Nem véletlenül van most vizsgaidőszak, vigázzatok magatokra. Elkezdjük 2010-et, küldjétek a leveleket.
Lekoptathatatlan 40 éves pasi. Én akkor 23.
Régi sztori, konkrétan ez a szöveg egy e-mailezés része, nem is írok bele, copy-paste az akkori verzió:
(...) De ezzel még nincs vége az idősebbekkel való kalandjaimnak - legutóbb egy nálam két fejjel alacsonyabb százkilós negyvenhárom éves főiskolai tanár kábult ki. Esküszöm, nem akartam.. Dehát mit csináljak, hogyha valaki arra gerjed, ha elküldöm a büdös francba? Mondjuk úgy indult, hogy nagyon tetszett neki a határozott kézfogásom és elkezdett bókolni. Ha jó formában vagyok, ügyesen replikázok a bókokra, nem esem hanyatt. Ez persze bejött neki. Házibuli volt, később folytatódott a történet a táncparketten. "Szeretem a magas és talpraesett lányokat!"- mondta és a parkett felé tessékelt. "Én meg nem különösebben vonzódom a köpcös öregemberekhez." replikáztam merészen. Hát itt elkékült, de feléledt a tűz.. A táncba belementem. "Az nem a derekam, az feljebb van, és ne dörgölőzz, ennyire nem vagyunk jóban" mondtam neki tánc közben (még csak nem is volt lassú hogy tapiesélyes-helyzet legyen, hanem rángatós-rocky, amit tánciskolában tanítanak és párban táncolnak... Hozzá kell tennem, hogy nem vezetett rosszul, viszont én nagyon jól táncolok, magasságom ellenére lehet engem jól vezetni is, ez is kábította..) "ó, tetszik a stílusod" - válaszolta. Elegem lett: "Nekem viszont nem tetszik a szagod" (nálam a szagok nagyon sokat számítanak, erősebben is érzem őket, mint egy átlegember - ha egyszer egy férfi illata nem vonz, akkor az aztán tehet bármit..) és megköszöntem a táncot. "Fúú, hát te milyen egy őszinte csaj vagy, ez kell nekem..." És ismét táncba vitt. Akrvaannnya.. Utána már konkrétan elküldtem a büdösbe (felkérést visszautasítani óriási sértés, a táncot félbeszakítani meg még megalázó is), mégjobban begerjedt, persze egy kicsit megsértődött, és pár héttel később közös ismerősünknek panaszkodott, hogy neveljen meg, mert nagyon cserfes vagyok - te meg ki vagy az apám?! - nemrég még dörgölőztél... De sajnos azóta megbékült és jóban akar lenni, (komolyan nem tettem érte) iwiwen lelkesen cimborának jelölt, és tegnap hívott a házibulijába az új lakásába.. Napeeerszeeee. Házibuli... (...) Azóta láttam párszor, de kvázi lekopott.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.01.04. 06:31:28
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.01.04. 06:34:25
Amúgy meg Muha, az év első postjának az elsője az enyém! Nem adom oda! :D
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.01.04. 06:35:04
2010.01.04. 07:07:23
Ez mi ez? @Kedves Nard: Ja az öreg gnómok szeretnek hegyet mászni!:D
Elferdült egy dolog, ha kis mitugrászok nagy dellákat ölelgetnek nyilvános helyen....:)
dr. gernika 2010.01.04. 07:08:30
Poszthoz - fúj, volt már hasonló élményem fősulis koromban, sajnos én nem engedhettem meg magamnak a visszapofázást, mert szigorlati jegy függött a tanár jóindulatától. Így csak tereltem és menekültem. Szerencsére elég részeg volt ahhoz, hogy később ne emlékezzen a koptatásra.
dr. gernika 2010.01.04. 07:15:02
vilmoskörte 2010.01.04. 07:41:52
Én úgy tanultam a tánciskolában, hogy a nő bármikor, akár szó nélkül is ott hagyhatja a partnerét, míg a férfinak bizony ki kell várnia a zeneszám végét, majd udvariasan megkérdeznie a nőt: A helyére kísérhetem? A nő válasza csak igen lehet.
LORD GAGA · http://dailyflash.blog.hu/ 2010.01.04. 07:57:48
de szar volt bejönni!
onolni valóm nincs...
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.01.04. 08:13:40
A gnómok zsoldja a halál. :)
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.01.04. 08:16:34
"A nő válasza csak igen lehet. "
Miért lehetne csak igen? Az ilyen alja vén gnómokat még szóra sem szabad méltatni,nemhogy udvariasnak lenni velük.
