Azt mondta, szeretne apa lenni, de még nem most. Vártam.

Sziasztok! Elmesélem nektek, hogy estem a saját hiszékenységem csapdájába. 29 voltam, amikor megismertem "álmaim pasiját". Két évvel volt idősebb nálam. Hamarosan összeköltöztünk. Fél éve éltünk együtt, amikor felmerült a családalapítás kérdése. Azt mondta, szeretne apa lenni, de még nem most. Vártam. Újabb fél év telt el, megint szóba hoztam a dolgot. A válasz az volt: "Korai még." Ezt is megértettem. Úgy gondoltam, hagyom a témát, rá bízom a tempót. A következő egy évben igyekeztem a rokonság támadássá fajult célzásait kivédeni, nehogy azt higgye, sürgetem, zsarolom, stb. Amikor legközelebb szóba hoztam a témát, 33 voltam. A válasz megint csak az volt, hogy "Persze, hogy akarom, majd egyszer." Akkor leültünk beszélni. Elmondtam a terveim: eljegyzés, házasság, nagyobb otthon, gyerek. Mindez az elkövetkező két évben, mert.... mert nem leszek fiatalabb, és ő sem. Aztán ő is elmondta a terveit: utazgatás, haverok, nagybetűs élet még néhány évig, utána majd valamikor eljegyzés, házasság és gyerek. Próbáltam megértetni vele, hogy az én időm rövidebb, mint az övé, és neki ugyan lehet gyereke negyven évesen, de én akkor már egy négy-öt évessel (esetleg kettővel) szeretnék foglalkozni, nem a pelenkázással. Nem engedett az igazából. Azt mondta, akkor keressek más balekot, ő nem fogja feláldozni a legszebb éveit, meg különben se biztos, hogy egyáltalán kell neki gyerek. Nem biztos? Akkor mi volt az a duma, hogy egyszer apa akar lenni? Tudta, hogy nekem fontos a család, mégis szemrebbenés nélkül elvett az életemből négy évet úgy, hogy nem volt benne biztos, ő akar-e gyereket. Bevallotta azt is, hogy csak áltatott, mert a kapcsolatunk "olyan kényelmes és meghitt" volt, nem akart elveszíteni. Abban a hiszemben adtam neki időt, hogy majd egyszer rááll, lesz családunk. Átvágott. Már nem tartom túl valószínűnek, hogy találok majd valakit, akivel gyerekeket vállalhatok. Nincs idő...