Szegény fiú azt sem tudta, mi történik, csak sodródott bele a mélybe

Az első igazán nagy szerelmem történetét mesélem most el nektek.

Az Interneten ismertem meg a lány, és senki ne húzza a száját a dolog miatt, ugyanis egy majdnem két évig tartó kapcsolat alakult ki belőle. A kezdeti távolság 220km volt, amit minden heten, esetleg kéthetente tettem meg általában én, hogy együtt legyünk egész hétvégén. Ugye a távolság miatt mi átugrottuk az első randik, első csókok lépéseit, és ha jól emlékszem harmadik találkozásnál már találkoztam a szüleivel, és ott aludtam két éjszakát is.

A hétvégék gyorsan teltek, a hétköznapok pedig folytonos vágyakozással. Végül már annyira nem bírtam nélküle, hogy iskolát váltottam. Így lettem a koszos, zsúfolt Budapest egyik új lakója. Igazság szerint imádtam mind a helyzetet, mind a várost. Megnyílt előttünk a világ. Sétálhattunk, mehettünk kiállításokra, mindent megtehettünk, ami az elejéről kimaradt. De aztán mégis minden elromlott. A lány idővel egyre inkább nélkülem képzelte el az életét, amíg egy szép napon döntésre is vitte a dolgot. Én persze semmit sem sejtve éppen nyaraltam a szüleimmel, ahová ő csakis azért nem jött velünk, mert szeptemberi hónap volt, és neki iskola volt akkor már. Nyaralás után találkoztunk, hoztam neki szép nagy ajándékot, aminek nagyon örült, nem beszélve a Tunéziából indított szerelmes beszélgetéseinkre, amelyeknek 54ezeres számla lett a vége. Majd hazaérkezésem utáni egyik találkozásunkkor, amikor odahajoltam, hogy megcsókoljam elhúzódott tőlem. Hát ez elég egyértelmű jelzés volt. De persze amikor az ember csak így simán rákérdez, hogy ’mi a baj?’ mindig a szokásos ’semmi’ választ kapja. De végül addig-addig kérdezgettem, amíg ki nem fejtette, hogy ő még túl fiatal egy ilyen hosszú kapcsolathoz, és még szeretné élvezni az életét nélkülem. Nem állítom, hogy bennem nem merültek fel hasonló gondolatok, hiszen két év azért két év, és valóban elég fiatalok voltunk még.

Szóval szakítottunk, és bár eléggé fájt a dolog, de valahol el tudtam fogadni. Sőt ha a történetem itt érne véget, akkor nem is ragadtam volna billentyűzetet, de sajnos nem így történt. A szakítás után pár héttel már újabb találkozások történtek, volt sírás, hogy ő féltékeny minden lányra aki engem körül vesz és nem jó nélkülem. Újabb találkák és rám már épp kezdett visszaereszkedni a rózsaszín felhő, amikor egy barátnőm (a baráton van a hangsúly) megkegyelmezett nekem, és kitálalt. Kiderült, hogy amíg én szüleimmel külföldön nyaraltam, és onnan eresztgettem a szerelmes hívásaimat, addig barátnőm végig megcsalt engem. Ez a barátlány, aki elmondta egészen pontosan onnan tudta meg a dolgot, hogy a csábító fiú eldicsekedte neki hőstettét, miközben épp őt szédítette. Én persze azonnal telefont ragadtam, és kérdőre vontam az akkor ’lehet, hogy újra a barátnőm’. Ő viszont égre-földre esküdözött nekem, hogy ő soha ilyet nem tett velem, és csak amikor már ordítva közöltem vele, hogy a srác mesélte el N. barátnőmnek, úgyhogy nem hazudozzon már… na, akkor tört el nála a mécses és vallotta be, hogy tényleg igaz a dolog. Mint azt elmesélte, csak egy randinak indult a dolog, aztán a fiú felhívta magához azzal az ürüggyel, hogy megmutatja neki (na mit na mit?) a fényképező gépét! És hát ha már ott voltak, akkor már csinál róla pár fotót. Ja meg akkor már szexeljenek is. Bocs. Ja, es par napra rá újra.

Persze nem tudhatom, hogy valóban így történt-e a dolog mindenesetre én ezt a verziót hallottam. A fiúra igazán még csak haragudni sem tudok, ugyanis mint kiderült ő közölte az akkor még barátnőmmel, hogy neki nem tetszik barátnőm, úgyhogy maximum szex lehet köztük. Barátnőm meg belement. Na itt döbbentem rá, hogy bizony nagyon NAGYON vak volt ez a szerelem.

Aztán másnap még találkoztunk egy utolsót. Nem mert három lépésnél közelebb jönni az elején, bár okot soha sem szolgáltattam, hogy féljen. Én ki tudni miért, mosolyogtam és barátságos voltam vele mindvégig.

Persze utána még volt nagy sírás hogy ő nem így akarta ezt az egészet, de a dolgokon akkor már nem változtatott. Úgy váltunk el, hogy ha majd egyszer úgy érzi, hívjon fel. De már rég nem várom a hívását.