Az építőipari szakmunkásokra általában nem az intelligens és a művelt jelzőket aggatják, de ő az.

Képek a héten innét

Sziasztok! Nem egy eget rengető sztori, de azért leírom I-vel pár éve ismerkedtem meg. Már sokat hallottam róla másoktól, de személyesen még sose találkoztunk. Mikor először összefutottunk, még B-vel jártam, de már akkor nagyon megtetszett nekem I. Mellesleg I B-nek volt az ismerőse. Ekkor még nem volt semmi, ritkán összefutottunk vele. Fél év után viszont szakítottam B-vel. A szakítás után pár hónappal az egyik osztálytársam születésnapját ünnepeltük, aki abban a faluban lakik, ahol B, ráadásul jó barátok is. Így megint egy társaságba keveredtünk. Kicsit összemelegedtünk (csókig jutottunk, + megvárta velem az első buszt, ami fél 6-kor ment - mellesleg csóknál tovább sose jutottunk). Utána egy hónap szenvedés jött, sose ért rá, mert akkoriban szakmunkásként dolgozott egy építkezésen, hétvégén is dolgozott. Aztán csak sikerült találkozni, megint egy közös ismerős születésnapján. Ott jöttünk össze. Én teljesen oda voltam érte. Nagyon intelligens, művelt, ráadásul nagyon jó a humora, plusz még sportol is, külsőre is az esetem. (Tudom, az építőipari szakmunkásokra általában nem az intelligens és a művelt jelzőket aggatják, de ő az - tanulni nem volt pénze, mert félárva egy rakat testvérrel, viszont rengeteget járt/jár könyvtárba, plusz tanult magától) Ritkán tudtunk találkozni, de megértettem, nem rinyáltam. Amikor találkoztunk, mindig nagyon jól éreztem vele magam, a barátait is megismertem, jóban lettem velük. Aztán egyszer meg volt beszélve, hogy majd átmegyek hozzá, csak még előtte el kellett intéznem valamit egy közös ismerősünknél (amiről tudott ő is), az ő falujukban. Végeztünk, mentem volna I-hez, de nem volt otthon. Telefonon sem lehetett elérni. Kb. fél-3/4 óra próbálkozás után úgy döntöttem, hogy hazamegyek. Már a buszmegállóban álltam, mikor szembej jött az utcán I bátyja és odajött hozzám. A következő párbeszéd zajlott le: - I nincs otthon, nem tudom, hová ment, a telefon meg nálam van. Üzensz valamit neki? - Mit üzennék? - Mondjuk hogy kapja be. - Nem üzenek semmit. Ez után hazamentem a busszal. 2 hónap csönd következett, nem hívott, semmi, majd gondoltam egyet, bejelentkeztem a chatre (akkoriban kb. 2 havonta ha egyszer felnéztem, azóta annyiszor se). Hát, fent volt ő is. Belépett hozzám, a párbeszéd így hangzott: I: Szia! Mi van veled? Rég találkoztunk. é: Szia! Szerintem nem rajtam múlott. I: Bocs, sok volt a dolgom. é: Rendben van. Gondolom telefonálni sem értél rá. I: Ne haragudj. Nem találkozunk? é: Eltaláltad. Na most megyek. Szia Szerintem sose keresett volna meg, ha nem lépek be véletlenül akkor chatre, amikor ő is ott van. Jó nagy bunkó volt. Később visszahallottam (ugye a sok közös ismerős...), hogy valójában miért nem találkozott velem. Ők nagyon szegények mind a mai napig, a szüleimnek átlagos az anyagi helyzetük, a volt barátomék (mármint B-ék) pedig nagyon gazdagok. I-nek volt, hogy nem volt pénze még a buszra sem, nem hogy meghívjon valamire (amit mellesleg B sem tett meg, pedig neki lett volna rá lehetősége, amikor mentem hozzájuk én 1000 Ft-ot kaptam az egész hétvégére, a buszra + szórakozásra, ő egy estére kapott 10 000-et - egyébként nem ezért szakítottam B-vel). Ez zavarta I-t, pláne, hogy azt feltételezte, hogy B meg ellátott minden földi jóval. Ezért nem keresett. Engem egyébként nem érdekel, ki hogy áll anyagilag, ha érdekelne, össze se jöttem volna vele, hiszen ismertem már annyira, hogy tudjam, mennyire szegények. De ez a módszer... minden esetre az érzelmi intelligenciáját azóta erősen megkérdőjelezem. Azóta párszor találkoztunk, a közös barátok miatt eléggé nehéz teljesen elkerülni. Jól kijövünk egymással, nincs semmi gond. Viszont mint pasi, ha hozzám vágnák se kellene. Tanulság: a szegény pasik sokszor csak bemesélik maguknak, hogy így nem kellenek a lányoknak, ezzel maguk rontják el a lehetőségeiket.