Rendkívül hosszú történet egy nyárról, egy szerelemről.

Az élet iróniája, hogy nem én vagyok a blog rendszeres olvasója, hanem az akivel nemrég szakítottam, sőt a blogról is tőle hallottam először.

Egyesek talán azt gondolják, hogy egyfajta revans, hogy itt írom le a történteket. Ebben talán van némi igazság, de ennél többről van szó, egyszerűen meg akarom osztani a történetet, talán némi tanulság levonható az esetből.

A történetünk egy nyáron kezdődött, az egyik – a legnagyobb – magyarországi könnyűzenei fesztiválon. Az vonzott a legjobban a kezdet kezdetén, hogy nem mászott rám azon a nyári meleg, bulizós, illuminált estén. Egyszerűen csak megismerkedtünk, buliztunk, jól éreztük magunkat. Néhány nappal a fesztivál után, megkerestem a srácot az iwiw-en. Már a fesztiválon láttam benne valamit, valami vonzott hozzá. Talán az, hogy erőt sugárzott magából, és az egyik legjobb haverja a buli közepette egész éjszaka fényezte az intelligenciáját. Így gondoltam miért ne keressem meg, a fesztiválon nem ismerhettem meg, hiszen bulizni mentünk oda, de ha fizikailag vonzott az első perctől kezdve, és mások az intelligenciájáról áradoztak, miért is ne.

Így történt hogy a fesztivál után másfél hónapig írogattunk egymásnak az iwiwen. Terveztük, hogy egyszer majd összefutunk, erre végül másfél hónap után sor került. Egy hónapig nem történt közöttünk semmi, még egy csók sem. Hogy miért? Mert nem akartam. Mert jobban meg akartam ismerni mielőtt bármi is történik… Aztán idővel összejöttünk.

Hónapokig – kb egy fél évig – jól mentek a dolgok, ezek részletezésébe nem is mennék bele. A lényeg azon van, hogy nagyon megszerettem, napról napra egyre jobban.

Majd egy reggel, a reggeli kávézás közben, míg ő aludt, a reggeli bambulásban azt vettem észre, hogy előttem van a telefonja, és én azt bámulom. A kapcsolatunk alapjának a bizalmat és a tisztelet tartottam, és mondtam neki is, hogy nem fogom az sms-eit nézegetni. A telefonnal szemeztem, majd felvettem, és iszonyatos késztetést éreztem, talán megérzésből, hogy megnézzem az üzeneteket. De tartottam magamat az elveimhez, és nem néztem meg azokat, gondoltam helyette inkább nézegetem a képeit, hiszen olyan sok közös kép van rólunk.

Nézem a képeket, aztán egyszer csak, egy meztelen nőt látok az egyiken. Amit akkor éreztem, azt nem lehet kifejezni, leírni, elmondani. Egy pánikszerű rohamhoz tudnám hasonlítani, levegő után kapkodtam, a szívverésem felgyorsult, attól féltem, hogy kiugrik a helyéről (ez lenne az igazi szívfájdalom? talán erre mondják, hogy a szívem ebben a pillanatban tört össze, vagy megszakadt?). Majd megnéztem a dátumot, hogy a kép mikor készült, talán menthető a dolog, talán még „előttem” készült a kép, bár ez is felvetett volna bennem kérdéseket..., vagy talán a legutóbbi legénybúcsún, ami alig egy hete volt, és egy „művésznő” is részt vett a „mulatságon”.

Majd megláttam a dátumot, és láttam hogy alig két hete készült a kép. Egyből kaptam a telefonom után, leellenőriztem, hogy mi is volt akkor pontosan. Majd realizálódott bennem, hogy ő ekkor üzleti úton volt... Így semmi kétségem nem volt afelől, hogy ez a kép mit jelent. Ezek után nem hagyhattam ki, megnéztem az sms-eket, és találtam egy-két „terhelő bizonyítékot”, mint például köszönöm az „estéket”… többes számban.

