Egyik se, mondja mindenki.
Kedves Szakítós!
Az én történetem a szakításból nem értő lányokról fog szólni. Pontosabban egyről, bár lehet, hogy én sem a legmegfelelőbb mód adtam tudtára a tényt… de hát csupán nem akartam megbántani.
Az egész úgy kezdődött, hogy új emberként csöppentem egy baráti társaságba, ahol rögtön kiszúrtam egy gyönyörű lányt, Andit. Nagyon megtetszett. Úgy láttam nem a társaság közepe, közönséges, harsány lány (mint a mai 20 évesek többsége), hanem egy igazán szerethető, komoly nő. Így rögtön levett a lábamról. Eleinte óvatosan próbáltam a közelébe férkőzni, apró jeleket adtam, majd egyre többször sikerült vele beszélgetni bulik alkalmával. Eközben álmokat szőttem a nőről, és egyre biztosabban éreztem, hogy ő lesz az, akire vártam. Mikor már hivatalosan randiztunk, beigazolódott, hogy egy intelligens, kedves, visszahúzódóbb, és nagyon értékes emberre leltem. Nagyon boldog voltam, mikor sikerült összejönnöm vele! Be kell valljam, ez az állapot kb. tartott 3 hétig. Az eufória egyre jobban szertefoszlott miután megtapasztaltam kevésbé jó tulajdonságait. Ami legjobban kiborított, az a folyton borongós hangulata! Ismeretségünk elején a naposabb oldalát mutatta, de ahogy nyeregben érezte magát, a napsütés elmúlt. Találkozunk, kérdem, hogy van? – A válasz majdnem mindig így kezdődött: Borzalmas napom volt. A szomszéd este hangosan hallgatta a tv-t, alig tudtam elaludni, pedig másnap vizsgázni kell… A villamoson nekem jöttek… és csak beszélt, beszélt, ráadásul mindig valami mellékes dolog miatt húzta fel magát, idővel azt éreztem teljesen belém kapaszkodik és magával húz a mélybe. Mivel felvidítani nem igazán hagyta magát, helyette ki kellett adni magából ezt a folytonos feszültséget. Egyre inkább úgy tűnt az elején imponálónak látszó komolysága, inkább egyfajta folytonos borúlátás volt. Eljött az a pillanat mikor már kifejezetten frusztrált lettem a találkozások közeledtével, mert tudtam, hogy valami megint nem lesz jó, vigasztalni/hallgatni kell valamiért. Próbáltam türtőztetni, magam, hogy csak biztos nehéz időszaka van, és azért vesz mindent ennyire föl. Meg kell hagyni, lelkizni tényleg jókat lehetett vele, de azért jobban örültem volna, ha nagyobb arányban nevetünk együtt. Végtére is az ember azt szeretné, hogy jól érezze magát a párjával, nem együtt akar szenvedni vele. Muszáj volt idővel ritkítanom találkozásainkat… mikor is jött a jó idő, a bulik, haverok, így sok egyéb programom lett, ahol ismét átélhettem az élet apró örömeit (persze nélküle). Ekkor már elég kevésszer találkoztunk, és egyre biztosabb voltam benne, hogy nekem sokkal jobb lenne, ha külön utakon járnánk. De nem tudtam hogyan szakíthatnék vele úgy, hogy meg ne bántsam. Hiszen mégiscsak a jellemével volt problémám, ilyet az ember nem mond: „Megismertelek, és mégse tetszel annyira..”
Persze egy idő után jöttek részéről a „beszélnünk kell” sms-ek, mikor kissé elszámítottam a gondolkodási időmet. Így erőt vettem magamon, és megbeszéltünk egy találkozót. Gondoltam, így korrekt, elé állok, és beszélek. Megmondtam, hogy részemről vége a románcnak. Mikor megláttam könnybelábadó szemeit, egyre jobban szépíteni kezdtem a dolgokon, mármint a körítésen. Hogy ő nekem nagyon fontos volt, szeretném, ha barátok lehetnénk, sőt, a végén odáig fajult, hogy az is kicsúszott a számon, hogy lehet, hogy később, még össze is jöhetünk. Na pedig ekkor kellett volna keménynek lenni, de nem sikerült. De gondoltam a lényeg átment: szakítottunk.
Így ezután a borzasztó találkozás után, kb. egy hétig volt csönd, aztán elkezdett „diszkrét” jeleket adni. Msn kiírásos szenvedések, egyáltalán nem nekem címzett bölcs idézetek. És miután ez sem hatott meg, már az is eszébe jutott mit hagyott nálam, miben lehetnék segítségére. Elvégre barátok vagyunk. Lassan minden formáját megragadta az érzelmi zsarolásnak. Többet zaklatott, mint kapcsolatunk idején, és ráadásul, mindig valami átlátszó indokkal. Úgy éreztem nincs más választásom, ha nem reagálok rá, majd abbahagyja. Na, ekkor már jött a kertelés nélküli levél, hogy én mekkora szemét vagyok, mert kapcsolatunk idején, ezt és azt mondtam, és most nem is viselkedem úgy. …és igaza van, hisz szakításkor nem azt mondtam könnyes szemeibe, hogy itt és most van vége, és soha többé nem akarom látni. Most mégis hogy szakítson az ember? Hány lány akarja, hogy tényleg őszinték legyenek vele?
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Muha 2009.11.09. 14:00:25
Muha 2009.11.09. 14:03:49
Muha 2009.11.09. 14:04:21
Muha 2009.11.09. 14:05:08
engelchen77 2009.11.09. 14:09:26
Répa Rómeó 2009.11.09. 14:09:53
lkéstem :)
Muha 2009.11.09. 14:12:11
Frigyesur (törölt) 2009.11.09. 14:13:04
Eddig a mondatig, akar en is lehettem volna. :)))
engelchen77 2009.11.09. 14:14:09
Répa Rómeó 2009.11.09. 14:14:21
szegény Andinak az volt a fő baja, hogy nem répázták meg kellöképpen.
na sebaj postirókám tán majd a következőt, vagy az utánalevőr, vagy az utánautánalevőt.
Répa Rómeó 2009.11.09. 14:15:57
Muha 2009.11.09. 14:16:55
Muha 2009.11.09. 14:18:04
Részben igaz, viszont a kulcsszó inkább az osztozás, jóban, rosszban egyaránt.
Répa Rómeó 2009.11.09. 14:19:46
Snowmass 2009.11.09. 14:20:10
Frigyesur (törölt) 2009.11.09. 14:20:16
Altalaban nehez esetnek szoktak tartani, de pontosan sosem arultak el, hogy ez mit takar. Rejtely. :x (:)))
dr. gernika 2009.11.09. 14:20:26
Ennek a lánynak spec. az lett volna a legjobb, ha kerek perec (persze nem durván) elmondod, hogy az örökös pesszimizmusa, finom energiavámpírsága tette be a kaput. Ha tudja, mi a baj vele, tud rajta dolgozni. Ha nem, akkor szakítás után is ugyanúgy fog viselkedni, aminek te ittad meg a levét, ráadásul ő maradt az áldozat.
tuli _ 2009.11.09. 14:20:55
hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2009.11.09. 14:21:46
jaffandi 2009.11.09. 14:22:20
Talán még idejében szólnod kellett volna, hogy zavar a viselkedése, nem?
Csicsi83 2009.11.09. 14:24:53
tuli _ 2009.11.09. 14:24:53
@hasznavehetetlen régensherceg: én amott már köszöntem neked :)
tarquin - védőháló nélkül 2009.11.09. 14:25:04
hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2009.11.09. 14:25:43
BARI 2009.11.09. 14:26:45
tuli _ 2009.11.09. 14:28:57
@hasznavehetetlen régensherceg: :DDD
Muha 2009.11.09. 14:30:23
Megsértődni az asszonyon pedig nem érdemes. A nők sokszor mondanak meggondolatlanul dolgokat. Ilyennek kell szeretni őket. :)
Répa Rómeó 2009.11.09. 14:33:22
na de akkor krövonalazva a kérdést avagy hogyan szakitsunk egy nővel. Egyszerü a válasz, sehogy, várjuk meg amig ök szakitanak velünk. Persze kicsit mártirkodjunk akkor, mondjunk olyanokat hogy - te voltál életem szerelme. - vagy - Hidd el borzalmasan fáj, de megértelek, tudom hogy nem tudod elfogadni a rengeteg hibámat :( -
aztán mikor elbucsuztok, irány az első kupi és a new spiné.
