Az Almássy teret azóta lebontják, hol lehet ezentúl majd egy jó ízűt üvöltözve szakítani? Jó, hogy vége a nyolcvanas éveknek, és nem jön újra el.

 

 

Sziasztok!

 

Gondoltam megosztom veletek egy rövid kapcsolat gyors szakítását, ahol a pasit legkevésbé sem értékelem, mint embert…. A mai napig se.

 

Hogy pontos legyek, nem egészen értékeltem, hogy szerinte az én kis életemből az ÉN barátaim akkortól hogy megismerkedtünk, el is tűnhetnének, mert a továbbiakban az ő barátaival megyünk bulizni, én az enyémekkel ne találkozzak már, mert az idő alatt vele is lehetnék, vagyis elpazarlom azt az időt, amit együtt is tölthetnénk, meg egyébként is…. Minek van nekem szükségem rajta kívül még barátokra is…?

 

Aztán egyszer csak feltűnt a volt barátnő, akivel állítólag egy-két héttel az előtt szakított, hogy mi megismerkedtünk. Persze állította, hogy nincs már semmi köztük, soha nem állna össze vele újra, hiszen állandóan megcsalta….

Én meg nem voltam hülye J.

Persze, hogy újra összejöttek….

Vagyis jött az a fázis, hogy valahogyan szakítania kéne, csak még nem tudta hogy beadni. Hát kitalálta, hogy próbálja úgy előadni, hogy én, én és még ezen felül is csak én vagyok a hibás.

A kínálkozó helyzet abból adódott, hogy elmentünk bulizni egy barátnőmmel. Mivel már az elején hisztizett, hogy mi a francnak megyek valami csajjal együtt bulizni, egyedül, NÉLKÜLEEE, biztos csak be akarok pasizni, így szépen elmondtam neki, hogy nem, nem ez a terv részemről, és hogy barátnő megy az Almássy térre koncertre, külöööön, és utána találkozunk és megyünk táncolni a törzshelyünkre.

 

Ő persze lejött a törzshelyre, ahol előadta, hogy hogy van pofám hazudozni neki, hiszen én azt mondtam, hogy az Almássy téren leszek koncerten, közben meg itt vagyok, biztos már egy csomót ittam, és még csak azért nem dugattam még meg magam, mert még csak nemrég kezdődött a buli…. És hogy mekkora egy hazug kurva vagyok….

 

Mindezt persze üvöltözve.

Akkor még közöltem vele, hogy takarodjon, és többet ne merjen felhívni.

 

Ui: utána még egyszer valamikor egy buliban csörgött a telefonom, felhívott a csaja, tök részegen, (és csak ismételendő a pasiját) előadta, hogy én mekkora egy ribanc vagyok, hogy elvettem a pasiját, nadeőőőőővisszaszerezteee!

 

Szerintem illenek egymáshoz J