Akik magánéletüket gtalkon vagy msnen élik, hogy ezt felejtsék el, mert a szakítósblog brit tudósok segítségével hazai és külföldi környezetben tesztelt kutatásai során kiderült, hogy igenis a virtuális én képes teljesen összezavarni a valódi ént. Végre egy lány, aki egy blogra indul be. Aki a szakítósblogra indul be, az magánban írjon, mert a héten én szerkesztem. Egy kérdést tennék csak fel: miért kell a pároknak önmagukat mutogatniuk userprofilnak? Egy magamutogatós oktondi társaság vagyunk.

Kedves Szakítós Blog és olvasók!

Nem túl régóta olvasom a blogot, de nagyon megtetszett és úgy gondoltam, én is megosztom veletek a történetemet. (kicsit hosszú, de kérlek olvassátok végig!)

Eddig minden szakításban az egyik fél -vagy mindkettő- volt a hibás, de most itt egy példa, hogy külső tényezők is szétszakíthatják a szerelmeseket. És hogy milyen az igaz szerelem.

Mindez régi történet, mondhatni az első igazi szerelmem volt. Fiatal voltam, szinte gyerek még, de én magamat már szinte felnőttnek éreztem. Ekkor voltam mindössze 14 éves. Tudom, eddig nem igazán volt, aki ilyen fiatal koráról írt volna, de azt hiszem mindenkinek érdekes lehet ez a szakítás.

