Az aktuális partnert legtöbb esetben igenis zavarja az évi egy telefon is. Engem legalábbis.

 Keresed, de nem találod az igazit? Szakíts magadnak új szerelmet!

Sziasztok! Ahogy sok itt olvasható storyban, nálunk is az ex zavart be. Távkapcsolatnak indult. A srác vidéken lakott, én egy ideje már a fővárosban. És ugye "falun mindenki mindenkivel beszélget", néha összefutott az exével. Már akkor sem örültem ennek a nagy jófejségnek, hogy ők nem haraggal váltak, így törődnek egymással, érdekli őket a másik sorsa. Tenni nem tudtam ellene, nem is nagyon akartam. Nehogy én legyek aztán a tűzokádó sárkány. Aztán egy év elteltével a dolog komolyra fordult, a srác hozzám költözött. Nagy volt a boldogság: végre együtt, nem kell buszozni, megállóban ácsorogni, állandóan búcsúzkodni. Jött az első szülinap, amit kettesben ünnepeltünk. Ünnepeltünk volna, ha nem szólal meg a telefonja, és nem kapja meg a személyre szabott jókívánságokat az extől, és nekem meg nem kell végighallgatnom, hogy "De aranyos vagy, hogy eszedbe jutottam! Hogy vagy?" stb.Az ünnepi vacsi kihült, én meg kimentem a fürdőbe és lecseréltem a vadonat új fehérnemű együttest, amit erre az alkalomra vettem, kényelmes, jól kipróbált nagyibugyira ohne melltartó. Amikor letette, megkérdeztem, mi a szándéka a csajjal. Azt mondta, szeretné ugyanúgy tartani a kapcsolatot, mint eddig. Elővezettem, hogy nekem ez így kényelmetlen: végighallgatni a beszélgetéseket, örülni annak, hogy jé, eszébe jutott. Sokáig veszekedtünk aznap. Láttam rajta, hogy nagyon ragaszkodik a csajhoz. Ő volt neki az első, sokáig is jártak, jó. Belementem, hogy megmaradjon a kapcsolat, csak nekünk ne zavarjon többet be. Aztán nem is hallottam róla. Mégis azt éreztem, hogy várakozok. Nem tudok továbblépni a kapcsolatunkban, mert tudom,hogy neki ott az ex. Amikor hónapokkal később a házasságra kezdett célozgatni, ezt meg is mondtam neki: amíg az ő kapcsolatuk tart, amiénk nem halad semerre. Elszomorodott. Kifejtette, hogy neki fontos, hogy tudja: a csajjal minden rendben. Mert kötődik hozzá. Akkor mondtam neki, hogy kénytelen vagyok a klasszikus megfogalmazással élni: ő vagy én. Elég sokág gondolkodott a kérdésen, aztán kibökte: "És ha megígérem, hogy csak évente egyszer beszélek vele? Nem akarom kizárni az életemből." Mondtam neki, jó, de akkor a saját életével rendelkezzen, mert olyan, hogy "mi" már nincsen. Sajnálkozott még egy darabig, aztán elkezdett csomagolni. A történethez hozzátartozik, hogy volt nekemis egy exem, akivel tartottam a kapcsolatot, de a srác megkért, hogy ne tegyem, mert őt zavarja. Nem esett nehezemre eldönteni, hogy elvárom a jelenlegi pasimtól, hogy eltűrje az exemet, vagy inkább leépítem. Ha ő ugyenezt nem volt képes megtenni a kedvemért, sőt, annak ellenére "megtartotta" a csajt, hogy tudta, mennyire bánt engem, akkor talán nem is szeretett igazán. Nem tudom, hogy alakult a sorsa azóta, mert fel sem merült bennem, hogy esetleg tartsuk a kapcsolatot. Pedig nem volt egy csúnya búcsú: csak nekem nem volt jó, ahogy volt, ő meg nem változtatott, kénytelen voltam én lépni. Az ex az ex és kész. Az aktuális partnert legtöbb esetben igenis zavarja az évi egy telefon is. Engem legalábbis... Megpróbáltam valahogy elviselni, szokni a gondolatot, de nem ment. Akkor ne raboljuk egymás idejét, és ne tervezzünk közös jövőt, keressünk olyat, akivel esetleg menni fog. Üdv: M.