Kérdeztem, hogy mi az amit 3 hónap után érezni kell, hol van ez előírva. Csak hebegett-habogott.

Minden 3 hónappal ezelőtt kezdődött. Én a húszas éveim elején járok, már másfél éve voltam ’szingli’ amikor rámtalált a szerelem (?). Legalábbis szegény fejem ebben a boldog tudatban leledzett.. Tehát térjünk a lényegre, adott egy fiú, aki két évvel idősebb nálam, tényleg nagyon dögös, egyetemista és egyedül lakik. Egy buliban akadtunk össze, természetesen egyikünk sem volt már szomjas, ezért pár perc táncolás után már egymás szájában matattunk, meg kicsit máshol is..Feldobta, hogy aludjak nála ( persze, aludni) de én ezt nagyon kedvesen elutasítottam, majd sarkon fordultam. Nemsokára betalált ismét, ekkor már bemutatkozott, hát igen, jobb később, mint soha. Leültünk dumálni kicsit, én persze fostam a szót és ahogy ez ilyenkor lenni szokott nálam cikis sztorikat meséltem, magamról. Valami mégis megfoghatta bennem, mert másnap bejelölt a facebookon és írt egy udvarias levelet amiben kellemes húsvétot kíván. Gondoltam, hogy akkor ezt ennyivel le is tudtuk, de rá 2 napra rámírt, hogy megtudakolja a pontos címem, mivel szeretne feljönni meglocsolni. Totális kétségbeesés és fogadalmak, hogy SOHA többet nem smárolok senkivel húsvét előtt.. Próbáltam rá célozni, hogy mi nem tartjuk a húsvétot, igazából még csokitojás sincsen, de hajthatatlan volt. Mondom akkor adjunk neki egy esélyt. Feljött, dumáltunk, vagyis én fostam ismét a szót a cikis sztorikról, mentségemre legyen mondva lányos zavaromban, ennek ellenére megbeszéltünk még egy találkát. Aztán az egy találkából sok lett és kezdett kialakulni valamilyen ’járásféle’. Közben kiderült, hogy neki lehet 3 hónapra külföldre kell utaznia így maradjunk ennyiben, hogy találkozgatunk, addig ne fűzzük szorosabbra a dolgokat. Végülis az utazás elmaradt és ő maga huzakodott elő azzal, hogy nem bánja, hogy nem kell kimennie, nagyon jól érzi magát velem, milyen jófej vagyok, nem hisztizek ésatöbbi. Ezek után tehát elkezdődött az igazi járás, gondoltam én. Minden oké volt, bemutatott a barátainak, én is az enyéimnek, főztünk együtt, sokat nevettünk, hülyéskedtünk, buliztunk egy szóval látszólag nagyon jól megvoltunk. Én beleszerettem, látszólag ő is belém. Bemutatott a családjának, elhívott velük hétvégére kiruccanni, mentünk volna a tesójáékhoz is. A múlt héten a családdal volt pár napot külföldön, onnan is felhívott, hogy : „felhívtalak már, mert annyira hiányzott a hangod”. A szívem pacnivá olvadt, hogy végre, végre valaki, aki megbecsül, helyes, aranyos, kedves, törődik velem és még napokig sorolhatnám. A gondok akkor kezdődtek amikor pár napja hazajött. Láttam rajta, hogy nyúzott, gondoltam fáradt, de azért rákérdeztem, hogy minden rendben van e. Ő mondta, hogy persze, csak fáradt és sajnálja, hogy haza kellett jönniük, mert annyira jól érezték magukat. Gondoltam majd kipiheni. Másnap felhívott, egy barátjánál volt és mondta, hogy lehet ismét elmegy, mert ez a barátja hívta, hogy menjen velük egy táborba (ugyanoda ahonnan 2 nappal előtte hazajött) és olyan jó lenne visszamenni, mert annyira jól érezte magát. Persze nekem ez nem tetszett, hogy ismét elmegy pár nap után egy hétre, de a telefonban ezt nem említettem, a hangomon hallhatta, hogy nem vagyok túl lelkes, de úgy gondoltam másnap feljön és megbeszéljük ezt. Másnap kaptam is egy smst, hogy az anyukájával ebédel, nem tudja meddig lesznek, majd jön. Egész délután vártam, persze semmi. Este negyed 7 körül méltóztatott dobni megint egy sms-t, amiben takarításra hivatkozva lemondta a találkozást. Na ekkor már bepöccentem, mondom itt gondok vannak, majd holnap megbeszélem vele. Fel is hívtam, hogy jó lenne, ha találkoznánk, mert nagyon kéne beszélnünk. Végülis délután ráímrt msn-en, hogy a ma megint nem jó.. de a holnap nekem megfelel e. Na ekkorra már teljesen elborította a lila köd az agyamat, hogy ha nem akar tőlem semmit akkor azt miért nem tudta közölni 2 nappal ezelőtt, ne szórakozzon velem. Erre bedobta, hogy ő nem tudja, hogy mit érez, kérdőjelek vannak benne. Neki ez az egész kezd terhes lenni, ő nem is akart komoly kapcsolatot és ez most már kezd komoly lenni és ő nem akarta, hogy így legyen. Erre én felvilágosítottam, hogy amennyiben az ember nem akar komoly kapcsolatot a másiktól azt általában jó előre illik közölni és nem menetközben kitalálni, ja és szerintem a holnapi megbeszélésnek sincs értelme, mivel ennek az egésznek nincs értelme. Másnap azért feljött. Kezdte a jól ismert sztorit, hogy nem tudja, hogy mit érez, mert nem érzi azt amit 3 hónap után érezni kell. Kérdeztem, hogy mi az amit 3 hónap után érezni kell, hol van ez előírva. Csak hebegett-habogott, igazából semmi újat nem tudtam meg tőle, csak azt, hogy én mennyire egy normális lány vagyok, imád velem mindent csinálni, senki mellett nem tud így felszabadulni és mégsem tudja, hogy mit érez. Megint előhuzakodott a kérdőjeleivel, na mondom nekem kell lépni, mert így nem jutunk egyről a kettőre, tehát tulajdonképpen én böktem ki azt is, hogy ennek így semmi értelme és hagyjuk egymást inkább. Megmondtam neki, hogy lehet, hogy hülyének nézek ki, de tudom, hogy csütörtökön sem otthon takarított, szóval a jövőben javaslom, hogy próbálja ki az őszinteséget, mert a hazudozás nagyon rosszul megy neki és kb. ezek után finoman ki is tessékeltem. Tehát ebből a kapcsolatból is levontam a konzekvenciát, bármilyen közhely is egy pasinak sem hiszem el még azt sem amit kérdez. Megint jött valaki akinek nagy nehezen megnyíltam, kiadtam magam, beengedtem az életembe. Én ebből a kapcsolatból emelt fővel távozok, mert végig nyílt lapokkal játszottam, magamat adtam, szívem, lelkem benne volt ebben a kapcsolatban, hogy működőképessé tegyem. Nem telepedtem rá, nem féltékenykedtem, nem nyomtam el. Én egy ilyen kapcsolatot képzelek el, ahol az ember élni hagyja a másikat úgy, hogy közben megosztja vele az életét. Úgy tűnt benne partnerre találtam ebben. Sajnos ő még vagy nem nőtt fel egy normális kapcsolathoz vagy képtelen volt értékelni azt amit nyújtani tudtam neki vagy csak egyszerűen megijedt a saját érzéseitől, nem tudom, de az biztos, hogy egy jó darabig megint nem próbálkozok kapcsolattal…