Go Go. :)
alumi 2009.11.09. 14:33:35
láccik, kinek van a legkevesebb munkája..:)
Hibapont itt is, ott is.
A pasi puhapöcs volt. A csajnak meg nincs tartása.
Velem is szakítottak már "szép ígéretekkel", de valahogy eszembe sem jutott, hogy utólag odaoldalogjak "alamizsnát" kérni.
Muha 2009.11.09. 14:34:35
Nem a munka kevés, hanem Muha dolgozik őrült pontosságga, precizitással és sebességgel. :)
tuli _ 2009.11.09. 14:37:17
dr. gernika 2009.11.09. 14:39:24
Rózsaszínköd still ON :P
@tuli_: :D
tárhejj · http://atarhely.hu 2009.11.09. 14:40:37
Répa Rómeó 2009.11.09. 14:41:39
Madpapa 2009.11.09. 14:44:19
Meg kell tanulnod, hogy ha valami probléma van akkor kertelés nélkül mondd meg azt amit. Tudom nehéz, de csak ez a járható út. Nyilván a másik ezt úgy reagálja le ahogy, de a magad részéről nyugodt lehetsz legalább, hogy korrekt módon jártál el.
Jó, tudom, hogy könnyű a partvonalról ugatni.
Répa Rómeó 2009.11.09. 14:47:58
Frigyesur (törölt) 2009.11.09. 14:49:33
Nem haragszom en, de azert faj, hogy meg egy picit sem kellett gondolkodnia rajta. Hupp-hupp.
@Drága IV gernika: Aaa, tudja, hogy nalam a nincs valasz elfogadhatatlan. :D Eles elmem egy ordogi noszemely sem veri at. :D
tuli _ 2009.11.09. 14:49:46
tuli _ 2009.11.09. 14:53:05
van egy barátnőm, aki 2 évig volt benne egy olyan kapcsolatban, amiről az elején látszott már, hogy ultragáz.
az elejétől nyavalygott. aztán 3 havonta közölte, hogy hű, pedig az elején, 3,6,9,12 stb hónap múlva, milyen jó volt még. és úgy, de úgy örülne, ha most is olyan lenne, mint akkor volt.
Muha 2009.11.09. 14:53:08
tarquin - védőháló nélkül 2009.11.09. 14:53:42
Muha 2009.11.09. 14:54:01
Répa Rómeó 2009.11.09. 14:54:02
TBal 2009.11.09. 14:54:39
Baszki, beszélj róla vele! nem szakításkor, hanem előtte! Megmondod, hogy ez zavar, és javulást vársz, adsz neki X időt (keveset, de annyit, amennyi idő alatt reálisan változást lehet várni). Ha látod, hogy küzd, folytatod, ha nem, nem.
(persze, ilyenkor tűrni kell az átmeneti borongásokat is... nyilván nem elvárás, de azért megvárhattad volna, hogy erre mit mond, mit csinál, akarna-e változni). A jelenlegi párkapcsolatom is így kezdődött, azóta komoly pozitív változások lettek.
Muha 2009.11.09. 14:55:17
A posztban szereplő hölgy valószínűleg túl van egy bizonyos életkoron, és mivel nem leszbikus, ezért kizárólag elviselhetetlen lehet.
Frigyesur (törölt) 2009.11.09. 14:55:34
BARI 2009.11.09. 14:56:47
2009.11.09. 14:56:48
Posthoz: Nyugodtan lehet ízlésesen bunkónak lenni. Nagyobb szenvedés kevesebb ideig: szimpla véralgebra. Talán meg is utál, és akkor gyorsabban túlteszi magát raja.
"Hazudni akkor lehet valakinek, ha jobban tudod mi jü neki, mint saját maga." -> tipikusan erre az esetre találták ki.
Ha nem vagy elég bátor egy szaftos műsorhoz, egyszerűen kérj meg egy csinosabb lány ismerősödet, hogy sétáljon veled karonfogva, ahol éppen ő is látja. Soha többé nem fog keresni.
2009.11.09. 14:57:27
Posthoz: Nyugodtan lehet ízlésesen bunkónak lenni. Nagyobb szenvedés kevesebb ideig: szimpla véralgebra. Talán meg is utál, és akkor gyorsabban túlteszi magát raja.
"Hazudni akkor lehet valakinek, ha jobban tudod mi jü neki, mint saját maga." -> tipikusan erre az esetre találták ki.
Ha nem vagy elég bátor egy szaftos műsorhoz, egyszerűen kérj meg egy csinosabb lány ismerősödet, hogy sétáljon veled karonfogva, ahol éppen ő is látja. Soha többé nem fog keresni.
Répa Rómeó 2009.11.09. 15:01:07
tegyük föl a pasid hazamenne és azt mondaná neked - Borzalmas napom volt.
- ez csodás! - sikkantanál fel örömtöl gyúló hangon - tehát ahogy megláttál már el is mult.
ez az igazi szerelem!
puszi puszi, nyali fali... tombojjon a láv és sluszpassz.
Répa Rómeó 2009.11.09. 15:02:22
pixelpiréz plüssvitéz · http://kigondoltam.blog.hu 2009.11.09. 15:03:20
"Nem haragszom en, de azert faj, hogy meg egy picit sem kellett gondolkodnia rajta. Hupp-hupp."
Rosszul fogod fel.
Ha gondolkodnia kellett volna, az azt jelenti, több dolog is van.
Ez viszont azt, h csak egy.
Inkább örülj neki!
BARI 2009.11.09. 15:03:53
Répa Rómeó 2009.11.09. 15:05:34
@ReignOfdark: a legtöbb nő imád formálni, elöbb utobb minden férfi zombi lesz.
pld ööö Nard is elkezdett már fogyni... ;)
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2009.11.09. 15:06:06
Pedig tényleg nem idegelt ki semmivel :)
Répa Rómeó 2009.11.09. 15:07:30
Bud és Kelly Cica 2009.11.09. 15:09:19
nem attól vagy jobb fej, hogy kímélni akarod a másikat. ha nem tud valaki mit kezdeni egy egyenes "legyen vége, pont"-tal, az már az ő baja.
Dr. Jula Watson 2009.11.09. 15:11:31
pixelpiréz plüssvitéz · http://kigondoltam.blog.hu 2009.11.09. 15:12:19
"@Drága IV gernika: legközelebb inkább kivárom, míg írsz:))"
Ó, ez régi lurker trükk.
Elég elolvasni Gerni ésvagy Tuli frappáns összefoglalóját, és tudod, miről szól a poszt + tanulság.
(Igaziból ált. onnan lehet tudni, h mennyire értelmes egy poszt (az esetleges írástudáson kívül), h mennyire oszlanak meg a vélemények. Minél kevésbé, annál szarabb.)
Szóval csak semmi puskázás a szomszédodról, kedves Véleményformáló Növényzet!
tarquin - védőháló nélkül 2009.11.09. 15:19:24
- Jó. Képzeld, borzalmas napom volt, szakítottunk a barátommal, de még azt sem volt képes normálisan elmondani, mi baja van velem.:-)
tuli _ 2009.11.09. 15:19:43
az más, amikor komoly problémákkal kell szembenézni, és van egy ilyen időszak _is_ kettőnk életében, akkor természetes, hogy meghallgatom, mellette állok.