Ezek után leültem az ágy szélére, felébresztettem, mondtam neki, hogy beszélni akarok vele. Ránézett az órára, és megkérdezte, hogy miről, korán reggel van még. Odanyomtam neki a telefont, és mondtam neki, belenéztem a telefonjába, a képek között pedig találtam olyat, ami némi magyarázatra szorul. A képet egyből megtalálta, és csak annyit mondott, hogy igen… vagy már nem is nagyon emlékszem rá hogy mit, lehet hogy csak bólogatott, és hümmögött, csak arra a kérdésre emlékszem, amit feltettem neki, hogy lefeküdt-e a lánnyal, mire a válasza szimplán annyi volt, hogy igen.

Ezek után csak annyit mondtam, hogy a kapcsolatunkat illetően a továbbiakban nincs miről beszélnünk.

Amikor a legutolsó üzleti úton volt, talán megérzésből, leírtam a gondolataimat, érzéseimet a kapcsolatunkról, gondoltam megosztom vele ha hazajön. De az utolsó üzleti út után megjelent virággal és ajándékkal a kezében, igen romantikus volt. Gondoltam egyelőre nem feszegetem a témát, hiszen minden tökéletes, és ő is megindult egy fejlődési folyamaton. Utólag úgy gondolom, ezeket az ajándékokat mind a lelkiismeret furdalása miatt vette nekem. Bár ezt ő tagadja, de tudat alatt biztosan ez vezérelte. Mert nem hozott nagy ajándékokat minden üzleti út után, csak azon utak után, amikor megcsalt.

A történtek után veszteni valóm már nem volt, így amit leírtam korábban, amíg ő üzleti úton volt, azt átküldtem neki. Pontokba szedtem az érzéseimet, írtam többek között az együtt töltött idő fontosságáról, érzelmekről, tiszteletről, és bizalomról. Leírtam neki, hogy nagyon nehéz megbíznom benne, mert nem éreztem úgy, hogy számára egy kapcsolat szent és sérthetetlen lenne. Mivel állandóan mesélt a haverjai csajozásairól, sztorizott az üzleti utakról, arról hogy a pasik az ületi utak során állandóan csajoznak, csalják a barátnőjüket, feleségüket, és úgy tűnt, hogy ő ezeket nem ellenzi, sőt talán még támogatja is.

Ebből, és sok apró jelből tudtam, hogy benne van a pakliban, hogy megcsalhat engem is, és azzal a tudattal maradtam vele, hogy bármikor megbánthat. Bár többször említettem neki, hogy nem érzem, hogy az élettől ugyanazt akarjuk és várjuk, de mégis bíztam benne, vele voltam, és reménykedtem valamiben, talán abban, hogy megváltozik, hogy érzelmileg felnő, de legalább meg fog tisztelni azzal, hogy elmondja, ha bármi hiányzik a kapcsolatunkból. Csak egyet kértem a kapcsolat elején, hogy legyen őszinte, és tiszteljen, és sokszor mondtam neki, hogy számomra mennyire fontosak az erkölcsi határok.

Kapcsolatunk kb. fél éve alatt nem volt veszekedés, vita, vagy hiszti, így még értetlenebbül állok az eset előtt. Nem volt arra utaló jel, hogy megcsal az üzleti utjai során, és nekem úgy tűnt, minden rendben van, szeret, ragaszkodik hozzám.

A szakítás utáni napok, órák, percek, nem voltak kellemesek. De hálát adok, hogy ez az egész kiderült, mert később sokkal rosszabb lett volna, hiszen napról napra közelebb került hozzám, és többet éreztem iránta. A történtek után, nem tudom mit csináltam volna, ha nincs hitem, valószínűleg darabokra török, önbizalmam a nullára csökken, bízni már nem tudok senkiben, és esetleg hülyébbnél hülyébb dolgokba fojtom a bánatomat…

A szakítás reggelén, mindössze tíz perc alatt dőlt össze bennem egy olyan világ, amiben reménykedtem, amiben hittem, amitől többet vártam, amiben több minden volt, vagy lehetett volna. Kettőnket illetően a döntést ő hozta, azzal hogy megcsalt, én csak pontot tettem ennek az ügynek a végére.

