Online stratégiai játékban sem: "egy egyszerű online játszható stratégiai játékban voltunk csapattársak, és egymás segítése végett kezdtünk el beszélgetni."
Kedves Szakítós! :)
Ahogy az álltalában a posztírókkal lenni szokott, én is régóta olvasom a bejegyzéseket itt a szakítóson. Gondolkozom is egy ideje, hogy meg kéne írjam a történetemet, csak nem tudtam eldönteni, milyen formában tegyem.
2007 nyarának végén kezdődött, és mint az a modern világban már elég gyakori, interneten ismertem meg a kedves fiatalembert. Nem chat, nem társkereső, egy egyszerű online játszható stratégiai játékban voltunk csapattársak, és egymás segítése végett kezdtünk el beszélgetni.
Mivel 1-2 nap után kiderült, mennyire hasonlít a látásmódunk, és a stílusunk, így a játékon kívül már személyes témákat is gyakran megbeszéltünk.
Tudni kell, hogy Ő akkoriban egy lánnyal élt együtt egy másik városban, és a kapcsolatuk akkor már 4 éve tartott, nekem pedig 2,5 éve volt jól működő, ám unalmas kapcsolatom. Mindketten abban a szakaszban voltunk, hogy már unjuk a párunkat, mert valamiért nem tudtak eleget nyújtani nekünk. Ha utólag belegondolok, ennek az lehetett az oka, hogy mi túl sokat vártunk el tőlük...
Hónapokig tartott, hogy minden nap amíg dolgozott, msnen beszélgettünk, ami akárhonnan nézzük napi 6-8 órás folyamatos csevegést jelentett. Csodálatosan megértettük egymást, és ha néha összevesztünk, az olyan volt mint valami trópusi vihar. Közben én buta megismerkedtem a párjával is, és mint már tudtam minden igényét a srácnak, próbáltam tanácsokat adni, hogyan bolondítsa újra magába, hogy ne veszítse el. De sajnos már ekkor éreztem, hogy nem igazán akarok én nekik segíteni, hiszen ez a srác pont olyan amilyenre vágyom, pont azokra vágyik, amit én meg tudnék adni neki... Megszólalt bennem az a kis szörnyeteg, amit szerelemnek hívnak. Így ment ez tavaszig, vagy talán már kora nyár volt, arra nem emlékszem... De a lány szakított a sráccal. Visszaadta a jeggyűrűt is (amit egyébként visszakért és a mai napig visel), és már külön voltak de mégis együtt éltek a kiscsaj tanulmányai miatt, ami még abba a városba kötötte őt. Nekem még mindíg megvolt a párom, aki már nagyon féltékeny volt az új kiszemeltemre, és én magam ezzel kicsit sem törőde egyre jobban belefolytam ebbe a szerelembe. Mígnem eljött az első találkozás, megismerkedésünk után majd egy évvel. Én előre közöltem vele, hogy nem akarok sem sexet sem mást, csak látni akarom, és vele lenni. És nem is történt meg, de az az egy nap csodálatos volt vele. Bevallom hazafelé a vonaton végig folytak a könnyeim, hogy ott kellett hagynom. Pár nappal ezután, egy veszekedés végén közöltem vele hogy szeretem, amire jött a válasz sms-ben: én is szeretlek. Ezekután nem sokkal a párommal véget is vetettem a kapcsolatunknak, békében váltunk el és a mai napig jóban vagyunk :) És maradtam egyedül, ő élt a lánnyal, de nekem mondta hogy édesem, hogy szeretlek, hogy hiányzol... Talán mondhatjuk, hogy kapcsolatféle alakult ki közöttünk, ami tartott 3 hónapig úgy, hogy ő mással élt, de pár hétvégét együtt tudtunk tölteni. Bíztatott, hogy ne adjam fel, hogy szeret, és ha a lány elment, minden csodálatos lesz.