@Muha: agymra is ment a barátnőm vele. nem is felejtettem el mondani neki, hogy anno is azt mondta, hogy szar a helyzet, akkor mi volt abban a jó?
de normál esetben is az a természetes, hogy nem lehet mindig felhőcskéken úszkálni.
meg.mondom 2009.11.09. 15:21:35
tuli _ 2009.11.09. 15:23:18
most is csak utólag olvastam el, mert majdnem egyszerre írtuk.:)
Répa Rómeó 2009.11.09. 15:27:36
Répa Rómeó 2009.11.09. 15:30:13
tuli _ 2009.11.09. 15:32:01
és főleg, ne csinálj úgy, mintha őrépaságod hülyébb lenne, mint amilyen :))
egyébként meg IGEN :)
Tittok 2009.11.09. 15:32:21
Muha 2009.11.09. 15:36:07
Olyan, mintha mindig azt mondogatnám, hogy bezzeg régen milyen szép fehér volt a fal, azonban soha sem venném a fáradságot, hogy lefessem.
Répa Rómeó 2009.11.09. 15:42:52
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2009.11.09. 15:45:00
Így vagy a borotválkozással is :) Régen milyen frissenborotvált voltál! :)
tuli _ 2009.11.09. 15:46:26
szerintem simán saját magát csapta be.
alapesetben pedig igazad van, a régi érzések utáni sóvárgás sehova sem vezet.
persze, hogy egy kapcsolat az elején tüzijáték, izgalom, boldogság. de van, aki örökké ezt akarja átélni, nem fogja fel, hogy a meghittségnek is nagyon lehet örülni, és boldog lehet másképpen is az ember, nem csak akkor, ha irdatlan érzelmek vannak.
(azért időnként, valóban, nagy melóval újra, és újra visszahozható, megéri, csak nem a másik feladata, hanem mindkettőjüké) :))
meg.mondom 2009.11.09. 15:47:06
Muha 2009.11.09. 15:47:41
jaffandi 2009.11.09. 15:48:32
magyarnevek.hu/index.php?page=female&char=O
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2009.11.09. 15:49:27
De ha kiöntöm a söröd, akkor pityeregsz mint egy kislány! :)
Muha 2009.11.09. 15:50:43
Látom ma senki sem nyomatja a KVCG-t.
Kénytelen leszek.
Muha 2009.11.09. 15:51:29
tuli _ 2009.11.09. 15:51:51
tarquin - védőháló nélkül 2009.11.09. 15:56:34
@meg.mondom: unom a sormintát.
Tittok 2009.11.09. 16:00:44
Muha 2009.11.09. 16:00:52
uhhh (törölt) 2009.11.09. 16:01:09
tuli _ 2009.11.09. 16:01:56
Muha 2009.11.09. 16:03:11
tuli _ 2009.11.09. 16:04:36
@Klájd: az hát.
uhhh (törölt) 2009.11.09. 16:05:34
én az egész hétvégét vele(a sörrel) töltöttem,ma nem álltam vele szóba, és mégsem fog elhagyni.:-)
Muha 2009.11.09. 16:08:28
BARI 2009.11.09. 16:12:20
tuli _ 2009.11.09. 16:14:08
jobbulást!
Muha 2009.11.09. 16:16:32
Szerintem véletlenül veszítsd el. :)
Muha 2009.11.09. 16:19:32
Ingyen ajándéknál nincs olcsóbb.
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2009.11.09. 16:22:26
www.youtube.com/watch?v=f3sX30NubTs
uhhh (törölt) 2009.11.09. 16:23:10
és nem szól,ha kísérőt is szerzek hozzá.
uhhh (törölt) 2009.11.09. 16:23:49
nekem már 3 napja nem fáj a fejem.
uhhh (törölt) 2009.11.09. 16:26:47
hehe,jó kis vid.
a macskám meg még a fejét sem emelte fel,pedig direkt felhangosítottam.
tuli _ 2009.11.09. 16:28:04
na, igazad volt, semmilyen fegyveres testület tagjával nem érdemes kezdeni:
index.hu/bulvar/2009/11/09/lovoldozes_a_szekesfehervari_bortonben/
BARI 2009.11.09. 16:30:11
és a macska is kikészít...
@Muha: csak az elkéréssel ne várj karácsonyig :D
dr. gernika 2009.11.09. 16:31:16
Muha 2009.11.09. 16:31:21
valamit vagy valakit meg kell zabálnom.
wuháháááááá
;]
Muha 2009.11.09. 16:32:05
dr. gernika 2009.11.09. 16:36:09
Ez teccett.
"(Igaziból ált. onnan lehet tudni, h mennyire értelmes egy poszt (az esetleges írástudáson kívül), h mennyire oszlanak meg a vélemények. Minél kevésbé, annál szarabb.)"
Itt igaziból jobban tetszett volna, ha úgy végződik a mondat, h "mit mond róla GerniésvagyTuli"
:P
tuli _ 2009.11.09. 16:38:47
Rubyred *.* acélbetét és macska projekt *.* 2009.11.09. 16:48:17
a posztolo gyava, es ha mar az volt, vagy hozza rendbe, ne menekuljon a palankon atdobott holgy elol, vagy ha menekul, ne sirjon h jajj de kenyelmetlen neki igazat mondania. bocsanat sracok, a mai posztok vertek a biztositekot nalam... vagy csak hetfo van... megyek is megnyugtatni magamat par gyogyito sorrel:D
2009.11.09. 16:51:03
Igen, mindig őszintének kell lenni, ha még fáj is a másiknak. Én az vagyok, idebenn is, és nem érdekel, ha fáj. Nekem is, és kibírom, lapozok tovább.
tuli _ 2009.11.09. 16:51:14
Snowmass 2009.11.09. 16:52:34
Ami az őszinteséget illeti, erről a lányok - személyes érintettségük okán - inkább tudnak nyilatkozni, úgyhogy ezt most hagyjuk.
Személy szerint úgy gondolom, hogy a célzott hatás eléréséhez mindenféleképpen szükség van egy jó adag egyértelműségre is, főleg mert vannak olyanok, akiknek ilyesféle helyzetekben nem okoz semmiféle erőfeszítést, hogy félreértsék az embert. Pl. egyszer amikor azt mondtam, hogy úgy látom, a dolog nem fog működni, a kérdéses illető visszatérő jelleggel több alkalommal is próbálta demonstrálni, hogy de már működne.:)
Muha 2009.11.09. 16:57:01
Sziasztok.
dr. gernika 2009.11.09. 17:04:58
@Snowmass: "Kezdek felébredni ebből a front okozta délutáni agyhalálból." Azt mondod. ez a front volt? Én szó szerint az előbb ébredtem, nem tudtam mi a fene gyűrt le ennyire.
tuli _ 2009.11.09. 17:09:50
húúú, akkor front van? majd' leesik a fejem, olyan álmos vagyok. és még van 51 percem.
Snowmass 2009.11.09. 17:10:32
dr. gernika 2009.11.09. 17:14:22
@Snowmass: Tényleg meleg van itt is, de nem hittem volna hogy ez így ágynak dönt.
Öregszem. :(
Snowmass 2009.11.09. 17:18:48
tuli _ 2009.11.09. 17:21:08
és ha otthon kiborítom a társaságot, és borongós hangulatom lesz, akkor nem hülye leszek, hanem érzékeny a frontra :))
dr. gernika 2009.11.09. 17:31:26
@tuli_: Úgy-úgy. Majd te is megkapod, hogy öregszel. :)
tuli _ 2009.11.09. 17:33:27
Caddy 2009.11.09. 17:40:14
Snowmass 2009.11.09. 17:50:32
2009.11.09. 17:52:20
rémTündér /aprócska kismacska./ 2009.11.09. 17:53:36
hello mindenki. :)
2009.11.09. 17:54:03
2009.11.09. 17:55:23
2009.11.09. 18:00:25
AC/DC - Thunderstruck
www.youtube.com/watch?v=X80Qjh9Yivs
BARI 2009.11.09. 18:01:31
2009.11.09. 18:03:18
pixelpiréz plüssvitéz · http://kigondoltam.blog.hu 2009.11.09. 18:03:48
"Deee, csak az elején hozzászoktatott, hogy tökbölcsek vagyunk. :P"
Huh, ilyet mondtam volna? És józannak tűntem?
