Az ünnepi időszakban nem lesznek hagyományos posztok, hanem a verspályázatra érkezett munkákat fogjuk kiposztolni. A szám az érkezési sorrendet jelöli.

Holnaptól ismét a "rendes" posztoké a terep!

A kép innen

    A fotón egy gyönyörű nőt látok,

    bájosan mosolyog, szinte hívogat a tekintete,

    aztán eszembe jut valamikor nagyon szerettem Őt.

    Most nem érzek semmit, nem ver hevesebben a szívem,

    eltelt az idő, elmúlt a szerelem.

    
    ***********************************************

    Mástól tudtam meg, hogy megcsaltál

    Egy világ omlott össze bennem

    Nem is kéne többet hazamennem

    Közben érzem beszélnünk kellene

    Hibáztatom magam, amiért ez megtörténhetett

    Nem törődtem eleget veled

    Pedig annyiszor láttam szomorú a szemed

    Titkon arra vársz hogy kedveskedjek neked

    Mindig többet akartam dolgozni

    Könnyű volt mindent másra fogni

    Bocsáss meg kérlek én megváltozom

    érted mindenem feláldozom.
    
    **************************************************

    Könnyeket eresztettem érted, mikor elváltunk

    Te nem láthattad őket, nem érezhetted melegségüket

    Mert nem akartam, hogy még jobban fájjon

    Bevallom ezzel magam is védtem nemcsak téged

    Az idő eltelt a könnyek felszáradtak

    de minden csak nehezebb lett

    Feldolgozhatatlan, hogy elengedtelek.
    
    ***************************************************

    Könnycseppek szaladtak végig orcádon

    Melyeket én okoztam

    Átkozom a percet hogy akkor kimondtam

    Kimondtam, hogy nem szeretlek

    Törékeny tested remegett

    Átfutott rajta a döbbenet

    Másra vágytam nem éreztem fájdalmat

    Magamban kinevettelek

    Eltelt az idő, rájöttem hibáztam

    Késő már a bánat tudtam, hogy nincs bocsánat

    Legalább most boldog vagy mással, én pedig boldogtalan

    Egy egész életen át hibáztatom magam.
    

    *******************************************************

    Jól gondold meg, mit és hogyan teszel

    Mert a rossz élmények soha nem vesznek el

    Megbújnak hátul a szív legbelső zugában

    Meghúzzák magukat néhány pillanatra

    Időnként észre sem lehet őket venni

    De örökre soha nem fognak eltűnni

    Amikor sokan vannak előjönnek

      megmérgezni a szerelmet, elpusztítani a szeretetet

    tönkretenni a lelkeket.

    ************************************************************

    Boldogtalanság, fájdalom

    Mindkettőt magaménak tudhatom

    Borzasztó az érzés, hogy többé nem láthatlak

    Feldolgozhatatlan a tudat, hogy elveszítelek

    Többé közeledben nem lehetek

    Gyötör a kilátástalanság mi lesz most velem

    Hogyan élem így az életem

    Talán lesz valami, amibe kapaszkodhatok

    Örök életre boldogtalan nem maradhatok.