A retro vallomások idejét éljük, tegnap egy fiú emlékeztett minket a vonalas telefon borzalmára, ma arra az időkre gondolunk vissza nosztalgiával, amikor még egy családra egy mobiltelefon jutott, amit az esti tévézésnél körbeadtak, hogy eldöntsék, ki küldhette a szakítósms-t?

Kedves Szakítós!
Mivel a kommentekből azt vélem kihallani, elégedetlenek a bloglakók - még egy jót mocskolódni sem lehet a posztokon az utóbbi időben - úgy gondoltam, klaviatúrát ragadok, és megírom egyik régi történetem.
Az évszám 2001, a helyszín a középiskola, én (a lány) 16, a fiú 17, osztálytársak, nem mellesleg haverok. A kapcsolatot részemről kb. 2 hónapos (akkor olyan soknak tűnt!) epekedés előzte meg, a haveri társasággal töltött estéken bús sóhajtások stb.
Aztán a májusi osztálykiránduláson megtörtént a csoda, összejöttünk! Állandó együttlógás, mozi, mély beszélgetések, hatalmas csókcsaták, nyakkiszívások, de semmi több. A blog tinisztoriait olvasgatva néha tényleg nem tudom eldönteni, szégyelljem magam, vagy büszke legyek, hogy nekem 16 évesen ennyi volt a járás. (Na jó, igazából el tudom!) Egy szó mint száz, nem volt velkámszex...
A dolgok szépen folydogáltak a maguk medrében, végetért a suli, eljött a nyár, és vele a szörnyűűű vég (hehe). Nekem  egy három hetes (milyen rengeteg időnek tűnt akkor!) nyelvtanfolyamra kellett mennem egy messzi városkába.
Tudni kell, hogy akkoriban még nem volt olyan elterjedt a mobiltelefon a tinik körében, mint manapság. A srácnak nem volt mobilja, nekem is csak azért, mert édesanyám elektronikus pórázként használta. A nővére mobiljáról smsezgettünk.
Körülbelül két hét után megtörtént a baj. A táborban egyre több időt töltöttem egy fiúval, sokat beszélgettünk stb. Ugyan nem volt még csak kilátásban sem semmi komolyabb köztünk, de úgy éreztem, kezd tetszeni. Márpedig (Kis idealista! Az vagyok ma is...) ha megtetszhet egy másik fiú, ha csak lehetőségként felmerül bennem a gondolat, hogy mi ketten, akkor az otthoni srácomba bizonnyal nem vagyok szerelmes! Pár napos gyötrődés, tipródás, és még a barátnők sem voltak kéznél, hogy kitárgyaljuk a helyzetet! Végül megszületett az elhatározás, a bátorságot pedig egy pohár bor adta meg. Mindössze egy négybetűs üzenetet sikerült küldenem sírógörcsök közepette a NŐVÉRE telefonjára: VÉGE.
Az igazán vicces a sztoriban (ahogy később a srác elmesélte) az volt, ahogy épp ültek családilag a tévé előtt, a nővére mobilja pittyegett, elolvasta, majd e szavakkal átnyújtotta neki:
 
-Öcsi, azt hiszem ez neked jött...
 
 
Lehet MNK-zni, de háttérinfóként elárulnám, a haveri társaság még mindig kb. ugyanaz, és így nyolc év távlatából néha felemlegetjük a sztorit a sráccal, és jókat röhögünk rajta! Persze ez abban a pillanatban közel sem lehetett számára ilyen vicces, de azért nem rohant a Dunának miattam. A másik fiúval persze nem lett semmi, ez benne sem volt a pakliban (nem majomeffektus).
 
 Kötelezők:
-Nem volt sem velkám, sem búcsú.
-Ha szükség lett volna rá, a gumit bizonyára ő vette volna, úriember volt.
-Tescoba akkoriban leginkább édesanyámmal jártam, de neki segítettem pakolni a szatyorba.
-16 évesen katona?
 
Jó fröcsögést, szép napot!
B