Nem egyszer, nem kétszer, voltam szerelmes is, próbáltam egyszer borítani, hogy akkor váljunk el, mert én nem tudok vele élni, mást szeretek.

ezt elk*rtam... Több mint egy évtizede kötöttem egy házasságot, amit nem igazán akartam, de mivel jött a gyerek, úgy éreztem nem tehetek más, próbáltam ráhangolódni, hogy jó lesz ez így. Idővel lett ház, nekem munka, kocsi, aztán még egy gyerek. Sokat kellett utaznom a munkám, tanulás miatt, keveset voltam otthon, de azért a gyerekek dolgából igyekeztem kivenni a részem meg voltak közös programok de közben egyre kevesebbet beszéltünk feleségemmel az élet dolgairól, valahogy eltávolodtunk, Ő nem dolgozott, otthon nevelgette a gyerekeket, eléggé bezárkózott. A szex sose volt egy nagy durranás vele, de ebből is egyre kevesebb lett. Úgy alakult, hogy megcsaltam a feleségem. Nem egyszer, nem kétszer, voltam szerelmes is, próbáltam egyszer borítani, hogy akkor váljunk el, mert én nem tudok vele élni, mást szeretek. Nagy veszekedés, minden, külön szobába költözés, csak közben a barátnőm megelégelte ezt a helyzetet és a feleségem is bejelentette, hogy terhes a harmadik gyerekünkkel. Maradtam. De közben akivel lehetett, lefeküdtem. Nagycsalád lettünk, feleségem is kapott autót, egyre jobb munkáim lettek, egyre több pénzt hordtam haza és valahogy közben beletörődtem, hogy most már ez így lesz, a gyerekeimet szerettem, szeretem is, a feleségemmel meg elviseltük egymást, hol jobban, hol kevésbé de éltük az életünket. Megfogadtam magamnak, hogy hűséges leszek hozzájuk. Így telt el jó pár év, amikor munkahelyen találkoztam valakivel, akinek nem tudtam ellenállni, sokáig tépelődtem közelítsek-e vagy ne, ugye a fogadalmam, a gyerekeim, az életem. Annyit tudtam, hogy ő egy klassz, fiatal csaj, okos, kedves, érzelmes, csomó közös érdeklődési pont, egyedül nevelte a három gyerekét, nem tudtam, hogy van valakije, sose beszélt róla, akkor derült ez ki, mikor észrevette, hogy akarok tőle valamit. Láttam, hogy nagyon felkavarta a közeledésem én meg hülyén éreztem magam, hogy nem tudtam magamnak parancsolni. Egy ideig nem beszéltünk, aztán ő írt egy mailt, hogy beszéljük ezt meg, mert hogy fogunk így tovább dolgozni, meg hogy azóta sem tudja hova tenni a dolgot, hisz nekem családom van, nem értette mit akarok tőle. Én sem értettem. Leveleztünk, elég sokat elmondtunk magunkról egymásnak, szakított időközben a barátjával és hajlandó volt velem eljönni egy randira. Megbeszéltük, hogy nagyon vonzódunk egymáshoz, és hogy nem tudjuk mit várhatunk egymástól, de adjunk egy esélyt magunknak, hogy kiderülhessen. Teljesen belezúgtam, úgy hogy le sem feküdtünk még, nagy dilemmában volt, hogy szabad-e nekünk ezt az egészet. Sikerült meggyőznöm, hogy igen. Innen indult nagyjából a kapcsolatunk, én tényleg úgy éreztem komolyan akarom vele, soha ilyen jó nem volt senkivel, úgy éreztem megtaláltam a társam. Eleinte megértő volt, hosszú ideig hallgatta az otthoni nyavalyáimat, megbeszéltük, hogy egyikőnk számára sem csak egy kaland, vagy ilyesmi, hogy szeretjük egymást, kérte, hogy alakítsam otthon a dolgaimat, megérti, hogy lassan, nehezen megy, de ha komolyan gondolom, akkor ne feküdjek le a feleségemmel, beszéljek vele, ne azért mert van valakim, hanem amiért eddig sem tudtam őszintén, szeretetben