Juteszembe, Codeine-t, a betépett falafelárust meg kell majd kérdeznem, h engem vajon beszívott-e már a középszer? Lehet, h túl sokat olvasom a blogot, és már nekem is annyi.
rémTündér /aprócska kismacska./ 2009.11.09. 18:04:00
hétvégén párom közölte, hogy nem lesz esküvő. :) mondom rendben, de a bulit akarom.
rémTündér /aprócska kismacska./ 2009.11.09. 18:04:38
megvagyok, vagyogatok. :)
Kegyed? :)
BARI 2009.11.09. 18:06:48
mütyür 2009.11.09. 18:06:56
hehe, hogy mennyivel könnyebb haverokkal lécelni, mint asszonnyal leülni beszélgetni, hogy te figy, mi lenne, ha másképp állnál/állnánk a dolgokhoz...
"Muszáj volt idővel ritkítanom találkozásainkat… mikor is jött a jó idő, a bulik, haverok, így sok egyéb programom lett, ahol ismét átélhettem az élet apró örömeit (persze nélküle)."
eh
2009.11.09. 18:09:35
www.youtube.com/watch?v=arpZ3fCwDEw&feature=fvst
És ezzel boldog szülinapot is kívánok egy vízi állatnak!:D
rémTündér /aprócska kismacska./ 2009.11.09. 18:09:36
jaja, az meg a másik. :p
hüllye pasik.
BARI 2009.11.09. 18:11:19
2009.11.09. 18:12:54
Ami késik, az jön csak később jön el, s helyes, buli az jár!:)
@BARI: 2000!:D
mütyür 2009.11.09. 18:13:43
2009.11.09. 18:14:09
2009.11.09. 18:16:20
www.youtube.com/watch?v=-h2hox--bR8
rémTündér /aprócska kismacska./ 2009.11.09. 18:16:52
ennek az lett a következménye, hogy csinálunk egy nem esküvőt, ahol nekem nem menyasszonyi ruhám lesz és a vendégek nem nászajándékokat fognak hozni.
mert ez a része mindkettőnknek bejön. :)
a sorsot? :D
2009.11.09. 18:22:41
2009.11.09. 18:23:45
www.youtube.com/watch?v=5AWbgkRpYwc&feature=related
rémTündér /aprócska kismacska./ 2009.11.09. 18:25:20
meg persze a srác is czuki. :)
Ben Clark - Deadbolt (Thrice cover)
www.youtube.com/watch?v=DdXw9-Y0SIU
2009.11.09. 18:27:41
www.youtube.com/watch?v=oKKpd5piitc
BARI 2009.11.09. 18:29:04
Limp Bizkit - Break Stuff
dr. gernika 2009.11.09. 18:30:04
rémTündér /aprócska kismacska./ 2009.11.09. 18:32:59
modelmayhm-5.vo.llnwd.net/d1/photos/080504/00/481d36df11f0e.jpg
2009.11.09. 18:34:42
MARILYN MANSON :: This Is Halloween
www.youtube.com/watch?v=jU6iP0WLsU8
:):):):)
:D:D:D
:P
dr. gernika 2009.11.09. 18:36:07
mütyür 2009.11.09. 18:37:51
Fuck Buttons-Surf Solar
www.youtube.com/watch?v=OFbE3lHTcuo
2009.11.09. 18:38:43
@Letícia: www.youtube.com/watch?v=wsumEnI5O2k&feature=related
Az előző valami miatt megakad, itt van teljes zenei (!) s z é p s é g é b e n!:D
BARI 2009.11.09. 18:39:48
Queen - 'Another One Bites the Dust'
BARI 2009.11.09. 18:40:30
Dr. Jula Watson 2009.11.09. 18:43:51
boogieee · http://www.pallas70.hu/logisztikai-ugyintezo.php 2009.11.09. 18:46:25
rémTündér /aprócska kismacska./ 2009.11.09. 18:46:56
de ha belegondoltok, kicsit igazam is van, nem? mert úgy látom, hogy az emberek nagy része házasság után tönkremegy a kapcsolat, lehet válni meg ilyenek.
mi meg akkor nem házasodunk össze, hanem együtt leszünk és ha mégis külön kell majd válni, akkor nem kell majd bíróságra járni meg ilyenek. meg hát papír nélkül is szeressük egymást.
:)
nagyon kis naiv vagyok, mi? :(
Orestes
www.youtube.com/watch?v=d_EqpXC741A&feature=channel
dr. gernika 2009.11.09. 18:52:02
@a mesemondó: Naon. :) De kis aranyosan naív. :)))
rémTündér /aprócska kismacska./ 2009.11.09. 18:55:24
fáradt vagyok már.
Muha 2009.11.09. 18:55:56
The Farm-All Together Now
www.youtube.com/watch?v=2rqGWxTGW3o
mütyür 2009.11.09. 18:59:13
Fuck Buttons - Olympians
www.youtube.com/watch?v=kQZo2rsReEM
mütyür 2009.11.09. 19:01:30
"Akivel a mai nap először beszéltél telefonon, nagy szerepet kap életedben ezután."
kár, hogy ez a leányvállalatunk titkárnője volt:S
codeine / B is for Battle (törölt) 2009.11.09. 19:07:53
Los Colorados . Hot & cold
www.youtube.com/watch?v=1upZz3a-7iM
Katy Perry mehet mosogatni
Caddy 2009.11.09. 19:17:17
BARI 2009.11.09. 19:24:19
pannonfunk 2009.11.09. 19:26:14
hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2009.11.09. 19:30:03
@Letícia: húdemegváltoztál :)
Caddy 2009.11.09. 19:34:20
@pannonfunk: imádom azt a magazint, majd én is jól beszerzem. Chilivel csinálja a sütit,vagy hogy?
pannonfunk 2009.11.09. 19:36:30
BARI 2009.11.09. 19:37:23
BARI 2009.11.09. 19:43:15
Bon Jovi - It's My Life
Caddy 2009.11.09. 19:46:01
@BARI: a hideg vagy a meleg jön öreganyám? :D
BARI 2009.11.09. 19:48:27
Dr. Jula Watson 2009.11.09. 20:05:17
Ma váratlan találkozás várhat rád, mely váratlan örömet okoz.
Ma össz-vissz találkoztam 10 emberrel. De bből egyik se okozott hú de nagy örömet.
Arrogancia 2009.11.09. 20:07:47
Arrogancia 2009.11.09. 20:17:03
dr. gernika 2009.11.09. 20:19:37
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2009.11.09. 20:24:09
Arrogancia 2009.11.09. 20:25:31
Tita73 2009.11.09. 20:27:57
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2009.11.09. 20:34:24
Ehhez két ember kell. Az egyik nem biztos, hogy befogadóképes a probléma megbeszélésére.
dr. gernika 2009.11.09. 20:42:45
Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2009.11.09. 20:43:59
Apoptygma Berzerk - Nothing else matters
pixelpiréz plüssvitéz · http://kigondoltam.blog.hu 2009.11.09. 20:44:27
"Nagyon kúúlan néz ki a fényképen :)"
Azt hittem, a belső értékei jobban számítanak holmi külsőségeknél!
Caddy 2009.11.09. 20:55:40
Dr. Jula Watson 2009.11.09. 20:57:44
Egyébként tényleg az a házisüti a finim, amelyik nem rendelkezik tökéletes külsővel :)
2009.11.09. 20:59:41
@hasznavehetetlen régensherceg: mindenkit békává változtatok és üvegbe zárom évezredekre, aki ellent mer mondani!:) Ja nem mondtam még, okleves boszi vagyok, macskailag is leigazolva??
:D:D:D
dr. gernika 2009.11.09. 21:02:05
Caddy 2009.11.09. 21:03:48
rémTündér /aprócska kismacska./ 2009.11.09. 21:06:12
2009.11.09. 21:07:12
Egyet nem, a magamét:
Depeche Mode - Wrong
www.youtube.com/watch?v=L2GaCnAiuvo
De ami késik, később jön el, hogy arany átlátó haveromat idézzem, ill. a másik aranyköpését ingyé' idézem:
"Minden annyit ér,amennyit teszel érte".
