Van még olyan generáció, amelyikben nem létezik az MSN, de ettől függetlenül nagyon, de nagyon tudnak szeretni. MSN helyett viszont van család és rengeteg bonyodalom, és szerelem legyen a talpán, amelyik meg tudja ezt oldani.

Innen loptuk

Kedves Szakitós,

eddig hezitaltam, hogz megirjam vagy ne, mert MNKs a kezdetétől fogva valószinüleg szerintetek, szerintem meg csak szimplán csak esendők az emberek ( bár tudom, a poszt irók mindig tökéletesek ), és nagyon vágyunk a boldogságra.

Szingli másféléves partyzós korszakom végén történt az eset, tavasszal kezdődött, mintegy mentségként szolgálva a következőkhöz.

A munkahelyemre új kolléga érkezett, akit láttam már a kantinban, és elég bunkónak találtam, mert kigúvadt szemekkel végigmustrált, amikor először látott, nem tetszetrt a tolakodás. Aztán úgy hozta a sors, hogy felém is vezette a munka, egy délutánt töltöttem vele, hogy elmondjam, hogy a mi részlegünk mivel foglalkozik, mit csinál. Ő, hogy megköszönje, a délután végén felajánlotta, hogy vacsizzunk együtt, és én igent mondtam, hozzáfüzném, hogy nem tudtam róla semmit, honnan jön, ki ő, csak munka területéről egy pár szót. De mivel a délután kellemesen telt, és semmi más dolgom nem akadt, igent mondtam.
Valószinüleg itt kellett volna nemet mondanom, mert az igaz, hogy verbálisan csak szakmai dolgokról esett szó, de éreztem rajta, hogy nem érdekli a munka téma, csak inkább én, éltetek már meg ilyen szitut, a száj beszél, tökmindegy miről, a test meg a sziv teljesen mást akar, és mást is kommunikál. De a szavak és a tettek maradnak az elvárt protokoll szerint: tehát a részleg jövedelmezősége a folyó évben.. Aha... persze...
Megérkeztünk a vacsi helyre, beszélgettünk, vicces volt, és rövid időn belül forrott a levegő közöttünk, és én még életemben ennyire jól nem szórakoztam, mint vele. Annyira közel került egy pár perc alatt, mintha mindig ismerük volna egymást. szóval szuper este volt, és a végéig nem került sor A kérdés feltevésére ( neked van barátod-bnőd ), ebből már már levontam a konklúziót, igen, van neki valakije... Aztán azért csak rákérdeztem kabát felvétel közben, és a válasz ki is akasztott: igen, van felesége, de ő még az előző városukban van a KÉT gyerekkel. Hááát. Huuuuuuuuu. Kár. Ezért én is csak bekamuztam egy férjet, aki katona és NATO kiküldetésben van Irakban, de ez csak olyan menekülés féle volt. Aztán hazavitt, és kérdezte, hogy akkor másnap is vele vacsizok e, amire a válasz nyilván nem volt, amit mint várt választ el is fogadott.
Ettől foga jöttek a mailek, naponta, KV meghivások, beszélgetések, telefonos sms párbajok, aminek eredménye az lett, hogy egy vacsi meghivást egy pár honapra rá el is fogadtam. Egész egyszerűen annyira egy hullámhosszon voltunk, és annyira ismertem, mintha mindig ismertem volna, és mndig tudtam hogy mire gondol, szóval szokásos szerelem feeling, az ő részéről is. Ezalatt a pár hónap alatt fogott meg, bár nem történt semmi, még szavakkal sem, egész egyszerüen csak nagyon nagyon éreztük egymást. Szerintetek mikortól számit a megcsalás? csók? sex? szerintem nem, itt még nem történt semmi, még szavakkal utalás sem, és mégis, a pár hónap végén már meg is adtam magam, leküzdöttem magam, minden ellenállásomat a nős férfivel való kapcsolatba kezdés ellen, a gyerekek stb. Ja, én huszas éveim végén, ő pedig a harmincasainak közepén járt.
A pár hónappal későbbő vacsi a szokásos pörgős, izgalmas hangulatban telt, szerintem mindenki átélte már ezt az érzést, aztán hazavitt. Amikor kiszálltam az autójából, mondtam neki, köszi, puszi. És úgy vártam volna még valamire, hogy bepróbálkozzon, mert annyira benne volt a levegőben, és akkor mondtam vona, hogy neeeeeem, mert a gyerekek, család stb.. De semmi. Kérdeztem tőle, hogy akkor ennyi? Mondta, hogy igen. Erre megvontam a vállam, és mondtam, hogy OK, puszi puszi, akkor bye, és kiszálltam az autóból, és mentem befelé, a kaput nyitottam, és vártam volna, amikor hallottam a nevem, és megérkezett futva... Én már bent voltam, a kapu félig nyitva, kérdeztem, hogy mit akar, amire már nem is emlekszem mit válaszolt, de nem lehetett túl érdekes, mert egy pár másdoperc múlva megcsókoltam, és nem tiltakozott... Aztán feljött, sok sok csókolódzás, és kivántam, de mondtam neki, hogy nem, most nem, nem akarom, mondta, hogy ok, minden úgy lesz, ahogy én akarom,. és tényleg, aznap este nem is történt semmi, ment haza...