LORD GAGA · http://dailyflash.blog.hu/ 2010.01.04. 08:21:02
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.01.04. 08:24:05
Kötve hiszem, kiskira nem ennyire vagány :)
dr. gernika 2010.01.04. 08:25:00
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.01.04. 08:30:16
Ha szivatni akarja a pasit, akkor igen :)
Dr. Jula Watson 2010.01.04. 08:34:06
LORD GAGA · http://dailyflash.blog.hu/ 2010.01.04. 08:35:45
dr. gernika 2010.01.04. 08:39:43
@Dr. Jula Watson: Van, akinél hatásos, de aki annyira hülye, az ezt sem vágja.
vilmoskörte 2010.01.04. 08:41:44
A kedves posztoló pedig ne méltatlankodjon, közönségességért neki sem kell a szomszédba mennie.
Caddy 2010.01.04. 08:42:14
Ez azért elég gyenge kezdés, valljuk be! Se szakítás, se járás, na de nem fikázok már itt az elején rögtön. :)
Táncot visszautasítani lehet, sőt félbeszakítani is. Mi lesz,talán tanárbácsi megsértődik? Mert ha valaki lebüdösözi, akkor nem? Meg egyáltalán. Nem szimpatikus posztoló, aki tökéletesen magas, okos, jól táncol, és még a dumája is jó. A tökéletes nő. :D
Dr. Jula Watson 2010.01.04. 08:47:11
@Caddy: Jó a dumája? Hát csak saját maga szerint :D Az az alapfelállás, hogy bunkó vagyok, nem épp a szelemességre utal :)
@LORD GAGA: :DDD Akkor ezért nem vetted észre, mikor udvaroltam :DD
Dr. Jula Watson 2010.01.04. 08:48:02
dr. gernika 2010.01.04. 08:50:58
De van, aki az én -sztem finom- koptatásomon is megsértődik. :D
Dr. Jula Watson 2010.01.04. 08:55:51
dr. gernika 2010.01.04. 08:56:06
BARI 2010.01.04. 08:57:27
S0und 2010.01.04. 08:58:21
Nahszal, a kedves postoló nagyon kemény, kicsit olyan érzésem van, hogy az idő megszépíti és összemossa az emlékeket. Főleg azokat a részeket amik valójában elhangoztak meg azokat amiket utólag, egy visszaemlékezés folyamán mondott volna. Persze az is lehet, hogy megint merő rosszindulat vagyok, de akkor esedezve kérem a postoló bocsánatát. Najó igazad van... ez tényleg túlzás volt.
LORD GAGA · http://dailyflash.blog.hu/ 2010.01.04. 09:04:51
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.01.04. 09:06:24
Borzasztó, hogy mit meg nem tesznek egy kis védőitalért! :)
@Dr. Jula Watson:
A kis gnómok roppantul kényesek erre! :) Eleve harsányak, hogy rájuk ne lépjenek, mert ki sem látszanak az aljnövényzetből. A figyelem miatt meg azt hiszik, érdekesek,noha lószart nem érdekelik :)
Dr. Jula Watson 2010.01.04. 09:08:11
@LORD GAGA: hát persze! Lehet máshogy, mint ahogy egy főnemes megmondja? :D
Dr. Jula Watson 2010.01.04. 09:09:21
Dr. Jula Watson 2010.01.04. 09:09:56
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.01.04. 09:11:15
De te nem is tartod magad férfinak. Gnómoknak a férfinak látszó szubhumán kreatúrákat hívjuk :)
jaffandi 2010.01.04. 09:15:20
deflorator 2010.01.04. 09:15:49
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.01.04. 09:18:37
A méret lényeg, de amelyik nőnek csak a 20 centis a jó, abban a tehervonat is megfordul :)
deflorator 2010.01.04. 09:19:39
LORD GAGA · http://dailyflash.blog.hu/ 2010.01.04. 09:21:01
Caddy 2010.01.04. 09:21:37
@BARI: és én ezen nem lepődöm meg. :) Hacsak nem annyi, hogy: ELSŐ!!! :D:D:D
dr. gernika 2010.01.04. 09:23:09
bagolybagoly 2010.01.04. 09:24:55
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.01.04. 09:26:02
Mint pl "Húzzá' má' anyádba köcsög gnóm paraszt!" ? :) Ez szerintem eléggé nemet jelent :)
Dr. Jula Watson 2010.01.04. 09:26:16
@Drága IV gernika: Ó nem, füstölni csak kinn lehet. Nagyon tűzveszélyes hely ez. :)
@LORD GAGA: szóval amit csak gondolsz, abban nincs igazad :)
BARI 2010.01.04. 09:27:14
na most kilépek és jövök mégegyszer...
BARI : korán reggeltet!ELSŐ!!! :DD
dr. gernika 2010.01.04. 09:27:15
Dr. Jula Watson 2010.01.04. 09:27:23
Caddy 2010.01.04. 09:30:24
A tánc az nemcsak sejtet egy talánt, hanem szerintem egy határozott igen. Amiből még lehet nem, de az még alakul.
Caddy 2010.01.04. 09:32:08
Caddy 2010.01.04. 09:32:40
BARI 2010.01.04. 09:35:23
Dr. Jula Watson 2010.01.04. 09:36:45
dr. gernika 2010.01.04. 09:39:14
mütyür 2010.01.04. 09:43:12
(Nyiiiiihiiiiihiiiiiii:DD)
bagolybagoly 2010.01.04. 09:43:48
- Szemét kurva, azt írta, hogy "Bocs, nem egymást keressük".
