:31
min0rity r3port · http://m0r3.blog.hu 2008.06.27. 22:33:35
:: hogy is van nalad ez a szabaly? mivel lehet felesegbol/baratnobol kurvat csinalni ha a dologban Te is benne vagy?
Szeretnéd tudni, hogyan? Elmondom, szerintem hogyan. Aztán nehogy megártson. Ha nem akarsz sokat olvasni, összefoglalom: jól lesajnálom azokat, akik azt hazudják maguknak, hogy egy valamirevaló kapcsolat ilyen kirándulásokkal ugyanolyan minőségben működhet, mint két ember kizárólagos szerelmi viszonya. Nekem persze mindegy, mondom majd a végén.
Minőség.
Egy szerelmi kapcsolatban (és nem szvingelésben és kurvapecérkedésben és egymás mellett sodródásban és jobbhíjánigazábólszerelemben) két ember közötti saját világról van szó. Ezt nem ragoznám, megénekelték elegen. Ebben a formában saját definícióm, bár ahogy láttam, másnak is eszébe jutott. Mint ahogy az is, ha harmadik féllel kezd közös világ építésébe valamelyik, ott córesz az eredeti minőségnek.
Számosság.
Akárhogy is nézzük, gyakorlatilag (Kovi kamaszfantáziás kommerszeit ejtsük) mindig két ember között kezdődik az aranyhíd. Olyan nincs, hogy hoppá, hárman egyszerre észreveszik egymást, és odagondolnak, EZ AZ! Én ezt oda teszem, közben amaz ott fogja, amannak csak a füle jut mindeközben fölöttünk a hold meg a szivárvány. Kettő kezdi, és kettő fejezi be. Vagy az egyik temet, esetleg mindkettőt temetik.
00000000
01100110
00000000
01000010
00111100
00000000
Egyensúly.
A tökéletes kapcsolat egyenrangú partnerséget feltételez, egymást kiegészítő elvárásrendszerrel és joggal a következmények nélküli nemet mondásra. Kíváncsi lennék, hol működik ez háromnál, mikor többnyire kettőnél sincs meg... Az elfajulásnál egy személynek a másik felett kiterjedő kontrolljáról van szó, fokozatos egyensúlyvesztés történik. A "gyengébb" fél a másik igenléséért s gyakran ennek illúziójáért is hajlandó a teljes és kizárólagos szerelemtől eltekinteni. Helyette van gumicukor, lehet nyalni. Illetve a megfelelőjét, olyan is van. Akkor marad az önmagában nem rossz szexus, amiben nincs semmi kizárólagos. És valljuk be, akkor aztán minden mehet, a radiátortól a Julcsa kecskéig. Szodomától Athénig, Amsterdamtól Los Angelesig sokaknak ez jelenti és jelentette a lényeget. Nem kritizálom, csak a kétpólusú egyensúly sokpólusúra felváltását tekintem. Nem lehet tartós. Ismerek embereket, akik szerelmi sokszögben nyögnek, és egyik sem vágyik arra, hogy a sok bonyolult lélek egy ágyban találkozzon. Ismerek muzulmánt, aki mesélt a nők tárgy mivoltáról, de soha eszébe nem jut a "birtokos" férfiaknak, hogy egymásra ugrasszák a nőiket - pedig ehhez minden hatalmuk meglenne. Ez egyszerűen egy trendi nóvum, ami dekadensen torkos társadalmunk kötelező velejárója.
:: a harmasban felallas mar beletartozik ebbe, az analszex meg nem?
Julcsa kecskétől (és azonos neműek sanyarú megpróbáltatásaitól) eltekintve asszem ehhez két ember igenje kell. Egyszerre. Ez kétigenes szabály, amiben bátran beszélhetünk kizárólagosságról. Legyen időleges, esetleg tettleges. A három esetében nem lehet szó kizárólagosságról. Nincs egy, ami egyhez tartozna. Ez nem ugyanaz a minőség. Még a sokszor olyan szívhezszólóan megénekelt "közös vadászatok" is olyan pofára esésekbe torkollnak, mint FőEDDÁné trendi műleszbikalandjai, midőn egyszercsak idegen Rozival látta az urát, és kattant, mint a bilincs.
Kérdéseim:
Hol vannak már azok a férfiak, akik önmagukban (és így: önmagukban!) a világot jelentik a szerelmüknek?
És vissza: hol vannak már azok a nők, akik eléggé nők ahhoz, hogy a világot jelentsék a szerelmüknek?
Ultima Ratio engem ért kritikája miatt tiltakozásképpen nem folytatom.
kiraaaaa 2008.06.27. 22:52:54
Omnibusz 2008.06.27. 22:57:54
Nyitott kapukat döngetsz.
kiraaaaa 2008.06.27. 23:01:24
Omnibusz 2008.06.27. 23:27:35
Szerintem tudni kéne tolerálni ezt a dolgot, nem kezdünk olyannak, akivel nem értünk a párkapcsolat jelentésével kapcsolatban egyet, és kész.
kiraaaaa 2008.06.27. 23:31:22
Szeritnem ebben nincs ítélkezés. Ez csak egy álláspont.
Omnibusz 2008.06.27. 23:45:00
"hogy is van nalad ez a szabaly? mivel lehet felesegbol/baratnobol kurvat csinalni ha a dologban Te is benne vagy?
Szeretnéd tudni, hogyan? Elmondom, szerintem hogyan. Aztán nehogy megártson. Ha nem akarsz sokat olvasni, összefoglalom: jól lesajnálom azokat, akik azt hazudják maguknak, hogy egy valamirevaló kapcsolat ilyen kirándulásokkal ugyanolyan minőségben működhet, mint két ember kizárólagos szerelmi viszonya. Nekem persze mindegy, mondom majd a végén."
acarc 2008.06.28. 00:19:37
gyere elő lszi!!!!
Pókot ide! :D
B Z · http://igy-tarts-szeretot.blog.hu 2008.06.28. 01:01:23
bagolybagoly 2008.06.28. 08:43:48
Látszara ugyebár semmi rossz nincs az ehhez hasonló beszélgetésekben:
balee_ válasz | megnéz 2008.06.20 15:31:15 © (827)
no ezzel én is így vagyok, mint te. remélhetőleg előbb utóbb beadják a derekukat a csajok :D
Előzmény: toxid (826)
toxid válasz | megnéz 2008.06.20 15:26:37 © (826)
azt hiszem én is benne lennék minden további nélkül egy ilyen 3mas szeretkezésben, ha a párom vevő lenne rá és ezt kérné tőlem. teljesen hetero vagyok, de nagyon izgat a gondolat hogy nem csak egyedül kényeztetem, úgy mond más farkát is élvezi és látom ahogy vonaglik, stb... próbáltam már neki felvetni egyelőre még nem teljesen hajlott a dologra, de még puhítom... :)
Előzmény: balee_ (824)
Lunatica 2008.06.28. 15:48:43
Azt a sok ":D"-t biztos azért írtam oda, mert halálosan komolyan gondoltam...
min0rity r3port · http://m0r3.blog.hu 2008.06.28. 22:20:44
Az ítélkezés penig nem így néz ki. Nem untatlak vele.
Csak közhelyeket mondhatok: az emberek megérdemlik egymást, és a szabad akarat világában jól is van így.
Lábtörlőnek nem szükség lenni, de ha jól esik... Riska tehénnel sem szükséges szerelmet szőni, ám ha jól esik... Száraz Virágot Végh Bélába, esetleg fordítva. Ha mindkettőnek jól esik... Igaz szerelem XXI. századi narratívában.
Egy ismerősöm régen azt mondta, az riasztotta vissza, nehogy a gyereke meglássa egy képen, mit nyal az anyu. Az apuról nem is beszélve.
Tudom, van ahol ez cél és dicsőség. Felém nem. Mindenki annyit ér, amire tartja magát. Ha valakinek erre van a fölfele, csak nyugodtan.
$$ bagolybagoly 2008.06.28. 08:43:48
11111111
10011001
11111111
10111101
11000011
11111111
"Nyitva van a nyúltenyészde, nyitva van már" (Stanislaw Lem: Kiberiáda / Altruizin)
KCB 2008.06.30. 13:01:22