Van egy fogadásom, hogy a sztori ANGLIÁBAN, a szakítások mekkájában játszódik. Ne menjetek Angliába, kamionnal 34 óra!

A kép innen

Hűségesnek jöttem. 4 hónapra idegen országba. Romantikus hittel, hogy senki nem lehet rám hatással. Hogy MI túléljük.
De ő a második nap odalép hozzám és azt mondja, különleges vagy. Hogy az előttem eltelt egy hónap alatt 5 nővel volt együtt, de én más vagyok. Legyek. Hogy otthon várja az igazi, ahogy 4 éve minden nap, de itt és most engem akar. Legyek a barátnője. Titokban.
Nemet mondtam. De nem bírtam, csak 2 hétig. Mert láttam, ahogy táncol. Ahogy engem néz. Ahogy mindent megvall, ahogy őszinte. Ahogy minden szexpartnert és barátnőcskét leépít értem. Ahogy leírja, hogy napról napra jobban szeret, hogy nem bírja ha más rámnéz, hogy nélkülem elveszne, hogy én ismerem csak igazán. Legalábbis azt hittem.
5 hét együtt. Minden másnap sírva könyörgünk egymásnak, hogy ne legyen vége. Minden másnap üvöltve szakítunk, mert ő féltékeny minden férfira és nőre, én meg a múltját nem bírom elviselni. Bizonygatom magamnak, hogy csak pótlék, hogy csak a kapcsolatfüggőségemet elégíti ki.
3 hét után voltunk először együtt. Szörnyű volt. Nekem. Ő már túllépett a lelkiismereten. Napokig nem bírtam magamra nézni, mert minden szabad pillanatban őt kívántam. Őt akartam, őt láttam, őt vártam.
Szenvedtem. Mert nem lehetett az enyém, mert nem volt az enyém, mert nem akartam, hogy az enyémnek akarjam.
Aztán hozzámlépett és azt mondta: idejön. A barátnő. 10 nap múlva.
Befejeztük. Legalábbis azt hittük. De nem bírtuk. Szerdán landolt a gép, kedd este még együtt voltunk. A barátnő jött, ittvolt, hazament.
Reménykedtem, ő reményt élesztett, majd belémrúgott. Nem akar kapcsolatot. Az eszemet és a testemet akarta, de a lelkem nem kellett neki.
Új kapcsolatot kezdett itt, a szemem előtt. Valakivel, aki nem kérdez, aki nem féltékeny, aki az ő nyelvét beszéli. És mikor túllépnék...visszajön. Hogy engem akar. Hogy én kellek neki. De nem lehet. Nem teheti.
És akkor jön a hír: problémák. Új nők. Szakítás mindkettővel, ittenivel, otthonival.
És visszajön. Beszél, kérdez, táncol, visszahív.
És én kénytelen vagyok beismerni, hogy szeretem.
6 hete nem beszéltünk, csak titokban, vagy részegen, vagy smsben. 1 hete feküdtünk le utoljára. 1 hét múlva hazamegyek.
És a szemébenézek annak, aki várt rám, aki szeret, aki megbecsül, akinek különleges vagyok, de akit én nem tudtam értékelni...