A munkahelyi kapcsolatok igazi nagyágyújával van dolgunk. A lány az első munkahelyén 3 hónap alatt majdnem mindenki szívét megmozgatta. Figyelem: hosszú történet.

Sziasztok!
Régóta követem a blogot, minden este megnézem, hogy milyen új történetek vannak fent, általában el is szoktam mindet olvasni. (Az ünnepek közötti verseket nem annyira szerettem.)

Írjátok ki: hosszú történet (sajnos nem tudok tömöríteni)

Az én (lány) történetem: kb. 19 évesen életem első igazi munkahelyére kerültem, suli mellett csináltam. Ott elég hamar össze is szűrtem a levet egy munkatársammal, Dáviddal, nem volt valami komoly, persze akkor azt hittem, hogy az. Jókat szeretkeztünk, a fiúnak nagyon szép volt a teste, helyes volt, elégedett voltam. Aztán annak vége lett kb. 3 hónap után, de mivel mindketten éreztük, hogy nem a másik mellett fogunk megöregedni, azért nézelődtem. Valami furcsa oknál fogva egy olyan fiú akadt meg a szemem, aki nem is tetszett igazából, csak rosszakat hallottam róla, kövér volt, csúnya, pökhendi, arrogáns, ráadásul a főnököm! Karácsonykor a munkahelyi bulin jó sok alkoholt fogyasztottam, táncikáltunk, beszélgettünk és akkor éreztem, hogy megmozdult valami (amit persze mindketten sokáig tagadtunk egymás előtt). Ekkor még nem szakítottam Dáviddal, de már egyre kevésbé vettem komolyan őt.

Ezután eltelt egy kis idő, egyik nap pedig munka után megkérdezte tőlem Béla, a „főnököm”(24), hogy elmegyek- e vele enni, mert ő éhes és tud egy jó helyet. Miért ne, én is éhes voltam, elmentünk enni. Utána mondta, hogy ő szomjas is, igyunk. Ittunk az albérletében, jól berúgtunk, elaludtunk. Jót beszélgettünk az este folyamán, semmi „olyan” nem merült fel. Ezután nem sokkal szakítottunk Dáviddal (nem Béla miatt), kicsit szomorkodtam, kb. 2 napig, közben persze felhívtam Bélát, találkoztunk, beszélgettünk. Ezek után egyre gyakrabban beszélgettünk, találkoztunk „csak úgy”, általában elszívtunk egy- egy „olyan” cigit, tényleg nagyon jókat beszélgettünk, megállapítottuk, hogy milyen jó, hogy nem tetszünk egymásnak, így nincs a munkahelyen kívüli találkákból probléma. Ez így ment kb. 1 hónapig, majd megbeszéltük, hogy annyi megbeszélnivalónk van, hogy egyik este nála alszom, hogy jó sokat tudjunk beszélgetni. Szokásos cigi, ettünk ittunk, beszélgettünk, majd egyszer valahogy megpuszilt. Nem tudtam mire vélni a dolgot, talán ki is nevettem kicsit, aztán valahogy mégis csókolóztunk, de furcsa volt, hiszen „barátok” voltunk és a főnököm is volt. Ezek után valahogy rendszeressé váltak az együtt alvások, hetente kétszer nála voltam, szokásos: cigi, kaja, beszélgetés, majd utána csókolózás, de nem a csókolózás volt a lényeg, hanem hogy tényleg jól éreztük magunkat egymás társaságában. A barátnőim előtt titkoltam az egészet, hiszen mindenki rossz véleménnyel volt Béláról, én is, de úgy voltam vele, hogy ez úgyse arról szól, csak haverkodunk. Nagy lebaszás a barátnők részéröl, utólag azt mondták, már akkor látták rajtam, hogy szerelmes vagyok. Persze én hajthatatlan voltam, ez nem az, ő nem olyan és amúgy is, az én dolgom. Szegény barátnőim innentől kezdve 1 évig minden nap Béláról kellett hallgatniuk a néha jó, néha nem annyira jó dolgokat.

