Körülöttem kevesebb mint 1 év alatt gyakorlatilag minden összeomlott, a családom, a párkapcsolatom, a terveim. Maradt az eléggé agyhalott munkám, a gyógyszereken élő anyám és a maradék lakásfelújítás.

A kép innen via yummie

Kedves Sorstársak!
 
Gondoltam én is megosztom Veletek a történetemet, ami nem lesz se rövid, se túl vidám, de azért ha valaki veszi a fáradtságot hogy elolvassa, talán okulhat belőle J. Előre is elnézést a helyesírási hibákért, meg a nem túl irodalmi és „ékesmagyar” fogalmazásért, de mindig is matek-fizika szakos „kocka” voltam, így nem erősségem a rímfaragás J.
Szóval az a bizonyos nőszemély (legyen O.) általános iskolai osztálytársam volt (tudom, tudom atomgázJ), de annakidején nem volt semmi köztünk, mert akkortájt más nők voltak a célkeresztben, de mondjuk ez nem jelenti azt, hogy ha kezdeményezett volna, akkor elhajtom J. Aztán gimiben máshova jártunk, de azért gyakran láttuk egymást bulikban, néha találkoztunk, de nem alakult ki semmi, egyetem alatt meg aztán teljesen szem elől vesztettük egymást.
A „fordulópont” akkor következett be, amikor véletlenül találkoztunk egy áruházban vidéken és kiderült, hogy ő is Pesten van mint én, ott talált munkát. Én akkor végeztem az egyetemen és melót kerestem. Aztán pár nap múlva kaptam tőle egy sms-t, hogy néha találkozgathatnánk, ha gondolom. Elég egyértelmű volt az utalás és igen, „gondoltam” J.
Akkor most ugorjunk úgy 3 évet, amiben szinte minden teljesen renden volt, boldogok voltunk, a rokonok már teljesen úgy kezeltek minket hogy mi családot fogunk alapítani, minden évben tengerparton nyaraltunk, sülve-főve együtt voltunk, mindenhova együtt mentünk és gyakorlatilag nem is volt köztünk soha komolyabb vita. Akkoriban mindkettőnknek volt egy kis pici lakása és mivel nekem lett egy kis pénzem, úgy gondoltam befektetek egy nagyobb lakásba, ahol összeköltözhetünk, családot alapíthatunk, ilyesmi… (O.-nak a lakásán még sok hitel volt, szóval nem lett volna logikus eladni, fel sem vetettem neki, meghát nagyon szerette is azt a lakástJ) Elég sokáig kerestem/tük a megfelelő lakást, végül egy felújítandót vettem és ezalatt O.-nál laktunk. Először minden nagyon szuper volt, örültünk, hogy végre együtt lakunk és minden teljesen rendben volt, látszólag J. Aztán O.-nak a munkahelyén felmondott a főnök és átmenetileg őt nevezték ki megbízott vezetőnek, amiben én nagyon bíztattam és támogattam, hiszen ez egy nagy lehetőség volt neki. Aztán persze jöttek a „hétköznapok”, O. egyre többet és többet dolgozott, hiába mondtam neki, hogy ez így nincs jól, nem szabad ennyire sztahanovistának lenni, de ő egyszerűen képtelen volt változtatni és egy idő után én is föladtam, hogy erősködjek vele (a legbizarabb az volt, hogy engem tartott felelősnek azért, hogy kevés időt töltünk együtt). Úgy tekintettem erre mint átmeneti időszakra, gondoltam ha már nem ő lesz a főnök minden visszaáll a régi kerékvágásba, meghát közben ott volt a lakásfelújítás is a nyakamon.
