A hős lovag visszaszerzi a táskát, de aztán csak a növényekről tud beszélni. Jelige: Tescoban nem voltunk, csak Ikeában

A kép innen

Úgy voltam vele, ha végzek a vizsgáimmal, elküldöm nektek ezt a sztorit, csak legyen már vége. Vége; csak rápihentem kicsit. :)

Még tavaly, az őszi szünetben állandósult nálam két csoporttársam, az egyik mert vidéki, a másik meg mert.. Hát már nem is tudom, hogy miért. Valamiért hagytuk magunkat megfűzni, és pár másik csoporttárssal lementünk a Morrison’s 2-be. Én akkor voltam arrafelé utoljára, amikor még Süss fel napnak hívták és tökjó klubzenekarok játszottak esténként; azóta finoman szólva kicserélődött a közönsége. Lényeg a lényeg, sokat ittunk, mert muszáj, ha táncolásra adod a fejed, és igazából jól is éreztük magunkat. Aztán később észrevettem a srácot, végül is csak azért, mert úgy nézett ki, mint Matt Damon. Nekem sosem tetszett Mettdémon. Végül egymáshoz keveredtünk, beszélgettünk, táncoltunk, közelről igazán helyes volt, úgyhogy nem volt semmi akadálya, hogy elcsattanjon a delikvenssel az első csók. :) Táncoltunk tovább, aztán hopp, észrevettem, hogy egy pillanat alatt ellopták a táskámat, mindenestül. Kutyapicsázás volt nyilván, leginkább a saját hülyeségem miatt, de a srácról kiderült, hogy egy lovag, hihi. Rögtön utánaeredt, és két csajtól nagy nehezen visszaszerezte, úgyhogy ez jól sült el. A sztori szempontjából erre a kis intermezzóra azért volt szükség, mert ezek után lekötelezve éreztem magam, ami fontos.

Szóval a hely úgy van kialakítva, hogy van kerthelység, ahol emberi a hangerő, és beszélgetni is lehet. És ekkor már éreztem, hogy a sráccal valami nagyon nem stimmel. Hiába érződött, hogy intelligens, olyan ostobának és unalmasnak tűnt, hogy az szörnyű. Biztos azért, mert be vagyok baszva, gondoltam magamban szofisztikáltan, és végül megadtam neki a számom. Amúgy aranyos volt, a lelkemre kötötte, hogy írjak neki smst, amikor épségben hazaértem; mintha legalábbis érdekelné.

Másnap lesmseztük egy találkozót másnapra, amihez nem volt túl sok kedvem, de megadtam az egésznek az esélyt, lehet, hogy valójában jó fej, csak az este nem volt sziporkázó hangulatban, ki tudja. Tehát aznap, ami a buli másnapján volt, fú de bonyolult időszerkezet ez, szóval másnapra azt terveztük fent említett nálam fészkelő barátaimmal, hogy elmegyünk az Ikeába, mert azonnal szükségünk volt pár kaspóra, vagy valami hasonlóan fontos és nélkülözhetetlen dologra, meg amúgy is; száz forintos Ikeás hot dog  rulez. Még indulás előtt otthon ejtőztünk, amikor hív a srác. Hol vagyok, mit csinálok, ma a tervem estére? Nem értettem az egészet, mert másnapra beszéltünk meg randit. Válaszoltam, amire azt reagálta, hogy de jó, a haverjával pont ott vannak az Árkádnál, és akkor fussunk össze ma is. Benyögtem egy kényszeredett okét, aztán lassan valóban elindultunk, úgy egy óra múlva, ami alatt ő többször is felhívott, hogy merre vagyok már. Wtf?

Végül találkoztunk, kb. végigrohantunk az áruházon („Mit is keresel? Kaspót? Hol egy eladó, gyorsan, keressük meg, menjünk már, azt minek nézegeted, csak kaspót akartál venni, érted, kaspó, kaspó!”), barátokkal szemünket meresztve néztünk egymásra, hogy ez meg mi. Tényleg borzasztó volt, mi olyan mindenen poénkodós, spontán és alapjában véve vidám húszévesek vagyunk, ez meg, mint aki karót nyelt, hö.