vele élni. Én azt mondtam neki, hogy így lesz. Hát, nem így lett, pedig nem akartam őt elveszíteni de láttam otthon, hogy ez mennyire elképzelhetetlen a feleségemnek, lebuktam a telefonszámlával, akkor mondtam, hogy van valakim, de úgy megijedtem a kiborulásától, hogy azt mondtam, csak valami vonzalom. A barátnőmnek azt hazudtam, hogy már külön alszunk a feleségemmel, hogy nehezen is de haladunk a különéléshez vezető úton. Ami részben azért igaz volt, hisz mondtam otthon, hogy el akarok válni de a feleségem hallani sem akart erről, öngyilkossággal fenyegetőzött, meg azzal, hogy akkor neveljem én a gyerekeket, ő kivonul az életünkből. Nyugtatókkal tudott csak valamennyire normális életet élni, nem bírtam elviselni, hogy miattam megy így tönkre, így éltem inkább ezt a kettős életet. Eközben a barátnőm terhes lett, nagyon megijedtem, javasoltam, hogy vetessük el, mert hogy most nem fér bele az életünkbe még egy gyerek, se neki, se nekem. Nagyon kiborult, ő is érezte, hogy nem időszerű a gyerekvállalás, bánta, hogy nem tettünk meg mindent azért, hogy ne legyen gyerek, de valahol már elkezdett kötődni a babához, nehezére esett eldönteni mi legyen. Ebben a feszültségben, meg az otthoni veszekedések, kiborulások okozta hülye lelkiállapotban bevallottam a barátnőmnek, hogy lefeküdtem a feleségemmel, hogy még mindig együtt alszunk, pont mielőtt ultrahangra ment. Úgy voltam vele, hogy már minden úgy is annyira szar, kínlódás az egész, legalább őszinte leszek. Nagyon kiborult, hogy gyakorlatilag hosszú hónapokon át hitegettem, nem hagytam neki választási lehetőséget, hazugsággal tartottam magam mellett. Azt mondta eldöntötte, hogy elveteti a gyereket, mert nem érzi, hogy számíthatna rám, nem tud bízni bennem, egyedül meg nem tud négy gyereket nevelni. Úgy éreztem hiába mondok már bámit, úgysem hisz nekem, eljátszottam a bizalmát. Otthon is elmondtam, hogy terhes a barátnőm, persze a feleségem tajtékzott, a gyerekek előtt is jelenetet rendezett, így kellett megtudniuk, hogy az apjuk egy szemétláda. Még a barátnőmet is felhívta, úgy hogy én is ott voltam, választás elé állítottt, azt mondtam el akarok válni, a barátnőmmel szeretnék élni. Azóta túl vagyunk az abortuszon, nagyon nehezen viselte, persze igyekeztem vele lenni, ahogy tudtam mentem, segítettem de azt mondja ezek után ez neki nem elég a bizalom helyreállításához, hogy én még mindig haza megyek hétvégén, hétközben is csak ritkán, éjszakára tudok hozzá menni, hogy akarom így újrakezdeni vele. Nagyon szeretem őt, tudom, hogy elrontottam, látom, milyen súlyos következményei vannak ennek a hazug, beszarós, megúszós életemnek, mindenkit megbántottam. Le akarom zárni tisztességgel a házasságom, rendezni a gyerekeimmel a kapcsolatom, kialakítani egy új életet, amit a barátnőmmel élhetek. Odahaza már tényleg külön szobában vagyunk de a feleségem még mindig nem képes elfogadni a válást, mint lehetőséget, a gyerekekkel is nehéz, neheztelnek ők is, a barátnőm meg teljesen el van keseredve, nem tudom valaha is meg fog-e tényleg bocsátani, talán ha látja, hogy tényleg válok, tényleg elköltöztem, tényleg csak a gyerekekhez megyek haza és mellette, a gyerekei mellett is vagyok, ha még engedi, akkor talán. Nem tudom, hogy lehet ezt jól csinálni. "sodródós"