Ezt az embert szentté kell avatni lassan!:D:D (Remélem lurkol:D:D)
BARI 2009.11.09. 21:10:19
Az álmoskönyv fog segíteni problémáid megoldásában.
na ebben nem hiszek.az álmaim 90%ra nem emlékszem.
kéri valaki? viheti :)
2009.11.09. 21:11:10
2009.11.09. 21:13:35
BARI 2009.11.09. 21:15:42
de majd most tuti éjjel megálmodok mindent :DDD
rémTündér /aprócska kismacska./ 2009.11.09. 21:15:47
Dr. Jula Watson 2009.11.09. 21:17:04
Azt ne mondd, nincs problémám :)
Caddy 2009.11.09. 21:17:27
2009.11.09. 21:18:57
@a mesemondó: na, ezzel a szívembe loptad magad!:D
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2009.11.09. 21:21:42
www.coverbrowser.com/image/c64-games/625-1.jpg
Óóó nem hittem volna, hogy még egyszer látom ezt a képet :)
codeine / B is for Battle (törölt) 2009.11.09. 21:23:26
Roger Federer HIT
www.youtube.com/watch?v=ll7SCg-tZ08
Ez most érvényes pont?
rémTündér /aprócska kismacska./ 2009.11.09. 21:24:05
2009.11.09. 21:24:50
@Caddy: őszinteségért őszinteséget: ezért nincs. És ha jó helyen van, akkor jóóóó:)
Madona - Jump
www.youtube.com/watch?v=ZKInZXBiVSo
Caddy 2009.11.09. 21:25:58
Caddy 2009.11.09. 21:26:36
rémTündér /aprócska kismacska./ 2009.11.09. 21:26:49
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2009.11.09. 21:27:09
A miértekről gondolom sejtésed sincs :)
codeine / B is for Battle (törölt) 2009.11.09. 21:30:02
gcl.webzdarma.cz/B/Bullfrog%20Productions-2.png
2009.11.09. 21:30:22
@a mesemondó: okos kislány! Melyik álmoskönyved van meg?:)
pixelpiréz plüssvitéz · http://kigondoltam.blog.hu 2009.11.09. 21:31:19
Namér, tán csak a női sütiknek lehetnek belső értékei? Bahh...
@Dr. Jula Watson:
Ugye hogy ugye? Csak hát 30 éves kor alatt, az Élet Keserű Tapasztalatai nélkül kevés nő jut el magától erre a felismerésre.
((Egyébként a legjobb kajákat a kamrából összesöpört maradékból lehet összerittyenteni - mondanám, ha tudnék főzni. De nem tudok.))
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2009.11.09. 21:32:16
Csináltass, nem kerül nagy összegbe.
codeine / B is for Battle (törölt) 2009.11.09. 21:35:34
Nem nagyon van minőségi nyomtatás, a szitázás meg kistételben drága.
Majd batikolok egyet :)
Caddy 2009.11.09. 21:36:03
@piréz vitéz: egyértelmű. :D
2009.11.09. 21:36:55
Nálam épp ez megy Sweetyvel:D
Madona - Hung-Up(2).wmv
www.youtube.com/watch?v=y8g5stVNYPI
@Kedves Nard: ATM!:)
Dr. Jula Watson 2009.11.09. 21:40:09
@piréz vitéz: Nekem még egy sütim se lett keserű :D Akkor nem is vagyok még 30+? :)
Az ilyen lássuk miből élünk ételek a legjobbak szerintem is. :) Na persze nem a mákos lecsóra gondolok.
Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2009.11.09. 21:41:32
(zárójelben mondom, nehogy más is elolvassa: kicsit se mentegetőzz. Biztos nagyobb sikk a vibri használata, az sokkal trendibb :S - a te ágyad, a te dolgod. No és persze a barátaid a barátaid. Köszönöm, hogy elolvastad. Zárójel vége) Más nem kell hogy reagáljon. Thx.
Amúgy szép jó estét!
Fura poszt, nem értem a posztíró baját!
Caddy 2009.11.09. 21:43:30
(Hozzáteszem engem sose kérdezett senki. Valahogy mindig született ítélet nélkülem.)
Dr. Jula Watson 2009.11.09. 21:45:17
Caddy 2009.11.09. 21:45:34
nemezisazis 2009.11.09. 21:45:35
szakítani akartam, elkezdtem, végigmondtam, felétől sírással kísérte a mondókámat
a végére pedig annyit sírt, hogy azt mondtam nem biztos, hogy ezt akarom, csak vicceltem. maradtam.
ez volt kb 8hónapja. változás még mindig nincs.
na milyen?
2009.11.09. 21:49:03
Panther V. · http://kigondoltam.blog.hu 2009.11.09. 21:50:46
a nôk soha nem ôszinték. a férfiak meg gyakran nem.
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2009.11.09. 21:51:32
Mutass valakit magadon kívül aki kedveli. Aki leprással játszik, azt kerülik a többiek :)
2009.11.09. 21:51:35
Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2009.11.09. 21:53:26
Értem ám :)
De ez egy hülye, ha nem érti. Ergo: nem értem a problémát!
@nemezisazis:
Jó a humorod, barátom!
@Panther V.:
Ni. Mi vagyunk, akik azt mondják: NI!
Caddy 2009.11.09. 21:53:55
@Letícia: ha telerakod szmájlival akkor sem lesz a tartalma kedvesebb. :D
Dr. Jula Watson 2009.11.09. 21:54:18
2009.11.09. 21:55:05
Panther V. · http://kigondoltam.blog.hu 2009.11.09. 21:55:09
most nem tudom, hogy beszóltál vagy nem?
Panther V. · http://kigondoltam.blog.hu 2009.11.09. 21:56:14
te annyira szeretnivaló vagy!
Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2009.11.09. 21:56:21
Na én ezt most nem értem ám, de izmosan. De én már így maradok :)
@Caddy:
Abból csúnya világ lesz, már előre látom :))))
Caddy 2009.11.09. 21:56:59
Dr. Jula Watson 2009.11.09. 21:57:01
@Caddy: ebben az a baj, hogy ő a nemőszinteségét értékeli őszinteségnek. Akkor most melyik öszinteséget is kellene akarni? Ez kb olyan, mint a ki a hülye én vagy te végű játék. :)
@Kedves Nard: De nem szeretem én az ilyen beszólásokat :S
Panther V. · http://kigondoltam.blog.hu 2009.11.09. 21:57:01
igen .
Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2009.11.09. 21:57:50
Bemutatkoztam!
Ilyet nem észre venni!
Dr. Jula Watson 2009.11.09. 21:57:52
2009.11.09. 21:57:54
Őszinte kérdésre őszinte válasz. Ennyi.
dr. gernika 2009.11.09. 21:58:35
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2009.11.09. 21:59:08
Én sem. Ez baj, ha őszinte az ember. Van hogy megutálják érte. Nem probléma, már megszoktam. Talán sok évvel ezelőtt még rágódtam volna ezen , mára már nincs jelentősége.
Panther V. · http://kigondoltam.blog.hu 2009.11.09. 22:00:18
hát még ha tudnád kivagyok. én vagyyok a garamhegyi béla
Dr. Jula Watson 2009.11.09. 22:01:45
Dr. Jula Watson 2009.11.09. 22:02:33
2009.11.09. 22:04:45
U2 - Even Better Than The Real Thing
www.youtube.com/watch?v=y8g5stVNYPI
@Panther V.: Na azért! Tudtam, egy párduc engem megért!:):D:D:D
Na szép álmokat kívánva: csőváz mindenkinek!:)
Caddy 2009.11.09. 22:04:54
@Zsit (nyújtózós macs; E.T, Dubai): szólj időben. :)
@Dr. Jula Watson: :) hülye :)
Panther V. · http://kigondoltam.blog.hu 2009.11.09. 22:04:55
szerintem nem rontottam el. garamhegyi béla valójában nem én vagyok.
Panther V. · http://kigondoltam.blog.hu 2009.11.09. 22:05:56
Istennô vagy!
Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2009.11.09. 22:07:39
De attól megváltozik valakivel a kontextusod, mert kiderül róla, hogy buzi?
Milyen értékmérő a partner az ágyban a külvilágnak? Nem tetszik nekünk a partnere: utáljuk ki, szóljunk be szerencsétlennek, mert hátha ettől dobja és megint visszatér az édesen negédes, vagánykodás, a szingliskedés, meg a faszom tudja mi?
