Na végre beengedett a nyomorult bloghu, lássuk a posztot.

Sziasztok!
 
Eljött az idő, hogy én is belépjek a klubba. Adott a klasszikus felállás: Én (faszi) Ő (a nő) Másik (a másik faszi).
 
Lássuk akkor a sztorit. 9 és fél évet élt a kapcsolatunk. Majdnem 20 voltam, amikor összejöttünk, ő egy picit idősebb. Mindkettőnknek ez volt az első komolyabb kapcsolata. Különböző okok miatt, nem kívánva azokat részletezni, 2004 év végén költöztünk csak össze. Előtte távkapcsolat, aztán egy városban élés. Közös életünkben voltak kisebb összezördülések, nem beszélések a másikkal, de ilyen mindenhol van. Amellett, hogy én otthonülős voltam-lettem, ő a kollégáival, köztük a Másikkal rendszeresen járt szórakozni, de nekem azok az emberek nem jöttek be – én ezt nem mondtam neki, ő meg nem mondta nekem, hogy te „pöcs” szedd már össze megad, mert így nem lesz jó. Gyakorlatilag eléltünk egymás mellett a problémáinkkal, ahelyett, hogy kibeszéltük volna őket.
 
Idén áprilisban megkérdezte, hová tart a kapcsolatunk, mit várunk a másiktól. Fogadkozás, megijedés, próbálok változni, sikerült is. Ő látja, de valami nem stimmel. Kérdem tőle másik van? Aztán meg a Másik van? Nem, dehogy, hiszen 4 éve nem úgy néz rá, mint egy faszira. Mondom jó.
Májusban mondja, hogy neki egy időre el kell költöznie, mert látja, hogy igyekszem, de annál jobban menekül tőlem – amellett mérhetetlenül dühös, mert miért csak most viselkedek úgy, ahogyan az elvárható lenne.
 
Eltelik 2 hét, mondja, hogy fejezzük be, ő magában ezt már lezárt – valahol május végén járunk. Én megint kérdem, a Másik van, ő mondja, hogy nem. Én sírok, picit ő is. Meg sikerül lefogynom egy hét alatt 7 kilót.
 
Próbálok elszakadni – nehezen megy, nem megy. Hívom, találkozgatunk, ő, mint barát, én, mint aki többet érez, de elfolytja – így sem jó. Közben Ő a Másikkal több közös programon részt vesz, egy helyen dolgoznak, minden nap látja. Azt már sejtem, hogy érez valamit, és ezt már meg is kérdezem tőle, már nem tagadja, de a Másikkal még nem beszélt.
 
Közben elvergődünk augusztusig. Mondom Ő-nek, ez így nem jó, beszéljen Másikkal, hogy mit érez iránta, és most már a Másik is nyilatkozzon, mert én itt megfeszülök, vissza akarom szerezni, de látom, hogy nem megy. Most értem meg, amit Ő az elején próbált megértetni, hogy ne keressük egymást, mert én csak szenvedek, neki meg bűntudata van tőle. Ez volt augusztus 20-án. Azóta semmi. Ismerősök mondták, hogy látták őket együtt, igyekszem nem erre figyelni.
Csináltam butaságot is. Írtam Másiknak, hogy most már ne szórakozzon Ő-vel, modja meg neki, hogy mi van – fehérség vagy feketeség, mert Ő annál érzékenyebb, hogy ilyen helyzettel kínozzák.
 
Tanulság? Hát az van. Nekünk „férfiaknak” jobban kell figyelnünk a jeleket, amiket a mi drágáink kiadnak magukból, felénk. De ha nem vesszük a jeleket, akkor a drágáknak jól fejbe kell koppintani minket, hogy te „fasz, figyelj már!”.
 
Hogyan tovább? Ezt még nem tudom. Jövőre leszek 30, anyagilag most nullán vagyok, lassan 70 kiló alá megyek, és esettanulmányt írhatnék a depresszió hullámzásairól. Tudom, hogy idő kérdése és talán lesz valaki, de egyenlőre még Ő-be vagyok szerelmes, és nem tudom meddig maradok ebben az állapotban.
 
Pozitívum? Hát, amíg együtt voltunk, nem csalt meg, sem én őt. Ja, és a közös macskánk nálam maradt. Ha rendszeresen adok neki alutasakost, feltétel nélkül szeret.
 
A vicc? A vicc az, hogy hogyha felhívna és mondaná, hogy a Másikkal minden volt, de rájött, hogy nem megy vele, és adna még egy esélyt, hogy megszerettessem magam, habozás és kétség nélkül nekiindulnék.
 
Hülye vagyok, mi?