Na innen kezdődött a lejtő, vagy sokkal inkább szakadék. Apámnál rákot diagnosztizáltak, persze a családban teljes lett az őrület, hiába próbáltam nyugtatni őket. Ekkor én pár hónapig külföldön kellett dolgozzak, szóval ez sem könnyített a dolgon. Aztán egyik hosszú-hétvégén amikor itthon voltam (félig a szülőknél hogy erőt adjak nekik és félig O.-nál hogy vele is töltsünk együtt időt a visszaút előtt) feltűnt, hogy O. kicsit „visszafogottan”, hidegebben viselkedik, de betudtam a fáradtságnak. Másnap már külföldön kaptam tőle egy emailt amiben azt írta vannak némi „borús gondolatai”. Na, tudtam hogy ez gázt jelent J , persze a kérdésemre jött a tipikus „ez nem email-téma, majd személyesen” az esti telefonomra meg az „ez nem telefon-téma, majd személyesen” válasz. Szuper. Két hét múlva mentem csak haza és a barátnőmnek van egy nemtelefon-témája. Az embert ilyenkor megeszi a rosseb. Szóval kövezettek meg, de másnap „feltörtem” az email-postafiókját (pfúj, pfúj!!), hogy megtudjam félredug-e vagy mi van (a geek-eknek: simán kitaláltam a jelszavát J). Ebből megtudtam, hogy két nappal azelőtt beregisztrált egy internetes társkeresőbe és vadidegen fasziknak küldözgeti a közös nyaralásainkon általam készített képeit. Paff voltam. Apám rákos, a barátnőm félre akar kúrni és még ott a lakásfelújítás is. Mondanom sem kell ilyen helyzetben nagyon felemelő a külföldi kollegákkal gagyarászni mindenféle érdektelen technikai baromságokról és még vigyorogni is hozzá. Megjegyzem ez a pálfordulás nagyban köszönhető annak, hogy helyettem az anyjával beszélte meg a kapcsolatunk „problémáit”, az meg persze telibeszélte a fejét baromságokkal (amúgy már O. testvérének a házasságát is majdnem sikerült tönkretennie). Ennek ellenére én szerettem O.-t, úgy gondoltam hogy ez csak pillanatnyi behülyülés és majd kibeszéljük a dolgokat.  Persze telefonban nem mondtam neki, hogy tudok róla mit csinál a hátam mögött, de megbeszéltük, hogy ha újra otthon vagyok elmegyünk egy hosszú-hétvégére. Emlékeim szerint ott nagyjából minden rendben is volt, igaz annyit tudtam csak kihúzni belőle, hogy úgy érzi nincs jövője a kapcsolatunknak és hogy szerinte „döntésképtelen” vagyok (ezt igazából akkor és azóta sem értem igazán, valószínű arra gondolt, hogy én általában túl megfontoltan hozok meg döntéseket, míg ő szerintem vaktában hogy minél gyorsabban túl legyen rajta, akkor is ha nem biztos a döntésében…). Ezekután azt vártam hogy majd szépen rendeződik a kapcsolatunk, akkor már itthon dolgoztam, nem kellett külföldre járni, de sajnos nem így alakult.
Egy tanfolyamon megismerkedett egy sráccal (P.), aki „húzta az agyát” és O.-nak sem volt közömbös, sőt elhitte magáról, hogy ő valami „szupernő”, hiszen főnök volt beosztottakkal, szolgálati kocsival és lám másik pasinak is kellene. Elszállt magától és én már kevés voltam, többet akart. Mondhattam és csinálhattam én akármit, jót, rosszat, vagy akár semmit, a kapcsolatunk egyre csak csúszott lefelé. Pedig higyjétek el mindent megpróbáltam, többször is lenyeltem dolgokat, próbáltam nyíltan közeledni felé és újra felépíteni a bizalmat, virágcsokrot küldettem a munkahelyére (tudom száni J), de egyszerűen nem ment, nem volt hajlandó nyitni felém. Közben persze flörtölgetett P.-vel, aki szeintem nem akart tőle semmi komolyat, max egy gyors numerát, de valójában nem történt köztük semmi, csak O. elhitte hogy történhet. Én pesrze mindenről tudtam ami a háttérben történik, hiszen „lehalgattam” az email-jeit, amiket a barátnőjének meg egy régi „jóbarátjának” írogatott.
Akkor most beszéljünk erről a régi „jóbarátról”, aki már a kezdetektől bökte a csőrömet. A srác (házasember, legyen Z.), O.-nak volt egyetemi évfolyamtársa és annakidején nyomult O.-ra, csak ő nem akart vele kapcsolatot, így aztán egy mély, őszinte barátság alakult ki köztük és neten tartották a kapcsolatot, valamint néha találkoztak is pesten vagy vidéken. A felesége is évfolyamtársa volt O.-nak, így nagyon jóban voltak és „hivatalosan” velem is, mint O. párjával. Viszont én az első pillanattól kezdve megmondtam O.-nak hogy nekem nem tetszik, hogy egy másik pasival is legalább annyira őszinte kapcsolatot ápol mint velem, mivel szerintem egy komoly kapcsolatban a két félnek egymásban kell megtalálnia a legközelebbi barátot és a többi barát csak ezután következhet. O.-nak erről az volt a véleménye, hogy történesen az ő „legjobb barátnője” egy pasi. (Z.-ről még annyit, hogy egy eléggé nyálas viselkedésű WoW-rajongó, aki látszólag imádja az ő kis feleségét).
