Azt mondjuk nem értem, miért kell egy elmebeteggel barátkozni, vagy szívességet kérni tőle, amikor tényleg látszik, hogy nem normális a srác.

Más fél éve kezdődött ez a történet, amikor megismertem egy buliban. Aranyos vicces kedves srác volt, de én sose tudtam úgy ránézni mint férfira. Számomra inkább egy kisfiú volt mint pasi, noha idősebb volt nálam. Gondoltam ha más nem is, mert nem az esetem, de érdekes és értékes embernek tartottam, talán lehetünk barátok is. Én naiv! Eleinte minden rendben ment, barátok lettünk és sokat voltunk együtt. Rengetegszer mondtam neki, hogy én nem akarok párkapcsolatot jelenleg. Folyton utaltam neki arra, hogy ne higgye, hogy bármi is lehet köztünk. Közbe megismerkedtem a kedves családjával és az anyjával is, aki igen fontos szerepet játszik a történetben. (Gonosz mostoha) Egy esős őszi napon ez a kedves srác szerelmet vallott, és annyira halálosan komolyan vette a kudarcot, mint egy kisgyerek akinek a Jézuska mégsem a robotkutyát hozta el karácsonyra. Eltűnt egy időre, én közbe összejöttem valakivel, akibe már már szerelmes is lehettem volna, persze ezt is a fejemhez vágta, hogy micsoda szemét dög vagyok, hogy mással összejövök, vele nem. Na igen egy igazi féreg vagyok. Nem sokkal később szétmentem a sráccal, ő ismét felbukkant az életemben. Közöltem vele, hogy oké, de fogja fel könyörgöm, hogy nem lehet köztünk semmi sem! Azt mondta rendben. De a dolgok kezdtek elfajulni. Az örökös lelki zsarolás, a vaklármák, hogy mennyire nagy bajban van és csak én tudok rajta segíteni, a folyamatos piszkálódása a szemrehányásai kezdtek nagyon betenni. Nem tudom ismeritek e azt a játékot, hogy Word Of the Darkness. Ez egy hülye szerepjáték, amit elkezdtünk játszani többen is. A srác sajnos annyira beleélte magát, hogy az utcán a villamoson a vonaton is úgy viselkedett mintha a játékban lennék. Teljesen elvesztette a realitás érzékét. Minden harmadik mondta az volt, hogy ő engem majd egyszer megöl, mert csak akkor szabadulhat meg, hiszen én vagyok az élete tönkretevője. A kedves édesanyja folyamatosan engem okolt, hogy nem jár be a fia az egyetemre. Kéremszépen, én akkor oskolában vótam amikor neki az egyetemen kellett volna lennie. Ráadásul mint valami kisfiút, velem zsarolta, hogy nem találkozhat ha nem tanul. Huszonkét éves a srác hozzáteszem. Röhejesnek tartom. A srác folyamatosan üldözött a szerelmével, már már szó szerint... Nem tudtam vele mit kezdeni, addig rágta a fülem, hogy szánalomból összejöttem vele... (Bár ezt a mai napig nem tartom kapcsolatnak, de ha már leírom a sztorit írjak le mindent) Gondoltam majd rájön, de nem vette észre hogy rohadtul rühellek vele lenni. Egyre inkább megfojtott. Minden nap átjött, hiába mondtam neki hogy ez így nem lesz jó, egy kis szabadságra van szükségem.  Akkor egy napig nem jött utána kitalált valami indokot. Undorodtam tőle. Gusztustalannak tartottam hogy kihasználja azt, hogy mennyire fontos nekem, és erre is képes vagyok azért, hogy mint embert ne veszítsem el. Végül nem bírtam tovább. Kidobtam. Nem telt bele egy hét jött egy üzenet, hogy nagyon nagy bajban van, csak én segíthetek rajta könyörög hogy vegyem fel a telefont és segítsek neki. Mi volt a nagy baj? Kilépett a kedvenc együtteséből az énekes, most így nem tudja mi lesz az ő tribute együtesükkel... pff... Jó, megint elkezdtünk beszélgetni, normálisnak tűnt. ÉN NAIV!!! Megkértem hogy csinálja meg a gépemet. Négy napig szarakodott vele, csak azért, hogy itt lehessen velem. Végül elzavartam. Aztán én aljas gátlástalan szajha, együtt mertem utazni vonaton egy régi haverommal aki itt lakik tőlünk nem messze és nagyon régen nem beszéltünk már. Ezt megtudta a srác, és közölte hogy kezét lábát eltörné az illetőnek, mert mi az hogy velem egy vonaton mer utazni. Hoppá! Rá pár napra megint közölte, hogy valakitől engem meg kell menteni, mert az egy gusztustalan féreg és az ilyen pasit agyon kell verni, és egyszer úgy is agyonveri... Szerinte