Háromszög, majd négyszög, sok-sok monogrammal.

A kép innen

Sziasztok!

Szóval, a történet. Adott a Nő (N.), Kissé Konzervatív Családfelfogású Férj (F.), Gaz Csábító (Cs.) - ez lennék én. N és F 11 éve házasok. A kapcsolatuk története és valódi jellege csakis általuk ismert, ami a külvilág (és így Cs) számára is lejött innen-onnan összeollózva az az, hogy a házasság előtt 2-szer futottak neki a kapcsolatnak, az első alkalommal N megcsalást követett el, minek következtében pár év szünet jött, majd valahogy ismét összejöttek, házasság. Nos, az esküvői torta már a házasság napján kirepült az ablakon, és ez így meg is adta a továbbiak alaphangját. N részéről 3 év hűség következett, F részéről pedig 11 (ill nincs bizonyíték ;), csakhogy. F családfelfogása a "nő a konyhában, gyereket nevel, eltartom, dugjon" alapokon nyugodott, míg N azt vette a fejébe, hogy ő is tanul, meg terveket sző, önmegvalósít, stb. Továbbá, F végül előadta a házasság valódi motivációját: a megcsalás miatti bosszúból vette feleségül N-t, ne is számítson arra, hogy ő foglalkozni fog különösebben N-el, mert ő majd megmutatja neki: igenis megtöri a "büszkeségét", merthogy N túlságosan "büszke".

A történetet bonyolítja, hogy a pár külföldre költözött, ahol N erőteljes függésbe került F-től (papírok, nyelvtudás, stb.), amit persze F hasonlóan erőteljesen kihasznált. N hamar betagozódott a kinti társadalomba, a függés valamilyen szinten csökkent de még mindig erős, és nagyon nem akarózott neki ezt csak úgy feladni.

Aztán jött az elkerülhetetlen lázadás, egyre brutálisabb vereszedések, agresszió, majd pofonok. A sztori a hálószobán kívülre is kikerült, mindenkinek nyilvánvaló volt, hogy az a házasság befuccsolt. Majd N gondolt egyet, és félrekacsintott. Párhuzamos kapcsolatok, stb., miközben F nem ért rá észrevenni semmit, foglalkozott a saját dolgaival, én N megnevelésén agyalt. Soha sem kérdezte komolyan meg, hogy na most te végül is ki vagy és mit akarsz, viszont a baráti társaságban jó párszor elengedte, hogy a felesége "egy kurva, biztos van valakije a nyomorultnak, az asszony egyetlen kötelessége, hogy basszon, amikor a férje akarja". Ezt így, szóval ennyit F párkapcsolati intelligenciájáról.

Megpróbálták megoldani a dolgot gyerek igénybe vételével. Összehoztak egy nagyon jól sikerült kislányt, de a házasságon ez nem segített egy percet sem, F nem változott. Ami történt, hogy most már a gyerek is szenved a körülmények miatt, és F hozzátette a felfogásához: "a gyereknevelés az asszony kötelessége". Így is áll a lányához.

És bejött a képbe végül is Cs. F ugyanis válással fenyegette N-t évek óta, kiforgatja mindenből, elpereli a gyereket, klasszikusan undorító pitiánerség. Elkezdett bizonyítékot gyűjteni: GPS nyomkövetőt rakott titokban N autójába, N skype logjait, emailjait, sms-eit minden probléma nélkül elolvasta, ha N nem adta a telefonját, akkor lovagiasan kitépte a kezéből, és végig csekkolta. Cs pedig GPS elhárításban, jelszavak telepítésében, stb jeleskedett segítségképpen, mert hát ismerték egymást 10 éve, és nagyon nem jött be neki F viselkedése. De ennek ellenére, még F-el is csináltak időnként haveri alapon ezt-azt, ahol persze N elég szép reklámokat kapott..

Közben azonban összejött egymással Cs és N. Nagyon komoly érzelmek horgadtak fel, Cs részéről ez legalábbis 100%, F pedig nagyon meggyőzően állította :) A dolog persze kiderült (ezt már annyira nem is titkolta senki), F bekattant. Válópert beadta azzal, hogy N őt megcsalta Cs-vel, és ezért romlott meg a házassága (retrospektív módon), N veszélyezteti a gyerekét ezért el kell tőle venni (F nem szándékozik felnevelni, hanem a szüleinek passzolná le, akik ezt már szinte tényként kezelik...), ja és Cs is erkölcstelen gaz csábító, stb. Közben Cs-t a lehető legképtelen őrültségekkel vádolta meg, fenyegette, minden, de Cs túllépett rajta. Egészen 2 héttel ezelőttig, amikor is összefutott Cs és F egy étteremben, és F nekiment fizikailag Cs-nek (F mondjuk megszívta..). Nem a felesége miatt, neem. Hanem a paranoiája miatt, hogy Cs ne köpjön bele a válási terveibe. És ekkor Cs is elvesztette a türelmét...

Aztán a lényeg, a fordulat. N SMS-t kapott egy negyediktől, hogy költözzenek össze, meg éljenek innentől együtt. N osztotta meg ezt Cs-vel korrektül, de szerinte ő nem adott okot arra, hogy a negyedik ilyen szintre lovalja bele magát a sztoriba. A negyedik nem tud Cs-ről, N nem akarja megbántani negyediket. Mit is gondoljon hát most Cs...

És az utolsó pont: végre F bejelentette, hogy akkor ő elkezd csajozni. Iszonyú botrány lett belőle, rendőrség kijött, stb. És N bejelentette Cs-nek: na egészen idáig lett volna esélye F-nek, hogy rendbe hozzák a dolgot - míg jó pár hónapja az az álláspont Cs és N között, hogy akkor válás, utána folytatás nagyon komolyan együtt, mert N már végzett F-el, és csakis Cs neki a fontos.

Cs válasza az, hogy OK, akkor ő innentől a dolgot felfüggeszti, általa ismeretlen játszmákban nem lesz bohóc, ha fizikailag szétköltözik N és F, akkor lehet szó a folytatásról.

Cs kérdése: érdemes egyáltalán beszélni a folytatásról? Lehet itt még bizalom, és meddig kell érni a hitnek abban, hogy semmi sem az, aminek látszik?

Üdv
Cs