- Szemét kurva, még csak nem is válaszolt a sablonlevelemre.
rémTündér /aprócska kismacska./ 2010.01.04. 09:44:02
:D
hehehehe, ez milyen dolog. :D
mondjuk szagokra/illatokra én is kiba érzékeny vagyok. :)
rémTündér /aprócska kismacska./ 2010.01.04. 09:46:10
az lesz az érdekes. :D
mütyür 2010.01.04. 09:47:39
LORD GAGA · http://dailyflash.blog.hu/ 2010.01.04. 09:47:51
rémTündér /aprócska kismacska./ 2010.01.04. 09:50:41
@LORD GAGA: szija :)
nesztek, korareggeli alter/prog/rock
www.youtube.com/watch?v=DlhHUFkYxm8
Mr. Homn 2010.01.04. 09:53:10
ejnye. aszittem poszttal kezdjük az évet, nem ilyen izével.
dr. gernika 2010.01.04. 09:56:04
Na ennek most nekiesek, az itteni poszt kimerült.
LORD GAGA · http://dailyflash.blog.hu/ 2010.01.04. 10:02:03
mocsokmacso 2010.01.04. 10:04:22
rémTündér /aprócska kismacska./ 2010.01.04. 10:06:35
mütyür 2010.01.04. 10:09:54
Caddy 2010.01.04. 10:13:41
@Dr. Jula Watson: folyamatos mentés segít-e a dolgon valamit? :P
@rémTündér... /nekérdezd./: tudtam, hogy ebből egy szót sem értek. :D
@Mr. Homn: hogy neked sem jó semmi. :P Jobban vagy már? Hallottam, hogy egy kis nátha téged is levert a lábadról.
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.01.04. 10:14:48
Én voltam az első. Nyomi!
LORD GAGA · http://dailyflash.blog.hu/ 2010.01.04. 10:15:19
Dr. Jula Watson 2010.01.04. 10:17:14
BARI 2010.01.04. 10:18:27
@Kedves Nard: és?kit érdekel?
rémTündér /aprócska kismacska./ 2010.01.04. 10:20:14
még mi előtt azt hinnétek, hogy ez a kedvenc sorim, elmondom, hogy csak néha szoktam nézni, mikor semmi más értelmeset nem adnak. :D
@LORD GAGA: MTV, mint zenecsatorna. :)
Caddy 2010.01.04. 10:21:23
nesztek zene:
http://video.xfree.hu/?n=fonetika|4e6c389461c84e4fb1303dc8968effd3
LORD GAGA · http://dailyflash.blog.hu/ 2010.01.04. 10:24:30
Caddy 2010.01.04. 10:29:49
mütyür 2010.01.04. 10:37:40
Rebelde 2010.01.04. 10:40:05
egyébként BUÉK!!
rémTündér /aprócska kismacska./ 2010.01.04. 10:45:16
kekecke · http://szepkiselet.blog.hu 2010.01.04. 10:45:42
Jesszusom, de felhúztam magam a beképzelt stílusán...
Rebelde 2010.01.04. 10:52:34
ez igaz, egy igazi úrinő az illemtankönyvet betéve tudja, nem pedig csak a "hogyan rokizzon nagyképűen egy magas nő töppedt(kicsit büdi)emberkével" részt úgy nagyjából...
LORD GAGA · http://dailyflash.blog.hu/ 2010.01.04. 10:53:14
Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2010.01.04. 10:56:51
mindenki ossza be magának!
történet: 0
fogalmazás: 0
mindenki jól van?
ki kér kávét?
LORD GAGA · http://dailyflash.blog.hu/ 2010.01.04. 10:58:36
Dr. Jula Watson 2010.01.04. 11:00:50
LORD GAGA · http://dailyflash.blog.hu/ 2010.01.04. 11:05:14
mütyür 2010.01.04. 11:05:51
végső megoldásképp akár le is lécelhetett volna a buliból, vagy mégis jólérezte ott magát?
pfejjj...
(kira88 posztját kérem)
rémTündér /aprócska kismacska./ 2010.01.04. 11:06:27
ezek kurvajók! :D
mütyür 2010.01.04. 11:06:33
dr. gernika 2010.01.04. 11:07:04
Ha a rosszképű új kollégám kérés nélkül hozott nekem egz ótomatás kapuccsínót, és én megiszom, az egy talánnak minősül? :)
Dr. Jula Watson 2010.01.04. 11:09:03
Dr. Jula Watson 2010.01.04. 11:10:04
mütyür 2010.01.04. 11:10:39
Rebelde 2010.01.04. 11:12:42
ha odaadod az árát, akkor nem:)))
LORD GAGA · http://dailyflash.blog.hu/ 2010.01.04. 11:14:15
@Dr. Jula Watson: nemolyan könnyű. olyanokat is elüldözök, akiket nem akarok :/ :)
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.01.04. 11:15:16
Automatás kapuccsínó vazze :)
hapsychotic (törölt) 2010.01.04. 11:15:24
LORD GAGA · http://dailyflash.blog.hu/ 2010.01.04. 11:17:47
Caddy 2010.01.04. 11:18:58
@rémTündér... /nekérdezd./: szerintem én még nem láttam egy részt se egyikből sem.
