Balek srác falszövege: felhívott magához megmutatni az új ágyát.

Sziasztok,

Pár hete akadtam rá a blogotokra egyik barátnőm segítségével, akkor még nem sejtettem, hogy lehetséges, hogy hamarosan én is írásnak adnám a fejem. És előre is szeretnék tisztázni pár dolgot félreértések elkerülése végett a történetemmel kapcsolatban: igen tudtam, hogy hülye voltam, mikor hittem neki (pedig így utólag belegondolva elég átlátszó hazugságai voltak, és rendre le is bukott velük), de szerettem, de nem tudom miért, de így volt. Illetve természetesen a szokásos rózsaszín köd engem is elvakított. Neveket nem írnék, nem lenne fair.

Kezdjük a legelején: körülbelül 2 és fél éve megismerkedtem drága barátommal, egy tündéri, aranyos, jó humorú sráccal, aki még akkor törődött is velem. Legalább is azt hiszem. Első látásra nem volt szimpatikus pedig, az a tipikus nagyképű, beképzelt alaknak tartottam (pedig nem sokat tévedett az első benyomásom), akivel isten ments hogy összehozzon a sors. De mégis megtette: nem gondoltam volna, hogy miután elhívtam inni (nem, akkor még közel sem volt annyira szimpatikus, csak szimplán unatkoztam), összejöttünk. Elcsattant az első csók, majd utána viharosan követték egymást az események. Gyakorlatilag első héten már minden megtörtént közöttünk aminek meg kellett.

És már ekkor kezdődtek a hazugságok: exbarátnőjének egyik ismerőse közölte velem, hogy lenyúltam a párját és ezzel tönkretettem az életét (lehet, hogy utólag pedig hálát adott az istennek, hogy így történt), nem értettem, hiszen pároma elmondása szerint, egy ideje már szétmentek, tehát nem tenyereltem bele semmibe. Fél évre rá árulta csak el, hogy végül is, tényleg én voltam a szakítás oka, emiatt kifejezetten rosszul is éreztem magamat, hiszen eszem ágában sem volt belerontani egy kapcsolatba. Ezek után még egy jó darabbig együtt voltunk, és a következő pofon úgy egy évre rá következett: kiderült, hogy egyszer mikor elkésett a találkozónkról, az azért történt, mert az egyik munkatársa felinvitálta magához megmutatni az új hálószobáját... (természetesen, ha már ott volt... illett... kipróbálni). Kiderült. Kibuktam. Nyeltem egyet.

Rá fél évre kaptam egy üzenetet, egyik volt (közös) kollégánktól, hogy a párom most már az ővé. Köpni nyelni nem tudtam, kidobtam, visszakönyörögte magát, ráadásul rávette a barátnőjét hogy beszéljen velem, és hazudja nekem azt, hogy a hölgy exbarátja írta az üzenenetet. Éreztem már ekkor is, hogy kezd tollasodni a hátam. Megint nyeltem egyet, megint tovább léptem. Következő pofont ezúttal nem egy nő személyében, hanem az alkohol miatt kaptam.

Páromnak tartozásai voltak, és nem csak a sarki boltosnak és pár ezer forinttal. Súlyos összegekkel tartozott hitelintézeteknek. Emiatt italba folytotta a bánatát. Próbáltam kihúzni a mélyből, felajánlottam, hogy menjen el annonim alkoholisták gyűlésre, elkísérem, senkinek nem kell megtudnia. Természetesen, igazi férfi létére vérig sértődött, hogy ő nem alkoholista, és egyébként sem iszik ő annyit. Meg szeretnék jegyezni, hogy szerény véleményem szerint, aki napi 4 liter sört és közel 2 liter bort iszik naponta, az alkoholista. Nyeltem megint.