Nézem a képeket, egy meztelen nőt látok az egyiken – L’válasz

Látom sokan találgatják ki vagyok. Felesleges. A névtelen tömegből valaki, aki csak a posztokat olvassa néha. A kommenteket sohasem olvasom, mivel a 800 hozzászólás közül kibogarászni mind a három témához kapcsolódó, értelmes gondolatot – ehhez lusta vagyok. Hozzászólni pláne nem szólok hozzá, ahogy a Szomszédokat sem nézem: van életem.

Na, most hogy mindenki megkedvelt, nézzük a másik szemszöget is.

Ezért utálni fog a posztoló, de sajnos a történetet úgy lehet teljesnek látni, ha az előző kapcsolatokról is ejtünk pár szót, mivel életemben sok az ismétlődő elem.

Háttér:

Kb 15 éves korom óta mindig van valakim, az egyetemet egyetlen nő mellett toltam le, és egyéb kicsapongásra sarkalló tragédiák. Most 27 vagyok, a posztoló kicsit idősebb (kinézetre ő 18, én reggel 40 ami estére akár 30ig is lemehet, attól függ milyen napom volt).

Tehát a forgatókönyv a következő szokott lenni:

Én a bohém, hedonista, ateista ember összejövök egy vallásos, tündéri jó kislánnyal, akivel egy harmonikus, érzelemdús kapcsolatot alakítok ki, melyben egy kicsit úgy érzem magam, mint egy aranykalitkában, de alapvetően mindenki boldog.

Utána megcsalom egy párszor, kiderül, kiakadás, barátság.

Szóval a leírt eset nem kirívó az életemben, címszavakban az előzőek:

Akivel beléptem az életbe azt megcsaltam egy pszichopatával
A barátnőt a legjobb barátnővel
A tökéletes feleséget a tökéletes szeretővel

Az előéletem minden részlete ismert volt a barátnő előtt, nagyrészt innen a bizalmatlanság.

Akkor nézzük, hol van az eb sírhantja:

Nyáron találkozunk egy rám nem jellemző kapcsolat (tartós) nélküli időszak után. Igaz, hogy nem nyomultam rá, mert:

Halál másnapos-aznapos voltam
A következő életritmusban éltem: reggel meló, éjjel buli, hajnalban olimpianézés. Arra alig volt erőm, hogy elvonszoljam magam minden nap a vízespólós versenyre…
Nem vagyok jó az ismerkedésben
Éreztem, hogy nem lenne semmi aznap, márpedig ismerjük, el, ha sötét van, a dugás nagyobb prioritást élvez, mint hogy kivel akarok megöregedni

Utána megkeresett wiwen, hogy nem akar semmit, mondtam is neki, az pont jó nekem, mert mostanában csak bántom az embereket. Miután ebben megegyeztünk, persze elkezdtünk találkozgatni, hetero létemre majdnem rábeszélt a spinningre is. Úgy nézett ki, nem lesz semmi a dologból, mikor is egy sportsérülés miatt ágyhoz voltam kötve (ennél nagyobb ziccer nincs srácok, csaj kénytelen házhoz jönni, és az ágyban beszélgetni) és elcsattantak az első nyelvcsapások.

Innen ment minden a maga útján, szeretet, béke, király szex (kapcsolatunk alatt asszem 2 olyan nap volt, amikor megtehettük volna, de nem volt semmi /hatalmas önpacsi!/). Összeköltözés (szerintem, ha 6 napot együtt alszotok egy héten, az legyen már összeköltözés), amitől féltem, mint a tűztől, ennek ellenére házias, igazi otthonteremtő.

Szóval minden frankó, csak hát a vér viszi az embert, szóval becsúszott egy egzotikus szépség. Többször kifejtettem, neki, az elméletemet a megcsalásokról:

A nő akkor csalja meg a barátját, ha valami gáz van, nincs kielégítve érzelmileg, vagy szexuálisan (könnyű prédák, és össze sem kell jönni velük). A férfiak akkor, ha lehetőségük van és nincsenek erkölcsileg stabil lábon.