Ha lány lenne az ágyában, akkor is így zajlanának ezek a dedós játékok?
Most nem bántásból, de pont ezért nem a nyilvánosság előtt élik jópáran eme életüket.
Szerintem ez nagyon nagy szegénységi bizonyítványt mutat.
És mindjárt megyek a meleg büszkeség napjára, mert most aaaaaaannnyira együttérző lettem ... ehhh
Dr. Jula Watson 2009.11.09. 22:07:52
@Panther V.: megnyugodtam :)
Panther V. · http://kigondoltam.blog.hu 2009.11.09. 22:09:24
igen.
kiraaaaa 2009.11.09. 22:10:32
Még egy macska?
Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2009.11.09. 22:10:34
melyik része? Mert amelyik, azzal nem is foglalkozom.
Nekem továbbra is az általam már többször ismertetett, agyoncsócsált problémáim vannak.
És most sajnálom, ha nem veszed észre. NEM teszek smiley-t, mert nem jár ide.
Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2009.11.09. 22:11:33
Pfff!
Fügebor? :)
2009.11.09. 22:12:18
@Zsit (nyújtózós macs; E.T, Dubai): Közöd?:D Nahát nekem is ennyi, azaz semennyi. És maradok is így. Mindenkit a a helyi értékén kell kezelni, és engedd meg, hogy én tudjam, NEKEM mi a helyi érték. Köszönöm.
Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2009.11.09. 22:12:21
@Caddy:
Höhö, azt se tudom, hogy holnap mi lesz, de igyekszem :D
Panther V. · http://kigondoltam.blog.hu 2009.11.09. 22:12:47
képzeld el a helyzetet, a haverod akivel évek óta viszkizel egyszercsak megfogja a farkam/.
Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2009.11.09. 22:14:32
Én is olvasom. Tán csak ennyi.
Nem érted!
És nem vagyok hajlandó agyonmagyarázni.
(ne szmájlizz, ha nem gondolod komolyan!)
Ehhh, Leti!
kiraaaaa 2009.11.09. 22:14:33
Panther V. · http://kigondoltam.blog.hu 2009.11.09. 22:14:41
nekem is kéne egy cigi, de igen. viszont nem nyilvános ki vagyok :-)
dr. gernika 2009.11.09. 22:14:57
Én is kussolok.
Panther V. · http://kigondoltam.blog.hu 2009.11.09. 22:15:21
én
2009.11.09. 22:15:53
Na szép éjszakát kívánva mindenkinek, mindenkitől TISZTELETTEL elköszönök.
Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2009.11.09. 22:15:55
ööö, igen? És? Károsodok én ettől?
Panther V. · http://kigondoltam.blog.hu 2009.11.09. 22:16:14
húha!
Dr. Jula Watson 2009.11.09. 22:16:43
Panther V. · http://kigondoltam.blog.hu 2009.11.09. 22:17:12
jóéjt!
Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2009.11.09. 22:17:47
@Drága IV gernika:
görgesd át, ne terheld magad!
@Panther V.:
:D
Panther V. · http://kigondoltam.blog.hu 2009.11.09. 22:17:50
;D
Dr. Jula Watson 2009.11.09. 22:18:15
kiraaaaa 2009.11.09. 22:20:11
hisztis bagázs:))
@Panther V.:
te, ki vagy? a buziság nem kunszt:) mutass valami újat!
dr. gernika 2009.11.09. 22:21:06
@Panther V.: Evvan, mindenkit más húz fel. Engem a nemszólokbeledeazértkurvárabeleszólok magatartás.
@Zsit (nyújtózós macs; E.T, Dubai): Óvatlan voltam. Ezúttal úgy lesz.
Caddy 2009.11.09. 22:22:33
Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2009.11.09. 22:23:10
Figyelj: mibe is szóltam bele? He?
Dr. Jula Watson 2009.11.09. 22:24:48
kiraaaaa 2009.11.09. 22:30:49
Ja, azta milyen országos sirámolás van a Sláger és a Danubit miatt, gáz.
Dr. Jula Watson 2009.11.09. 22:32:55
Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2009.11.09. 22:33:08
(Kétségbeesett chat-párbaj a háttérben: hát ez hülye, minek ugat bele, ekkora a pinát ... na most ezen röhögök :DDD)
Panther V. · http://kigondoltam.blog.hu 2009.11.09. 22:34:11
@Dr. Jula Watson:
hátnekem nem sok van.
Dr. Jula Watson 2009.11.09. 22:35:38
kiraaaaa 2009.11.09. 22:36:56
dr. gernika 2009.11.09. 22:37:33
Én meg megfogadom a tanácsod.
Épp elég szar ez az este anélkül is, hogy veled próbálnék közös nevezőre jutni.
Panther V. · http://kigondoltam.blog.hu 2009.11.09. 22:37:48
kedvem az volna :-)
Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2009.11.09. 22:39:25
Majd vigyázok a fennkölt stílre legközelebb. Egy mondat, egy sor.
Egy baromság.
Mint másoknál.
Nem érted, nem érted *vállvonogatás*
Dr. Jula Watson 2009.11.09. 22:40:03
Báár, elgondolkodom azon, hogy ugye az elméleted szerint a férfiak általában hazudnak... :)
kiraaaaa 2009.11.09. 22:42:09
a hazug paradoxona
* „Most hazudok.”
* „Ez a mondat hamis.”
* „A következő mondat igaz. Az előző viszont hamis.”
:)))
Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2009.11.09. 22:45:03
Nick Cave - I'm your man
Panther V. · http://kigondoltam.blog.hu 2009.11.09. 22:48:41
Karinthy Frigyes: Elôszó
------------------------
Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.
Próbáltam súgni szájon és fülön,
Mindnyájatoknak, egyenként, külön.
A titkot, ami úgyis egyremegy
S amit nem tudhat más, csak egy meg egy.
A titkot, amiért egykor titokban
Világrajöttem vérben és mocsokban,
A szót, a titkot, a piciny csodát,
Hogy megkeressem azt a másikat
S fülébe súgjam: add tovább.
Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.
Mert félig már ki is bukott, tudom,
De mindig megrekedt a féluton.
Az egyik forró és piros lett tôle,
Ô is sugni akart: csók lett belôle.
A másik jéggé dermedt, megfagyott,
Elment a sírba, itthagyott.
Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.
A harmadik csak rámnézett hitetlen,
Nevetni kezdett és én is nevettem.
Gyermekkoromban elszántam magam,
Hogy szólok istennek, ha van.
De nékem ô égô csipkefenyérben
Meg nem jelent, se borban és kenyérben,
Hiába vártam sóvár-irigyen,
Nem méltatott reá, hogy ôt higyjem.
Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.
Hogy fájt, mikor csúfoltak és kinoztak
És sokszor jobb lett volna lenni rossznak,
Mert álom a bûn és álom a jóság,
De minden álomnál több a valóság,
Hogy itt vagyok már és még itt vagyok
S tanuskodom a napról, hogy ragyog.
Én isten nem vagyok s nem egy világ,
Se északfény, se áloévirág.
Nem voltam jobb, se rosszabb senkinél,
Mégis a legtöbb: ember, aki él.
Mindenkinek rokona, ismerôse,
Mindenkinek utódja, ôse.
Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.
Elmondom én, elmondanám,
De béna a kezem s dadog a szám.
Elmondanám az út hová vezet,
Segítsetek hát, nyujtsatok kezet.
Emeljetek fel, szólni, látni, élni,
Itt lent a porban nem tudok beszélni.
A csörgôt eldobtam és nincs harangom,
Itt lent a porban rossz a hangom.
Egy láb mellemre lépett, eltaposta,
Emeljetek fel a magosba.
Egy szószéket a sok közül kibérlek,
Engedjetek fel lépcsôjére, kérlek,
Még nem tudom, mit mondok majd, nem én,
De úgy sejtem, örömhírt hoztam én.
Örömhirt, jó hirt, titkot és szivárványt
Nektek, kiket szerettem,
Állván tátott szemmel, csodára várván.