Az együtt alvásos, „cigizős”, csókolózásos időszak kb. 1 hónapig tartott még, amikor már azt éreztem, hogy nekem több kell Bélából. Minden szempontból több kellett, testileg-lelkileg. Egészen idáig úgy gondoltam, hogy sosem fogunk szeretkezni egymással, de megváltozott a véleményem. Eljött az a pillanat, amikor a barátnőimnak csak a szexről tudtam már beszélni, tényleg nem tudtam másra gondolni, csak hogy végre történjen már meg. Nem tudtunk miattam találkozni 5 napot, persze 1000 sms naponta, majd végre eljött a pillanat. Teljesen be voltam zsongva, úgy voltam vele, ha nem lesz belőle utána semmi, nekem akkor is tudnom kell, hogy milyen vele szeretkezni. Jó volt, nagyon- nagyon jó. Ő nagyon aranyosan viselkedett velem, mikor órám volt reggel, reggelit csomagolt nekem, ezzel nagyon meglepett, boldog voltam. Kaptam tőle ajándékokat, sajtot, túró rudit, banánt, a kedvenc kajáimat. Néha beleevett, mert éhes volt szegénykém. Persze közben végig mindenki az ellenkezőjét mondta nekem, hogy csalódni fogok, fájni fog és a közös munkahely miatt rosszul is fogok kijönni a helyzetből. Senkire se hallgattam. Az egyik este annyira jól sikerült, hogy azt nem is tudom leírni. Kádban fürdés, szeretkezés, közben megmaradtak a beszélgetések, az akkor tényleg csodálatos volt. Az első pofont rögtön ezután kaptam. Éppen majd ki' csattananok a boldogságtól, újságolom a barátnőimnek, hogy milyen fantasztikus és még soha sem volt részem hasonlóban...Ekkor a 2 lány egymásra néz, azzal a tekintettel, hogy elmondjuk- e neki...Vagyis nekem valami rosszat...Elmondták, hogy megtudták, hogy Béla egy régebbi kalandjának írt sms-t, hogy találkozzanak és „legyenek egymáséi”...Itt eléggé meglepődtem, annyira összezavarodtam, levegőt is alig kaptam percekig. Totális elsápadás, elszédültem, le kellett ülnöm, csöndben vártam, hátha csak vicc volt. Nem volt az...Felhívtam, lebasztam, mekkora bunkó, felejtsen el, soha többé ne hívjon. Persze mentegetőzött, nagyon jó volt a szövege, de elküldtem. Napokon keresztül hívogatott, írt, semmire se válaszoltam, de persze közben végig nagyon vágytam rá, hogy vele legyek, azóta se tudom megmagyarázni ezt a vonzalmat...Talán nem is kell.

Valahogy visszataláltam hozzá, de akkor már nem bíztam benne. Ez így felületes, meg közhely, de addig én tényleg el tudtam képzelni, hogy az én kedvemért megváltozik, és hát ugyebár nagyot csalódtam. Valahogy megvoltunk, sokat voltam vele bunkó, mindig piszkáltam, felhívtam a figyelmét a hiányosságaira, de közben ha nem voltam vele, majd meg őrültem érte. Kért, hogy utazzak el vele pár napra külföldre. Elutaztam. Nagyon- nagyon jó volt, kéz a kézben sétálgatás, minden volt, ami kellett. Utaztunk haza, éppen a gyerekkoromról kérdezgetett, amikor mondtam neki, hogy ugye tudja, hogy ennek nagyon rossz vége lesz?!? Mondta, hogy igen. Pedig akkor tényleg boldogok voltunk.

Ekkor kezdődött: kb.2 hétig folyamatosan szidtuk egymást, utána együtt alvás, 2 hét szidás, 1 együtt alvás. Ezt ment kb. 2 hónapig, közben nagyon szarul voltam, hiszen nem mondtuk ki, hogy vége, mert nyilvánosan nem is nagyon mászkáltunk együtt, és soha nem is volt arról szó, hogy most „járunk- e vagy nem járunk”. Tényleg rosszul voltam, folyton csak ő járt az eszembe, nem tudtam enni, vele álmodtam mindig, kérdeztem is magamtól, hogy sose szabadulok már meg tőle? De egyszerűen nem tudtam lezárni a dolgot. Persze kiderült, hogy ő már más lánnyal is volt, sírtam, persze amikor egyedül voltam, akkor, de valahogy mégis szerettem őt tovább. Egyszer elhatároztam, hogy erős leszek, és nem találkozom vele munkán kívül. A munkahelyemen ekkor már úgy voltam vele, hogy inkább nem is szólok senkihez se, mert csak úgy is keseregni tudnék.