@Da Moon Iz Black a napfény belülről fakad :): jöhet. :)
mütyür 2010.01.04. 11:18:59
na megyek, felöltözöm, feladom magam postán:)
LORD GAGA · http://dailyflash.blog.hu/ 2010.01.04. 11:20:55
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.01.04. 11:21:07
Nem lehet hogy csak simán undorodik a vén büdös alacsony kis lófaszjóskáktól?
Olyan mintha rádszabadulna egy default állami vállalat bérszámfejtő-osztálya, (kb 50+ mammerek) akkor rád mondanák hogy puhapöcsű kis nyomi, mert nem akarsz velük kavarni :)
deflorator 2010.01.04. 11:21:25
deflorator 2010.01.04. 11:22:21
LORD GAGA · http://dailyflash.blog.hu/ 2010.01.04. 11:23:18
:)
Caddy 2010.01.04. 11:25:29
hapsychotic (törölt) 2010.01.04. 11:25:49
így könnyebb elhitetniük magukkal hogy milyen jó kis nők akikbe csak úgy belehabarodnak a pasik
hapsychotic (törölt) 2010.01.04. 11:28:23
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.01.04. 11:30:47
Az öreg, hozzámképest :)
Szerintem kezdettől elutasító volt, a pasi kezdett taperolni meg bizalmaskodni a többszöri elhajtás ellenére.
mütyür 2010.01.04. 11:30:48
bagolybagoly 2010.01.04. 11:31:51
- Madjarpitscha csak az egóját políroztatja
- beképzelt irodista szinglipicsa az atyaúristen se elég jó neki
- persze mert neki minden jár "csakúgy"
.... és igazából nem elgogadni is nagy bunkóság lett volna. Az egyetlen helyes megoldás valószínűleg az, ha mégiscsak leszopod. (bocsánat, én is a blogokból meg a fórumokból tanulom a konzisztens világképet)
LORD GAGA · http://dailyflash.blog.hu/ 2010.01.04. 11:32:46
rémTündér /aprócska kismacska./ 2010.01.04. 11:33:51
dr. gernika 2010.01.04. 11:34:02
*sírvaröhög*
@Dr. Jula Watson: Akkor nagyobb lenne a dilemma! :D
@mütyür [kesztyűlakó]: Igazából csak én vagyok új helyen. Vagyis régin, újra. Ő meg azóta jött, de már nem olyan új. Na ezt jól megaszontam. :D
@Rebelde: Áh, utólag már nem fogom. :D
@LORD GAGA: Az első napomon nem akarta olyan bunkó lenni, hogy visszautasítom azt a kis automatás lötyit.
hapsychotic (törölt) 2010.01.04. 11:35:28
lehetséges, de a kiragadott szövegből egyértelmű hogy még 5-10 negyvenest beszopatott a fiatalabbak pedig a levél másik részében lehettek :D
"De ezzel még nincs vége az idősebbekkel való kalandjaimnak .. Esküszöm, nem akartam.."
deflorator 2010.01.04. 11:36:37
Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2010.01.04. 11:36:47
úgy hívják: szűzkurva :)
mütyür 2010.01.04. 11:37:27
@Drága IV gernika: najó:) de ha még egyszer hoz, akkor már legyél kőszívű:)
dr. gernika 2010.01.04. 11:38:03
rémTündér /aprócska kismacska./ 2010.01.04. 11:39:01
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.01.04. 11:39:32
Feltételezed csak. Én viszont csak a szöveg alapján mondtam véleményt. Amúgy meg a fickó simán be volt nyomva, és ilyenkor a szokottnál is lassabban megy az adatfeldolgozás, márpedig itt igencsak gnómról lehet szó, aki büdös, bunkó és ostoba :) (Ettől még lehet tanár, sőt..)
Nincs túl sok magas nő, ezért gondolom, hogy a csóka mélynövésű csökevény, aki nőhöz képest is alacsony :)
2010.01.04. 11:41:43
bagolybagoly 2010.01.04. 11:42:56
rémTündér /aprócska kismacska./ 2010.01.04. 11:43:18
hapsychotic (törölt) 2010.01.04. 11:44:08
"a jó formában vagyok, ügyesen replikázok a bókokra, nem esem hanyatt. Ez persze bejött neki."
ez az évődés a flörtölés fontos és gyakori eleme amit az interneten is bármikor megfigyelhetünk és a csaj ezzel teljesen tisztában volt, aszzal is mit vált ki a férfiakból: "ez persze". idáig még tetszett a dolog a csajnak, el is ment a pasival táncolni
Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2010.01.04. 11:45:49
bagolybagoly 2010.01.04. 11:45:50
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.01.04. 11:48:12
Az hogy elment vele táncolni, nem jelent semmit. Nem kell ezért automatikusan leszopnia a vénfaszt a csajnak.