Amit nem mondhatok el senkinek,
Amit majd elmondok mindenkinek.
pixelpiréz plüssvitéz · http://kigondoltam.blog.hu 2009.11.09. 22:49:09
Ezért utálom ezt a bennfentes célozgatós trécselést, mert a többiek csak hülyén néznek ki a fejükből. Mi a halálfasza értelme van így?
Most azonnal írja le vki, h ki kinek melyik testnyílását használta, pontosan mely időpontokban és milyen célokra, ha nem tette, akkor miért nem, kik a hazai csapat és kik a vendégcsapat, ki a bíró és miért nincs szemüvege, kit úútálunk és - az ENSZ Etikai Bizottság által pontosan definiálva - miért?
@nemezisazis:
Ha ez számít, én hülyére röhögtem magam. Te nyertél. :)
burleszk 2009.11.09. 22:49:41
"Minden spártai hazudik, - mondta egy spártai."
Mi következik ebbõl?
Az, hogy ha minden spártai hazudik, és ezt egy spártai mondta, akkor ez a kijelentés is hazugság, amely azt állítja, hogy minden spártai hazudik. Ha viszont ez hazugság, akkor az az igazság, hogy nem minden spártai hazudik. De ha nem minden spártai hazudik, akkor lehet hogy ez a spártai sem hazudik, aki azt állítja, hogy minden spártai hazudik, így megint ott vagyunk, hogy minden spártai hazudik.
Ez újra képtelenség, mert akkor hogy mondhatna ebben az esetben igazat ez a spártai, ha mind hazudik.
Most akkor hazudik minden spártai, vagy sem?
Jó estét! :-))
Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2009.11.09. 22:50:56
Ez az incidens sikeresen rúgott el odáig, hogy én többet ide nem fogok jönni kommentelőként.
Köszönöm sokaknak, keveseknek nem annyira. Aki meg akar, sóhajtson fel!
Sziasztok!
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2009.11.09. 22:51:52
Ha tudod magadról mindezt, akkor minek szólsz bele?
Mire ezt beírtam, rájöttem, hogy felesleges megkérdeznem, de arra is lusta vagyok, hogy kitöröljem amit írtam az imént. Úgyhogy ez egy semmirekellő komment.
Dr. Jula Watson 2009.11.09. 22:52:39
@piréz vitéz: hát így beszél egy vérlurker? Add vissza a címet :)
Panther V. · http://kigondoltam.blog.hu 2009.11.09. 22:53:38
bántottalak nagylány?
Répa Rómeó 2009.11.09. 22:53:43
www.youtube.com/watch?v=6kxokD3HS3o
Panther V. · http://kigondoltam.blog.hu 2009.11.09. 22:54:33
akkor tudod ki vagyok?
kiraaaaa 2009.11.09. 22:55:16
@burleszk: további szép estét:)))
@Panther V.: ezt meg imádom:)
Panther V. · http://kigondoltam.blog.hu 2009.11.09. 22:56:08
tudom.
Dr. Jula Watson 2009.11.09. 22:56:42
Dr. Jula Watson 2009.11.09. 22:58:05
Panther V. · http://kigondoltam.blog.hu 2009.11.09. 22:58:42
egy kedves hölgy miatt vagyok inkognitóban. nemtevagyaz:-)
Caddy 2009.11.09. 23:03:03
Na hát ez van.
Jó éjszakát mindenkinek. :)
Dr. Jula Watson 2009.11.09. 23:05:03
Panther V. · http://kigondoltam.blog.hu 2009.11.09. 23:06:03
Dr. Jula Watson 2009.11.09. 23:06:26
Panther V. · http://kigondoltam.blog.hu 2009.11.09. 23:07:06
Tudom. :-)
Dr. Jula Watson 2009.11.09. 23:07:23
Dr. Jula Watson 2009.11.09. 23:08:02
kiraaaaa 2009.11.09. 23:08:37
@Panther V.: álmosak vagy menstruálnak:) vagy álmosan menstruálnak?
@Caddy:ja, ja, nekem is lassan felnő a kölök:) és van egy újabb diplomám:)
hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2009.11.09. 23:09:19
Panther V. · http://kigondoltam.blog.hu 2009.11.09. 23:10:03
én bántottam ôket?
burleszk 2009.11.09. 23:10:06
na de mit döntött a közösség a gyávácska posztíró ügyében, aki nem merte megmondani az igazat az energiavámpír leányzónak? :-)
na jóccakát mindenkinek!
pixelpiréz plüssvitéz · http://kigondoltam.blog.hu 2009.11.09. 23:10:19
Legtömörebb csajozós szöveg ever.
Tetszik a hozzáállásod! Végre sikerült vkinek újat mutatnia.
(Lehetsz a famulusom. Én is bírom a macskaféléket, de ezt egy ilyen közveszélyes blogon nem hirdetem.)
@Dr. Jula Watson:
Nem.
Izé, akarom mondani igen!
@Kiraaaaaa:
A legbénább az egészben, h nem is a sztori a lényeg, hanem az Alant Feszülő Nagy Tragédiák Által Újra Felszínre Hozható Ellentétek, Amiket Használva Megint Lehet Úgy Anyázni, Hogy a Közönség Véletlenül Se Értsen Semmit.
Panther V. · http://kigondoltam.blog.hu 2009.11.09. 23:11:25
www.youtube.com/watch?v=bJsW6ta4X8o&feature=related
hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2009.11.09. 23:12:02
Panther V. · http://kigondoltam.blog.hu 2009.11.09. 23:14:00
Te mit képzelsz rólam?
kiraaaaa 2009.11.09. 23:15:21
Panther V. · http://kigondoltam.blog.hu 2009.11.09. 23:16:21
Szia, jó éjt!
pixelpiréz plüssvitéz · http://kigondoltam.blog.hu 2009.11.09. 23:16:29
Túlzottan nyomultál náluk, és nem merték őszintén megmondani neked, h egy köcsög állat vagy.
@Dr. Jula Watson:
Hahh, hogy osztogatja a nagydéket! Lotyó!
dr. gernika 2009.11.09. 23:17:17
@piréz vitéz: "Én is bírom a macskaféléket, de ezt egy ilyen közveszélyes blogon nem hirdetem."
Valamelyik nap pont macskafelvállalós nap volt itt. Több pasi is kámingáutolt. :)
Panther V. · http://kigondoltam.blog.hu 2009.11.09. 23:18:30
Comfortably Numb - Pink Floyd - The Wall
www.youtube.com/watch?v=YQWszrZHBPI
hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2009.11.09. 23:20:07
Panther V. · http://kigondoltam.blog.hu 2009.11.09. 23:20:36
hát ha most egy másik blogon lennén, tudod mit mondanék.
kiraaaaa 2009.11.09. 23:21:13
Panther V. · http://kigondoltam.blog.hu 2009.11.09. 23:23:42
ja. szerintem Juláról szállj je, mert kirúgom a fogaidat.
pixelpiréz plüssvitéz · http://kigondoltam.blog.hu 2009.11.09. 23:32:41
Láttam, olvastam (vérlurk!), de nem volt kedvem macskablogosdit játszani. :)
@Panther V.:
Gyáva vagy te ahhoz Panti!
Panther V. · http://kigondoltam.blog.hu 2009.11.09. 23:34:15
na gyere át. megbeszéljük.
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2009.11.09. 23:35:39
dr. gernika 2009.11.09. 23:37:23
Dr. Jula Watson 2009.11.09. 23:39:55
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2009.11.09. 23:39:59
A pirézeket bizonyítottan diszkriminálják hazánkban! :) Ez is csak alátámasztja! :)
Jóéjt Drágám! :* :* :*
Jóéjt mindenki más!
Panther V. · http://kigondoltam.blog.hu 2009.11.09. 23:40:01
Istenem! Szép a nevetek! Kedves Nard! Drága gernika!
Dr. Jula Watson 2009.11.09. 23:41:16
dr. gernika 2009.11.09. 23:47:12
@Panther V.: Köszönjük.