Elérkezett ez is, a lány hazaköltözött, és közölte, hogy ő angliában akar élni, mert neki a srác nélkül nem ér semmit itt az élete. Az én kis szerelmem eleinte ennek még örült is, és boldogok voltunk (én naiv...) együtt, nélküle. De 1-2 hét alatt minden megváltozott. Már nem küzdött, nem mondta magától, hogy szeret, és már nem volt minden szép, és jó. Az utolsó alkalommal még össze is vesztünk, mert én éreztem, hogy nem akar hozzám se érni, és nem akar velem lenni, ami iszonyúan rossz érzés volt. Végül eljöttem tőle, hazafelé ujabb végigsírós vonatút, és utána hétfőn munka. 8:30ra értem be, gép bekapcs, msn belép, üzenet, Tőle: Elmúlt, nem szeretlek már, csak fellángolás volt bla bla bla... A lényeg, hogy amíg a kedves lány elutazik, ő vele lesz és utána is küzd érte. Jó. 2008. Július elsejét írtunk...
Eltelt ezek után rengeteg magányos hónap, 2009. február: Én írtam neki egy levelet, hogy a két könyvemet szeretném visszakapni. Válasz: rendben, elküldi, amúgy mellékesen szakított a lánnyal, aki közben hazajött, és már nem szereti. Újra felvettük egymást msnen, újra rengeteg beszélgetés... Teljesen ki volt borulva, ezért megint ott voltam neki, mint a támasza. Vagy valami több? Még mindíg ugyanazt a csillapíthatatlan vágyat éreztem iránta, amit azelőtt anyáron, amikor együtt voltunk. És ő is vevő volt arra, hogy találkozzunk, hogy lássuk egymást, de csak mint a szeretője, mert neki kapcsolat az most nem kell... Ez ment ujabb két hónapig majdnem, hogy én csak a szeretője lehetek, hogy csak se kell neki... Március végén vele töltöttem 2,5 napot, sex az nuku, mert mikor vele voltam, már annyira kiboritott, hogy megint csak eszköznek néz, hogy elmúlt minden vágyam amit éreztem iránta, és már csak a szeretet maradt, de én úgy nem akartam vele lenni. Súlyos pillanatok következtek, mert én ezt elmondtam neki, ott és akkor, mire a válasz az volt, hogy ő SZERET! Szeret, úgy mint nőt még soha, és nem merte elmondani, mert félt harcolni, félt küzdeni értem, félt mindent feladni.... Hát kicsit későn kezdett el szeretni azthiszem, mert mindezek ellenére én eljöttem, és nem tudtam neki újra azt mondani, szeretlek.
Most április van, és bár még érzem, hogy nekem mint első igazi nagy szerelem, ő volt a legfontosabb, és boldoggá tesz, hogy tudom mit érez, de én már rettegek tőle, nem tudok bízni benne, és nem tudok sem megbocsájtani, sem esélyt adni. Ő legutóbbi beszélgetésünkkor elhatározta, hogy nem adja fel, és mivel tudja, hogy még nem hült ki bennem 100%-osan a szerelem, küzdeni fog, de már semmi sem ugyanolyan :( Meglátjuk mi lesz :)
Azt tudom, hogy hálás vagyok neki azért, hogy megtanított szeretni, megmutatta, mi az amit egy férfitől elvárhatok, és megkaphatok, és örülök, hogy most 21 évesen, ilyen fiatalon már tudom mi az a szerelem, és a boldogság. Nem mondom, hogy 100% , hogy többé nem bocsájtok meg neki, és csak barátként fogom kezelni amig tart, de azt sem, hogy ezekután még van erőm újra megharcolni érte. Csodálatos tavasz jött el idén, és én már újra boldog vagyok, vannak barátaim akik vigyáznak rám, és van egy ember, aki folyton mellettem van, vigyázza minden lépésem, nem hagy szomorkodni, és aki miatt még szebb ez a tavasz:)
Tanulság? Nem szeretnék hülyeségeket írni... A legfontosabb, hogy ha szeretünk valakit, küzdjünk meg érte, de ha el kell engedni, hát menjen:) És nem szabad vak emberként elmenni az újabb lehetőségek mellett:) Örülök, hogy van egy hely, ahol végre kiírhattam magamból ezt a kis történetet, és majd elolvasom a kommenteket is, mert ti talán okosabbak vagytok nálam, és tanulhatok még belőlük:)
Kívánok mindenkinek további szép napsütéses napocskát ^^ M.
Az utolsó 100 komment: