Végetért a Sziget, de az alapszabályok nem változtak: nem ismerkedünk interneten, nem regisztrálunk társkeresőn, nem osztjuk meg zenéinket, gondolatainkat msn-n a másikkal, ha csak animált gifekre futja. Note: a fodrász randi előtt jó ötlet.

Kedves szakítsóblog.
Annyi marhaságot leadtok mostanában, amibe bőven beleférhet az én sztorim is, de ezt majd eldöntitek.

Fájdalmas a tudat, de sikerült úgy szakítani valakivel, hogy sose láttuk egymást :-)
Internetes ismeretség volt természetesen, egy kétéves kapcsolatom után pár héttel szántam rá magam hogy regisztráljak egy társkeresőn.
Nem vártam túl sok mindent az egésztől, de gondoltam ártani nem árthat. Úgy gondoltam rá mint egy jó bulira. A Kedves csini volt, meg helyes meg minden. Intelligenciáját bő szókinccsel és olvasottsággal erősítette. Gondolom sejtitek, hogy rengeteget lógok a neten.  Rákerestem a nicknevére, semmi eredmény. A velem társalgó személyiség a társkeresőn kívül nem hagyta nyomát a rendszerben.

Itt jegyezném meg, hogy a netes társkeresés nemcsak a magamfajta lúzerek kiváltsága. Bőven megfordulnak ott fehér lovas királyfik és kiszabadításra váró királylányok.

Ő választott engem, nem fordítva, és én pedig felbátorodva beleadtam apait és anyait. Óvatoskodó természet volt, szemmel láthatóan élvezni akarta a kétoldalú udvarlás szertartását. Meg aztán voltak még riválisok mindkét oldalon a ringben. Tapogatóztunk, ismerkedtünk. Küldtem fotót, kaptam fotót. Hasonló volt az érdeklődési kör, könnyen ment a beszélgetés. Később felvettük egymást msn-re, és a társkeresőről kikerülve is napi kontaktust tartottunk. Egymásra köszöntünk az iskolában, a munkahelyen, otthon, elmeséltük éppen mivel ténykedünk. Olyan élvezetes volt, hogy teljesen befészkelte magát a gondolataim közé. Egyre többször került szóba személye, ha a való világból szalasztott ismerőseimmel beszélgettem, akik mind jobban nyomtak a személyes találkozó felé. Nekem se lett volna a dolog ellenemre. Ha sétáltam néha már úgy éreztem Ő is mellettem lépked, ami annál is könnyebben ment mert végül mobilszámot is cseréltünk, bármire jó lehet alapon. Innét kezdve már az sms-ek is szorgosan jöttek és mentek.
Ez az állapot hetekig tartott. Bennem még élt valamilyen szinten az előző kapcsolatom, ő kicsit titokzatoskodott , de érezhető volt, hogy bármikorra is datálta az előző viszonyt már régen nincs képben semmilyen szinten. Egy hosszú, érzelmekkel teli beszélgetés során hallottam végül a hangját először és annyira elbűvölt, hogy végül lazának szánt, de amúgy gyomorszorító érzésekkel vetettem fel a találkozó ötletét. Ő lelkesen fogadta. Megbeszéltünk egy időpontot. Kitűztük a helyszínt. Én fodrászhoz mentem, napokat töprengtem mit vegyek fel. Úgy tűnt ő is készülődik. Aztán a kitűzött nap délutánján, még pont annyira időben, hogy ne érezzem azt, hogy csúnyán átbasztak jött az üzenet: „nem ér rá, sajnálja”. Fel akartam hívni, de nem vette fel.

Beballagtam az első netkávézóba, megkerestem msn-en. Fent volt, méghozzá az otthon használt fiókkal jelentkezett be, tehát ő el sem indult otthonról. Kérdeztem mi a baj, tudok e segíteni? Nagy csöndek és pár szomorkodós animált gif érkezett. Elnézést kért és új időpontot. Megnyugodtam, mégsincs akkora gáz. Kitoltuk a találkozót. Aztán megbetegedett. Újabb csúszás. Küldtem neki a jobbulást kívánó üzeneteket. Hol válaszolt, hol nem. Betudtam az állapotának. Mikor meggyógyult megkérdeztem meglátogathatom e. Ő szinte fázva visszakozott, hogy még ne ha lehet. Kezdtem kételkedni benne, hogy valaha is találkozunk, de nem akartam túlfeszíteni a húrt.

Újra elmondanám, hogy ekkor az ismeretségünk már hosszú, nagyon hosszú hetek óta tartott és olyan bizalmas viszonyba kerültünk, hogy lassan pont annyit tudott rólam, mint az előző kapcsolatom. A „virtuális érintések” folytatódtak, megosztottuk a zenénket, a gondolatainkat, a vágyainkat, csak éppen a valóságunkat nem. Egyik este újra felvetődött a találkozás ötlete. Titokzatos Párom úgy tűnt beadta a derekát. Ezt örömmel konstatáltam, holott lett volna addigra már más is aki szóba jöhet, mint potenciális kapcsolat, de Ő már annyira a szívembe lopta magát, hogy egyrészt abszolút elsőséget élvezett, másrészt pedig szimplán annak is örültem volna, ha megismerhetem.

Mégsem így történt. A kijelölt napon, a kijelölt helyen, a kijelölt időpontban én ott voltam és vártam. Egyedül. És nem jött. Vacak érzés volt. A telefonja nem felelt. Hazaballagtam, nehéz szívvel kapcsoltam be a számítógépet.  Az msn-en nem volt fent, ahogyan azóta sem látom soha aktívnak. A neki írt levelek visszapattannak mintha nem is létezne, a fiókja- gondolom azonnali átirányítást tett rám. Ha más mail címről próbálkozok sincs válasz. Egy idő után feladtam.
Az új társam végül szintén a netről érkezett, de még sokszor visszagondolok Rá, habár a közösen megosztott idő, már olyan mintha álmodtam volna.