A csodálatos férfi: nem kívánt senkit megfarkalni a dance parkett közepén.

Történetünk 2008-ban kezdődött az Óperenciás tenger túl, ahol jómagam, kit nevezzünk Nyugati boszorkánynak, meglátta Őt, akit nevezzünk Ördögnek.

Tehát akkor megpillantottam a kis Ördögöt, jobb volt mint a többi, hiszen nem lejtett rituális táncot a hölgyekkel, nem kívánt senkit megfarkalni a dance parkett közepén. Egyszerűen sört ivott, magas volt és szépen mosolygott. Jupppi.. Aztán nagyon sokáig Boszi nem látja a hímet, kit legalább megigézne, de mindenestre vegetáló ösztönei nagy részét kiélné rajta. Teltek- múltak a napok, hónapok…És újra látja őt, de valahogy mindig beakadt egyéb hím egyed, kik hatalmas V-háttal rendelkeztek, így nem kajtatat kis Ördög után. Aztán eljött a nap, hogy kálváriája beteljesedjen… Babummm, odament, ittas volt, beszélgettek, kötelező csók, haza kísér, feljössz?, persze, aztán szex. Amiből finom és nőiesen is bevallva –Boszi- nem sokra emlékezett…babuumm. Kis ördög elkezdi nekem tolni a témát, hogy tegnap ez a nő milyen jó volt, meg vele kellett volna valamit kezdenie..babummm. Persze nem tudta hogy a Nyugati Boszorkánnyal kezdett, így …hmm sikerült elejtenem, hogy ha nem sokra emlékszem, biztos hogy felejtős voltál. KO! Srác kiakad, Hisztis Mirtill módjára felpattan és ott hagy…Aztán váltunk egy két csókocskát…Húúúúú, de jó volt. Kedves kis Ördög belém rúg még egyszer, hogy megadja a számát – de inkább mégse, Nyugati boszi kontrázz, hímnemüket nem hívogatok, nem is kellenél.

Balladai homály, Nyugati boszorkány arra ébred talán még is akarja Ördögöt. És a csodálatos Z-generációnak köszönhetően, a közösségi portálok búja ösvényén megtalálja. Ír neki, Ördög visszaír. Boszi javasolja, talizzunk, Ördög egyet ért. Ezt követően kis naptárba bejegyzésre kerül Ördög szerda este, szerdáig semmi. Boszi felhívja- mellesleg boszi durván nyomul- Ördög reakciója : itt és itt vagyok a haverokkal, gyere ha van kedved. KÖSZI, ezt te sem gondoltad komolyan!!! Persze ekkor már Boszinál a köd leereszkedett, egyre jobban akarta Ördögöt. Ördög persze nem akart semmit, de gyáva volt, és nem mondott egyértelmű nemet egy lánynak, aki a fiút totál nem kezelte közömbösen. Valóban így van ez mindig, hogy nem látjuk meg azt amit meg kellene, ha tetszik valaki? És belelátunk dolgokat az ilyen szerencsételen , hogy talán én sem vagyok közömbös, igaz a másik csak illedelmesen válaszolgat? Tény: az emancipált nők is beködösödhetnek, és akkor a világ idomódik hozzánk…és mindez már több hónapja tart!

Persze Ördög és Boszi találkoztak. Boszi egyértelműen látta, hogy Ördög más nő után sóvárog, vagy éppen csak agyal, de az hogy Ördög számára egy Ő csak egy jelentéktelen fejezet volt, mostanság tisztázódik. Boszi totál belezúgott, és annyira hiányzott neki a fiú, mindazok ellenére, hogy Ördög komolytalan tényként kezelte a lányt. Boszi az életében egyszer érzett ilyet, és most újra. Persze Ördöggel egy buliban véletlen összefutván végre elnyögi, ha akartam volna valami kereslek, mellesleg te szúrtad el az egészet. De mit szúrhatott el? És az ilyen típusú férfi mit akar ezzel hárítani? Nevezhető az ilyen hím egyáltalán férfinak?

Boszi emancipált, nem szereti ha megbántják, mint mindenkinek neki is van alteregója, akinek van msn címe, erre már jóval korábban felvette Ördögöt. Miután a kedélyek lenyugodni érződtek, Boszi gondolta csak odapörköl Ördögnek, amiért szíve szervizre szorul, talán ha már fel tudja őt idegesíteni, jobban érezheti magát. Persze Ördög tök jó arc, és úgy beszélget Boszi meghasadt személyiségével mintha ezer éve ismernék egymást. Tehát akkor az a legrosszabb ha illúziók valóra válnak? Ördög kedvelte az alteregót, de mikor persze Boszi leküldi neki az infot, Ördög nevet egyet, Boszi még inkább az hiszi ő az akit elképzelt magának. Aztán Ördög is megmutatja másik arcát, és megint Hisztis Mirtillé válik. Hogy vágyhatsz valaki után, akit alig ismersz, hogy lehet, hogy pont olyan ő, mint amire te vágysz? Hogy lehet, hogy minden porcikádban érzed, hogy ti ketten jók lehetnétek? Ez az a bizonyos női megérzés??? A tanácsom: Vigyázz a köddel és a női megérzéssel, ne járj úgy mint Boszi! Boszi Ördögért még a világ végére is elmenne…De Ördögnek nem kell eléggé. Tehát vissza racionalitás talajára, Boszi hangosan kiröhögi magát…