Természetesen ezek után, még mindig nem volt vége a megaláztatásaimnak és barátaimtól, családomtól is folyamatosan kaptam a magamét, hogy hagyjam el, nem való nekem, jobbat érdemlek. Hallgatnam kellett volna rájuk, nem tettem. Vak voltak túlságosan is. Következzék az elmúlt egy év eseményei immár összefoglalva, mert ha minden eggyes tényt leírnék, az több lenne, mint hosszú.

Először következtek a kisebb kölcsönök, egy ezres, kettő. Nem találtam nagy problémának, hiszen még nem volt saját fizetésem, csak zsebpénzem diákként, de egyre sűrűbben és egyre gyorsabban fogyott el a pénzem. Összes női ismerősömnek elkezdte csapni a szelet, udvarolt, ismeretleneknek, és ügyet sem vetett arra, hogy ott vagyok. Míg velem sem testileg, sem pedig nem lelkileg "nem ért rá" foglalkozni. Ahogy ő értelmezte, neki ezek nem jelentenek semmit, és egyébként is őt "hajtja a vére". Egyre többször vettem észre, hogy minimálisra vette irányomba a kommunikációt, gyakorlatilag arra voltam jó, hogy ne legyen egyedül. Végül is pár napja besokkaltam (sokkadjára), és megint mondtam neki, ideje lenne szétmennünk, mert ez nem állapot, hogy gyakorlatilag hívásra jöjjek, mint egy utcalány, csak nekem nem fizet. (Mellékesen megjegyzeném még ide, hogy bár ő egy hihetetlen nagy casanovának vallja magát, fél óra után már szinte fulladozott, utóbbi időben a fürdés és a fogmosás luxusnak számított, és utolsó tőrdöffésként talán egyszer sikerült kielégítenie. Legalább a kettőnk közül valakinek jó volt.)

Ekkor elkezdődött a szokásos sallang: hogy ő mennyire szeret engem, és inkább beszéljük meg, mert egyébként is, én vagyok a hülye, túlreagálom a helyzetet. Az, hogy szerinte túlreagálom a helyzetet, annyira felidegesített, hogy megadta nekem a kellő löketett, és rájöttem, hogy erre nekem nincs szükségem. Természetesen, mikor ezt neki is megmondtam, olyan hisztit rendezett amilyet még pasi esetében nem tapasztaltam. Természetesen tudtam, hogy ki volt az a hölgy illető akire nagyon fente a fogát, írtam neki. Addig a pillanatig, amíg meg nem ismertem, hihetetlenül féltékeny voltam rá, és egyszerűen mást nem éreztem, csak hogy nagyon utálom. Aztán belémhasított, hogy azon kívül, hogy egy ritka értelmes nő, remek beszélgető társ is. Az lett a történet vége, hogy mi összevetettük, hogy kinek milyen hazugságokat mesélt össze, egy nagyot nevettünk, és gyakorlatilag szegény pára két szék közül a földre huppant. Bökte is a csőrét rendesen, mert utána próbálkozott a hölynél, hogy ha már én végre kikerültem a képből, akkor mi lehetne közöttük. A kisasszony felvilágosította, hogy semmi, még véletlenül se. Utána jött hozzám, hátha nálam. Nálam sem jött össze megint.

Gyakorlatilag most itt ülök megint szingliként, két és fél év után, és boldogabb vagyok mint valaha, és mostanra sikerült megtanulnom, hogy nem hiszek el mindent egy férfinak amit mond. Azt gondolom, hogy ez elég jó lecke volt hülye fejemnek, és most már nem így vágnék bele egy kapcsolatba, mint vele tettem. Egyébként volt még egy pár "kisebb" összezördülés közöttünk, hasonló dolgok miatt, meg egy pár történet amit nem fűztem bele, de szerintem már így épp eléggé azon csodálkozhat mindenki, hogy mekkora egy hülye voltam. És tényleg az voltam. De az ember saját kárából tanul.

Ui.: Természetesen megint kapta tőle egy üzenetet, hogy ő mennyire sajnálja, hogy reméli, hogy folytathatjuk. Inkább ne tegyük. És remélem, hogy nem sok hasonló történetet fogunk hallani. :)