Jó, most már kezdett világossá válni, hogy tényleg nem őt keresem, de sehogy sem tudtam tapintatosan lerázni, végül négyesben elmentünk a Szimplába, ott söröztünk egy darabig, de az hihetetlen volt, amit csinált. ’Beszélgetésünk’ úgy nézett ki, hogy elmondott egy monológot, próbáltam rá reagálni, ő türelmetlenül végighallgatott, és tovább monologizált. Az egyetlen dolog, ami felvillanyozta, hogy ugyanabba az edzőterembe jár, ahova én szökőévenként egyszer lelkiismereti okokból ellátogatok. Szép lassan megfogalmazódott bennem, hogy lemondom a másnapi randit.

Elköszönésnél öt percig egész szórakoztató volt, úgyhogy egy tényleg utolsó esélyt adtam az egésznek, lehet, hogy csak társaságban van zavarban, meg tényleg egész helyes, és különben is, ennyivel tartozom neki, ha már visszaszerezte előző este a táskámat, háh! Úgyhogy nem mondtam le a randit.

A rakparton találkozunk másnap, istentelenül fújt a szél, ő meg kitalálta, hogy sétáljunk fel a Gellért hegyre, mert ő egy kreatív pasi, ő hozott pokrócot és sört, milyen klassz lesz.

Nem. Miért nem? Mert esik az eső. Ugyan már, mi az nekünk? Akkor sem, üljünk le egy padra, felőlem akár a kiskutyusos pokrócra is ülhetünk, de én nem caplatok egy órát hegynek felfelé ebben a szar időben. Oké, ebben megegyeztünk, akkor ’beszélgessünk’. Kiderült, hogy kertészmérnök, vagy valami hasonló, a lényeg, hogy csakis a növényekről meg a virágokról tudott beszélni, ami két percig tök romantikus, két órán keresztül viszont halál unalmas, unalmasabb volt az Ulyssesnél is, huh. Az egyik bokorról megkérdeztem, csak hogy én is mondjak valamit, hogy mi a neve. Erre odarohant (?), letépte az egyik levelét, szétmorzsolta, megszagolta, és egy tízperces értekezésbe kezdett. Öh. Viszont eldicsekedett, hogy a legjobb barátainak, meg az anyjának megmutatta fotómat wiwen. Wtf? Egy napja ismertem.

Amikor úgy másfél-két óra múlva rám terelődött a szó, mondtam, hogy én meg bölcsészkarra járok, erre nézett egy nagyot, hogy minek annyi magyartanár. Mondjuk ebben speciel igaza volt. :) De kb. ennyit tudott rám reagálni, úgyhogy elegem lett, és felvetettem, indulhatnánk akár, mert nagyon fázom; rendben, de együnk valamit, mondjuk itt, a palacsintázóban.

Grrrr, menni akartam már, de éhes is voltam, meg útba is esett hazafelé; bementünk. Kértem egy akármit, és nem akartam engedni, hogy kifizesse, úgysem tervezem viszontlátni, erre ő sértődötten: „Nem hívhatom meg a barátnőmet egy palacsintára?” Miiiii..?! Köpni-nyelni nem tudtam, inkább nem is reagáltam. A pultos csajtól meg kért egy akármilyen palacsintát a barátnőjének. Kétszer is elmondta, csak hogy nyomatékosítsa, ha nem volna elég egyértelmű. Szemeimet forgatva leültem, megettük a palacsintát, aztán gyakorlatilag elrohantam, hazamenekültem.

Másnap hívott, hogy találkozzunk, én síron túli hangon közöltem, hogy beteg vagyok, tegnap a nagy hidegben megfáztam, úgyhogy sajnos egy darabig nem tudunk találkozni. Gondolkoztam rajta, hogy megmondjam-e neki, halálosan untat, ezért nem akarok többet találkozni vele, de azzal csak megbántottam volna; meg arra is gondoltam, hogy hova szakítsak vele, amikor össze sem jöttünk. Úgyhogy végül bunkó módon eltűntem, nem válaszoltam az smseire, nem vettem fel, ha hívott. Szégyen-gyalázat.

Tescoban nem voltunk, csak Ikeában, a gumis kérdésig el sem jutottunk, a sorkatonaságot meg hál isten eltörölték már.