úgy is az ő felesége leszek majd egyszer, mert ő az egyetlen ember aki engem igazán ismer és szeret. Csak is ő lehet majd a férjem. Kezdjük ott, hogy nem akarok férjhez menni. Ismer... végül is igen, azt a lányt ismeri akit elképzelt magának, de mivel pont nem úgy viselkedtem és reagáltam dolgokra mint ahogy ő elképzelte a világ legnagyobb szemétje voltam. Majd egyszer egy szép napon átjött hozzám valami indokkal hogy nagyon nagy bajban van és csak én segíthetek rajta. Berakott egy dalt egy videomegosztó portálról, és megkérdezte. Ismered azt a számot, hogy Ohio? Mondom igen ismerem. Na ez ugyan arról szól, csak angolul. Ha enyém nem lehetsz másé se legyél! Erre elkezdett kotorászni a táskájában, és elővett egy kést, majd nekem szegezte és közölte, "Ezerszer elképzeltem már hogy hogyan ölnélek meg!" Na akkor basztam ki a házból mint macskát szarni! Utána nem találkoztunk, letiltottam mindenhonnan, és eltűntem. Pár napra rá egyik haverja keresett hogy mi van. Közöltem hogy innentől kezdve nem vagyok hajlandó életjelet adni magamról. Erre a kedves hős szerelmes elkezdett hívogatni. Eleinte nem akartam felvenni, de mondta a haverja, hogy inkább beszéljek vele, mert ide fog jönni hozzám a srác. Felvettem. "Mi az hogy így kell megtudnom?- Mit? -Hát ezt? -De mit? -Hát hogy vége? -Minek van vége? -Nekünk. -El se kezdődött!" Megfenyegetett, hogy úgy is megtalál, hiszen tudja, hogy hol lakom, és hova járok suliba, hol van a munkahelyem. Nem menekülhetek tőle! Meg fog találni! Úgy is az övé leszek nem menekülhetek előle! Mindenkit agyon akart verni. Szerinte az egyik barátnőm hibája az hogy nekünk nem ment a dolog, meg azé a szemét trógeré, meg öcsém haverjáé, meg mindenki hülye csak ő helikopter. Ide akart jönni de nem engedtem. Egy hónapig valóban csend és nyugalom volt, majd elkezdett hívogatni. Nem vettem fel. Rám uszította egyik ismerősét hogy írjon e-mailt, mert nagyon nagy bajban van és csak is egyedül én tudok rajta segíteni. Válaszoltam, hogy nem tudok vele mit kezdeni sajnálom de ha akarnék se tudnék segíteni a srácon, mert ha hozzászólok már azt hiszi hogy szerelmes vagyok belé. Utána végre ismét csend és nyugalom. Aham, meg ahogy én elképzeltem. Megjelent a kedves édesanyja. Írt egy levelet, amit úgy írt alá, hogy egy ex. Már gyanús volt a dolog. Majd elkezdett lelkizni, hogy ő nem haragszik csak most nagyon szar minden de majd jó lesz. Ismét csak hoppá! Ez most akkor ki is? Ő vagy a srác? A srácból mindent kinézek már, azt hittem ő írogat az anyja nevében. Nem válaszoltam neki, és én ismételten szemét dög beleírtam a blogomba hogy szerintem a srác írt nekem. Erre jött a levél, anyucitól, hogy ő volt és hogy mennyire egy gerinctelen utolsó cafka vagyok, mert a fia olvassa a blogomat, és hogy tehettem ezt. Miattam rúgták ki az egyetemről a srácot, mert az belémszeretett és követeli hogy fizessem ki a tandíja felét. Ráadásul megfenyegetett, hogy mindenféle fórumon közzé fogja tenni a beszélgetésünket, és hogy mit hoztam ki a dologból. (Úristen csak azt neee!) Egy paranoiás hülye liba vagyok. Nem tudom ha őt meg akarnák késelni mire gondolna ha már így is annyi mindent kitalált a kedves látni nem kívánt személy csak hogy a közelembe férkőzzön. Igazából azok után amit a srác leművelt velem mindent kinézek belőle, és lehet hogy paranoiás vagyok, de jobb félni, mint egyszer rádöbbenni, hogy itt kolbászol éjjel az ablakom alatt öntudatlan állapotban.

Levonva a tanulságot, kedves hölgyek, nem, NEM LÉTEZIK BARÁTSÁG FIÚ ÉS LÁNY KÖZÖTT! Kedves urak, egy nő sem ér meg annyit, hogy fussatok utánuk mint a péri farkas a gyalogkakukk után. 

 

Hülye voltam amikor azt hittem, hogy meg fogja érteni, és lehetünk barátok. Sokat hibáztam én is, nem kellett volna hagyni, hogy visszapofátlankodjon az életembe, "összejönni" vele meg végképp nem. Tanultam belőle. Remélem más ha ne adj Isten hasonló helyzetbe kerül mint én, az tanul az én hibámból, és csírájában elfojtja a dolgot!