Vajon egy bántónak gondolt mondat helyett hangzott el a lenti vicces indok, vagy ez maga volt a kegyetlen valóság?

Életem legviccesebb szakítós mondatát osztanám meg, ami nagyon régen történt velem, de azóta is jókedvre derülök, ha eszember jut :D

Őt hívjuk Ritának, akkor volt 19, én 20, egy suliba jártunk. Én tagja voltam az iskola kosárcsapatának, ami a magam 205 centijével nem is meglepő. Rita lelkes szurkolója volt a csapatnak, mert korábban ő is benne volt a lány suliválogatottban. Sajnos egy sérülés miatt abba kellett hagynia a sportot.

Az egyik meccs után odajött hozzám, gratulált, és mintha mi sem volna természetesebb, a szóváltást hazakisérés, majd felejthetetlen randik sora követte. Miután összejöttünk, úgy éreztem, végre megtaláltam az igazit. Nekem úgy tűnt minden klappol - és mindenki másnak is körülöttünk.
 
Úgy félév után úgy alakult, hogy a szülei elváltak és ő minden második hétvégét az apjánál töltötte Sopronban. Ettől ő láthatóan kikészült kissé, de - akkor még úgy tűnt - támogatásom jót tesz. Nem sokkal később hirtelen hetente "kellett" az apját látogatni. Rita szerint ez fontos, mert az apja nagyon kivolt a szitutól.
 
Az egyik ilyen hétvége után napokig nem jelentkezett. Többször kerestem, nem reagált, hagytam neki üzenetet, semmi. Azon a héten "sulibuli" volt, ahol találkoztunk. Kérdően ránéztem, hogy akkor most mi is történt, vagy mi van.

A válasz:
"Figyi, gondolkodtam, és rájöttem, hogy túl magas vagy hozzám, állandóan megfájdul a nyakam, ha együtt vagyunk!"

Ami ezután volt, már mindegy is, leírhatatlan perceket éltem át, alig bírtam ki röhögés nélkül, nyilván rögvest elváltak útjaink. Teszkóba nem jártunk, gumit én vettem, nyakmerevítőt meg ő.