Csúnyán végződik a történet, törött ujjak, elszakadt fülcimpák, üvöltöző barát. Most nem humorizálunk.

A héten a képeket a Yummie-ról lopjuk

 

Kedves Szakítósok!

Néhány hete kezdtem el olvasgatni a posztokat, gondoltam én is megosztom veletek életem egyik legmeghatározóbb momentumát, ami szakítás formájában öltött alakot. Hosszú lesz, de nem unalmas!

A srácot a főiskola második évében ismertem meg, Ő 25, én 20. Amint megláttam rögtön azt gondoltam, hogy nekem Ő kell. Máig nem tudom megmagyarázni hogy mi fogott meg benne, egyszerűen ezt éreztem. Megszereztem a mobilszámát és néhány nap múlva már egy párként könyveltek el az ismerősök. Minden csodálatosan ment, sokkal jobb volt bármelyik előző kapcsolatomnál, imádtunk együtt lenni, eljártunk szórakozni; barátok, család mellettünk, az ismerőseink szemében mi voltunk az ideális pár. A harmóniát három hónap után az eljegyzés koronázta meg, bár sokan figyelmeztettek, hogy fiatalok vagyunk, elkapkodjuk, de akkor mindketten ezt éreztük helyénvalónak. Nem bírtuk egymás nélkül, és mivel a főiskolai kollégium szabályzata nem engedélyezte azt, hogy Z (nevezzük egyszerűen csak így) mindig velem aludjon, a szülei lakása pedig (ami helyben volt) a család nagyságára való tekintettel már kicsi lett volna hogy helyszínéül szolgáljon a kapcsolatunknak, így albérletbe költöztünk, hátrahagyva a kollégiumi barátaimat és minden olyat, ami Z megjelenése előtt fontos volt nekem. Ám akkoriban teljesen elégedett voltam az életemmel, boldogok voltunk és csak ez számított. Tökéletes volt na.
A kapcsolatunk első bökkenője Z anyja volt, aki az összeköltözés után nem nézte jó szemmel, hogy ez a "gonosz lány" elszakítja tőle a "kicsi fiát", és mindezt egy hatalmas veszekedés segítségével adta tudtomra a születésnapomon. A sztorihoz hozzátartozik hogy főiskola mellett három helyen dolgoztam hogy megéljek, az albérletbe a szüleim vették a bútorokat, és persze kitűnően tanultam egyrészt hogy ösztöndíjam legyen, másrészt pedig azért mert a szüleim részéről ez volt az összeköltözés feltétele. Az Ő szülei se a veszekedés előtt (utána pedig pláne) egy fillérrel sem járultak hozzá a megélhetésünkhöz, Ő pedig "tanulás" indokkal nem volt hajlandó dolgozni. A nővérem egy párszor sérelmezte is hogy túl sokat vállalok, Z is kivehetné a részét a költségekből, de működött a kapcsolatunk, Z ha egy kis pénzhez jutott rögtön meglepett valami széppel, nem volt probléma. Persze az anyja ahol tudott az utunkba állt, Ő pedig megfelelő mértékben muja volt ahhoz, hogy bármikor mellém álljon és ez nagyon fájt, de nem hagytam hogy bárki szétválasszon minket. Azzal tisztában voltam, hogy Z előző (és egyetlen) kapcsolatának végkimenetelében is az anyuka volt a főszereplő, így óvatos voltam. Mást nagyon nem is tudtam a lányról, csak a nevét, és azt, hogy annak idején nagyon csúnyán csalta meg és hagyta el Z-t egymás után háromszor. Nekem ez sosem fordult meg a fejemben, már láttam az összecsendülő poharakat a lagzin:)

Egy idő után egyre többször zörrentünk össze Z anyja miatt, elmentünk nyaralni egy hétre és két nappal hamarabb jöttünk haza, mert Anyuka minden nap felhívta hogy nem éhezik-e, jól főzök-e, és amúgy is menjen haza, jobb ott neki. Így a szüleimtől a nyaraláshoz kölcsönkért autóval hazavittem anyuci pici fiát. Ezek után nem telt el nap veszekedés nélkül, egyre többször hagytam ott és aludtam a munkahelyemen egy széken. Eleinte utánam jött, de aztán már nem. Azért még mindig szerettem, próbáltam rendbe rakni a kapcsolatot Anyuci és köztem, ami nagyon szerencsésen végződött, bár elég megalázó volt számomra, de a veszekedéseknek vége lett. Támogattak minket anyagilag is, többször szerveztünk családi összejöveteleket, kezdtem jól érezni magam.