Szerintem elutasítás volt. Szerintem meg te is ugyanúgy félreérted a csajt mint a vénfasz. :)
hapsychotic (törölt) 2010.01.04. 11:48:35
ha meg köpcös csóró tanár akkor büdös öregember
:D
dr. gernika 2010.01.04. 11:48:49
Mivan, vörike visszavett a tempóból? :D
@bagolybagoly: És még csak nem is fogok hazudni. :)
2010.01.04. 11:49:31
Frigyesur (törölt) 2010.01.04. 11:50:24
Frigyesur (törölt) 2010.01.04. 11:51:36
hapsychotic (törölt) 2010.01.04. 11:52:42
pont ez a lényeg: gyenge önbizalmú selejt élvezkedik, "ügyesen replikázok a bókokra, nem esem hanyatt. Ez persze bejött neki."
tehát tudja mit vált ki
a barinőnek meg előadja az ártatlant "Esküszöm, nem akartam"
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.01.04. 11:52:50
Tudtommal nincs kötelező kvóta a nőknél, hogy le kell tudniuk legalább 5 csóróvénfaszt életükben. Szolidaritásból,miért te elmennél olyan nővel akit amúgy seprűnyéllel se piszkálnál meg? :)
hapsychotic (törölt) 2010.01.04. 11:54:11
rémTündér /aprócska kismacska./ 2010.01.04. 11:54:21
utolsó nap odaadta nekem a kedvenc filmem eredeti dvdjét, aztán írt karikor, írt újévkor, meg ma, hogy haragszom e vagy mi a baj, de írtam neki, hogy semmi.
:D:D:D
-kérsz egy kapucsínót?
-van barátom, szóval csak kávézom és ennyi..
-mennyi a pontos idő?
-megmondom, de van barátom és ennyi.
-elkérhetem a tűzőgépet?
-el, de...
-mi van az is a pasidé???
:D:D:D:D:D
dr. gernika 2010.01.04. 11:55:22
@Da Moon Iz Black a napfény belülről fakad :): Köszi.:)
Mármeg egy idős úr kérdezte meg, hogy kérek-e kávét. :D Mondtam, hogy köszönöm, az előbb már megitattak. Azt mondta, ha őt látom erre, csak nyugodtan szóljak neki. Az udvarias bólogatás talánnak számít? :D
hapsychotic (törölt) 2010.01.04. 11:57:57
Frigyesur (törölt) 2010.01.04. 11:58:12
@Drága IV gernika: Az udavarias bologatas egyertelmu beleegyezes a szexbe, te ceda! :D
tarquin - védőháló nélkül 2010.01.04. 11:59:03
Kedves Posztíró! Ha nem akartál vele táncolni, ennek ellenére elmentél, akkor hülye vagy. Ennyit bírt belőlem kihozni ez a poszt.
hapsychotic (törölt) 2010.01.04. 11:59:07
dr. gernika 2010.01.04. 11:59:36
@rémTündér... /nekérdezd./: :DDD
Frigyesur (törölt) 2010.01.04. 12:00:32
hapsychotic (törölt) 2010.01.04. 12:02:14
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.01.04. 12:02:46
Ő sem flörtölt. Csak _szerinted_.
@Frigyesur:
Akkor én egy csomószor beleegyeztem szexbe ma. Céda vagyok-e? :)
Frigyesur (törölt) 2010.01.04. 12:03:07
Frigyesur (törölt) 2010.01.04. 12:04:16
Frigyesur (törölt) 2010.01.04. 12:05:18
LORD GAGA · http://dailyflash.blog.hu/ 2010.01.04. 12:05:24
@rémTündér... /nekérdezd./: hát szívesen tenném, csak korlátolt vagyok távolságügyileg :)
@Da Moon Iz Black a napfény belülről fakad :): jólvanjólvanjólvan értem én :) a kóma miatt elég elnéző vagyok most.
-kérsz kapucsínót?
-nálad vagy nálam?
:D
dr. gernika 2010.01.04. 12:05:40
@hapsychotic: Még szerencse hogy vagy te, aki jobban ismer mindenkit még önmagánál is. :))
De hogy releváljak is, mikor a csaj a barátnőjének írta a levelet, már megrágta magában a történetet és utólag kommentálta, annak a sommája volt, hogy ez az a fajta pasi, aki gerjed a durva koptatásra. Közben valszeg nem volt szánséka szivatni, rényleg koptatni akarta. Sok mindent lehet mondani a posztíróra, de azt nem, hogy olyan igénytelen, aki számára undorító pasikkal flörtöl.