A reggelről:

Mindig ő kelt előbb, én a szülés fájdalmával kelek általában 8 után, de így is gyenge vagyok, mint a gerlefing 11ig. Erre reggel 7,47-kor kedvesen felébreszt, hogy beszélni akar. Ilyenkor ezt velem nehéz, ezután elmondja miről, én életem leggyorsabb ébredését produkálom, lever a víz, forognak a kerekek, mi legyen.

Némán nézek sokkosan kiszáradt szájjal, és bent üvölt a hang: hazudj, hazudj ,hazudj valamit gyorsan te balfasz! Nem az enyém, haverom küldte, régi, jé, ez mi, még nem is láttam.

Aztán átgondoltam, és rájöttem, hogy szeretem és tisztelem annyira, hogy nem nézem ezek után hülyének, úgyhogy beismerő vallomást tettem. Azóta elköltözött.. Nekem meg persze hiányzik.

Összefogalva:

a kapcsolat tökéletes volt (végre valakivel lehet színházba járni, vagy múzeumba, ez nem látszik az előember fejemen, hogy ilyeneket szeretek)
az intelligencia messze áll az érzelmi intelligenciától
a hölgy jól érezte a dolgokat, amiket leírt a levélben (bár állítom, volt csigalassúsággal fejlődő tendencia), de velem nem nagyon lehet megbeszélni az érzelmi dolgokat
Egyeseknek belefér a lelkiismeretébe, hogy van egy kalandja csiliárd kilométerre (vagy egész közel) a stabil barátnőtől, és tényleg azért vesz ajándékot, mert hiányzott a nő, nem azért, mert lelkiismeret furdalása volt (max tudatalatt, a többi helyről azért nem hoztam ajándékot, mert tök jellegtelen KKE országok voltak, semmi olyan nem volt, ami megtetszett volna)
Vannak férfiak, akiknek kell egy stabil barátnő, akit boldoggá tesznek, és néhány szerető a változatosságért
Csernus: A férfi első 50 oldal gyenge, mint az algopyrin
Ha nem bukok le életem végéig, valószínűleg egy boldog család vagyunk négy gyerekkel, egy raklapnyi külföldi és belföldi hazugsággal
A telefonból nem töröltem a dolgokat, mert hülye vagyok, le akartam még tölteni gépre, meg ezerszer elmondta, hogy nem néz bele, mert az már milyen dolog. Ja meg hülye is vagyok. 1700 sms van benn most, örülök, hogy nem kell időt tölteni a törölgetéssel.
Hozzám a hülye picsák illenének, ehhez képest mindig a kedves, normális lányokkal vagyok együtt

Hoppábaszki, majdnem elfelejtettem:

Tescóba jártunk, én pakoltam a hülyeségeket (gumilabda, homokozólapát, lejárt joghurt), ő meg ami tényleg kellett.

Gumit csak én vettem, azt is suttyomban.

Katonaság alól pszichológiai okokból felmentettek, nem kicsit vagyok rá büszke. (miért kizáró ok az agresszív hajlam a katonaságnál? Félrediagnosztizálták, de akkor is érdekelne)

Most mi lesz:

Megfogadom a volt-volt barátnőm tanácsát, és nem lesz barátnőm. Amíg nem vagyok képes civilizáltan viselkedni egy kapcsolatban, nem kéne erőltetni (nem tudom mennyire fog menni).

A hölgyet imádom, köszönöm, hogy megtisztelt azzal, hogy hozzám kötötte az életét egy darabig.

Mondtam, neki, hogy minden volt barátnőm utánam megállapodott egy normálisabb, korrektebb sráccal. Ha úgy tetszik én voltam az utolsó hülyeség az életükben.

Most átküldöm neki, és ha rábólint, megkapjátok. Jobb a békesség.

Ez jó hosszú poszt lett, pont olyan, amit én már el sem olvasnék…

Na csá gyíkok, léptem egy fesztiválra!