Mindenkinek megvan a maga kis árnya a múltból, akiről már a legjobb barátjának sem beszél? Mert nincs mit beszélni róla, nincsenek események, nincsenek tények. Csak és kizárólag a gondolataiban él, és összeszorul a gyomra, ha hasonló kinézetű embert lát az utcán? 5 év múlva is ez lesz?

A kép innen

Egy táborfélében találkoztunk először. Kiszúrtam magamnak, kiszúrt magának, összejöttünk, beleszerettem. 18 évesek voltunk ekkor.

Ahogy vége lett, mi is szépen távolodtunk egymástól, én totálisan éretlen voltam hozzá, ő már akkor is egy ufo volt számomra. Pár hónap után szakított velem. Olyan voltam, mint valószínűleg mindenki, aki 1. 18 éves kis hülye és 2. először dobnak ki, sírtam, letargiába estem, nem ettem, 10 oldalakat írtam a naplómba, és minden helyre el kellett mennem, ahol esélyem volt rá, hogy összefutunk. 

8 év telt el azóta, az első 4 évben párszor megpróbáltuk újra, de mindnek ugyanaz lett a vége, azaz vége lett, én szenvedtem mint a kutya, de már nem mutattam, ő fogalmam sincs mit csinált, mert sosem sikerült igazán közel kerülnöm hozzá, csak pillanatokra, 1-1 mondat erejéig. A második 4 évben már nem próbálkoztunk egymással, a kapcsolatot sem tartjuk, fogalmam sincs hol van, mit csinál, kivel él.

De nem tudom elfelejteni, nem megy. Van más, komoly, együtt élünk, szeretem, szeret, vele szeretnék lenni és vele szeretnék maradni. Vele képzelem el az életem, tudom, hogy kiegészítjük egymást és minden jó, de ott motoszkál a fejemben az a másik, akivel nem tudom elképzelni az életemet, hogy gyerekeink legyenek, csak… és nem tudom mi a csak. Lehet, hogy egy illúzió, mert sohasem sikerült igazán megismerni, sohasem sikerült eljutni addig, hogy megszokjam, hogy Ő van nekem. És ezért kellene még mindig. Vagy lehet, hogy nem is kellene. Lehet, hogy ha találkoznánk, nem éreznék semmit, csak megrántanám a vállam, és konstatálnám, hogy elmúlt minden iránta. Nemtudom.

Néha próbálkozom neten, hátha megtudok róla valamit, de sehol nem találom. Persze a számát tudom és e-mail-t is tudnék neki írni, de nem akarok. Túl direkt. Ráadásul mit mondanék neki?

Mindenki így van ezzel? Mindenkinek megvan a maga kis árnya a múltból, akiről már a legjobb barátjának sem beszél? Mert nincs mit beszélni róla, nincsenek események, nincsenek tények. Csak és kizárólag a gondolataiban él, és összeszorul a gyomra, ha hasonló kinézetű embert lát az utcán? 5 év múlva is ez lesz?

Ha egyszer pont kerül a végére, megírom.