Aztán egyik este jegyünk volt egy dunai hajós vacsira, ahol reméltem hogy jól érezzük majd magunkat és talán sikerül közeledni egymáshoz. Reményekkel teli öltöztem épp az ünnepi ruhába, amikor megcsörrent O. telefonja és persze P. volt az. Ekkor ő mint a villám kirohant a szobából, hogy ne elöttem kelljen ugye beszélnie, de azért hallottam hogy a fürdőben csilingelő hangon csacsog vele olyan stílusban mint amikor egy nő (már elnézést) meg akarja dugatni magát. Ettől persze teljesen kiborultam és amikor a dunaparton voltunk már majdnem szakítás lett a dologból, persze még neki állt felül, hogy ha már egy ilyen telefon miatt is ez van, akkor nincs értelme folytatni. Ennek ellenére a vacsora egész jól alakult, úgy éreztem hogy talán van még remény a kapcsolat megmentésére és vele maradtam.
Ezután pár héttel apámat megműtötték, ahol kiderült hogy áttét alakult ki és nem sok esély van a gyógyulásra. Persze teljesen le voltam taglózva és nagyon nagy szükségem lett volna O.-ra hogy mellettem álljon, hogy erőt adjon, de néhány közhelyes mondaton kívül mást nem kaptam tőle, sőt folytatta tovább a kis „játszmáit”. Közben szembesítettem vele, hogy tudok az internetes társkeresőről, de azt továbbra sem mondtam hogy beleolvasok a leveleibe. Azt mondtam, hogy láttam az eltárolt weboldalak között és megtaláltam őt az oldalon. Persze egy kicsit égett az arca és azt állította, hogy csak azért csinálta mert magányos volt és nem volt kivel beszélnie, de nem akart valójában társat keresni (muhaha J). Arra a kérdésemre hogy ehhez minek kellett fényképeket is küldözgetnie magáról már nem tudott nagyon mit mondani J. A lakásfelújítás közben úgy-ahogy haladt, de nem tudtam vele annyit foglalkozni mint kellett volna, hiszen ott volt apám betegsége, anyám kétségbeesése, a barátnőm játszmái és a munkahelyen is nagyobb felelősség került a nyakamba.
Aztán egyszer úgy alakult, hogy O. "jóbarátja", Z. jött föl Pestre egy napra és „nálunk” aludt. Mivel másnap a munkások hajnalban jöttek folytatni a munkát az új lakásban, én aznap inkább ott aludtam. Tudom, naív voltam hogy megbíztam bennük, nem kellett volna. Pár nap múlva O. email-jeiből kiderült, hogy aznap este történt köztük „valami” (nem tudom valóban dugtak-e, vagy „csak” petting volt) és ekkor én bár még szerettem őt, de azt mondtam hogy elég volt. Megjegyzem, Z. felesége akkor épp 8. hónapos terhes volt, nagyon hosszú időn át küszködtek hogy összehozzák a gyereket és mégis képesek voltak ezt megtenni vele. Nem tudom később elmondták-e neki hogy mi történt azon az éjjelen, mindenestre én nem mondtam O.-nak hogy tudok a dologról, csak közöltem hogy elköltözöm az új lakásba (akkor még se fűtés, se melegvíz nem volt). Az email-jeikből kiderült, hogy O.-nak volt némi lelkiismeretfurdalása, de aztán megmagyarázta magának, hogy tulajdonképpen ez csak olyan „baráti” szex volt. Számomra a legmegdöbbentőbb és egyben legvisszataszítóbb az volt, hogy Z. szerette volna később megismételni a dolgot, persze a terhes felesége tudta nélkül, de ebbe O. nem ment bele. Én elköltöztem O.-tól és a kapcsolatunk 5 év után végetért. Z. felesége megszült, azóta nem tudok róluk, de nem is akarok. A feleségét sajnálom, hogy ilyen férje van, sokkal jobbat érdemelt volna.
Pár hónapra rá apámat legyőzte a betegség, épp hogy megérte a 30. születésnapomat. A temetésére O. nem jött el (pedig elég gyakran találkozott apámmal, voltunk is együtt kirándulni), mondván sok a munkája, de tudom valójában az volt a célja, hogy ezzel még egyet belémrúgjon. Azóta nem olvastam az email-jeit és nem is beszéltem vele. A tanulság az, hogy az emberek változnak és a legjobb kapcsolat is képes tönkremenni (na meg hogy MNKJ). Körülöttem kevesebb mint 1 év alatt gyakorlatilag minden összeomlott, a családom, a párkapcsolatom, a terveim. Maradt az eléggé agyhalott munkám, a gyógyszereken élő anyám és a maradék lakásfelújítás. Tudom, mindez eléggé depresszíven hangzik, de higgyétek el, ha valakit ilyen rövid idő alatt ennyi rossz megér, ez a legkevesebb. Azért bízok benne, hogy ezek a sebek majd egy új kapcsolatban begyógyulhatnak és ebből a régi kapcsolatból is inkább majd csak a jóra fogok emlékezni, de azért felejteni azt soha nem fogok.