Ráfeküdtük a retro-vonalra, élvezettel olvassuk a régi leveleket a Zöld Pardon nevű szabadtéri egység fertőjéből.
 
 
Sziasztok!
 
Ma fedeztem fel a blogot, és olyan üdítőnek találom, hogy megosztom én is egy majd 5 évvel ezelőtti történetemet, amelynek magam is szereplője voltam, de nem úúúgy.
Szóval, huszonkét évesen egy nemzetközi diáktalálkozó alkalmából vonattal egy szomszédos országba utaztunk egyik legjobb barátnőmmel. Az ország rejtélyességéből is adódhatott, hogy az egycsillagos szállodában, ahol a szervezők elszállásoltak bennünket, a 2ágyas szobákba hármasával kellett csoportosulni. Hozzánk csapódott ekkor egy tőlünk két évvel fiatalabb fiú, diplomata gyermek. Kellemes beszélgetőtárs volt, elég művelt, szórakoztató stb., így én is összebarátkoztam vele, nemcsak a barátnőm, aki egy hosszú ideje tartó kapcsolatban volt ekkor, viszont akinek nyilvánvalóan udvarolt. Valahogyan összejöttek, ami ennyi idősen ilyen környezetben nem számít csodának. Drága barátnőm - a fiú kitartását látva - mérlegelést követően szakít a tartós kapcsolatával, elkezdenek â01Ejárniâ01D. Én vidáman szemlélem az eseményeket, megyünk együtt bandában is, jönnek hozzám születésnapot köszönteni, együtt is jönnek, külön is, telnek a hetek. Egy nyári estén aztán, amikor megint bandában, elmentünk a Zöld Pardon nevű szabadtéri egységbe mulatni, kedves barátnőm már valahogy jelezte, hogy bizonyos felhők gyülekeznek kapcsolatuk tiszta, szép egén. Egyszer csak, a nagy táncolás közepette odalép hozzám a diplomata gyermek, a művelt, kellemes beszélgetőtárs, és azt mondja, beszélni szeretne, félrevonulunk egy csendesebb részre - már örülök, hogy most akkor megoldódnak a problémák, majd én fogok segíteni az elsimításukban. És megkérdezi, hogy én járnék-e vele, mert ha igen, szakít a barátnémmel. Megdöbbenésemben szóhoz sem jutottam. Persze aztán szakítottak villámtempóban így is, én nem akartam elmesélni a kis intermezzot, valahogy aztán mégis kiderült. Szerencsére a barátságunkat nem tette tönkre, de árnyalta a hapsikról kialakult képet.