Mai tanmesénkből kiderül, miért nem érdemes a főnökünkkel összejönni. Régen volt dráma? Hosszú levél egy tripla mnk-ról?

sziasztok,

ha a most következő sztorit ismeretlenül olvasnám, kb. minden mondatomra azt mondanám, teljesen hülye, aki ezt végigcsinálta. de benne lenni azért mindig más, mint megítélni...


az én történetem már több, mint három évvel ezelőtt kezdődött, többszörösen nehezített helyzettel. Akkor jöttem össze a főnökömmel (persze mnk...), akinek felesége (dupla mnk) és egy kisfia is van (tripla mnk), meg házinyúlra nem lövünk, tudom...

de a szerelem, szerelem mégiscsak... én borítottam az akkor jónak tűnő kapcsolatomat főnök miatt, albérletbe költöztem, ahová négy hónapig délutánonként feljárt. akkor még nem gondoltam, hogy bármi komoly lehetne belőlünk, de ő győzködött, hogy csak én és egyre inkább csak én vagyok neki, de gyerek miatt MUSZÁJ maradni. négy hónap múlva lebukott, attól kezdve többé- kevésbé vállalt, hozzám költözött (felesége, mint később kiderült erről csak egy jó fél év múlva szerzett tudomást, addig azt mondta neki, az irodában alszik...)


ezek után én azt hittem, szép lassan haladnak a válás felé. velem élt, velem tervezett, velem utazott, nyaralt, csak a gyerekkel nem voltak közös programok, mondván túl kicsi még (akkor két éves múlt, tündéri kisfiú).


de valahogy sosem volt tiszta számomra a helyzet, hogy akkor a felesége és közte milyen kapcsolat is maradt még (ennek hatására megpróbáltam kapcsolatba kerülni a feleségével, amit ő hárított, főnök pedig a legutolsó szemétnek titulált, hogy a háta mögött próbáltam kikecmeregni az érzelmi zűrzavaromból...). harmonikus kapcsolat volt, na...! (-:


mindig éreztem vele kapcsolatban valami sötét foltot, valami nagy homályt, amit sosem lehetett megbeszélni vele. a három év alatt ezért rengetegszer próbáltam vele szakítani (jaja, persze, tudom, ilyen nincs. ha szakítani akar az ember, szakít és kész. de valami annyira, és olyan nagyon és jaj!, hogy mikor szakítás után egy-két-fél nap múlva jött, hogy ő csak engem akar, mindig hagytam, mert szerettem nagyon, na!)


csodás pillanatok, rengeteg veszekedés, őrült nagy érzelmek...


majd másfél év után új lakást vettem végre, ahová költözött velem, de semmiből sem vállat rész.

tavaly már gyereket is bevonta, majdnem naponta játszóterezések, hármasban nyaralás...


majd tavaly szeptemberben feltörtem feleség ímélcímét (tudom, tudom aljas és szemét dolog, de megérte). találtam benne az elmúlt évekre vonatkozó rengeteg információt (két évre visszamenően ott figyeltek a levelei-barátnőknek, férjnek...), melyből kiderült, hogy némiképp â01Emáshogy volt ez tálalvaâ01D a két oldalon. igaz, érzelmek és élettervezés terén kb. ugyan úgy, csak a szereplők voltak felcserélve benne... azaz két évig még neki is azt mondta, hogy vele akar élni és szó sem volt válásról.

főnök szerint ez pusztán a felesége fantáziálása volt...

az volt az uccsó csepp, mondtam, költözzön el (ez már többször előfordult, de úgy tett, mintha semmi sem történt volna â013 azért ez elég kellemetlen egy helyzet, valljuk be...)


októberben barát albérletébe beköltözik, de ezen kívül lényegében nem változik a helyzet.

decemberben azt mondja, hogy hát, ez már olyan szituáció, hogy elfogadja, hogy én szakítok vele, hogy nekem nem kell ő már, fejezzük be.


így kaptam két hetet, hogy végre át tudjam gondolni a helyzetet, és akkor úgy éreztem, ő kell nekem (ennél nagyobb hülye már nem is lehettem volna értelmileg, de az érzelmektől való elvakíttatás meg a nemgondolkodás még mindig működött rendesen). azt gondoltam, hogy már olyan sok mindenen keresztülmentünk, és a szerelem mindenek felett áll...


január másodikán elmentem hozzá, csináltam neki egy angyalkát, mondván, kész vagyok az együttélésre vele.

azt mondta, hogy neki már van új barátnője és hogy én nem akartam őt, egy barátja ismertette őket össze, vessek magamra...


négy hónapig vártam rá, miközben azt éreztem, hogy ismét egyre közelebb kerülünk egymáshoz.

szemléltetésképp: volt, hogy barátokkal lementünk â01Enyaralniâ01D áprilisban Hévízre, ő utánam motorozott, mint mondta azért, â01Ecsakhogy lásd, mennyire szeretlekâ01D, miközben mint később kiderült már január óta együtt is élt a barátnőjével...

folyton azt hangoztatta, hogy nem bízik bennem (milyen informatív), hogy utána úgyis kirúgom megint.


aztán áprilisi sms-váltás:

â01Eirodában alszomâ01D

â01E?â01D

â01Eazt hittem örülsz, hogy már nem vagyok mássalâ01D


örültem, hát! ekkor már mindenki azt hitte körülöttünk, hogy újra együtt leszünk.

egy hétre rá egyszer még hirtelenjében összejöttünk, nála aludtam, mire reggel kinyögte a sokkoló mondatod: â01Eengedjük el egymást!â01D

majd a kimagyarázás, hogy tulajdonképp én vagyok a hülye, hogy egy ilyen sms-re én azt hiszem, hogy ők szakítottak. csak elköltözött tőle a csaj, gondolom már nem bírta a gyűrődést ő sem, csak okosabb volt...

meghogy neki legalább olyan nehéz, mint nekem, mert ez a kapcsolata azért nem az igazi, â01Eilyet te is találnál két perc alattâ01D...


de amiért a történetet megírtam, a mondat, ami azóta a kedvenceim között szerepel, májusban került kimondásra. Valami véletlen elszólásból kiderült, hogy már október óta ismerte a csajt és mikor rákérdeztem, hogy akkor ki is hazudik és kiben is lehet megbízni a válasz a következő volt:


â01Emiért kellett volna mondanom, hogy jött egy sms, hogy lenne itt valaki...?â01D


azóta kigyógyultam belőle, "elengedtem", és felszabadultam.

ők pedig építkeznek és tudtommal már beadták a szocpol igénylésüket...

hát, csak így tovább, sok boldogságot hozzá!


Melinda