Szóval? Ki vagy? :)
Dr. Jula Watson 2009.11.09. 23:48:28
Dr. Jula Watson 2009.11.09. 23:53:25
pixelpiréz plüssvitéz · http://kigondoltam.blog.hu 2009.11.09. 23:55:15
Igazad van, a vér látványa nem való a fehérnépség elé, még ájulgatnának itten összevissza.
@Drága IV gernika:
Adok neki egy kis viszkaszt, eldobom az egeres himbilimbit, belémkarmolhat egy jelképeset, oszt rögtön hanyattdobja magát, meglásd.
@Dr. Jula Watson:
Csodálkoztam volna, elvégre te nem az a fajta nőszemély vagy, aki egy kis őszinteségtől megsértődik, nemde?
(Ráadásul kétszerannyi débetű... kenyérre kentél, na.)
Dr. Jula Watson 2009.11.09. 23:57:19
Most ide akartam még pár débetűt írni, de még azt gondolnád rólam, hogy könnyű nőcske vagyok. :))))))
pixelpiréz plüssvitéz · http://kigondoltam.blog.hu 2009.11.10. 00:21:53
El kell ismernem, ravasz is vagy, tényleg azt gondoltam volna!
Azért lásd be, vhol hízeleg neked, h miattad mennek ki a hóra.
((Btw: megöltük őket?))
Dr. Jula Watson 2009.11.10. 00:35:15
Ha miattam mennétek az igen, na de azért, hogy hógolyózzatok? :)))
Dr. Jula Watson 2009.11.10. 00:38:50
Panther V. · http://kigondoltam.blog.hu 2009.11.10. 00:40:10
Csak próbálkozol kicsi lány! :-)
Dr. Jula Watson 2009.11.10. 00:46:38
Panther V. · http://kigondoltam.blog.hu 2009.11.10. 00:48:07
Pont egy pár. :-P
pixelpiréz plüssvitéz · http://kigondoltam.blog.hu 2009.11.10. 00:52:41
Ajjaj, már ennyiből átlátsz rajtam? Ez inkább rossz hír, mint jó!
Persze h miattad mentünk! Még szép!
Különben is ne tudd meg, mennyi titkos hódolód van.
Dr. Jula Watson 2009.11.10. 00:56:56
@Panther V.: Szép pár :D
Dr. Jula Watson 2009.11.10. 00:59:05
Panther V. · http://kigondoltam.blog.hu 2009.11.10. 00:59:17
Ki eszi meg a másikat, úgy-e?
Dr. Jula Watson 2009.11.10. 01:00:02
Dr. Jula Watson 2009.11.10. 01:00:54
mégse az enyém.
Panther V. · http://kigondoltam.blog.hu 2009.11.10. 01:04:48
Pink Floyd - Wish You Were Here
www.youtube.com/watch?v=IXdNnw99-Ic&feature=rec-LGOUT-exp_fresh+div-HM
pixelpiréz plüssvitéz · http://kigondoltam.blog.hu 2009.11.10. 01:09:49
Nana, ennyire ne ismerjél mán! Tényleg önkéntes hízókúrán vagyok az emlegetett célból.
(Viszont: a hódoló eleve csak olyan lehet, aki ismer, nem? Vagy ismeretlenül hogyan lehetne hódolni?)
((Jajaj, ez nem számít csetelésnek? Csak mert rám tört a lelkiismeretfurdalás.))
Dr. Jula Watson 2009.11.10. 01:10:06
Dr. Jula Watson 2009.11.10. 01:14:11
Nem, ez határozottan, nem csetelés, hiszen komoly filozófikus kérdéseket feszegetünk. Ráadásul tekinthetjük úgy is, hogy mi csak rugdossuk a blogot, nehogy végelgyenülésben kimúljon. :) De kérdezzük meg erről a sokezer potenciális véleményét. :)
Dr. Jula Watson 2009.11.10. 01:27:39
Panther V. · http://kigondoltam.blog.hu 2009.11.10. 01:29:46
Jóéjt!
pixelpiréz plüssvitéz · http://kigondoltam.blog.hu 2009.11.10. 01:40:10
Ahha, értem.
A titkos hódolóval az is baj, h még csak visszahódolni sem lehet, hiszen nem tudjuk, kit kell hódolnunk. (Egy teljesen elképzelt személy pedig már álmodozás kategória.)
Huh köszi, megkönnyebbültem. Igen, tényleg mélyfilozófálás a javából, azt hiszem, sokat tanulhatott belőle a sokezer potenciális.
(Bár valszeg feltennék a kérdést, ha ilyenkor itt vagy, mi lesz a reggeli mh-i hódolókkal?)
Borsószem 2009.11.10. 06:23:18
Jó reggelt!
2009.11.10. 07:54:29
@Borsószem: szasz, erre keltél fel?:) A posztolóknál is front van...:)
mütyür 2009.11.10. 07:56:42
ma nekem eladó a fejfájásom, Barival cseréltünk:)
rémTündér /aprócska kismacska./ 2009.11.10. 08:00:54
a digi tv monnyon le. :( elvették a kedvenc csatornáimat, de adtak vagy 6 discoveryt, meg még 3 viasatot, franc se néz ennyi izét.
Caddy 2009.11.10. 08:13:36
Jó reggelt úgy egyébként.
Caddy 2009.11.10. 08:15:51
Fékezd az indulataidat! Nem lesz jó, ha ma mindent azonnal kimondasz, amit bosszúsan gondolsz.
:D:D:D Hát legyen így!
Muha 2009.11.10. 08:23:59
Sütike:
"Emlékezz a tegnapra, de a holnapért élj!"
@mütyür [kesztyűlakó]:
Bezzeg Cünci ingyér adta! :)
BARI 2009.11.10. 08:25:28
Korán reggeltet!
sütter:
Óvatosan nézz hátra, valaki kitartóan figyel :)
az a mosoly a végén azt jelzi, hogy nem kell félnem?!ha igen akkor fixírozhatja a seggem, megengedem :DDD
Muha 2009.11.10. 08:25:39
mütyür 2009.11.10. 08:27:47
süt:
Négylevelű lóheréket keresgélsz a udvarban? Pedig lehet, hogy az ajtódon kopogtat a nagy lehetőség...
ne kopogtasson, csöngessen, különben nem fogom meghallani.
@Caddy: fogalmam sincs, de nem is érdekel azért annyira:))
mütyür 2009.11.10. 08:28:42
rémTündér /aprócska kismacska./ 2009.11.10. 08:30:39
BARI 2009.11.10. 08:30:40
Muha 2009.11.10. 08:32:31
@a mesemondó: Sajnos sajnos egyiket sem tudom adni.
@BARI: kisss najííív. :)
mütyür 2009.11.10. 08:34:34
@Muha: nem veszed el tőlem a reményt:))
Caddy 2009.11.10. 08:40:03
Muha édes hajnalos műszak?
Bari te meg? Kidobott az ágy?
a mesemondó meg hajt a Bari sztahanova érdemrendjére? :)
BARI 2009.11.10. 08:46:10
@mütyür [kesztyűlakó]: csak ma?mindig! :DD
@Caddy: ki biza, majd jó lassan megyek csak melóba :DD
Muha 2009.11.10. 08:47:45
Az édes-hajnalos. Igen. :)
KVCG-t kéne tolni.
rémTündér /aprócska kismacska./ 2009.11.10. 08:49:22
kivetett az ágy, süti helyett én fotókat nézegetek, ugyanis nevezek az Essence pályázatára. nagyon szeretnék nyerni.
képek:
www.modelmayhem.com/list.php?list_id=16311
Muha 2009.11.10. 08:51:05
Dr. Jula Watson 2009.11.10. 08:51:10
A mai sütim:
Ha önzetlenül segítesz valakinek, magadnak is segítettél.
Nem, akkor sem kérem mütyi fejfájását!!! :D
Dr. Jula Watson 2009.11.10. 08:53:39
BARI 2009.11.10. 08:54:05
de kösz, tündér vagy :DDD
KV?
Dr. Jula Watson 2009.11.10. 08:54:59
Vajh ez jelenthet valamit?
Caddy 2009.11.10. 08:55:11
Muha 2009.11.10. 09:00:37
KV meg hát hogyis persze igen.
Muha 2009.11.10. 09:07:00