Délutáni szabály: Ne mosass a csajoddal, mert lebuksz.

Alszabály: Ha már mosatsz, akkor ne csodálkozz, ha kihipózzák a gatyád.

Innen loptuk

Kedves Bolggerek és akik olvassátok!

Régóta rendszeres olvasója vagyok a blognak, mivel nagyon szórakoztató. Gondoltam, megosztom Veletek én is egy szakításomat. Az egyetlen furcsa számomra, hogy mindenki magáról a kapcsolatról mesél, pedig mindennek csak a kezdete és a vége érdekes, ugyebár... Szóval én igyekszem rövidre fogni ezt a részt.

Az alapfelállás a következő: én, a lány, Pécsen egyetemista, 23 éves. A fiú 29, mindketten eredetileg győriek vagyunk, de ő külföldön dolgozik. Minden hétvégén találkoztunk. Amikor én Pécsett maradtam, és ez elég gyakori volt, akkor oda jött hozzám; ezt csak úgy tudta megoldani, hogy ilyenkor én mostam-vasaltam a cuccait, hogy legyen mit felvennie köv. héten. Ez lényegtelen, csak a későbbiekben lesz jelentősége. Még az is fontos, hogy majdnem 3 évet töltöttünk el együtt.

Mivel minden hétvégét együtt töltöttünk ez idő alatt, eléggé szíven ütött, hogy egyszer bejelentette, nem jön, és én se utazzak Győrbe, mert felesleges, mindkettőnk nagyon elfoglalt.
Ezek után tartottam magam ahhoz az elvhez, hogy nem keresni őt, mindig csak válaszolni, és nem nyagalyogni azért, hogy nincs rám szüksége, mert attól úgyse lesz inkább, ha rágom miatta a fülét. Nagyon nehéz tudomásul venni, hogy nem kellesz valakinek, de felnőtt nő vagyok, meg kell birkóznom ezzel a gondolattal.
Persze eleinte reménykedtem, hogy csak vicc volt, majd meglep, egyszerűen csak beállít; de akkor se mutattam, hogy a padlóra kerültem, amikor már nagyon ott voltam.

A taktika bevált, mert folyamatosan hívogatott, keresett, nem éreztem elhanyagolva magam.
Hívott akkor is, amikor átlépett a határon, megérkezett Magyarországra. Elszórakoztattam, pedig 11 óra munka után bohócot játszani volt a legnehezebb, de gondoltam, neki még nehezebb napja volt, megérdemli, hogy megpróbáljam felvidítani. Megígérte, hív, mielőtt lefekszik aludni.

Erre jött egy sms. Idézem: "Nyugodtan lefekhetsz aludni, ma már nem beszélünk, tekintettel arra, hogy sikerült kihipóznod a legjobb Oakley gatyámat, és a kedvenc csuklyás Nike pulcsim, Jó éjt!"
Nos, finoman fogalmazva csak néztem, mint tehenek a legelő mellett elsuhanó űrsiklóra pirkadatkor. Telefonáltam, de kinyomott. Nem baj, ez a hülye nő nem adja fel az első pofon után, kér még egyet. Újra kinyomott. A libának nem elég a két pofon, kér egy gyomorszájon rúgást is. Írtam neki: "Ne haragudj, de nem tudom, miről beszélsz.Ha kivasaltam, miért nem tűnt fel?! Tudom, hogy vége van részedről közöttünk, csak nem tudom, miért nem lehet igazi okkal elküldeni. Soha nem volt olyan, hogy nem lettem volna hajlandó beszélni Veled, bármilyen mérges is voltam. Sajnálom."
Semmi válasz. Gyomorszájon rúgás után tőrt követeltem, egyenesen a szívembe. Mert nem adjuk fel harc nélkül. Még egy sms: "Te mondtad, hogy a legnagyobb lelki sértés a világon, ha az embert semmibe veszik. Akkor ezek szerint ez a karácsonyi ajándékom, pedig én csak utilapura számítottam."

Nem sokkal később jött egy levél az ominózus két ruhadarabról készült fényképpel, egy szó, egy betű nélkül.

Ez már az ő válasza. Az erdeti levelem darabjai következnek először, aztán az ő válasza:

Sajnálom. Nem tudom, ez hogy és mikor történhetett, mert mi nem is tartunk hipót itthon. Biztos valami tisztítószer.

Akkor történt, amikor valamelyik cuccomat tisztítottad nemrég, és gondolom szanaszéjjel öntözted a cuccot mindenemre, mert ugye nem tudsz előre gondolkodni, hogy akkor el kéne menni a többi ruha közeléből.
De ez lényegtelen is, szeretnélek kárpótolni a hibám miatt. Ha megadod a számlaszámodat, utalok át pénzt, hogy vegyél helyette. 30 ezer elég lesz? Ha nem, légy szíves, írd meg, mennyi, tényleg utalom, és bocsánat a kellemetlenségért.

Nem kell.

Mivel személyesen már nem tudom átadni, de az ajándék Neked szól, más nem nagyon venné hasznát, kérlek, mindenképp menj el Rékáékhoz érte, és használd egészséggel!

Nem akarok szakítani, de most hagyjál békén.

Hát ennyi. Oké, ő nem akart. A szívem mélyén én se, de ez kicsit sok volt nekem, és az eszem azt kiabálta, most, el innen. Hogy ne rohanjam le dühől fűtve, egy barátnőm tanácsára megírtam a véleményemet neki, de ezennel befejeztem. Mert ahogy ő mondaná, NEKEM ERRE NINCS SZÜKSÉGEM.

Nem tudom, hogyan történt, hisz ez elmúlt évek során soha nem törtnént ilyen, nem tettem tönkre semmit. Így aztán tényleg bocsánatot kérek a megrongált dolgaidért. Hibáztam, de egyrészt ember vagyok, másrészt meg csak az hibázik, aki dolgozik. Egy háztartásban óhatatlanul történnek balesetek. Elhiszem, hogy mérges vagy, de lehet ezt higgadtan is közölni.

Jó éjszakát!

Mivel ez friss sztori, talán még nincs vége, de részemről lezártam. Majd, ha kíváncsiak vagytok rá, megírom a feljeményeket. :)

Köszi, hogy elolvastátok. Szerintem ez jó példa arra, miért nézik hülyének még az értelmes nőket is. Mert ezt leszámítva annak tartom magam. :)

Sziasztok!