2010.01.04. 12:06:22
@Frigyesur: ööö..téged itt senki nem merne visszautasítani persze:)
Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2010.01.04. 12:08:25
@hapsychotic: nem tudom, te melyik posztot olvastad?! milyen flört?
2010.01.04. 12:09:36
hapsychotic (törölt) 2010.01.04. 12:09:57
Picard kapitány, aki nem meleg csak angol. 2010.01.04. 12:10:39
hapsychotic (törölt) 2010.01.04. 12:10:54
2010.01.04. 12:12:38
Frigyesur (törölt) 2010.01.04. 12:12:54
@Pink szabadságon: Ehehehe, mindenkinek van egy sajat csajozasi technikaja. A megfelemlites se rosszabb, mint a tobbi. ;)
(Bah, megviselt vagyok, erzem a stilusomon. :S)
hapsychotic (törölt) 2010.01.04. 12:13:09
tarquin - védőháló nélkül 2010.01.04. 12:13:12
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.01.04. 12:13:43
Én a postról beszélek, nem a rád vadászó cougarról :) A postban a csaj _nem_ flörtölt, csak _szerinted_. Direkt nem akarod érteni mit írok?
Frigyesur (törölt) 2010.01.04. 12:14:44
@Kool Kitty Kat: :DDDD Maga is azert van velem, mert fel tolem? :))
hapsychotic (törölt) 2010.01.04. 12:16:09
Dr. Jula Watson 2010.01.04. 12:18:24
@LORD GAGA: Olyankor jobb, ha meg se szólalsz. Vagy tudhatod, ki az igazán kitartó :)
tarquin - védőháló nélkül 2010.01.04. 12:19:37
dr. gernika 2010.01.04. 12:20:40
@hapsychotic: Nem, de nőként lehet, hogy jobban megértem, mint te. :D
És ezúttal megspórolom neked a jaaaa, nekem sincs önismeretem reakciót. :P
hapsychotic (törölt) 2010.01.04. 12:22:01
2010.01.04. 12:22:46
Picard kapitány, aki nem meleg csak angol. 2010.01.04. 12:23:15
birtokában vagyok a titkos kung fu tudásnak (hörcsög technika):D
Picard kapitány, aki nem meleg csak angol. 2010.01.04. 12:24:51
Megfejtés:
nyaktól lefelé van!
2010.01.04. 12:26:14
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.01.04. 12:26:16
Rengeteg a buta nő. Ahogy a mélynövésű vénfaszból is túlkínálat van. Nem mondom, hogy nem fordul elő sokszor az amit leírsz, de a _postban_ nem az történt, amit te erőltetsz :)
Mr. Homn 2010.01.04. 12:29:54
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.01.04. 12:30:33
Úristen ma akkor mennyien flörtöltek velem? Jó pár nő válaszolt a kommentjeimre, és ráadásul még vagyok olyan balfasz, hogy nem vettem a lapot! Ezek mind-mind szexet akartak! :)
Amúgy főztél már? :) 2010 első ételmérgezésén túl vannak-e a britek? :)
Picard kapitány, aki nem meleg csak angol. 2010.01.04. 12:31:18
én pl elfogadok sütit, meg csokit öreglányoktól...
de csak ha sok pénzük van:D
mocsokmacso 2010.01.04. 12:31:26
1. ha hozol nekem ezt vagy azt a boltból, akkor bármit megteszek
2. olyan jól nézel ki, adhatok egy puszit?
3. jól lefogytál, sok volt a szex az ünnepek alatt?
(ez mind a mai nap termése)
és ezeket a mondatokat 25-40-ig mondják a szexre való konkrét utalást legtöbbször pont az idősebbektől kapom.
Picard kapitány, aki nem meleg csak angol. 2010.01.04. 12:32:10
hapsychotic (törölt) 2010.01.04. 12:32:19
mivel nem voltál ott csak vélemény a részedről hogy igazat ír a csaj és nem csak kiszínezte mint sok más posztoló is hogy ne égjen a barinő és a kommentelők előtt
:)
2010.01.04. 12:35:17
@Kedves Nard: ráadásul még mélynövsű is vagy, mint Homn;).. idén még csak tésztát főztem, meg zacskóslevest, esik a színvonal, pedig eddig sem volt az egekben:))
LORD GAGA · http://dailyflash.blog.hu/ 2010.01.04. 12:35:51
bagolybagoly 2010.01.04. 12:36:40
2010.01.04. 12:36:59
2010.01.04. 12:37:58
Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2010.01.04. 12:40:02
Frigyesur (törölt) 2010.01.04. 12:40:28
Frigyesur (törölt) 2010.01.04. 12:41:36
2010.01.04. 12:42:22
Picard kapitány, aki nem meleg csak angol. 2010.01.04. 12:43:02
rémTündér /aprócska kismacska./ 2010.01.04. 12:43:08
Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2010.01.04. 12:43:16
LORD GAGA · http://dailyflash.blog.hu/ 2010.01.04. 12:44:55
Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2010.01.04. 12:48:30
ez minden, csak nem flört.
Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2010.01.04. 12:50:25
(chotto-ne)
mütyür 2010.01.04. 12:50:45
dr. gernika 2010.01.04. 12:51:56
@Frigyesur: Szóval azzal sem védekezhetek, hogy barátom van? A francba. :(
@tarquin: Hú, hosszú az előzménye, olvass vissza a kommentek elejére. :)
@Dr. Jula Watson: Persze, csak a poszt miatt vetődött fel bennem a dilemma. :)
De majd figyelem, mert eddig nem nagyon kaptam csak úgy kávét ezen a melóhelyen, és az előbb eléggé nézett...
@hapsychotic: Elég okosak, csak nem érzik úgy át a posztíró helyzetét, mint én. :)
mütyür 2010.01.04. 12:53:47
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.01.04. 12:57:16
Ezt direkt nem akartam írni, nehogy Frigyes rácsapjon :( Amúgy hogy haladsz a draenei-al? Főleg, melyik szerveren, hogy tudjalak gankelni :)
hapsychotic (törölt) 2010.01.04. 12:58:22
lehet hogy félreérted a jelzéseit.. tudod az ego :D
Picard kapitány, aki nem meleg csak angol. 2010.01.04. 12:59:46
de még mielőtt rohannál jegyet venni Budapestre figyelmeztetlek, már elkeltem...
ezúton is kérném a blog tagjait ne küldjenek felém ilyen egyáltalán nem rejtett utalásokat/bókokat...
;)
:D:D
Picard kapitány, aki nem meleg csak angol. 2010.01.04. 13:01:09
amúgy meg ne használj olyan kifejezéseket amiket nem értek:D
tárhejj · http://atarhely.hu 2010.01.04. 13:03:03
Frigyesur (törölt) 2010.01.04. 13:04:42
www.youtube.com/watch?v=4ZmC7NeAaiE
2010.01.04. 13:04:44
dr. gernika 2010.01.04. 13:05:15
Frigyesur (törölt) 2010.01.04. 13:06:54
@Kedves Nard: Frigyes non captat muscas. :)))
kekecke · http://szepkiselet.blog.hu 2010.01.04. 13:07:57
Frigyesur (törölt) 2010.01.04. 13:09:31
Frigyesur (törölt) 2010.01.04. 13:11:07
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.01.04. 13:11:21
Melyik szerveren játszol? :)
Gank: gang killing - általában több játékos egy ellen (3+) és általában alacsonyabbszintű ellenfél ellen :)
@mocsokmacso:
Hát ezeket csak te értelmezed flörtnek. Ha azt mondják büdös a lábad te paraszt állat, azt is flörtnek vennéd. Tök mindegy mit mondanak, te flörtnek gondolod.
"Ájjá má' arrébb te pöcs!" - ez is tuti flört.
@Frigyesur:
Persze, hogy ezt mondod, mert lecsúsztál erről a lehetőségről! :) Külöben is, ne flörtölj velem! :) Kitty is flörtöl,annak ellenére, hogy leírta hogy nem! :D
Picard kapitány, aki nem meleg csak angol. 2010.01.04. 13:12:14
menjetek csak:D
Picard kapitány, aki nem meleg csak angol. 2010.01.04. 13:13:20
a szerver nevét meg megmondom ha megnéztem:D
mocsokmacso 2010.01.04. 13:15:44
ja vagy most egy csaj (elég sokkal dolgozom együtt majdnem 100-zal)
BUEK-ot kívántunk egymásnak és megjegyezte, hogy most először adtam neki puszit.( ki az aki ezt nyilvántartja, mert én nem)
dr. gernika 2010.01.04. 13:15:59
tarquin - védőháló nélkül 2010.01.04. 13:16:37
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.01.04. 13:18:13
Igazából az ember egy házibulin táncol az ottlevőkkel, (hacsak nem a balfaszpulcsiban sörrel-a-kézben-falattámasztó kisköcsög kategória vagy) a dörgölőzés egyoldalú volt a pasi részéről. Én is szóltam már olyanhoz akit annyira kedvelek mint Gyurcsányt a mélymagyarok, mégsem akartam vele baszni. Mi ebben a rohadt nehéz amit nem lehet felfogni aggyal?
hapsychotic (törölt) 2010.01.04. 13:18:21
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.01.04. 13:19:40
Ezek szerint normal szerver vagy normal-RP? :) Mert PvP szervereken tök mindegy hogy akarsz-e vagy sem, contested territoryn szabad préda vagy :)
mocsokmacso 2010.01.04. 13:20:35
Oke én megértem a lányokat is, hogy kell nekik egy férfi akivel tudnak más dolgokról is beszélni, mint egy nővel, de a folyamatos szex körüli megjegyzések már fárasztanak. Na le fogom ide írni mit kapok ma, remélem egyik sem olvassa a posztot.
tarquin - védőháló nélkül 2010.01.04. 13:25:25
Picard kapitány, aki nem meleg csak angol. 2010.01.04. 13:26:48
dr. gernika 2010.01.04. 13:27:06
@mocsokmacso: A lányok általában tudják, hogy adtál-e már nekik puszit vagy nem.
