Nem éreztem, hogy olyan kötelék lenne köztünk, ami engem arra kötelezne, hogy mellette legyek a nehéz pillanataiban, főleg nem egy randi és egy ilyen szöveg után.

Kedves Szakítósok!

Az én történetemben az az igazán vicces, hogy nem is történt igazi szakítás, azaz összejövés sem, mert odáig nem gördült el a dolog... :)
Na de akkor kezdem is az elején... Néhány hónapja a lakótársaimmal úgy döntöttünk, hogy kiülünk az erkélyre, és megosztjuk egymással a tavasziszünet csodálatos élményeit egy-két sör mellett. Így is lett, azon kívül, hogy csatlakozott hozzánk még néhány ember. Ekkor ismertem meg Őt. Abból a néhány sörből aztán megszámlálhatatlan feles lett, és természetesen mindenki jól szétcsúszott :) Egyszer csak azon kaptam magam, hogy Ő bizony hihetetlen fondorlatos módon próbálja fűzni a fejem, és igazából abban az állapotban elég viccesnek is tűnt a srác :) mikre nem képes az alkohol... Meg is történtek a szokásos csodák: telefonszámot elkér, másnap már felvett msn-re stb... Szóval szokásos forgatóköny: beszélgettünk-beszélgettünk, és rájöttem, hogy egészen szimpatikus, rengeteg dologban hasonlítunk, adtam hát egy esélyt a dolognak, így megbeszéltünk egy találkát - hova máshova - a nyugatis randiórához. Gondoltam, hogy majd ötletek tárházát fogja felkínálni nekem, hogy mit csináljunk, erre közli, hogy mi lenne, ha beülnénk egy kocsmába... ó, remek. Üljünk.... De ő ott nem ismer semmilyen kocsmát... Jó, semmi gond, akkor keressünk... Egy idő múlva elvesztettem a türelmemet, mert amúgy nem vagyok egy nagyigényű lány, szóval nekem simán az is megfelelt volna, ha egy csendesebb helyen sétálgatunk és beszélgetünk közben... de nem... Végül beültünk egy sportkocsmába, amit kivételesen ismert... ugye milyen romantikus? :) Aztán néhány óra szenvedés után -- miközben elmesélte, hogy tinédzserkorában hogyan baszta meg a legjobb barátja barátnőjét... szintén randitéma... -- felhívattam magam a barátnőmmel, hogy hívjon el valahova, mert már nem bírom tovább, és majd szépen továbbállok.

Ő nem így gondolta, szóval elkísért bulizni, aztán csók, mert naiv módon még mindig reménykedtem, hogy csak rossz passzban volt, és sülhet ki még valami jó dolog is az egészből. Persze nem így lett.
Következő hétre hétfőre azért megbeszéltünk egy randit, de nem sok kedvem volt hozzá, fáradt voltam, úgyhogy felhívtam és mondtam neki, hogy mi lenne, ha inkább kedden találkoznánk. Azt mondta, rendben, majd akkor megbeszéljük holnap este a részleteket... :)

Másnap nem volt igazából semmi dolgom, azon kívül, hogy tanuljak a vizsgámra, így kisétáltam a Margitszigetre egy darab könyvvel, ásványvízzel és takaróval, és hát eltelt az idő... egyszer csak azt vettem észre, hogy kicsit elrepült felettem az idő, 4 óra van, szóval hazabattyogtam. Otthon ránéztem a telefonomra: 7 nem fogadott hívás... na vajon kitől? :) Húúú, gondoltam biztos ideges, dehát nem értettem, mert úgy beszéltük meg, hogy este hívjuk egymást. Már épp nyitottam ki a telefonom, és hívtam volna vissza, amikor besétáltam a szobámba, és láttam, hogy valaki msn-en féloldalnyi üzenetet hagyott, és még bőszen ír. Persze hogy Ő volt az... Megpróbálom összefoglalni az ő szóhasználatával az egészet. Először is: elege van, MI A FASZT képzelek magamról, hogy nem vagyok elérhető órákon keresztül, amikor megbeszéltük, hogy dumálunk?? Másodszor: amúgy köszöni, hogy nem találkoztam vele hétfőn, mert ahelyett elment inni a haverjaival, és beléjük kötöttek, és verekedtek, és eltört az arccsontja, úgyhogy most kórházban van, szóval köszöni szépen, hogy nem találkoztam vele... és ha még ezek után akarok tőle valamit, akkor tudom, hogy mi a száma... Ezek után az első reakcióm természetesen a lelkifurdalás volt, ismét tárcsázni akartam... aztán belegondoltam, hogy ha Pista bácsi egy nappal előtte elüti a zebrán és lábát töri, akkor se tudott volna elmenni a haverjaival inni, szóval kb. ennyire voltam én is hibás az egészben. Úgyhogy reakcióm ennyi volt: telefon becsuk, msnen letilt, számot kitöröl. És felejt.
Nem tudom, hogy mennyire szemét dolog volt így lerázni, de nem éreztem, hogy olyan kötelék lenne köztünk, ami engem arra kötelezne, hogy mellette legyek a nehéz pillanataiban, főleg nem egy randi és egy ilyen szöveg után... De legalább időben kiderült, hogy végeredményben egyáltalán nem hasonlítunk... :)

Amúgy: Tescoba nem jutottunk el, úgyhogy gumit se vettünk, bár szerintem ő ezt megoldotta saját maga, katona pedig nem volt, én meg főleg nem :)