Szóval 14 éves voltam, szabadidőm nagy részét a számítógép előtt töltöttem és szerkesztettem én is egy blogot. Egyszer csak látom, hogy megnézett egy srác. Rákattintok. Azonnal megtetszett, tisztára az ideálom, helyes, az írásai is tetszettek, a stílusunk is szinte megegyezett. Annyira „beindultam”, hogy az adatait se néztem, a kép alapján 16 évesnek tippeltem, és írtam neki egy levelet. Aztán jött a válasz. Nagyon izgultam. Kiderült, hogy ő is helybéli, sőt, a szomszéd utcában lakik. (én persze a nagy izgalomban nem néztem meg az adatait, de így kellemes meglepetés ért) Aztán azt is említette, hogy látásból ismer. Kezdtem egyre jobban örülni, megadtam neki az msn címem. Elkezdtük beszélgetni, aztán az első kb. 10 percben kiderült, hogy távoli rokonok vagyunk. Aztán kiderült az is, hogy 4 évvel idősebb nálam. Mondom, pech, akkor ennyi volt. Persze nem voltam szemét, nem léptem ki, mégis csak rokon, tovább beszélgettünk. Órák hosszat. Szüleimnek éjfélkor kellett elráncigálniuk a gép elől. Elképesztő volt, ugyanazokat a számokat szerettük, hasonló volt az ízlésünk és befejeztük egymás gondolatát. A beszélgetések nem a tipikus „mizu?” „semmi kül” beszélgetések voltak, mindig normális témákkal kezdtük, és tényleg mindent meg tudtam vele beszélni. Aztán egyszer csak azon kaptam magam, hogy róla ábrándozom…próbáltam kiverni a fejemből, hisz minden ellene szólt. Aztán a virtuális beszélgetéseket igazi követte, egyszer suli után (mert egy suliba is jártunk) odajött hozzám és egy igen csak formális és zavart beszélgetés zajlott le köztünk. A szívem majd kiugrott. Aztán néha már szünetben is meglátogatott. Napi 4 órákat msneztünk. Már kezdtem kikészülni, mert szerelmes voltam, de tudtam, hogy ez nem fog működni. Aztán valahogy feljött ez a téma…én már nagyon belezúgtam és próbáltam meggyőzni, hogy menni fog ez. Aztán végül kibökte, hogy ő is szeret és próbáljuk meg. Rózsaszín felhő, 5 méterrel a föld fölött. Megvolt az első hivatalos randi is. Egyszer suli után ő vitt haza kocsival. Ez volt a hiba. Anyukám rákérdezett, és én elmondtam, hogy ki volt. Persze a részletekbe nem avattam bele. Kezdődött a fejmosás, először kedvesen. Engem nem igazán hatott meg, úgy voltam vele, hogy áhh, szülők, nem tudják, mi a jó, nem is ismerik a srácot. Aztán már komolyabban felszólítottak, hogy szakítsam meg vele a kapcsolatot. Nem tettem. Eddigre már annyira szerelmes lettem/lettünk, hogy már az esküvőnket is tervezgettünk.:$ Ahogy lenni szokott, minden hazugság kiderült. Mindig. Volt, hogy tovább bírtuk, volt hogy kevesebb ideig. Aztán a szüleimnek végleg elege lett. Számítógép eltiltás, telefonelvétel, „nem mehetsz sehova”…(megjegyzem,ez nem mind egyszerre, fokozatosan) Mindez nyáron…majd megőrültem, bezárva a házba, miközben a többiek a strandon szórakoznak. Közben a srác nem tétlenkedett, szövetkezett a barátnőimmel, akik azzal az ürüggyel állítottak be hozzám, hogy nem értek el és megijedtek, hogy mi van velem. Telefonnal jöttek. A srác küldte, hogy tudjunk kommunikálni, és egy levelet is, melyben biztosított, hogy a végsőkig kitart mellettem. Jött a suli. Kezdett javulni a helyzet, lazultak a korlátok. Visszakaptam a telefonom, miközben a másik, a titkos az ágyneműtartóban várta az estét, hogy a takaró alatt órákat beszélgessünk suttogva. Mindez az állapot kb. fél évig (!!) tartott. Aztán megtalálták az ajándékát, amit Karácsonyra kaptam tőle. Ez egy emlékkönyv volt, amiben leírta a történetünkön keresztül az érzelmeit, fontos dátumokat: benne volt a telefon is. Szívás. Totál lebukás. Szüleim már el vannak keseredve, már a zárdával fenyegetőznek. Ismét szörnyű a helyzet, de a srác még mindig halálosan szerelmes belém. Megbeszéltük, hogy 18 éves koromig emaileken keresztül kommunikálunk, mert szüleim azt mondták, onnantól nem tudják megtiltani szerelmünket. Mindennap szünetekben rohantam le a gépekhez, hogy emailt írjak neki. Mindezt bírtam kb. 5 hónapig. Közben kezdett csökkenni a szerelem és azt fontolgattam, hogy ezt be kéne fejezni, mert mindkettőnk életét tönkreteszi. Aztán vége lett a sulinak, én még mindig nem gépezhettem. Jött unokatestvérem esküvője, ahol megismertem egy srácot, aki kanadai magyar, kb egyidős velem.(nem rokon J) Jól elvoltunk, úgynevezett egyéjszakás kalandnak is nevezhető, sátor mögötti lopott csókkal. Ekkor döbbentem rá, hogy mások is vannak az életben. Ezután a lagzi utáni kedden a barátnőmnél aludtam. Felmentem msnre: fent volt, egy másik lánnyal volt a képén. Meglepődtem. Rákérdeztem, azt mondta, csak egy barátja. Mondom, jól van, hiszek neked, mert mindig is hittem neki. De rátértem a fontos témára, előkészítettem a szakítást. Tudom, hogy ez tiltott, mármint msnen/smsben szakítani, de a találkozás kockázatos volt, telefonom pedig még nem kaptam vissza. Ez volt az egyetlen lehetőség. Megbeszéltük. Könnyes búcsú, de egy szikla esett le a vállamról. Megkönnyebültem. Tudatosult bennem, hogy nem kell senkinek többet hazudnom egy lopott csók miatt, nem kell minden szünetben levelet írnom és szabad vagyok. Hihetetlenül jó érzés volt. Új esélyt kaptam egy jobb szerelemre, egy jobb életre. Tiszta lappal kezdhettem mindent.

Remélem senki nem ítél el fiatalkori bolondságom miatt, de ez tényleg igaz szerelem volt, nem bántam meg. Pár epizódot kitörölnék, de Őt sosem fogom elfelejteni. Ő (volt) a lelki társam.

Azóta már találtam egy másik fiút, akivel nagyon jól megvagyunk, ő teljesen más, nem tökéletes, de a nagy Ő-k nem követik mindig egymást. Mellesleg Ő is összejött vkivel.

Most boldog vagyok.

Köszönöm, hogy végigolvastad a történetem, várom a kommenteket.J

Üdv mindenkinek!! Grace