Kibírtam így 3 hónapig, ő sokat keresett közben, mindig elutasítottem, kb. minden nap láttam, esténként sírás, berúgás, pedig ezek korábban nem voltak jellemzőek rám. Egyszer éppen részeg voltam és egy fiúval randevúztunk, amikor írtam neki, hogy most azonnal találkoznunk kell. Válaszolt, hogy neki nem jó most. Írtam neki, hogy de muszáj találkoznunk. Találkoztunk, szeretkeztünk, de már akkor annyira fájt mindenem, hogy nem is volt olyan, mint korábban. Ezután persze az egész kezdődött előlről. Hívott, nem vettem fel, írt, nem válaszoltam. Közben sokan mondták, hogy különféle lányokkal látják... Egyszer együtt voltunk kénytelenek megtenni egy 50 perces utat, amikor is egymás mellett ültünk. Zavarban volt, mindenféle furcsákat beszélt, majd kérdezte, hogy van-e barátom. Mondtam, hogy van. Persze nem volt. Kérdezte, hogy szeretem- e, mondtam, hogy persze. Az út végén megkérdezte, hogy akkor tényleg vége? Mondtam neki, hogy igen. Nyújtotta a kezét, hogy fogjunk kezet ennek örömére. Én mondtam neki, hogy a mi dolgunk nem kézfogással végződik. Buszról leszállás, gyalog haza, persze fényes nappal az egész városon át sírtam, jön az sms tőle, hogy úgy érzi, hogy most szeretkeznünk kellene, írtam neki, hogy én is így érzem. Kért, hogy találkozzunk, írt vagy 20 sms-t, de elutasítottam. Időközben lett másik munkahelyem is még az egyetem mellett, sok emberrel ismerkedtem meg, ez valamennyire elterelte a figyelmemet. De éjszakánként néha még mindig írt, hogy találkozzunk, nem válaszoltam rá soha vagy ha igen, megírtam neki, hogy egy bunkó és a munkán kívül nem kívánok tárgyalni vele. Jött a következő karácsonyi buli, megint részegség, persze ő is ott volt, de megpróbáltam nem észrevenni őt. Bulinak vége, ivászat folytatása néhány baráttal, majd megint azt éreztem, ha nem találkozhatok vele most azonnal, akkor meghalok. Találkoztunk, szeretkezés. Utána pár nap múlva találkoztunk véletlenül egy szórakozóhelyen, ahol nem köszönt nekem, én se neki, Az egyik új (fiú) munkatársammal jóba lettünk, sokat beszélgettünk munka közben is. Ismételten részegség, majd valahogyan az új munkatárs, Gergő ágyában kötöttem ki. Ez kb. 10 nappal Béla után volt. Egy jó nagy kurvának éreztem magamat. Amikor reggel felébredtem és rádöbbentem, hogy mi is történt, az volt az első gondolatom, hogy Bélával vége, nem mehetek többé vissza hozzá. Ezután Gergő nyüstölt, hogy „járjunk”, nagy nehezen beleegyeztem, gondoltam, rosszabb úgyse lehet. Amúgy Gergő és Béla jó barátok voltak (egészen idáig), de Gergő nem tudott rólunk. Ezután büszke voltam magamra, végre van valakim, persze az első adandó alkalommal Béla orra alá dörgöltem. Akkor mondtam el neki, hogy van valakim, (nem árultam el, hogy Gergő az), amikor éppen a hajamat simogatta és mondta, hogy milyen szép vagyok. Jól meglepődött. Kérdezte, hogy ki az. Nem mondtam el. Persze közben végig sms-ek, találkozzunk, velem akar lenni, de mivel én is láttam már más lányokkal, elutasítottam. Majd Gergő elmondta neki, hogy együtt vagyunk. Béla kiakadt. Persze ezután is találkoztunk a munkahelyünkön. Nem volt valami kellemes. Közben Gergővel meglepően jól alakultak a dolgok. Egyre kevesebbet gondoltam Bélára, mert Gergő tényleg kedves volt, megbecsült, szeretett és elkezdtem én is viszontszeretni őt. Egy idő után sok lett már a munkám, úgy döntöttem, hogy a Bélával közös munkahelyen felmondok. Akkor már nem voltam dühös Bélára, pedig sokáig nagy dühöt éreztem, persze a vonzalom mellett. Aznap este, mikor felmondtam, teljesen normálisan tudtunk beszélni. Megölelt, megpuszilt, én is őt, és eljöttem. Utána írt, hogy szeret. Ekkor már 4 hónapja Gergővel voltam. Béla kicsit elkésett. Másnap megtudtam, hogy aznap este Béla nagyon sokat ivott, kötöszködött és szegényt megverték...Kicsit megijedtem, felhívtam, hogy él- e még, mi van vele.

Szerencsére nem lett komolyabb baja. Ezután már nem írt, én se neki, pedig néha még mindig dühös voltam rá, hogy mekkora tisztességtelen volt velem, hogy írta a nagy szerelmes leveleket, közben meg más lányokkal kavart.

Most ott tartunk, h Gergővel már 1 éve együtt vagyunk, de néha még mindig visszahallom, hogy Béla beszél rólam, általában szépeket mond.