Másnap viszont... megint együtt tötöttük az estét, vacsizás, hogy ne egy lakásban legyünk, mint túl intim környezet, aztén azért csak ott kötöttünk ki. És akkor persze már nem volt stop, de már ay előző sok sok hónap alatt megadtam magam, ez logikus vég volt. Rövid de tartalmas szeretkezés ( ennyi várakozás után mi is lenne ), aztán pihengetés az ágyon, amikor elkezdett beszélni a feleségéről, hogy miért is ne beszélhetne ő a feleségének arról, hogy más nőt kiván, mással akar lenni, persze nem hallgattam meg, elképzelhetitek, hogy nem erre vágytam, és nem túl empatikus, de rövid úton kidobtam, nadrágja az udvar közepén landolt, ő maga meg alsónadrágban ment utána...
Másnap smsek, mailek, a mi generációnkban nem létezik az MSN még, szóval ezt a találkozást másik követte, valahogy megbékitett, és egy egy hónapos szeretői viszony( feleség másik városban ezalatt ) aminek a végére elhangzott a részéről a szeretlek, és ezt követően a de egy hónap után nem tudom otthagyni az asszonyt és a gyerekeket... Amit én meg is értettem. Akkor mit csináljunk? Találkozzunk továbbra is, ő nem kérhet semmit, csak azt hogy légyszi légyszi ne dobjam ki, szerelmes.
És akkor már én is az voltam, de nagyon.
Annyira jó volt vele, minden perc, másdoperc, mintha minden figyelmemet, ami létezik, csak rá koncentráltam volna, amikor vele voltam, ő meg rám, azt hiszem ez az igazi szerelem definiciója, a szeretet és szerelem csere, nem létezett más csak ő, én meg csak neki. reggeli jóreggelt üzenetet, telefon 10 körül, délben, délután, este, otthonról a wcből suttogva hogy az asszony ne hallja szeretlek ( na igen, ez már akkor se tetszett ), közben sms hegyek, minden nap, és persze amikor tudott feugrott, virágok az autómon, szeretlek üzenetek minden formában, non stop jelenlét. Reggel munka előtt nálam kezdte a napot, tőlem ment haza, délben hozzám jött, és csak egyet kért: ne dobjam ki. Én meg persze kidobtam... Tényleg kölcsönös szerelem volt, és olyan, amit szerintem csak nős pasitól ( kapcsolatban élőtél ) kap az ember: amikor mindkét fél először leküzdi gátlásait, a korlátokat, szabályokat, és önmagát a másikért, és nincsenek játékok, csak valami nagyon mély szenvedély. Miindkét fél tejesen odaadja magát, legyőzi önmagát és feloldódik egy közös titokban.
Szerelem volt, na, ami csak 4 évente jön.
Szakitani akart, aztan sirva jott vissza, tényleg sirva, hogy nem tud, volt minden.
Ez igy ment közel egy évig, aztán a benne lévő indulatok szétforgácsolták. Annyiszor kidobtam, és ezzel megbántottam, és annyiszor legyőztem már önmagam, amikor visszafogadtam, hogy amikor egy zenével megüzente, hogy akkor lép, és velem akar élni: egy másik zeneszámmal visszautasitottam.
Igen, vártam rá, és amikor ott volt, nem kellett. Illetve kellett volna, csak nem akartam, hogy igy induljon életem párjával az életem, egy másik kapcsolat romjain, megcsaláson, ez olyan koszos. Innentől kezdve persze csak lefele mentek a dolgok, annyira erősek voltak az érzelmek, hogy mindent eltöröltek, és csak üresség maradt.

Szkeptikusan fogadtam a hirt, hogy ekutazott a családjával nyaralni, és az utána következőket is, és mély depresszióba zuhantam vagy fél évre, ő meg csajozni kezdett,ment is neki rendesen, és utána depizett.

Utolsó smsm tőle, amely szakitosnak is mminősül: szeretlek...

Néha még találkozunk, én munkahelyet váltottam, és semmit de SEMMIT nem érzek már iránta, és arra emlékszem, hogy nagyon jó volt egy darabig, de soha nem kezdeném újra, de semmiért nem is adnám oda, amit vele átéltem,


Zsoffff