ÉRTÉKELLEK MINT
EMBERT

Te hogyan koptatsz le? Barkácsszívek klubja.

2009.08.07. 08:36 |

Addig mondta a lány, hogy fél a megcsalástól, hogy végül ő csalta meg a fiút. Szörnyű érzés, amikor az ember mérföldkőhöz érkezve az életében visszagondol az eltelt évekre és ráébred: szörnyű hibát követett el, és arról addig fogalma sem volt. Én így jártam. Még az…

SZERINTÜNK: (3/5)
SZERINTETEK: (3,3/5)

A de nehéz az iskolatáska-problémát azért meg lehet fejelni. Sokat olvasgattam itt, ma este úgy döntöttem leírom az én „szakításom”. 15éves korom óta csak osztálytársakkal jártam. 8. osztályban Pállal, de elhagytam Zoliért, majd rájöttem Pál az igazi és így…

SZERINTÜNK: (3/5)
SZERINTETEK: (1,5/5)

Nyári időszámításunk alatt a történetek váratlanul, derült égből villámcsapásként érkeznek. A rend szeptemberben áll vissza. Sziasztok!   A blogolásban eléggé új avgyok, azonban a szakításban már eléggé "tapasztaltnak" mondhatom magam. A következő…

SZERINTÜNK: (3/5)
SZERINTETEK: (4,8/5)

Nyár, nyár, fesztivál, fesztivál, olvasás, szerelem, novella, pályázat. Szerelmek születnek, kapcsolatok szövődnek, fiúk és lányok szétválnak és összejönnek. És míg várnak szerelmükre, randira készülnek, vagy épp búslakodnak, mert elmaradt, előszeretettel…

Értékellek mint embert

 

Gyűjtjük a város legjobb lekoptató dumáit, mert elég volt. Írd meg, Téged mivel szívattak meg, vagy legalább a saját technikádat: szakithabirsz at gmail pont com A szakítósblog könyv formában is kapható!!!

Egy mondatban

bassza meg, hát mi a fasz van itt, a nőknek vagy pasijuk van, vagy elutaznak fél évekre, vagy idegbetegek, vagy túl fiatalok, vagy buták, vagy rondák, vagy ridegek, vagy szerelmesek, vagy rohadt kis kurvák, elegem van az összes kibaszott postaládából, megőrülök, esküszöm, hogy megőrülök ettől az egésztől! (Egyetleneim)

Keress minket a Fácsén!!!

Utolsó kommentek

Friss topikok

Címkefelhő

alindok (65) anglia (5) anya (9) autó (9) balaton (7) beszólás (119) bi (6) blog (33) búcsúszex (5) buli (49) busz (7) celeb (6) család (101) csók (9) egyetem (25) eljegyzés (8) elutazom (14) esküvő (9) ex (8) fesztivál (6) fiúkoptat (97) fiúszív (488) fiúszopat (660) főiskola (10) gyerek (35) házasság (58) hazugság (8) hiszti (8) internet (84) irodalom (6) iskola (5) iwiw (20) játék (11) kollégium (30) korkülönbség (5) közérdekű (5) külföld (50) külföldi (8) külső (5) külső ronda (10) lányszív (744) lányszopat (473) leszb (6) levél (24) megcsalós (154) msn szakítás (38) munkahely (34) nyár (8) olvir (1019) pályázat (6) pénz (28) pofon (10) sms (35) szakitás (989) szakítósbuli (5) szakítóskönyv (16) szakítósmix (16) szakítósvers (16) szex (318) sziget (8) szilveszter (5) szolgálati (6) szolgálati közlemény (63) tánc (5) társkereső (7) távkapcsolat (16) telefon (8) telefonon (13) terhesség (11) testvér (7) tinisztori (6) utazás (11) válás (13) vallás (11) videó (7) wiw (6) zene (37) Címkefelhő

HTML doboz

süti beállítások módosítása