Szinte csak a munkájáról mesélt (tűzoltó volt és imádta), kiderült, hogy amúgy az eredeti szakmája mozdonyvezető, amit szintén imádna, és hogy az anyukájával él, és hogy most regisztrált először ilyen közösségi portálon, igazából nem is tudja, hogy működik.

Kedves Szakítós!

 

Egy számomra nagyon vicces történetet (randit) szeretnék veletek megosztani. 3 éve nyáron történt a dolog. Bocsánat kicsit hosszú lesz.

Magányos budapesti leányzóként (24) egy népszerű közösségi oldalon próbáltam elütni munka helyett (khm) az időmet. Gondoltam az időtöltés közben hátha ráakadok az igazira. (kis naiv…) Valahogy az oldalamra akadt egy kedvesnek tűnő fiatalember (30), és az üzenő falon írt pár sort, ami felkeltette az érdeklődésemet. Elkezdtünk levelezni. Már akkor gyanút foghattam volna, hogy valami nem stimmel. Szinte csak a munkájáról mesélt (tűzoltó volt és imádta), kiderült, hogy amúgy az eredeti szakmája mozdonyvezető, amit szintén imádna, és hogy az anyukájával él, és hogy most regisztrált először ilyen közösségi portálon, igazából nem is tudja, hogy működik. Akkor kellett volna letiltanom. A srácnak nem volt az oldalán semmilyen fényképe, amin rendesen látszódott volna, csak pár tűzoltásról készült kép volt fenn, illetve egyhez volt odaírva, hogy „Ez vagyok én”, amin egy arányos alkatú tűzoltó volt és csak a szeme látszott a sisak alól, az is csak homályosan. Pár levélváltás után, nevezzük Janinak, kérdezte, mi lenne, ha találkoznánk. Úgy még is csak személyesebb. Gondoltam miért ne. Találkozni lehet. A levelek alapján szimpatikus volt. Ha nem tetszik akkor ennyi és kész. Másnapra, késő délutánra megbeszéltünk egy „randit”. Számot cseréltünk, ha valami gond lenne, és vártuk a másnapot. Kivételesen még hamarabb is értem a megbeszélt helyre, valami gond lehetett a bkv-nál, csörög a telefonom, Jani hív, hogy késik kicsit, mert elhúzódott a munkája. Kb 5-10 perc. Mondom oké, legalább szólt. Vártam. Jött is a megbeszélt időpont után 5 perccel kocsival. Leparkolt és a közeli kávézóba beültünk beszélgetni. A srác nem volt egy adonisz, de nem is volt csúnya. Teljesen átlagos volt. A „beszélgetés” első fél órája arról szólt, hogy miért késett, hogy ne haragudjak, de ezt muszáj volt elintézni stb. Már kezdtem magam feszélyezve érezni, mert szinte szóhoz sem jutottam, csak mikor a pincértől megrendeltük a kávét, erre megszólalt a telefonja. Anyukája hívta, hogy nagyon sürgősen kellene neki a kocsi. Amire Jani azt mondta az anyjának, hogy jöjjön oda a kávézóba és odaadja neki a kocsi kulcsot. Gondoltam én, ez úgy fog megtörténni, hogy mikor odaér a Mama akkor kimegy elé és a kezébe nyomja a kulcsot, kell a kocsi, van ilyen. Próbáltam átvenni egy kicsit a beszélgetés fonalát, de nem sikerült, újabb történetet hallhattam a tűzoltók nehéz életéről, mikor is egy középkorú nő (a Mama) lépett oda az asztalunkhoz. Jani már nyújtotta is neki a kulcsot, mikor eszébe jutott, hogy hoppá olyan iratokat hagyott a kocsiban, amit nem kellene a Mamának elvinni, mert a „szabályzat” ezt nem engedi, gyorsan kimegy érte és behozza, de engem sem akar addig egyedül hagyni, megkérte a kedves Mamát, hogy amíg ő elmegy a cuccaiért beszélgessen velem. Nah ez volt az a pont amikor eldöntöttem, hogy amint lehet hazamegyek. Nem akartam neveletlen lenni (pedig azt kellett volna), kb 5 percet kedélyesen elbeszélgettem anyukájával az időjárásról, majd mikor Jani visszajött és a Mama is elment, közöltem, hogy ne haragudjon de nekem ez nem megy, más volt az elképzelésem, nem működik a kémia, felhajtom a kávém, kifizetem és elmegyek haza. Erre ő már-már félhangosan elkezdett könyörögni, hogy ne menjek, maradjak még, szó sem lehet arról, hogy kifizessem a kávét, meg egyáltalán, hogy tudom én egy óra alatt eldönteni, kell-e ő nekem vagy sem. Ismét vázoltam neki az előbbieket amire kezdett beidegesedni, és már a fél kávéház minket bámult, mondtam neki, hogy jó még maradok egy kicsit csak nyugodjon meg. De már mindegy lett volna, nagyon kínos volt így is. Közben ő kért egy sört, és elkezdte mesélni az eddigi életét. Hogy volt egy nagy szerelme és elhagyta, és hogy milyen magányos azóta, és azt hitte, hogy velem újra boldog lesz, ő már azt tervezte, hogy ha két hét múlva utaznak Erdélybe, akkor én is velük megyek és mit fog mondani most az anyjának. Kb. 20 perc után (már nagyon szabadulni akartam), közöltem vele, hogy akkor én most már tényleg megyek. Erre megint olyan hangosan, hogy a fél kávéház minket bámult, közölte, hogy oké de várjam meg míg az anyja visszahozza a kocsit és ő (Jani) majd hazavisz. Erre én azt mondtam, hogy na azt már végképp nem várom meg. Pláne, hogy már ivott, és az anyukájával sem szerettem volna újra találkozni. A kezébe nyomtam a kávém árát, és leléptem. A buszon saját magamon röhögtem, hogy lehetek ilyen hülye. Mikor hazaértem és elmeséltem a lakótársnőmnek, hogy mi történt (tudta hogy randira megyek), sírt a röhögéstől. De még nem volt vége.

Mikor már felocsúdtunk a nevetésből, csörög a telefonom. Vezetékes szám, fogalmam sem volt, hogy ki lehet az, felvettem. Jani anyukája volt. Megkérdezte, hogy miért hagytam ott a fiát a kávézóban, és hogy Jani kérdezi (hangokat hallottam a háttérből) akarok e még vele találkozni. Visszafojtva a nevetést, de udvariasan közöltem, hogy nem láttam meg a fiában amit kerestem és nem szeretnék többet vele találkozni. Jó éjszakát. Hívás vége. Újabb fél óra röhögés. Még kétszer próbált hívni de már nem vettem fel. Ezek után azt gondoltam, hogy lezártnak tekinthetem ezt az ügyet.

 

Tanulság nincs. További szép napot!