Mr Kapuccsínó pl még nem és ha rajtam múlik, nem is fog.
@tarquin: Én is csak unalmamban dilemmáztam rajta, mert a mai poszt hamar kimerült és az első kommentekhez képest kicsit ontopic volt. :)
dr. gernika 2010.01.04. 13:33:07
@mocsokmacso: Ó te szegény üldözött ember, szerintem nyújts be valami keresetet csoportos munkahelyi zaklatás címén, MP szívesen megfogalmazza neked. :)))
tarquin - védőháló nélkül 2010.01.04. 13:36:09
mütyür 2010.01.04. 13:37:15
túl komolyan veszed magad.
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.01.04. 13:37:27
Akkor mondjad meg hogy hagyjanak békén. A szex körül a te agyad forog, mert mindent arra akarsz kenni :)
@Drága IV gernika:
Láttad te is, mennyire tudom éreztetni egyesekkel, hogy igazán húzhatnának a náthásba :) Persze mindig van akinek nem esik le, vagy félreérti :)
Ja, csoportosan, bűnszervezetben, aljas indokból, nyereségvágyból, különösen nagy értékre, különös kegyetlenséggel elkövetett zaklatás :)
rémTündér /aprócska kismacska./ 2010.01.04. 14:03:48
www.manganimation.net/review/death_note/l_after.png
:)
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.01.04. 14:03:52
mocsokmacso 2010.01.04. 14:12:44
Azt azért lássátok be, ha ugyanez fordítva történik másképp álltok hozzá.
Csak egy egyszerű példa: ha lehajolok egy asztalhoz és az egyik kolléganőm a fenekemre csap nekem muszáj jópofát vágnom hozzá, ha én ugyanezt tenném én lennék a szemét köcsög állat.
A szex-el meg sohasem viccelek egyszerűen nem megy se azzal, akivel együtt akarok lenni, se azzal, aki ugyanezt megengedi magának.
bagolybagoly 2010.01.04. 14:14:55
radiris 2010.01.04. 14:20:41
2010.01.04. 14:37:53
Pedig te csinálsz valamit rosszul, ha a kollegina megengedi magának, hogy csapkodja a popód.:)
Valamiért nem vesznek téged komolyan.
AndOr01 2010.01.04. 14:45:45
És nem is mindegyik kérne fel táncolni újból egy ilyen beszólás után...
Dr. Jula Watson 2010.01.04. 14:46:46
citrix 2010.01.04. 14:47:10
szürke_tag 2010.01.04. 14:53:33
Alex3000 2010.01.04. 14:53:48
P. · http://faszkivan.blog.hu/ 2010.01.04. 15:07:05
P. · http://faszkivan.blog.hu/ 2010.01.04. 15:07:54
kívülálló 2010.01.04. 15:12:01
bgp 2010.01.04. 16:07:02
lüke 2010.01.04. 16:21:41
savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2010.01.04. 16:29:49
Minotaur 2010.01.04. 16:37:48
Kertész Ákos megmondta már jó régen.
F.Lackó · http://csajokrol.blog.hu/ 2010.01.04. 16:45:50
Hédervári Kerge (törölt) 2010.01.04. 17:20:40
Egyszerűbben: Ilyen sincsen tehát a valóságban. Csak úgy kitalálta a fövenyagyú drágaság. Mert jól hangzik, jól eladható süket hadova.
Csakhogy a hülyeség nívós interpretációban is hülyeség marad. Szoktam mondani: A gondolkodás az egy olyan szakma, amihez ugyanúgy érteni kell, mint a többihez. De, azokkal szemben, az emberi tartalmú létezés semmilyen minimumából ki nem hagyható.
Különösen az írással kapcsolatos foglalatosságokból nem. Ha mégis kimarad, az onnantól az állat... Amint az számtalanszor tapasztalható is.
kiraaaaa 2010.01.04. 18:19:52
Sőt több negyvenes vagy ahhoz közeli pasi ismerek,akit tuti nem:)
b) MA már a nem ciki a tanár diák kapcsolat?
Sz0M|45 2010.01.04. 18:27:26
pixelpiréz plüssvitéz · http://kigondoltam.blog.hu 2010.01.04. 18:32:14
Ti most itt smaciztok?
Hááát... először még csak a villamoson, utcán, metrómegállóban, és most már itt is... elképesztő ez a maifiatalság.
semota · http://livewithit.blog.hu 2010.01.04. 18:46:50
hogy kerültél te egy házibuliba a tanároddal?
Bögrecast · http://www.bogrecast.hu 2010.01.04. 19:13:13
www.radiobogre.com
dr. gernika 2010.01.05. 00:29:01