De hát van hova? - És itt kezdődtek a bajok.

Sziasztok!
Engedjétek meg, hogy megosszam veletek legfrissebb szakításom történetét. Ígérem, rövid lesz.
Én lány, 18 éves, a fiú 21. A lehető legtöbb hibát elkövettem, interneten ismerkedéstől kezdve a távkapcsolatig, a rózsaszín szemüvegen át. Megismertem, megkedveltem, nagy nagy love. Bár imádtuk egymást, próbára tett bennünket a távolság.Én persze szívvel-lélekkel küzdöttem, hogy csak őszig bírjuk ki valahogy, ha egyetemre megyek, sokkal közelebb leszek hozzá. Összeveszések és kibékülések váltották egymást,hol törölt msn-en ismerősei közül, hol visszavett...Egy nagyobb mosolyszünet után kedélyesen beszélgettünk, nem tudom honnan jött a gondolat, azt írta feküdjek le vele. Mivel egy balhé után voltunk nem sokkal, pofátlanságnak tartottam, ezért a következőt írtam neki: Köszi, de van tartásom, és inkább dugdosd a konnektorba. Reakciója érdekes volt, miszerint köszöni de van hová dugdosnia, nem szorul a konnektorra. Mondanom sem kell, a levegő megfagyott,körülbelül 10évet öregedtem 1 perc alatt, a vacsi visszaköszöngetett, arcom leszakadt. Titkon örülök, hogy vége lett. De azért érzem, hogy legbelül egy kicsit mindig szeretni fogom. Pontosan azért mert arrogáns, egocentrikus, és a lányok a rosszfiúkat szeretik.
Tescoban egyszer voltunk,ő pakolt de csak üdítőt vettünk, gumit sohasem vásároltunk együtt, különben is már mással veszi. Katona nem volt megszüntették a sorkatonaságot, de ez minden vágya...mármint hogy katona legyen.
Sok puszi:
Tímea xxx