A munka azonban nem állt meg. Egyik hétvégén 300 fős rendezvényt szerveztem, Z pedig otthon maradt, mondván, hogy kell egy hétvége pihenés (mert nagyon fáradt lehetett a nagy semmittevésben), de hagytam, élvezze a hétvégét, menjen el a barátaival. Szombaton el is tűnt egész napra, a telefoját is kikapcsolta, senki nem tudta hol van, pedig Anyucit is felhívtam, de semmi. Volt egy fél órás szünetem, gondoltam hazaugrok adok neki egy puszit ha alszik akkor pedig csendben nézem és vissza melózni. Ahogy beléptem a lakásba megfagyott bennem a vér. Z és ex a szüleimtől kapott ágyon. Volt annyi lélekjelenlétem hogy a hűtőhöz érve kivettem Z szülinapi tortáját amin rajta pihent a nagykés és megkíáltam őket enni és innivalóval, majd kidobtam mindkettőt. Z-vel még együtt laktuk két hétig, nem tudta eldönteni hogy ki kell neki, teljesen tönkre mentem, 13 kilót fogytam, azt sem tudtam ezek után akarom-e még, állandóan sírtam, borzalmas volt. Végül elköltöztem a barátnőimhez albérletbe, Z semmit nem adott vissza ami közös volt, meglopott és megalázott amerre járt. Próbáltam talpra állni, de Z névnapomra küldött sms-e újra felszakította a sebeket. Találkoztunk az egyik este, sokat beszélgettünk, nem tudtam neki megbocsátani de nagyon szerettem. Egy búcsúszex azért volt, ami olyan jól sikerült hogy megígérte hogy másnap szakít és újra együtt, újra boldogság. Másnap persze megint bizonytala lett, elkezte újra és hetekig kínzott minket. Egyszer vele beszélgetett egyszer velem. Idegkimerültség miatt kórházba kerültem. Hívtam. Vele volt. Mondta hogy őt választja. Összerogytam. Nem hitte el hogy kórházban vagyok. Amikor kijöttem eljött, meglepődött. Sírógörcsöt kaptam, de velem volt. Elmentünk a Duna-partra sétálni. Elmondtam neki hogy terhes vagyok, mutattam a kórházi jelentéseket, de nem hitte el, mérges lett mert azt mondta hogy hazudok. Nagyon megvert a sötétben, eltört a kisujjam, kiszakadt a fülbevaló a fülemből. Hazarohantam, jött utánam, kidobálta a szekrényből a ruháimat mert állítólag elloptam az övéből egyet. Persze nem találta. Hívtam az egyik barátomat mert rettegtem tőle. P odaért bevitt a kórházba, jött Z is utánunk, és azt kérte h mondjam azt hogy ráesett egy vasaló az ujjamra. Már nem akartam bosszút állni, nem jelentettem fel, csak azt akartam hogy vége legyen. Pár nappal később elvetéltem. Őt hálából jól megverték a barátaim, de ez rajtam már nem segített. Soha senkiben nem tudok innentől megbízni, és a rosszul összefort ujjam is mindig arra emlékeztet, hogy soha nem lehet tudni kiben mi lakozik. Évekbe telt a lelki regenerálódás.

Mára már ismét menyasszony vagyok, de az állandó félelmeimtől két lépést előre egyet pedig hátra teszek. Hiszek abban egyszer mindenki azt kapja vissza amit ad.

Búcsúszex volt, tablettát szedtem, a gumicsizmában a kutya aludt, a Tesco-s szatyrok pedig gyengék:)

Köszi hogy elolvastátok; továbbra is az olvasói tábor tagjaként:

R